-Minden rendben van?-mellém ugrott Nik.
-Nem, nagyon fáj..-mély levegőt vettem.
-Mégis mi?
-A hasam.-suttogtam a fájdalomtól.
-És mitől?-megfogta a kezem.
-Nem tudom..-ismét mély levegőt vettem.
-Még is mi folyik itt?-lépett be az ajtón Rebekah.
-Nem tudom! Segíts..fáj neki.-suttogta Klaus.
-Várj..-feleltem majd csak a fájdalomra koncentráltam, így még jobban fájt de megtudtam az okát.
-Ezt nem hiszem el..-valahol boldog voltan de nem tudtam Klaus mit fog szólni ehhez.
-Mivan?-Rebekah is aggódásban tört ki.
-Terhes vagyok.-suttogtam.
-Tessék?-Klaus meglepődve állt fel mellőlem.
-Ugyan az a fájdalom mint akkor, Noelnél..és látom őt.-suttogtam.
-Ezt nem hiszem el.-megfordult majd ott hagyott minket.
-Ez csodálatos Eli..-mosolygott Rebekah.
-Az..-mosolyogtam viszont.
-Terhes vagy?-lépett be az ajtón Kol.
-Igen..-gondolkoztam.
-És..kitől..tőlem?
-Várj..várj..ti lefeküdtetek??-csodálkozott Bekah.
-Nem is mesélted Kol?-felálltam.
-Igen lefeküdtünk..de mindegy..felejtsük el.-megfordult majd kiment.
-Ezt miért nem mondtad el?
-Mert az aki lefeküdt Kolal nem az igazi Elizabeth volt.
-Ezt még is hogy érted?-teljesen elvesztette a fonalat.
-Meg voltam igézve..-elindultam le.
-És most hova is mész?
-Megkeresem Niket.
-Amint tudsz gyere vissza.-mondta majd bement Kolhoz.
A szokásos helyen kerestem..hisz mindig ide jár ha gondja, baja van. Az erdőben a szokásos magány és csend uralkodott.
-Niklaus!?-kiabáltam.
-Mögötted.-hallottam a gyönyörű hangját.
-Miért jöttél el?-kérdeztem félve.
-Megijedtem, egy gyermek nagy felelősséggel jár, pláne ha az én gyermekem.-mosolygott.
-Akkor mi lesz?
-Felneveljük.-mosolygott.
-Együtt.
-Ketten.-megfogta a kezem.
-Kevin lesz.-mondta komolyan.
-Nem..ha fiú lesz, Niklaus ha lány Hope.-mosolyogtam.
-Szurkolok hogy fiú legyen..-megpuszilt.
-Én is.-elnevettem magam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése