-Niklaus teljesen kifog borulni!-szólt egy ismerős férfi hang.
-Lehet hogy ezért nem kellene ezt meg lépni, Michael!
-De ezt meg kell tennünk! Niklaus nem érdemel mást csak kínkeserves életet.
-Szóval csak azt érdemli? De miért?
-Pompás, felébredt..-sétált be Michael es Ester.
-Én nem tenném ezt a helyetekben...Nik kicsit sem lesz jó kedvű..
-Az nem baj.-vigyorgott Ester majd kitörte a nyakam.
-Mikaelson birtok.-
-APA!!-kiabált Nikolina.
-Igen?
-Anya..-lihegett, Stefan pedig a hátát simogatta.
-Mivan Elizabethel?
-Esterék elvitték..
-Hogy mi?
-Igen, bejöttek elvitték.-suttogta az össze zavarodott Nikolina.
-Tudtam hogy ez lesz. Maradjatok itt, Stefan vigyázz rá kérlek.-idegesen lecsattogtam a lépcsőn szólva a testvéreimnek és Enzonak hogy ideje lenne jönni.
-Csak hogy jól értem-e, a mi szüleink elrabolták Elizabethet!?-értelmezte Kol a történteket.
-Igen..-idegesen lépkedtem a szüleink házához.
-Na hello.-csapta be az ajtót Nik. Ott ültem egy székhez kötve mikor megérkezett a felmentősereg.
-Gyermekeim!-mosolygott Michael.
-Megint ezt csinálod...-sóhajtott Elijah mert tudta mi fog következni.
-Mit csinálok én megint, Elijah?-mosolygott Michael.
-Bármikor sikerül Niklausnak boldognak lennie, újra megjelensz és újra elrontod..
-Sosem tesztek ellene semmit.-vigyorgott majd lassan oda sétált hozzám, a többiek minden lépését jól szemügyre vették.
-Ahogy mondtam Michael, ezzel fel kell hagyni!-lépett elém Ester.
-Meghátrálsz? Erősebbnek hitelek..-rázta a fejét Mic.
-Nem, nem meghátrálok..abba hagyom! Éveken át gyötröd a saját fiad egy múltbéli sérelem miatt, miért? Semmi sem lesz a régi mert ezt teszed! Engedd el azt a szegény lányt és hadd éljék az életüket.-végre kiállt a gyermekei mellett Ester.
-Így gondold?-mosolygott a férfi. Itt mindenki megnyugodott hogy nem fog történni semmi, megnyugszik ám én már éreztem a tőrt amin behatol a hátamon keresztül..
-Engedd el őt és hagyjuk békén élni őket!-mosolygott Ester.
-Ezt kéne tenni?-mosolygott tovább majd a tőr lassan elérte a szívem, próbáltam nem érezni a fájdalmat, és elfojtani hogy ne tegye meg azt Klaus amit a fejébe vett de nem bírtam tovább. A hatalmas fájdalomtól ordítani kezdtem amit senki sem értett.
-Mi baja lett?-kérdezte Ester félve.
-Jól vagy nem?-sétált elém Michael.
-Gusztustalan ember vagy.-mondtam elcsukló hangon a fájdalomtól majd mélyen a szemébe néztem.
-És most történnie kéne valaminek?-ki nevetett.
-Nem érzed már? Ahogy felforr a véred?-vigyorogtam.
-Ne! Hagyd abba..-egyre-egyre melege lett, míg a vére annyira nem forrt hogy a bőre alatti vastag erekben nem kezdett bugyogni.
-Sajnálom srácok..-suttogtam könnyes szemmel a Mikaleson családnak címezve majd addig 'nyüstöltem' a férfit míg minden élet ami benne volt elszállt.
-Köszönöm...köszönöm..-hálálkodott Ester.
-Én is megköszönném ha kihúznád ezt végre a hátamból..-fájdalmasan felálltam a székből.
-Te örülsz hogy meghalt?-kérdezte Rebekah az anyjától.
-Igen! Nem bírtam mellette tovább élni. Utasítgatott és bántott..-suttogta a nő.
-Bántott?-lépett elé Elijah.
-Minden percben azon gondolkozott hogy hogyan tudna Klausnak fájdalmat okozni és mikor kitalált valamit kérte a segítségem, ha nem tettem meg...oda vágott rendesen.-mosolygott a mély lelki sebekkel rendelkező nő.
-Sajnálom hogy ezen kellett keresztül menned.
-Én sajnálom hogy nem léptem és engedtem hogy ezt tegye veletek..velünk.-mosolygott Ester.
-És én is sajnálom hogy megzavarom ezt a családi happy endet de egy fa darab még mindig ott van és nyomja a szívem..-suttogtam.
-Jó gyere, otthon kiszedjük..-mosolygott Nik majd felkapott és haza vitt.
-Na hol van?-óvatosan letett az ágyra.
-Hát őő nem tudom?
-Jó kiszedem.-nevetett majd gyors, határozott mozdulattal kiszedte a szilánkot.
-Ezzel meg is volnánk.-mondta majd megcsókolta a hátam.
-Köszönöm hogy nem is tudom hányadjára megmentettél.-mosolyogtam a fiúra.
-Ez magától értetődik.-mosolygott vissza a gyönyörű mosolyával.
-Szeretlek.-mondtuk teljesen egyszerre amin halványan mindketten elmosolyodtunk és automatikusan egymásnak estünk.♥
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése