-Jó reggelt.-mosolyogtam csukott szemmel.
-Gyönyörű vagy.-suttogta.
-Eltudom képzelni mennyire.
-Eszméletlenül.-megpuszilta az arcom.
-Szeretnék kérdezni valamit.
-Hát kérdezed.-mosolygott.
-Nem gondolod hogy egy újabb szintre kellene emelnünk a kapcsolatunkat?
-Most arra gondolsz amire én?-kérdezte a legnagyobb örömmel amivel csak lehet.
-Mond ki, kérdezd meg...és kiderül ugyan arra gondolunk-e.-mosolyogtam.
-Mivel iszonyatosan szeretlek és veled szeretném leélni mind azt amit kaptam, az örökét....hozzám jössz feleségül?-sokkal jobban és szebben hangzott az ő szájából ezt hallani mint Tyleréből vagy mint bárkiéből lehetett volna.
-Igen..igen és igen!-mosolyogtam majd hozzábújtam.
-Szeretlek.
-Én is szeretlek.-suttogtam könnyes szemmel.
-De édes vagy...-mosolygott majd letörölte a boldogság miatt ejtett könnyeim.
-Mikor akarod elmondani nekik?-kérdeztem mosolyogva.
-Minél előbb...áthívom Tyleréket és Enzot ebédelni és akkor elmondjuk.-mosolygott majd eltűnt. Elijah tovább lép én pedig boldogan élhettek azzal akivel az lehetek aki.
Ott ültem az ágyon az arcomról letörölhetetlen vigyorral megszámlálhatatlan ideig majd csak Niklaus nyávogását hallottam hogy lemehetnék végre.
-Itt vagyok.-mosolyogtam majd a lelépcsőzés helyett inkább leugrottam az emeletről.
-Valaki nagyon boldog!?-szólalt meg Enzo.
-Ki az a valaki?-nevetettem majd oda mentem Niklaushoz.
-Ha már itt van mindenki ehetnénk végre.-leült az asztalhoz Rebekah.
-De még Ty..-kezdett bele Niklaus mire Tylerék benyitottak, Rebekah csak bólintott.
-És miért hoztad így össze-e boldog családot?-kérdezte Elijah.
-Azért mert valamit elakarok nektek mondani.-mosolygott Niklaus majd Kol oda hozta mindenki B+-as vértasakját.
-Hát halljuk.-vigyorgott Rebekah majd inni kezdett.
-Nehezebb elmondani mint gondoltam..-kezdte Nik, én mögötte álltam Elijah arcát pásztázva..első sorban is jó volt látni őt másodjára pedig vártam a reakcióját..ott álltunk egymást nézve mire Nik kimondta hogy megkérte a kezem..elnézett rólam, felfogta amit Klaus mondott majd újra rám szegezte kérdő, csalódott, perzselő tekintetét.
-Ha már itt tartunk én is megkértem Hayleyét.-vigyorgott Tyler. Mindenki hatalmas gratulációba fogott kivéve Elijah, ő csak állt és le sem vette rólam a tekintetét.
-Átvertél.-mondta Elijah természetes nem hangosan, ha úgy van erőm,lehet azzal kommunikálni fejben, akivel nagyon egymásra koncentrálunk.
-Nem vertelek át Elijah..
-Tisztességesen vártam rád, elmondtam mi is érzek irántad majd volt ami volt és most itt hagysz..te ezt hogy neveznéd? Átverés? Kihasználás? talán érzelmekkel játszás?
-Miért így fogod fel?-kérdeztem egyre csak zakatoló szívvel.
-Máshogy nem tudom felfogni, mert én veszítelek el téged.
-Nem fogsz elveszíteni.
-Baszok az egészre Elizabeth...átvágtál.
-Késztetést érzek arra hogy megöleljelek..
-Akkor gyere ide és tedd meg!
-Nem lehet...folytatod a játékot? Mikor végre úgy érzem hogy valakinek számítok kiderül hogy végig csak játszott és és...sosem csalódtam még ekkorát senkiben pedig 315 éves vagyok, rengetek emberrel találkoztam de senki sem ártott nekem még így!
-Gratulálok Nik, Elizabeth..és nektek is Haylay, Tyler!-mosolygott Elijah majd kiment az ajtón. Este még ott ültünk a kanapén, beszélgettünk mikor Elijah berontott az ajtón.
-Sziiiiiiiasztok!-vigyorgott.
-Szia!-köszönt vissza nevetve Kol majd Elijah levetette magát közénk. Hiába kerestem a tekintettem az övét, sosem gabalyodtak össze, és ezt hiányoltam is. Körbe néztem a szobában és végre elém tárult mindent, ott van Tyler akivel belekezdtem a nagybetűs életbe, jött Niklaus akivel folytattam, de időközben becsúszott Kol akivel ugyan önmagamon kívül történt az ami történt, de mikor ránézek..valahogy nem érzek megbánást mert jó volt és hát ott van Elijah akivel már akaratommal tettem azt amit aminek a vége megbántott érzések lettek.
Nem csinálhatom ezt tovább, fáj látni Tylert, fáj látni Kolt és fáj látni Elijaht...DE EZ NEM NORMÁLIS. Oké értem én, egy természetfeletti érzelmei rettentően megsokszoroznak egy haladóéhoz képest, de nem ennyire...valami nincs rendben velem! Elterveztem mindent ahhoz hogy a Mikaleson család nyugodt életet tudjon végre élni, nélkülem.
Mikor mindenki elment aki nem aludt itt értem itt Tylert és Hayleyt felmentem Niklaussal aludni, szerencsére hamar elaludt így megtudtam írni amit megkellet.
'Niklaus, Elijah, Tyler, Kol, Rebekah, Enzo és valahol Hayley..
Sokat gondolkoztam mire erre a döntésre jutottam de úgy érzem ez a legjobb amit tehetek. Mire felkeltek én már valószínűleg egy karóval a szívemben fogok a tenger fenekén nyugodni. Most gondolom azt futott át az agyatokon hogy miért hoztam ezt a döntést mikor jól voltam és mindig csak nevettem, ház azért mert egyik mosolyom sem volt őszinte és sosem voltam jól. Kiskorom óta hallucinálok dolgokat ami már akkor sem tűnt egészségesnek.
Ahogy teltek múltak az idők úgy éreztem hogy már jól vagyok, de nem. Hiába mutattam azt hogy boldog vagyok, sosem éreztem annak magam kivéve pár esetet ami engedjetek meg hogy elmondjak/leírjak.
Mikor először megöleltem a bátyámat, mikor éreztem hogy van egy szöszi nővérem, mikor először megöltem Hayleyt vagy mikor először megcsókoltam Tylert, Kolt, Niklaust....és Elijaht. Na most mondhatják hogy céda. És igen jól olvastad/olvastátok..Elijah. El kellet mondjam mielőtt végleg itt hagyom ezt a földet, Elijahval elég közeli kapcsolatba kerültem és nem bánom, és Kolt sem bánom hiába nem voltam én. Még mindig érzem azt Tyler iránt amit az elején, újra megtenném azt amit Kolal tettem, újra átélném azokat a napokat amiket Elijahval töltöttem, és ha most meg kell halnom téged és közös pillanatainkat akarom a szemem előtt látni, Niklaus. Azért szántam erre magam mert nem tudok senki szemébe nézni ez után...így hogy Tyler tudja hogy még mindig érzek valamit, így hogy Kol tudja nem bántam meg amit tettünk, így hogy kiderült mit csinálunk Elijahval...de aztán ha valaki szemébe sose merek nézni az te vagy Niklaus, hiába szereted még Hayleyt...hűséges voltál hozzám, őszinte és mindenféle értelemben megbíztál bennem..én pedig a bizalmon és a szeretett kívül semmit sem adtam..csak fájdalmat de abból rengeteget. Köszönöm hogy megmutattátok mi a különbség az élés és a létezés között. Mindnyájatokat nagyon szeretem és a túloldalról Noelel és Nikolinával vigyázok majd rátok!
-A szeszélyes Elizabeth.
A levelet a nappaliban lévő asztalra tettem majd elvettem a fehér tölgyfa hamujába mártott tört és elmentem a tenger legszebb szirtjére, a vízbe néztem, a gyönyörű, tiszta víz felszínen láttam magam és Niklaust csókolózni majd oda lépett Elijah aki ellökte Niklaust és megcsókolt..ezt váltotta Kol és Tyler.
-NE SZÓLALJ MEG TÖBBET ÉS NE HALLUCINÁLJ!!-kiabáltam magamra.
-A fejemben a hangok nem múlnak...-suttogtam csukott szemmel.
-HAGYJÁTOK ABBA!-kiabáltam a hangoknak amik egyre csak azt kántálták tedd meg, könnyebb az élet a másik oldalt.
-Igazad van.-suttogtam majd mosolyogva a szívembe szúrtam a tört, a testem megboldogultan zuhant a csillogó vízbe ahol a tenger vad habjai elleptek. A hullámok és a víz gyors cikázása még párszor a szirthez csapott míg végleg kihunyt belőlem az élet.
***
Mikor újra kinyitottam a szemem egy gyönyörű helyen találtam magam a tőrrel a szívemben és a vérrel áztatott hajammal valamint az arcommal.
-Anya!-kiabált Nikolina majd felém rohant.
-Nikolina.-a szememben minden könny összenyúlt amik patakokban folytak végig az arcomon.
-Azt hittem sose jössz értünk.-mosolyogva magához szorított.
-Nem értettek jöttek szívem.
-Meghaltál?-kérdezte Noel aki meglepő módon ott termet.
-Megöltem magam.-mosolyogtam.
-Még is miért?-kérdezték egyszerre.
-Mert bonyolult nekem a másik oldalt, ez szép és veletek lehetek!-mosolyogtam.
-Tényleg szép itt.-mosolygott vissza Noel.
-És hol szoktatok játszani?-kérdeztem majd megpróbáltam kihúzni a tört a szívemből.
-Nem fogod tudni kihúzni.-lépett oda egy gyönyörű szőke, ég kék szemű nő.
-Miért?
-Itt mindenki megvan bélyegezve, a halál oka megmarad hogy emlékeztessen arra miért kerültél ide.-mosolygott.
-Akkor te sem tudod kihúzni?-kérdeztem az ő tőrére célozva ami kiékeskedett a szívéből.
-Nem.-mosolygott tovább.
-Anya, mi most elmegyünk, beszélned kell a nénivel.-kacsintott Noel a nőre majd a két kis lurkó elrohant.
-Miért kell veled beszélnem?-nevettem.
-A hangok amik azt mondták gyere át ide, a hallucinációk amik hol a szüleid hol pedig egy repülő baleset, mikor egy emlékkép...-kezdett bele.
-Miért hasonlítasz rám?-kérdeztem az észrevételem.
-Te hasonlítasz én rám.
-Ezt most..
-Amy Dell Wayne.-mutatkozott be.
-Ezt nem hiszem el.-lehunytam a szemem ahonnan egy könnycsepp indult el.
-Pedig ezt elhiheted. Én vagyok az aki a világra hozott, és nevelt ameddig a hangok engedték.-suttogta.
-Kérlek, anya..mesélj el mindent..kérlek!!-oda mentem hozzá majd szorosan megöleltem.
-Minden elmesélek.-suttogta majd leereszkedtünk a földre és neki állt.
-1671-ben ismertem meg az apádat akkor voltam én 19 éves voltam ő pedig 21. Ő egy előkelő vámpír családból származik én pedig egy hibdrid családból ahol mindenki hatalmas mágiával bír..ezek lények neve pedig a dampyr nevet viseli. Szerelem volt első látásra, hamar összeköltöztünk hamar megfogantál így megkérte a kezem amire egyértelmű igent adtam. Megszülettél, napról-napra egyre csak nőttél és erősödtél. Boldogan éltünk egészen addig amíg meg nem ismeretem apád ikertestvérét, Edwardot...külsőleg teljesen olyan volt mint az apád, de a belső, teljesen magával ragadott, apád egy másik személyben, lefeküdtem vele, mert vonzott a létezése is, viszonyt folytattunk rengeteg idegig míg a bűntudat fel nem emésztett teljesen. A hangok itt erősödtek fel..egyre csak hallucináltam, a hangok durvábban szóltak...megelégeltem elmondtam mindent apádnak aki elment, sose láttam viszont csak Edwardot, de nekem apád kellet...ő nem tért vissza és a hangok csak azt hajtották tegyem meg mert itt szebb lesz minden így megöltem magam, téged egyedül hagyva. Nem tudom mit éltél át akkor de ahogy látom kiálltál magadért, és megtanultál élni.-mosolygott.
-Köszönöm anya!-suttogtam.
-Nagyon gyönyörű nő lett belőled!-mosolygott könnyekkel teli szemmel.
-Mindent tőled örököltem!-nevettem.
-Az igaz.-nevetett.
-És ha már itt vagyunk, hát ez a két imádni valócsöppség?-kérdezte komolyra véve a figurát.
-Huhh anya, akkor elkezdetem. Az iskolába jött egy fiú akiről kiderült hogy vámpír, ott éltem nálunk, szerelem volt, de nem az igazi. Ők vámpírok voltak..én úgy tudtam akkor hogy én halandó így Luke megharapott...kiderült hogy simán hibrid vagyok...eljött értem egy piszkosul tökéletes fiú, Tyler...nála már éreztem hogy élek..teherbe estem, megszületett a fiú, Noel.
De mint kiderült átvert engem..ám itt jött képbe az apja, Niklaus. Ott volt mellettem, támogatott és tartotta bennem a lelket...mellette voltam eddig a világon a legboldogabb, tegnap megkérte a kezem...és az előtt született meg a kislány Nikolina.-fejeztem be a rövid és száraz történet amiben Kolt és Elijaht inkább meg sem említettem.
-És a hangok ide vezettek.-suttogta.
-Ide.-mosolyogtam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése