Csak abban tudok reménykedni hogy Stefan nem jött rá hogy az a fiú, csak ő lehet, de biztos rájött, hát rajta és Damonon kívül senkit sem ismerek aki ne lenne a rokonom, könyörgöm!
A szobámban ülve gondolkoztam, és ezek a gondolatok csak Stefant juttatták eszembe.
-Kolina..-kopogott anya.
-Gyere.-sóhajtottam.
-Igazából én csak utaskísérő vagyok..-mosolygott anya.
-Ezt meg megint hogy érted?-kérdeztem unottan.
-Úgy hogy nem én jöttem hozzád.
-Hanem?-kérdeztem mire anya behúzta Stefant a szobába. Úgy ültem az ágyon mintha villamosszékben lennék, meg sem bírtam mozdulni annyira jó volt látni teljesen bezsongtam.
-Ohh, szia Stefan.-mosolyogtam mint egy jó barátra.
-Szia.-bejött, anya pedig ránk csukta az ajtót.
-Minek köszönhetem-e kedves látogatást?-próbáltam úgy viselkedni vele mint egy baráttal.
-Csak erre sétáltam és gondoltam benézek.-mosolygott.
-Értem.-mosolyogtam és következett a rémálom..csend telepedett a szobára. Ott ültünk egymás mellet a teljes csendben, ami egy idő után iszonyatosan idegesítő volt így inkább felálltam és kivettem egy pólót a szekrényemből mert én még mindig a pizsamámban ültem.
-Most meg mit csinálsz?-kacarászni kezdett.
-Át öltözőm?-kérdeztem vissza majd a tükör mellé álltam, jól tudtam hogy a tükörben tökéletesen látni fog, így úgy fordultam hogy pont a hátam lássa. Apró sóhajokat hallottam tőle.
-Sokkal jobb.-mosolyogtam majd leültem mellé.
-Ezt direkt csináltad igaz?-vigyorgott szemtelenül.
-Talán igen, talán nem.
-Kikészítesz.-mosolygott majd össze kócolta a hajam.
-Te is engem ne aggódj, de így most szebb vagyok?-vigyorogtam rá a lóbonccal a fejemen.
-Sokkal.-vigyorgott mire a karjába bokszoltam.
-Naaa ez fájt.-elkezdte simogatni a 'megütött' részt a karján.
-Gyógypuszi?-kérdeztem komolyan majd belenevettem.
-Na kérem!-oda nyújtotta a kigyúrt karját.
-Mint az óvodába.-suttogtam majd megpusziltam a karját.
-Te kis...-kezdett bele majd csikizni kezdett, addig vergődtem a nevetéstől még a fejem az ölében kötött ki.
-Így eltudnék aludni.-lehunytam a szemem mire Stefan elkezdte rázni a lábait.
-Naaaaaaaa..-rázkódott a hangom.
-És hogy állsz azzal a fiúval?-fordította komolyra a témát.
-Egész jól.-mosolyogtam fel rá.
-Na ennek igazán örülök!-mosolygott vissza, érzelem mentes arccal.
-És te hogy állsz barátnő témában?
-Hát van valaki.-mosolygott immár szerelmet sugallva.
-Na ennek igazán örülök!-utánoztam Stefan előző hozzászólását.
-Nem is ilyen a hangom!!
-Talán egy kicsit rekedtebb és jobb.-rántottam meg a vállam.
-Na látod!-mosolygott.
-Na mesélj a lányról.-vigyorogtam az ölében mintha nem fájna ezt megkérdezni ezt.
-Hát, mit meséljek róla, gyönyörű, kedves, vicces, bolond..-mosolygott.
-Mintha leírtad volna azt akit én, szeretnék magam mellé.
-Ő is ennyire tökéletes?
-El se tudnád képzelni mennyire.-HA TUDTÁD HOGY ITT RÁD CÉLZOK!
-A tökéletesség minta képe?-mosolygott.
-Az!...és annyira jó hogy eltudom neked így mondani, mintha a legjobb barátok lennék, vagy testvérek.-majd egy fájdalmas mosolyt vetettem, hisz nekem is fájt ezt kimondani, barátok? testvérek?...áhh.
-Hát...igen.-mosolygott..majd óvatosan felállt.
-Mi a baj?
-Semmi csak, nekem ez most..sok.-próbált mosolyogni, de inkább kiugrott az ablakon, én pedig utána. Nem bírtam nem utána menni.
-Stefan!!-kiabáltam a hosszú úton, lassan sétáló fiúnak.
-Most ne.
-Most de!-minden sebességemmel elé rohantam.
-Mi bajod lett hirtelen? Eddig olyan jól elvoltunk, olyan jól éreztem magam..
-Igen én is, de az az ominózus mondat után, nem bírtam tovább ott maradni.
-Miről beszélsz?
-Arról Nikolina hogy nem bírok a barátod lenni, egyszerűen nem megy..
-Ez most..-gondolkozni kezdtem.
-Igen, mindent rohadt jól gondolsz!
-Ezt most már végkép nem értem!!
-Nem is kell értened.-mosolygott majd megpuszilta a homlokom és elindult.
-Stefan!-szólítottam de nem fordult meg.
-Ne hagyj, így itt!-kiáltottam rá mire egy percre megtorpant.
-Egy okot mondj hogy megérje maradni!-mondta háttal állva nekem.
-Miattam.-suttogtam mire megfordult és vissza sétált hozzám.
-Mond mi lesz most?
-Mivel kapcsolatban?
-Velünk!..már ha van olyan.-lehajtottam a fejem rettegve a választól mire óvatosan felhajtotta a fejem ami magától engedelmeskedett Stefan kezének akaratával. Még egy utolsó kívánatos mosolyt ejtett majd mindenféle szó nélkül, mindenféle kérdés nélkül, mindenféle engedély és teketória nélkül a számra tapasztotta az ajkait. Nem törődtem semmivel, se azzal hogy elég nagyra nyitom-e a szám, vagy hogy jól mozgatom-e a nyelvem, a pillanatnak éltem.
A csók végén, lágyan de minden érzelmét bele adva megölelt majd a fülembe suttogta hogy 'szeretlek'.
-Ezt most komolyan gondolod?-kérdeztem majd mélyen a szemembe nézett.
-A legkomolyabban!-felelte tűzzel a szemeiben.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése