60.Hétszázharminc nap után..

Mikor Tylerék elmentek csak néztek engem mit valami kívülállót. Kol csalódott volt, Rebekah Kol mellett állt így ő sem volt a legkedvesebb velem, Elijah a kezdetektől fogva furán viselkedik velem..Klaus pedig..hát most nem a legjobb a kapcsolatunk. Nagyon fájt hogy senki sem állt mellém mikor Tyler rám támadt, de ennek nem nagyon fogok hangot adni.
Sóhajtva felálltam a földről majd felmentem a szobánkba és eldőltem az ágyon.
Estig egyedül feküdtem az ágyban Klausra várva de mind hiába hisz nem jött így egyedül aludtam el. Mikor már hajnalodott éreztem hogy Klaus egy puszit nyom a homlokomra valamit mormog és ott hagy. Rá egy 10 percre felkeltem, ismét Klaust kerestem..de mind hiába mert csak egy papír fecnit találtam magam mellet. Félve álltam neki a soroknak..

Nem tudom mit fogsz érezni e levél megtalálása közben és után, de amit tetszek..értünk teszem.
Folyamatosan az van előttem hogy te és Kol..együtt...és ez bármennyire hihetetlen, fáj.
Elijahval beszéltem hogy vigyázzon rád amit remélem megfog tenni.
Most biztos arra gondolsz hogy megígértem nem hagylak itt, de ha nem ígérem meg nem fogsz tudni aludni. Magunk miatt megyek el, hogy átgondolhassam a történteket és minden mást.
Csak kérlek ne kételkedj abban hogy szeretlek mert ez már magától értetődik..nagyon szeretlek.
És ígérd meg hogy nem kapcsolod ki az érzéseidet..kérlek, tedd meg ezt értem.
                                                                                     -Nagyon szeretlek.
                                                                                                -Niklaus.

Már átérzem azt amit Luke érzett mikor én írtam neki búcsú levelet..iszonyatos érzés, kétségbe ejtő érzés...nem akarok érezni..főleg nem ezt a fájdalmat hogy MEGINT itt hagyott.
Lehunytam a szemem majd kikapcsoltam mindent.
-Elizabeth..-mosolyogva jött be hozzám Elijah.
-Mondjad.-flegmáztam.
-Neked meg mi bajod?-kérdezte félve.
-Baj? Nincs semmi baj..minden a legjobb.-mosolyogtam.
-Ugye nem kapcsoltad ki..megint?
-Neeeeeeem.
-Dehogy is nem.-leült mellém.
-Elijah, így nem fáj.-mosolyogtam.
-Tudom hogy szebb és jobb de nem éri meg.
-De megéri.

                                                                             ***

Két éve hogy nem láttam Niklaust és hogy érzelem mentesen élem az életem és be kell vallanom egész jó így. Elijahval egész jól kijövünk már, Rebekah a legjobb barátom lett..Kol pedig..hát próbálkozik de kezd bele törődni hogy nem lesz semmi sem köztünk. Enzo meglátogatott egyik nap, hát nagyon jól kijön a többiekkel..szóval remélem többször jön majd.
-Nik!!-sikított Rebekah majd a bátyja nyakába ugrott.
-Végre hogy vissza jöttél.-mosolygott Elijah.
-Megint kikapcsolta?-suttogta Klaus Elijahnak mintha ott se lennék és nem hallanánk.
-Ki hát..-suttogta vissza.
-Hallunk ám..-suttogtam majd felmentem a szobámba.
-Miért kapcsoltad ki?-lépett be utánam Klaus.
-Mert nem bírom ki nélküled máshogy..-leültem az ágyra.
-Azt kértem a levélben hogy ígérd meg hogy nem kapcsolod ki..de kikapcsoltad..
-Te pedig szóban ígérted meg hogy nem hagysz el megint..még is megtetted.
-Igazad van, sajnálom..de gondolkoztam ezen az egészen és valamit el kell mondanom...megismerkedtem egy másik hibriddel..aki hát..lány. Nagyon jól elvoltunk és lefeküdtünk..kétszer...és úgy érzem szeretem őt.-leült mellém.
-Niklaus..-a szemem megtelt könnyekkel.
-Tudtam hogy nem kapcsoltad ki.-mosolygott.
-Akkor nincs semmilyen másik lány..
-Rajtad kívül nincs, és nem is lesz.-megcsókolt.
Az estét minden formában együtt töltöttük. Annyira hiányzott már, szavakban se lehet önteni.