-Anya..mikor mész vissza apáékhoz?-kérdezte a mosolygos Nikolina.
-Nem sokára át nézek hozzájuk.-mosolyogtam vissza.
-Veled mehetünk?-kérdezte Noel.
-Szeretnétek jönni?
-IGEN!-kiabálták mire anya is ott termet.
-Hova megyünk?-vigyorgott.
-Vissza jössz velünk?-kérdeztem.
-Vissza, látnom kell az én nagy fiamat.-kacagni kezdett majd szép lassan visszamentünk a másik oldalra. Niklaus kivételével mindenki a nappaliban tevékenykedett.
-Enzo is dampyr?-kérdeztem anyától.
-Nem. Neki több jutott apádból így maximum csak érzékel minket, de nem tud velünk úgy beszélgetni mint egy eretnek vagy egy másik dampyr.
-Szóval nem fognak hallani minket.-suttogtam majd lesöpörtem mindent az asztalról hogy hátha így észre vesznek.
-Ez meg?-kérdezte Kol.
-Mi folyik itt már megint?-lépett le a lépcsőn Niklaus. Sose láttam még így őt, az életkedve súrolta a padlót, a lépésit inkább csoszogáshoz tudnám hasonlítani, teljesen maga alatt volt és ezt is én tettem vele.
-Nem tudom.-gyanakodva felállt Kol.
-Nem hiszem el hogy nem fogják fel!-szólaltam meg ismét majd körbe néztem mit is kéne széttöröm ahhoz hogy megértsék mi ez. Miközben forgolódtam a szobában, észre vettem egy képet rólam ami egy gyönyörű szekrényen volt egy rózsával együtt. Levettem a képet majd a földhöz vágtam.
-Elizabeth?-kérdezte Enzo.
-Vedd el az erőmet!-mondta anya minden bizalmával.
-Mi? Miért?
-Mert így lesz ahhoz erőd hogy lássanak minket.-mosolygott anya majd oda léptem hozzá. Megfogtam a kezét és magamba szívtam minden mágiát belőle.
-Most vegyél egy mély levegőt és gondolj arra hogy láthassanak minket.-utasított anya.
-NOEL?-kiabált Tyler mikor meglátta a kisfiút.
-Apa!-nevetett Noel majd oda futott hozzá és megölelte. Az ilyen ölelés sosem lesz az igazi hisz csak egy szellő ami jön és megy, sosem fogja érezni Noel test melegét, szívverését, és a vér áramlását.
-Ezt meg megint hogy csináltad?-kérdezte könnyes szemmel Rebekah.
-Anya segített.-nevettem.
-Anya?-kérdezte Enzo majd a nőhöz sétált.
-Lorenzo.-mosolygott anya.
-Hát tényleg megtetted.-lépett közénk Elijah.
-Meg, és nem bánom.-mosolyogtam.
-És azt miért nem húztad ki onnan?-kérdezte Kol meglepetten.
-Mert nem lehet, a másik oldal így emlékeztet arra hogy éltél.-mosolyogtam tovább.
-Apa!!!-sikított Nikolina, Klaus előtt állva aki csak hol őt hol engem.
-Ez nekem nem megy.-megfordult majd felment a szobájába.
-Apa..-Nikolni sírva utána rohant.
-Vissza kell jönnöd, Nik meg fog örülni.-mondta Rebekah.
-Ha akarnék se tudnék vissza jönni.
-A Salvatore fiúk segítenek.-szólt közbe Kol.
-A másik oldalon van anya, Nikolina és Noel is.-emlékeztettem őket hogy mit is hagynék ott.
-Őket is vissza hozzuk! Az első eretnek család, a legerősebb eretnekek mind közül.-felete Elijah.
-Nem akarok vissza jönni.-lehajtottam a fejem.
-Miért?-kérdezték egyszerre.
-Mert nem bírok itt lenni..
-Vissza fogsz jönni, ha akarod ha nem!
Nem akartam vissza menni, ott csak a sok fájdalom és a bűntudat él itt pedig minden más.
***
Semmire sem emyéklékszem. Az utolsó kép amire emlékszem hogy Elijahval veszekedtem a vissza jövetelemmel kapcsolatban. Mikor kinyitottam a szemem egy kanapén találtam magam, kíváncsi tekintetekkel a fejem fölött pedig árnyékokkal. Mikor megláttam az engem bámuló embereket megijedtem. Nem tudtam mit keresek én akkor ott.
-Szia.-mosolygott a szőke lány.
-Áhhh..-a fejemmhez kaptam ahonnan csorgadozott a gyönyörű vörös vérem.
-Az csak egy kis vér.-mosolygott egy fiú majd letörölte rólam.
-Ne érj hozzám!-felültem majd kicsit hátrálni kezdtem az idegen emberektől.
-Mi bajod van?-kérdezte egy másik.
-Azt sem tudom kik vagytok!
-Mivan?-kérdezte a gyönyörű ajkakkal rendelkező személy.
-Beverte a fejét.-suttogták egymásnak.
-És mire emlékszel?-kérdezte ismét a csábító ajkú férfi.
-Rá emlékszem.-suttogtam egy fiúra mutatva.
-Rám?-kérdezte Enzo.
-Igen, a bátyám vagy.
-Igen a bátyád.-mosolygott.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése