77.Szösszenet.

-Mikaelson birtok.-
          *--Niklaus szemszög--*

Reggel mosolyogva fordultam oldalra hogy megláthassam Elizabeth gyönyörű arcát, de nem volt ott. Mosolyogva kikeltem az ágyból majd lementem a nappaliba ahol legnagyobb meglepődésemre mindenki ott állt, Elijah, Kol, Rebekah, Enzo, Tyler és még Hayley is.
-Mi folyik itt?-vigyorogtam.
-Seeeeemmi.-mosolygott Kol majd a papírt amit a kezében tartott összegyűrte.
-Két kérdésem lenne. Az első hogy hol van Elizabeth? A második pedig az hogy mi van azon a papíron?-feléjük sétáltam majd egy civakodás után oda adta a papírt Kol.
-Ne olvasd el kérlek!-suttogta Rebekah majd kiakarta venni a papírt a kezemből.
-Miért?-nevettem majd megláttam hogy mindenki szeme csillog a könnyektől.
-Mivan veletek?-szét hajtottam a gyűrött papírt.
-Ha elszeretnéd olvasni magamban és a szobádban.-suttogta Rebekah immáron sírva. 
-Na szóval..-bele kezdtem a levél olvasásába. Nem hittem a soroknak, nem hittem senkinek és semminek. Csak magam mellett akartam tudni őt, megölelni és sosem elengedi. 
-Nem ölte meg magát.-leültem a kanapéra.
-Sajnálom.-a zokogó Rebekah leült mellém.
-Menjünk a tengerhez, a saját szememmel kell látnom az elnyűtt testét.-felálltam.
-Meg kell állítani!-lépett be az ajtón Damon és Stefan.
-Kit?-kérdezte Kol.
-Látomás..Elizabeth megakarja magát ölni a tengernél..egy karóval.-felelte Damon.
-Gyertek már, még elérjük!-szólt erélyesebben Stefan.
-Már késő.-felelte Elijah.
-Már késő.-ismételtem suttogva majd leültem a kanapéra.
-Sajnálom Nik.-szólt Damon.
-Csak egy karónk volt?-kérdeztem miközben felálltam a kanapéról.
-Csak egy!-felelte Rebekah majd elvette a másik két karót.
-Add oda Bekah.-suttogtam a fájdalomtól.
-Nem...nem csinálhatod ezt! Nekem is hiányzik és nekem is fontos de nem mehetünk utána mind, gondolkozz.
-Le akarok feküdni.-feleltem majd elindultam Rebekah szobája felé.
-De te az emeleten..-gondolkozott majd rájött hogy miért is nem akar fent aludni.
-Ez iszonyat durva.-szólalt meg Hayley.
-És ez ennél csak rosszabb lesz.-felelte Tyler. Anya segített abban hogy vissza tudjak menni a másik oldalra, én mindent látok és hallok, a másik oldalon lévők közül pedig csak a mágiával rendelkezők látnak és tudnak hozzám beszélni. Így anya segítségével vissza mentem a házba.
-Elizabeth!-örült meg nekem Damon.
-Mivan? Hol?-kijött a szobából Niklaus.
-Hát tényleg a másik oldalon vagy?-kérdezte Stefan.
-Igen és kimondhatatlanul jó.-mosolyogtam.
-Azt hittem még megtudom akadályozni hogy meg tedd.-felelte Damon.
-Sajnos későn láttad amit láttál.-mosolyogtam.
-Miért hagytál itt?-kérdezte Niklaus minden fájdalmával.
-Mert nem bír ennyi bűntudattal veled lenni.-továbbította Stefan amit mondtam.
-Mindent megtudtunk volna beszélni!
-Sajnálja, de szerinte az már kevés.
-Noelék jól vannak?-kérdezte Hayley.
-Igen, jól érezik magukat.-mosolyogva mondta Damon.
-Mond meg Enzonka hogy anya is a másik oldalon van.
-Enzo, ezt üzeni Elizabeth hogy édesanyátok is vele van.-mosolygott Stefan.
-Anya? Tényleg? Mióta?
-Rég óta.
-Mennem kell Damon, Stefan. Mondjátok el nekik újra hogy sajnálom és szeretem őket...itt leszek és figyelem majd őket. És nektek is köszönök mindent.-mosolyogtam majd megöleltem Niklaus.
-Ez...-gondolkozott Niklaus.
-Érzed?-döbbentek le a Salvatore testvérek.
-Igen.-suttogta Niklaus.
-Szeretlek.-suttogtam, bár hiába azt nem hallotta.