Fent vártam Niket remélve hogy ne látta Elijah nyakát és nem jön rá mit is csinálunk a háta mögött.
-Szia.-nyitott be Niklaus a szobába.
-Szia.-mosolyogtam.
-Hát meg beszéltünk mindent.
-Mi volt az a minden?
-Minden..-mosolygott majd mellém ült.
-Akkor szent a béke?
-Az. De arra a választ adhatnál hogy miért nem vagy mérges vagy haragos azért amit érzek Hayley íriánt?
-Tudom milyen érzés úgy szeretni valakit, akit nem szabad de te ennek ellenére is szereted és vonz, majd elfelejted.
-Oké, és ha nem tudom elfelejteni?-kérdezett ismét.
-Valahogy kiküszöböljük.
-Valahogy.-suttogta majd megfogta a kezem.
-Ha már ennyire őszinték vagyunk egymással el mondhatnád azt ami valójában nyomja a szíved.-feleltem.
-Honnan veszed ezt?
-Hallom a szívverésed.-suttogtam mosolyogva.
-De ha most elmondom minden megfog változni.
-Nem érdekel Nik, légy őszinte ha nem is mindenkivel velem légy az!
-Jó..csak közel sem olyan könnyű ezt kimondani.-lehajtotta a fejét.
-Mond már Niklaus.
-Ki engedtem Kolt.-mondta.
-Még is miért??
-Szeretném ha ma egy rendes temetés keretében eltemetnénk Nikolinát, nem akarom hogy a családi kriptában leljen békén a kicsi, lelke.
-Jó értem.-suttogtam.
-Már mindent megcsináltam..csak le kell bonyolítani.
-Lehetne most?-kérdeztem félve.
-Persze.-mosolygott majd felállt mellőlem.
-Hova mész?
-Át megyek Tylerékért, azt beszéltük Tylerrel hogy Noellel együtt temessük el Kolinát.
-Jó rendben.-mosolyogtam majd Niklaus eltűnt.
Életem legnehezebb eseménye áll, hisz el kell temetnem két gyermekemet is, és még ott van a másik zavaró tényező, Kol. Felugrottam az ágyról majd át suhantam Elijahhoz.
-Elijah...-beléptem az ajtón.
-Szia.-vigyorgott.
-Kol él, és ma lesz a temetés.-leültem az ágyára.
-Hogy érted hogy Kol él?
-Niklaus kihúzta a tőrt hogy ott lehessen a temetésen, de én nem vagyok erre kész.-suttogtam.
-Már mint Kol látványára vagy a temetésre?
-Igazából? Egyikre sem. Ha meglátnom Kolt eszembe jut mit tett és szívem szerint vissza küldeném az élet és halál közt lévő 'reménytelenségbe'. És én nem vagyok képes úgy megcsinálni azt a szertartást amit kell..-lehajtottam a fejem.
-Megtudod csinálni! Erősebb vagy mint ahogy te azt gondolnád Elizabeth.
-Bárcsak így lenne.-mosolyogtam.
-Látod, ez is annak a jele hogy kitartasz mert erős vagy. Mosolyogsz pedig semmi sincs rendben körülötted.
-Ha nem mosolyognék csak jönnének az idióta többszőrös kérdések hogy mi is a baj, ezért inkább csak mosolygok még ha olykor könnyes a szemem.-mosolyogtam tovább.
-Mit számít nekem hogy sírsz vagy nevetsz, hogy szomorú vagy vagy éppen boldog..csak itt legyél, velem.-mosolygott Elijah majd megcsókolt.
-Gyere itt vannak.-megfogtam a kezét majd felhúztam az ágyról.
-Sziasztok.-mosolygott Tyler.
-Szia Ty.-vigyorgott Elijah én csak biccentettem.
-Sziasztok.-lépett be Hayley a házba Noellel a karjában, mikor megláttam automatikusan fordultam el tőle.
-Mindenki itt vagy ugye?-kiabált Niklaus mire Enzoék is kijöttek a szobából.
-Csak csináljuk.-nem tudom hova mentünk, egy gyönyörű tisztáson volt egy gyönyörűnek mondható temető ahol már megvolt csinálva tényleg minden. Mikor oda értünk, Tyler befektette Noelt, Niklaus pedig Nikolinát a koporsóba. Életem legborzalmasabb pillanatai voltak ezek. Szépen körbe álltuk a kis koporsót benne a két édes gyermekkel akik többé nem vesznek levegőt, és nem csinálnak semmi mást sem. Előttem állt Kol, a jobb oldalán Elijah a balon pedig Niklaus, Niklaus mellett pedig Tyler. Elég felkavaró volt még ez is. Az egy perces csend után Rebekah kérte hogy kezdjem el azt a szertartást amivel biztosan átjutnak a túloldalra és békére lelnek, ahol már csak élnek mindenféle probléma nélkül.
-Képtelen vagyok.-hátra léptem egy lépést, mikor mindenki biztató pillantásokat vetett rám.
Muszáj volt megtennem, értük kell megtennem. Vissza álltam a koporsóhoz, körbe néztem majd lehunytam a szemem, nem voltam biztos abban hogy megtudom csinálni így újra kinyitottam és Elijahra néztem majd Niklausra. Újra lehunytam a szemem és csak arra gondoltam mi várja őket a másik oldalt, végre úgy csukatják le a szemeiket hogy mikor kinyitják nem fogja bántani őket senki, boldogok lehetnek.
-Kész.-suttogtam majd újra kinyitottam a szemem.
-Látod? Megcsináltad.-mosolygott Nik.
-Csak csináljuk tovább és menjünk haza.-mosolyogtam.
-Rendben.-mosolygott majd Tylerrel oda sétáltak a koporsóhoz lehelyezték a gödör aljára és szépen betemették. A sírkőbe gyönyörű betűkkel volt belevésve hogy 'Noel Lockwood és Nikolina Mikaleson a két kis vérszívó emlékére'..próbálták csak bele vinni a gyerekkorral járó örök nevetést amit nem hallunk többé. Haloványan elmosolyodtam mikor megláttam a követ de tudtam bármikor meglátom a sírás fog fojtogatni nem a nevetés. Még ott álltunk percekig majd mindenki egy száll fehér rózsát tett a sírra ami csak fokozta a fájdalmat ami szinte lehetetlennek tűnt hisz egy vámpír vagy vérfarkas vagy egy hibrid számára az érzelmek és a vágyak amúgy is erősebbek mint egy átlag embernél.
-Menjünk.-mosolygott Enzo.
-Menjünk-suttogtam. Lassan de biztosan haza értünk és ami a legmeglepőbb hogy Halyeyék is nálunk kötöttek ki. Automatikusan leültünk a kanapéra, szépen mindenki egymás mellé.
-Mivan a nyakaddal?-kérdezte Rebekah Elijahtól.
-Hagyjuk.-mosolygott.
-Ne ne hagyjuk..-vigyorgott Enzo.
-Még ha itt lenne az ideje hogy elmondjam, SE mondanám el..ez rám tartozik.-mosolygott.
-A csaj akiről meséltél?
-Csaj? Elijah, hát nekem miért nem meséltél?-vigyorgott Niklaus.
-Miért érdekel?-vigyorgott vissza.
-Hát hogy ne érdekelne. Jó nő?-mosolygott Nik.
-Az.-nevetett.
-Én most inkább felmennék!-felálltam majd minél előbb felmentem a szobába.
Teljesen elöntött a bűntudat, mikor Nik kérdezősködni kezdett a 'csajról' tudtam hogy ezt nem lehet tovább így csinálni bármennyire érzelem fűz Elijahhoz. Niklaus az aki ott volt mellettem és Niklaust szeretem, minden apró hibájával együtt. Tudom hogy Niklaus az akit nekem teremtettek de ott van Elijah aki viszont magával ragadott. De nem. Itt vége, nincs többé Elijah, Niklaus van minden percben, és ezt mind szép és jó de valahogy ezt el kell mondom Elijnahnak is ami sokkal nehezebb lesz mint gondoltam, mert mikor a szemébe nézek újra és újra megszeretem. De muszáj lesz lezárnom ezt egy életre. Beesteledett majd Niklaus mosolyogva feljött hozzám.
-Szia.-mosolygott majd rám mászott és megcsókolt.
-Szia.-mosolyogtam.
-Mit szólnál..-kezdett bele majd kigombolta a nadrágom.
-Most ne, Nik.-suttogtam majd mellé bújtam.
-Bújós este, érettem!-vigyorgott majd megvártam míg elaludt. Óvatosan kibújtam az öleléséből majd megfontolt lépésekkel kikecmeregtem az ágyból és átsétáltam Elijahhoz.
-Elijah!-szólítottam meg a már alvó fiút.
-Igen?-suttogott.
-Beszélnünk kell.-felkapcsoltam a villanyt majd mellé ültem.
-Miről?-érthetetlenül felült.
-Nem folytathatjuk ezt.
-Miről beszélsz?-mosolygott.
-Nem csinálhatjuk ezt tovább, így.-ismételtem kicsit erthetőbben.
-Niklaus miatt igaz?
-Igen, Niklaus miatt.
-Én nem foglak ezek után ilyen könnyen elereszteni.
-De elfogsz, muszáj lesz.
-Mindig csak ez a muszáj, muszáj..elegem van a muszájokból! Addig küzdeni fogok érted amíg annak van értelme..
-És meddig van értelme?
-Honnan tudjam, az esküvődig, nem tudom oké?
-Értettem Elijah.
-Most menj ki ha kérhetem.-felelte majd megvárta míg kimegyek.
Sajnáltam őt de ez így volt helyes, Nikkel vagyok, Nikket szeretem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése