-Niklaus teljesen kifog borulni!-szólt egy ismerős férfi hang.
-Lehet hogy ezért nem kellene ezt meg lépni, Michael!
-De ezt meg kell tennünk! Niklaus nem érdemel mást csak kínkeserves életet.
-Szóval csak azt érdemli? De miért?
-Pompás, felébredt..-sétált be Michael es Ester.
-Én nem tenném ezt a helyetekben...Nik kicsit sem lesz jó kedvű..
-Az nem baj.-vigyorgott Ester majd kitörte a nyakam.
-Mikaelson birtok.-
-APA!!-kiabált Nikolina.
-Igen?
-Anya..-lihegett, Stefan pedig a hátát simogatta.
-Mivan Elizabethel?
-Esterék elvitték..
-Hogy mi?
-Igen, bejöttek elvitték.-suttogta az össze zavarodott Nikolina.
-Tudtam hogy ez lesz. Maradjatok itt, Stefan vigyázz rá kérlek.-idegesen lecsattogtam a lépcsőn szólva a testvéreimnek és Enzonak hogy ideje lenne jönni.
-Csak hogy jól értem-e, a mi szüleink elrabolták Elizabethet!?-értelmezte Kol a történteket.
-Igen..-idegesen lépkedtem a szüleink házához.
-Na hello.-csapta be az ajtót Nik. Ott ültem egy székhez kötve mikor megérkezett a felmentősereg.
-Gyermekeim!-mosolygott Michael.
-Megint ezt csinálod...-sóhajtott Elijah mert tudta mi fog következni.
-Mit csinálok én megint, Elijah?-mosolygott Michael.
-Bármikor sikerül Niklausnak boldognak lennie, újra megjelensz és újra elrontod..
-Sosem tesztek ellene semmit.-vigyorgott majd lassan oda sétált hozzám, a többiek minden lépését jól szemügyre vették.
-Ahogy mondtam Michael, ezzel fel kell hagyni!-lépett elém Ester.
-Meghátrálsz? Erősebbnek hitelek..-rázta a fejét Mic.
-Nem, nem meghátrálok..abba hagyom! Éveken át gyötröd a saját fiad egy múltbéli sérelem miatt, miért? Semmi sem lesz a régi mert ezt teszed! Engedd el azt a szegény lányt és hadd éljék az életüket.-végre kiállt a gyermekei mellett Ester.
-Így gondold?-mosolygott a férfi. Itt mindenki megnyugodott hogy nem fog történni semmi, megnyugszik ám én már éreztem a tőrt amin behatol a hátamon keresztül..
-Engedd el őt és hagyjuk békén élni őket!-mosolygott Ester.
-Ezt kéne tenni?-mosolygott tovább majd a tőr lassan elérte a szívem, próbáltam nem érezni a fájdalmat, és elfojtani hogy ne tegye meg azt Klaus amit a fejébe vett de nem bírtam tovább. A hatalmas fájdalomtól ordítani kezdtem amit senki sem értett.
-Mi baja lett?-kérdezte Ester félve.
-Jól vagy nem?-sétált elém Michael.
-Gusztustalan ember vagy.-mondtam elcsukló hangon a fájdalomtól majd mélyen a szemébe néztem.
-És most történnie kéne valaminek?-ki nevetett.
-Nem érzed már? Ahogy felforr a véred?-vigyorogtam.
-Ne! Hagyd abba..-egyre-egyre melege lett, míg a vére annyira nem forrt hogy a bőre alatti vastag erekben nem kezdett bugyogni.
-Sajnálom srácok..-suttogtam könnyes szemmel a Mikaleson családnak címezve majd addig 'nyüstöltem' a férfit míg minden élet ami benne volt elszállt.
-Köszönöm...köszönöm..-hálálkodott Ester.
-Én is megköszönném ha kihúznád ezt végre a hátamból..-fájdalmasan felálltam a székből.
-Te örülsz hogy meghalt?-kérdezte Rebekah az anyjától.
-Igen! Nem bírtam mellette tovább élni. Utasítgatott és bántott..-suttogta a nő.
-Bántott?-lépett elé Elijah.
-Minden percben azon gondolkozott hogy hogyan tudna Klausnak fájdalmat okozni és mikor kitalált valamit kérte a segítségem, ha nem tettem meg...oda vágott rendesen.-mosolygott a mély lelki sebekkel rendelkező nő.
-Sajnálom hogy ezen kellett keresztül menned.
-Én sajnálom hogy nem léptem és engedtem hogy ezt tegye veletek..velünk.-mosolygott Ester.
-És én is sajnálom hogy megzavarom ezt a családi happy endet de egy fa darab még mindig ott van és nyomja a szívem..-suttogtam.
-Jó gyere, otthon kiszedjük..-mosolygott Nik majd felkapott és haza vitt.
-Na hol van?-óvatosan letett az ágyra.
-Hát őő nem tudom?
-Jó kiszedem.-nevetett majd gyors, határozott mozdulattal kiszedte a szilánkot.
-Ezzel meg is volnánk.-mondta majd megcsókolta a hátam.
-Köszönöm hogy nem is tudom hányadjára megmentettél.-mosolyogtam a fiúra.
-Ez magától értetődik.-mosolygott vissza a gyönyörű mosolyával.
-Szeretlek.-mondtuk teljesen egyszerre amin halványan mindketten elmosolyodtunk és automatikusan egymásnak estünk.♥
2015. december 28., hétfő
2015. december 26., szombat
85.Szülők.
-Vissza Elizabeth szemszögébe.-
Öröm Nikolinára nézni, kivirult. Stefan pozitív hatással van rá amit boldogan könyveltem el.
-Szerinted jó fog kisülni ebből az egész Stefan ügyből?-kérdezte Nik miközben ismét csak pólót keresett.
-Hát nagyon remélem, én örülök mert látom hogy boldog Kolina..
-Igen azt én is látom, de ha megbántja én..-idegesen vissza dobta a felső a szerkénybe.
-Nem fogja megbántani.-mosolyogva elé álltam.
-Egy rossz szó, vagy cselekedett..-mondta tovább a magáét idegesen mire lenyugtatás kép megcsókoltam.
-Értesz te a megnyugtatáshoz, mi tagadás..
-Igaz mennyire jó vagyok..-vigyorogtam.
Öröm Nikolinára nézni, kivirult. Stefan pozitív hatással van rá amit boldogan könyveltem el.
-Szerinted jó fog kisülni ebből az egész Stefan ügyből?-kérdezte Nik miközben ismét csak pólót keresett.
-Hát nagyon remélem, én örülök mert látom hogy boldog Kolina..
-Igen azt én is látom, de ha megbántja én..-idegesen vissza dobta a felső a szerkénybe.
-Nem fogja megbántani.-mosolyogva elé álltam.
-Egy rossz szó, vagy cselekedett..-mondta tovább a magáét idegesen mire lenyugtatás kép megcsókoltam.
-Értesz te a megnyugtatáshoz, mi tagadás..
-Igaz mennyire jó vagyok..-vigyorogtam.
-A legjobb..átkarolta a derekem, magahoz húzott majd lágyan megcsókolt. Olyan volt mintha most csókolóztunk volna először. Halványan elrugaszkodtam a földtől és a 'derekára' ugrodtam, ő pedig a kezét a fenekem alá tette tartás, szempontjából.
-Szeretlek..-suttogtam a fülébe majd apró puszikkal édesgettem a nyakát.
-Én.....is.-sóhajtott.
-Tolass!-suttogtam mire azt tette amit mondtam, lassan de biztosan az ágy lábánál kötötöttunk ki. Óvatosan megbillentettem magunkat majd az ágyra döltünk. Meg mindig puszilgattam a nyakát, kulcscsontját, mellkasát, csukott szemmel élvezte majd felhúzott magához majd mohon falni kezdte az ajkaim. Filmbe illő jelenet volt, de mint minden filmben valakinek bele kell rondítania, e perbe. Elijah lepett be az ajtón.
-Srácok!
-Igen?-förmedt rá Niklaus.
-Jó bocs, legközelebb kopogok és nem zavarom meg-e gyomorforgató jelenetet.
-Csak mond mit akarsz?-kérdeztem a lehető legkedvesebben.
-A mi drága szüleink 10 perc múlva itt vannak.-nézett Nikre elég érdekes arckifejezéssel.
-Mivan?-óvatosan ledobott magáról majd fel egyre idegesebben fel alá járkalt.
-És ezzel most mi a baj?-kerdeztem kicsit zavarban, az ágyon ülve.
-Nem értheted.-szólt Elijah.
-Oké jönnek, és? Örüljetek neki hogy élnek ez itt lesznek.
-Nem ismered Estert es Michaelt, a leggonoszabb, legrosszat akarób emberek a vilagon!-szidta a szüleiket.
-Az lehet de a szüleitek.
-Az nem fontos! Nem találkozhatsz velük, itt maradsz fent!-utasított.
-Mivan?
-Jól hallottad!-felelte.
-Gyertek le!-kiabált Rebekah.
-Majd jövök!-felelte idegesen majd ott hagyott a szobába.
***
Nem tudom mennyi ideig ültem a szobában egyedül, de meg elégeltem! Idegesen felálltam majd kikukucskáltam, Niklaus elég idegesen ült és hallgatja ahogy arról osztják a szülei hogy mennyire szerencsétlen még mindig nincs senkije. Szóval letagadott, remek.
-Igazából meg sem lepődök azon, hogy nincs senkit, ki szeretne téged..-kacagott a férfi.
-Egy ízléstelen embernek se kellesz, Niklaus..!?-kérdezte az anyja.
-Most már elég lesz!-védte Elijah Klaust.
-Ha csak ezért jöttetek, akár mehettek is!-lépet az ajtóhoz Rebekah.
-Mindig is naiv voltál, Rebekah.-mosolygott a lányára a férfi.
-És igen ezért jöttünk hogy megnézzük hogy boldogultok, Niklaussal egy házban, hísz tudjuk senki sem tud vele egy levegőt szívni, nem hogy egy helyen lakni.
-Nyugodj meg.-suttogta Kol Niknek.
-Nem bírom.-ökölbe szorította a kezét.
-Csak mondjátok el miért nem tud kapcsolatot létesíteni senkivel ez a fiú?-szólt az apjuk ismét.
-Senki sem szeretni szegényt, mert egy kész szerencsétlenség!-csatlakozott az anyjuk is.
-Hello.-mosolyogtam fentről majd szép lassan lesétáltam a lépcsőn.
-Jajj de helyes, a mai ebéd?-vigyorgott az apjuk.
-Igen, ahogy mondod!-mosolyogtam majd egyre közelebb mentem, Nik elkapta a kezem de elhúztam.
-Niklaus egyik katasztrofális próbálkozása vagy?-próbált megigézi a férfi.
-Most igézni próbálsz?-kérdeztem majd kinevettem.
-A kérdés itt miért nem tudlak..-az arcára kiült a döbbenet.
-Ezt majd később. Bemutatkozom, ugyan nem úgy ahogy azt kellene mert azt nem érdemlitek meg ezek után, Elizabeth Wayne, Niklaus barátnőjé és a gyermekének az édesanyja.-mosolyogtam a férfire akinek a tekintette teljesen átment egy pszichopatáéba.
-NEM!-kiabált majd előhúzta a karmait hogy majd elintéz, a fiúk védelmező ösztönökkel már nyúltak is értem de addigra már üveges tekintettel néztem a férfira aki a fájdalomtól a földre hullott.
-Esetlen van ellenvetésed?-mosolyogtam.
-Van!-nyögte a fájdalomtól.
-Na hallgatlak!-mosolyogtam majd mint az óvodába leültem elé törökülésbe.
-Első sorban az én fiam..
-Hát nem is az enyém.
-Másodjára ha valaki is lesz valakije nem egy boszorkány!-próbált felállni.
-De aranyos..de nem..nem kifejezetten boszorkány.-vigyorogtam önelégülten.
-Itt meg megint mi van?-lépett ki Stefan és Nikolina a szobájukból, de senki sem válaszolt.
-Mit akarsz te Niktől?-nevetett a nő mire egy gyönyörű mosoly kíséretében a földre került.
-Szóval most hogy egy szinten vagyunk, lehet hogy Klaus nem épp a legjobb gyereketek de fogalmatok sincs mire képes, néha engem is megtud lepni..mindegy. Lehet hogy nem tudja kezelni a kialakult vagy kialakuló helyzeteket és olykor döntés képtelen, vagy épp kárörvendő és iszonyatosan bunkó de szeretem, jobban bárkinél így nem nagyon nézem jó szemmel hogy két ilyen ember osztja..ezt a 'szerencsétlen' 'nincs senki aki szeressen' dolgokat felejtsük el mert aki tévhitben él, hazugságban él.-mosolyogtam majd olyan témát hozott fel a férfi amire legvadabb álmomban sem gondoltam volna.
-Dampyr vagy ha nem tévedek, aki vissza tudja hozni a túl oldalon vergődőket.!?
-Így ahogy mondod.
-Hát Nik, ezért szédíted ezt a szegény kislányt..hogy vissza hozza neked Tyler anyját.
-Mi?-kiabálta mindenki. Én mosolyogtam majd megfordultam meglökve Niklaus felmentem a szobába.
-Kicsim, ez rohadtul nem így van!-lépett be a szobába Klaus.
-Miért ne lehetne így? Ott volt, szeretted..miért ne akarnád vissza kapni?
-Mert te jöttél, letaroltál mint egy szélvihar, minden érzést amit Tyler anyukája felé éreztem kiirtottad belőlem, és jöttek a feléd érzett érzéseim amik kitörölhetetlenül belém égtek!
-És ezt miért higgyem el?
-Csak gondolj bele! Ha hátsószándékkal lennék veled, tettem volna Nikolina megszületése ellen, de mivel mint látod én is akartam őt így megszületett. Aztán megkértem a kezed is..jut eszembe ezt oda akartam adni.-a fiúkba nyúlt majd kivett belőle egy gyönyörű gyűrűt.
-Most letérdelek mint a filmekben, megkérdezem amit kell, ha akarod folytatni ezt az egészet kettőnk között mond ki az igent és enged hogy megcsókoljalak, ha viszont lezárnád állj fel és sétálj ki.-adta ki a játékszabályokat Nik, majd letérdelt elém.
-Elizabeth! Hozzám jössz feleségül?-tette fel hát a nagy kérdést immáron másodjára.
Gondoltam kicsit húzom az ágyát így felálltam, a szemében a teljesen kétségbeesést láttam.
Lassan elindultam kifelé mire halkan kimondta a nevem.
-Elizabeth..
-Ezt a reakciót vártam..-mosolyogva vissza sétáltam hozzá majd megengedtem hogy felhúzza a gyűrűt és vadul megcsókoljon.
-Szeretlek.-nézett mélyen a szemembe.
-Szeretlek.-suttogtam.
-Ha csak ezért jöttetek, akár mehettek is!-lépet az ajtóhoz Rebekah.
-Mindig is naiv voltál, Rebekah.-mosolygott a lányára a férfi.
-És igen ezért jöttünk hogy megnézzük hogy boldogultok, Niklaussal egy házban, hísz tudjuk senki sem tud vele egy levegőt szívni, nem hogy egy helyen lakni.
-Nyugodj meg.-suttogta Kol Niknek.
-Nem bírom.-ökölbe szorította a kezét.
-Csak mondjátok el miért nem tud kapcsolatot létesíteni senkivel ez a fiú?-szólt az apjuk ismét.
-Senki sem szeretni szegényt, mert egy kész szerencsétlenség!-csatlakozott az anyjuk is.
-Hello.-mosolyogtam fentről majd szép lassan lesétáltam a lépcsőn.
-Jajj de helyes, a mai ebéd?-vigyorgott az apjuk.
-Igen, ahogy mondod!-mosolyogtam majd egyre közelebb mentem, Nik elkapta a kezem de elhúztam.
-Niklaus egyik katasztrofális próbálkozása vagy?-próbált megigézi a férfi.
-Most igézni próbálsz?-kérdeztem majd kinevettem.
-A kérdés itt miért nem tudlak..-az arcára kiült a döbbenet.
-Ezt majd később. Bemutatkozom, ugyan nem úgy ahogy azt kellene mert azt nem érdemlitek meg ezek után, Elizabeth Wayne, Niklaus barátnőjé és a gyermekének az édesanyja.-mosolyogtam a férfire akinek a tekintette teljesen átment egy pszichopatáéba.
-NEM!-kiabált majd előhúzta a karmait hogy majd elintéz, a fiúk védelmező ösztönökkel már nyúltak is értem de addigra már üveges tekintettel néztem a férfira aki a fájdalomtól a földre hullott.
-Esetlen van ellenvetésed?-mosolyogtam.
-Van!-nyögte a fájdalomtól.
-Na hallgatlak!-mosolyogtam majd mint az óvodába leültem elé törökülésbe.
-Első sorban az én fiam..
-Hát nem is az enyém.
-Másodjára ha valaki is lesz valakije nem egy boszorkány!-próbált felállni.
-De aranyos..de nem..nem kifejezetten boszorkány.-vigyorogtam önelégülten.
-Itt meg megint mi van?-lépett ki Stefan és Nikolina a szobájukból, de senki sem válaszolt.
-Mit akarsz te Niktől?-nevetett a nő mire egy gyönyörű mosoly kíséretében a földre került.
-Szóval most hogy egy szinten vagyunk, lehet hogy Klaus nem épp a legjobb gyereketek de fogalmatok sincs mire képes, néha engem is megtud lepni..mindegy. Lehet hogy nem tudja kezelni a kialakult vagy kialakuló helyzeteket és olykor döntés képtelen, vagy épp kárörvendő és iszonyatosan bunkó de szeretem, jobban bárkinél így nem nagyon nézem jó szemmel hogy két ilyen ember osztja..ezt a 'szerencsétlen' 'nincs senki aki szeressen' dolgokat felejtsük el mert aki tévhitben él, hazugságban él.-mosolyogtam majd olyan témát hozott fel a férfi amire legvadabb álmomban sem gondoltam volna.
-Dampyr vagy ha nem tévedek, aki vissza tudja hozni a túl oldalon vergődőket.!?
-Így ahogy mondod.
-Hát Nik, ezért szédíted ezt a szegény kislányt..hogy vissza hozza neked Tyler anyját.
-Mi?-kiabálta mindenki. Én mosolyogtam majd megfordultam meglökve Niklaus felmentem a szobába.
-Kicsim, ez rohadtul nem így van!-lépett be a szobába Klaus.
-Miért ne lehetne így? Ott volt, szeretted..miért ne akarnád vissza kapni?
-Mert te jöttél, letaroltál mint egy szélvihar, minden érzést amit Tyler anyukája felé éreztem kiirtottad belőlem, és jöttek a feléd érzett érzéseim amik kitörölhetetlenül belém égtek!
-És ezt miért higgyem el?
-Csak gondolj bele! Ha hátsószándékkal lennék veled, tettem volna Nikolina megszületése ellen, de mivel mint látod én is akartam őt így megszületett. Aztán megkértem a kezed is..jut eszembe ezt oda akartam adni.-a fiúkba nyúlt majd kivett belőle egy gyönyörű gyűrűt.
-Most letérdelek mint a filmekben, megkérdezem amit kell, ha akarod folytatni ezt az egészet kettőnk között mond ki az igent és enged hogy megcsókoljalak, ha viszont lezárnád állj fel és sétálj ki.-adta ki a játékszabályokat Nik, majd letérdelt elém.
-Elizabeth! Hozzám jössz feleségül?-tette fel hát a nagy kérdést immáron másodjára.
Gondoltam kicsit húzom az ágyát így felálltam, a szemében a teljesen kétségbeesést láttam.
Lassan elindultam kifelé mire halkan kimondta a nevem.
-Elizabeth..
-Ezt a reakciót vártam..-mosolyogva vissza sétáltam hozzá majd megengedtem hogy felhúzza a gyűrűt és vadul megcsókoljon.
-Szeretlek.-nézett mélyen a szemembe.
-Szeretlek.-suttogtam.
84.Egy csodás nap, egy csodás emberrel.
-Továbbra is Nikolina szemszög.-
-Anyaaa..-sipákoltam a szobámból, kicsattanó örömmel.
-Jövök..jövök!!-hallottam kintről a hangját majd benyitott.
-Na mi történt?-lehuppant mellém.
-Tegnap mikor eljött Stefan, annyira jól elvoltunk mint két jó barát, csak nevettünk és nevettünk aztán mondtam egy hülyeséget ami így vissza gondolva nem is volt hülyeség.
-Mit mondtál?-kuncogott.
-Azt hogy olyanok vagy mint a legjobb barátok, vagy mint egy testvérek..erre ő kiugrott az ablakon én pedig utána mentem.
-Utána ugrottál az ablakon?-kérdezte anya a hangjában pedig nevetés hangozott.
-Igen. Szóval utána mentem...kicsit 'vitáztunk' aztán..-vettem egy mély levegőt-megcsókolt!
-Micsoda? Ez nagyon jó..-mosolygott teljesen beleélve magát.
-És most..együtt?
-Igen.-mosolyogtam könnyes szemmel.
-De édes vagy..-megölelt.
-Apa mit fog ehhez szólni?
-Mihez mit fogok szólni?-lépett be apa az ajtón.
-Hát ő..semmihez!!
-Na én nem így hallottam.-vigyorgott.
-Nikolina szerelmes.-mosolygott anya.
-És ki a szerencsés?
-Stefan.-feleltem büszkén.
-Hát áldásom rátok, de ha legközelebb Stefannal vagy, mond el neki eggggész nyugodtan hogy egy rossz cselekedet és a szíve megszűnik dobogni!-mosolygott apa majd megölelt.
-Átadom neki-e kedves üzenetet.-nevettem apa válla fölött nézve anyát.
-Remélem.
-Ohhh és egy kérdés..itt aludhat ma?-rebegtettem a szempilláim.
-Nem tudom..-gondolkozott apa.
-Naa kérlek..
-Jó, felőlem.-adta be végül a derekát.
Mosolyogva kiugrottam az ablakon mire anya utánam kiabált.
-VAN AJTÓNK IS!-kiabált majd elnevette magát.
Annyira boldog voltam, mosolyogva sétáltam végig az utat, a Salvatore házig ahol nem más mint Damon nyitott ajtót.
-Szia.-mosolyogtam a kócos hajú fiúra.
-Hát te?-kérdezte majd az üveg wiskeyébe kortyolt.
-Stefanhoz jöttem.-mosolyogtam.
-A szobájába, gondolom nem kell oda vezesselek!-mondta lassan majd arrébb csoszogott.
-Hát Damon nincs valami jó passzban.-nyitottam be Stefanhoz.
-Kit érdekel most Damon?-kérdezte felvont szemöldökkel majd megcsókolt.
-Apa azt üzeni hogy..idézem 'Hát áldásom rátok, de ha legközelebb Stefannal vagy, mond el neki hogy egy rossz cselekedet és a szíve megszűnik dobogni.'-utánoztam apa hangját.
-Mond meg neki hogy értettem.-nevetett.
-Mond meg neki te. Megkérdeztem nálunk alhatsz-e és azt mondta igen..-mosolyogtam.
-Ohh ez pompás.-mosolygott majd kézen fogott és elindultunk.
-Rosszul látok vagy tényleg kézen fogva vagytok?-dörzsölte meg Damon a szemeit.
-Mindent jól látsz tesókám.
-És hova mentek így nagy szerelmesen?
-Hozzánk.-mosolyogtam Damonre.
-Klaus papához?-nevetgélt a magas alkohol tartamú italtól.
-Ne velünk foglalkozz. Foglalkozz azzal hogy cirka fél óra és itt van Stella..-kacsintott Stefan mire Damon hatalmas lendülettel felrohant az emeltre.
***
-Sziasztok.-léptünk be az ajtón.
-Hello.-mosolygott mindenki aki a szobában volt.
-Hát ez meg?-döbbent le Elijah mikor meglátta hogy egymás kezét fogjuk.
-Láttad, szép volt, dolgozd fel.-védet apa mire egy puszit nyomtam az arcára és felmentünk.
-Niklaus szépen hárít.-gondolkozott.
-Igen tudom, egy vadállat.-nevettem majd leültem az ágyra.
-Hálát adok hogy végre megtehetem ezt, amikor csak akarom.-mondta miközben felém sétált.
-Mit?
-Hát ezt!-rám feküdt majd megcsókolt.
-Bármikor.-mosolyogtam. A nap nagy része azzal telt hogy beszélgettünk, nevettünk és csókolóztunk..a nap vége felé már nem az ölében ülve mosolyogtam rá, hanem betakarózva, hozzábújva. Egy olyan érzés járt át ekkor amit sosem éreztem még...lehet ez a 'rohadtul szerelmes vagyok' érzés? Áhh kit érdekel, ameddig velem van, nem számít! Belélegezve az illatát, hallgatva a szívverését, valahogy álomba kényszerültem.
***
Reggel óvatosan kinyitottam a szemem remélve azt hogy nem álmodtam azt hogy Stefannal töltöttem a tegnapi napom. A megkönnyebbülés lavinaként távozott belőlem, mikor megláttam a tökéletes arcát. Egy idegig néztem mire megérezte és rám nézett majd eltakarta az arcát.
Egy tökéletes reggel.♥
-Anyaaa..-sipákoltam a szobámból, kicsattanó örömmel.
-Jövök..jövök!!-hallottam kintről a hangját majd benyitott.
-Na mi történt?-lehuppant mellém.
-Tegnap mikor eljött Stefan, annyira jól elvoltunk mint két jó barát, csak nevettünk és nevettünk aztán mondtam egy hülyeséget ami így vissza gondolva nem is volt hülyeség.
-Mit mondtál?-kuncogott.
-Azt hogy olyanok vagy mint a legjobb barátok, vagy mint egy testvérek..erre ő kiugrott az ablakon én pedig utána mentem.
-Utána ugrottál az ablakon?-kérdezte anya a hangjában pedig nevetés hangozott.
-Igen. Szóval utána mentem...kicsit 'vitáztunk' aztán..-vettem egy mély levegőt-megcsókolt!
-Micsoda? Ez nagyon jó..-mosolygott teljesen beleélve magát.
-És most..együtt?
-Igen.-mosolyogtam könnyes szemmel.
-De édes vagy..-megölelt.
-Apa mit fog ehhez szólni?
-Mihez mit fogok szólni?-lépett be apa az ajtón.
-Hát ő..semmihez!!
-Na én nem így hallottam.-vigyorgott.
-Nikolina szerelmes.-mosolygott anya.
-És ki a szerencsés?
-Stefan.-feleltem büszkén.
-Hát áldásom rátok, de ha legközelebb Stefannal vagy, mond el neki eggggész nyugodtan hogy egy rossz cselekedet és a szíve megszűnik dobogni!-mosolygott apa majd megölelt.
-Átadom neki-e kedves üzenetet.-nevettem apa válla fölött nézve anyát.
-Remélem.
-Ohhh és egy kérdés..itt aludhat ma?-rebegtettem a szempilláim.
-Nem tudom..-gondolkozott apa.
-Naa kérlek..
-Jó, felőlem.-adta be végül a derekát.
Mosolyogva kiugrottam az ablakon mire anya utánam kiabált.
-VAN AJTÓNK IS!-kiabált majd elnevette magát.
Annyira boldog voltam, mosolyogva sétáltam végig az utat, a Salvatore házig ahol nem más mint Damon nyitott ajtót.
-Szia.-mosolyogtam a kócos hajú fiúra.
-Hát te?-kérdezte majd az üveg wiskeyébe kortyolt.
-Stefanhoz jöttem.-mosolyogtam.
-A szobájába, gondolom nem kell oda vezesselek!-mondta lassan majd arrébb csoszogott.
-Hát Damon nincs valami jó passzban.-nyitottam be Stefanhoz.
-Kit érdekel most Damon?-kérdezte felvont szemöldökkel majd megcsókolt.
-Apa azt üzeni hogy..idézem 'Hát áldásom rátok, de ha legközelebb Stefannal vagy, mond el neki hogy egy rossz cselekedet és a szíve megszűnik dobogni.'-utánoztam apa hangját.
-Mond meg neki hogy értettem.-nevetett.
-Mond meg neki te. Megkérdeztem nálunk alhatsz-e és azt mondta igen..-mosolyogtam.
-Ohh ez pompás.-mosolygott majd kézen fogott és elindultunk.
-Rosszul látok vagy tényleg kézen fogva vagytok?-dörzsölte meg Damon a szemeit.
-Mindent jól látsz tesókám.
-És hova mentek így nagy szerelmesen?
-Hozzánk.-mosolyogtam Damonre.
-Klaus papához?-nevetgélt a magas alkohol tartamú italtól.
-Ne velünk foglalkozz. Foglalkozz azzal hogy cirka fél óra és itt van Stella..-kacsintott Stefan mire Damon hatalmas lendülettel felrohant az emeltre.
***
-Sziasztok.-léptünk be az ajtón.
-Hello.-mosolygott mindenki aki a szobában volt.
-Hát ez meg?-döbbent le Elijah mikor meglátta hogy egymás kezét fogjuk.
-Láttad, szép volt, dolgozd fel.-védet apa mire egy puszit nyomtam az arcára és felmentünk.
-Niklaus szépen hárít.-gondolkozott.
-Igen tudom, egy vadállat.-nevettem majd leültem az ágyra.
-Hálát adok hogy végre megtehetem ezt, amikor csak akarom.-mondta miközben felém sétált.
-Mit?
-Hát ezt!-rám feküdt majd megcsókolt.
-Bármikor.-mosolyogtam. A nap nagy része azzal telt hogy beszélgettünk, nevettünk és csókolóztunk..a nap vége felé már nem az ölében ülve mosolyogtam rá, hanem betakarózva, hozzábújva. Egy olyan érzés járt át ekkor amit sosem éreztem még...lehet ez a 'rohadtul szerelmes vagyok' érzés? Áhh kit érdekel, ameddig velem van, nem számít! Belélegezve az illatát, hallgatva a szívverését, valahogy álomba kényszerültem.
***
Reggel óvatosan kinyitottam a szemem remélve azt hogy nem álmodtam azt hogy Stefannal töltöttem a tegnapi napom. A megkönnyebbülés lavinaként távozott belőlem, mikor megláttam a tökéletes arcát. Egy idegig néztem mire megérezte és rám nézett majd eltakarta az arcát.
Egy tökéletes reggel.♥
2015. december 25., péntek
83.Nikolina és Stefan?
-NIKOLINA SZEMSZÖG.-
Csak abban tudok reménykedni hogy Stefan nem jött rá hogy az a fiú, csak ő lehet, de biztos rájött, hát rajta és Damonon kívül senkit sem ismerek aki ne lenne a rokonom, könyörgöm!
A szobámban ülve gondolkoztam, és ezek a gondolatok csak Stefant juttatták eszembe.
-Kolina..-kopogott anya.
-Gyere.-sóhajtottam.
-Igazából én csak utaskísérő vagyok..-mosolygott anya.
-Ezt meg megint hogy érted?-kérdeztem unottan.
-Úgy hogy nem én jöttem hozzád.
-Hanem?-kérdeztem mire anya behúzta Stefant a szobába. Úgy ültem az ágyon mintha villamosszékben lennék, meg sem bírtam mozdulni annyira jó volt látni teljesen bezsongtam.
-Ohh, szia Stefan.-mosolyogtam mint egy jó barátra.
-Szia.-bejött, anya pedig ránk csukta az ajtót.
-Minek köszönhetem-e kedves látogatást?-próbáltam úgy viselkedni vele mint egy baráttal.
-Csak erre sétáltam és gondoltam benézek.-mosolygott.
-Értem.-mosolyogtam és következett a rémálom..csend telepedett a szobára. Ott ültünk egymás mellet a teljes csendben, ami egy idő után iszonyatosan idegesítő volt így inkább felálltam és kivettem egy pólót a szekrényemből mert én még mindig a pizsamámban ültem.
-Most meg mit csinálsz?-kacarászni kezdett.
-Át öltözőm?-kérdeztem vissza majd a tükör mellé álltam, jól tudtam hogy a tükörben tökéletesen látni fog, így úgy fordultam hogy pont a hátam lássa. Apró sóhajokat hallottam tőle.
-Sokkal jobb.-mosolyogtam majd leültem mellé.
-Ezt direkt csináltad igaz?-vigyorgott szemtelenül.
-Talán igen, talán nem.
-Kikészítesz.-mosolygott majd össze kócolta a hajam.
-Te is engem ne aggódj, de így most szebb vagyok?-vigyorogtam rá a lóbonccal a fejemen.
-Sokkal.-vigyorgott mire a karjába bokszoltam.
-Naaa ez fájt.-elkezdte simogatni a 'megütött' részt a karján.
-Gyógypuszi?-kérdeztem komolyan majd belenevettem.
-Na kérem!-oda nyújtotta a kigyúrt karját.
-Mint az óvodába.-suttogtam majd megpusziltam a karját.
-Te kis...-kezdett bele majd csikizni kezdett, addig vergődtem a nevetéstől még a fejem az ölében kötött ki.
-Így eltudnék aludni.-lehunytam a szemem mire Stefan elkezdte rázni a lábait.
-Naaaaaaaa..-rázkódott a hangom.
-És hogy állsz azzal a fiúval?-fordította komolyra a témát.
-Egész jól.-mosolyogtam fel rá.
-Na ennek igazán örülök!-mosolygott vissza, érzelem mentes arccal.
-És te hogy állsz barátnő témában?
-Hát van valaki.-mosolygott immár szerelmet sugallva.
-Na ennek igazán örülök!-utánoztam Stefan előző hozzászólását.
-Nem is ilyen a hangom!!
-Talán egy kicsit rekedtebb és jobb.-rántottam meg a vállam.
-Na látod!-mosolygott.
-Na mesélj a lányról.-vigyorogtam az ölében mintha nem fájna ezt megkérdezni ezt.
-Hát, mit meséljek róla, gyönyörű, kedves, vicces, bolond..-mosolygott.
-Mintha leírtad volna azt akit én, szeretnék magam mellé.
-Ő is ennyire tökéletes?
-El se tudnád képzelni mennyire.-HA TUDTÁD HOGY ITT RÁD CÉLZOK!
-A tökéletesség minta képe?-mosolygott.
-Az!...és annyira jó hogy eltudom neked így mondani, mintha a legjobb barátok lennék, vagy testvérek.-majd egy fájdalmas mosolyt vetettem, hisz nekem is fájt ezt kimondani, barátok? testvérek?...áhh.
-Hát...igen.-mosolygott..majd óvatosan felállt.
-Mi a baj?
-Semmi csak, nekem ez most..sok.-próbált mosolyogni, de inkább kiugrott az ablakon, én pedig utána. Nem bírtam nem utána menni.
-Stefan!!-kiabáltam a hosszú úton, lassan sétáló fiúnak.
-Most ne.
-Most de!-minden sebességemmel elé rohantam.
-Mi bajod lett hirtelen? Eddig olyan jól elvoltunk, olyan jól éreztem magam..
-Igen én is, de az az ominózus mondat után, nem bírtam tovább ott maradni.
-Miről beszélsz?
-Arról Nikolina hogy nem bírok a barátod lenni, egyszerűen nem megy..
-Ez most..-gondolkozni kezdtem.
-Igen, mindent rohadt jól gondolsz!
-Ezt most már végkép nem értem!!
-Nem is kell értened.-mosolygott majd megpuszilta a homlokom és elindult.
-Stefan!-szólítottam de nem fordult meg.
-Ne hagyj, így itt!-kiáltottam rá mire egy percre megtorpant.
-Egy okot mondj hogy megérje maradni!-mondta háttal állva nekem.
-Miattam.-suttogtam mire megfordult és vissza sétált hozzám.
-Mond mi lesz most?
-Mivel kapcsolatban?
-Velünk!..már ha van olyan.-lehajtottam a fejem rettegve a választól mire óvatosan felhajtotta a fejem ami magától engedelmeskedett Stefan kezének akaratával. Még egy utolsó kívánatos mosolyt ejtett majd mindenféle szó nélkül, mindenféle kérdés nélkül, mindenféle engedély és teketória nélkül a számra tapasztotta az ajkait. Nem törődtem semmivel, se azzal hogy elég nagyra nyitom-e a szám, vagy hogy jól mozgatom-e a nyelvem, a pillanatnak éltem.
A csók végén, lágyan de minden érzelmét bele adva megölelt majd a fülembe suttogta hogy 'szeretlek'.
-Ezt most komolyan gondolod?-kérdeztem majd mélyen a szemembe nézett.
-A legkomolyabban!-felelte tűzzel a szemeiben.
Csak abban tudok reménykedni hogy Stefan nem jött rá hogy az a fiú, csak ő lehet, de biztos rájött, hát rajta és Damonon kívül senkit sem ismerek aki ne lenne a rokonom, könyörgöm!
A szobámban ülve gondolkoztam, és ezek a gondolatok csak Stefant juttatták eszembe.
-Kolina..-kopogott anya.
-Gyere.-sóhajtottam.
-Igazából én csak utaskísérő vagyok..-mosolygott anya.
-Ezt meg megint hogy érted?-kérdeztem unottan.
-Úgy hogy nem én jöttem hozzád.
-Hanem?-kérdeztem mire anya behúzta Stefant a szobába. Úgy ültem az ágyon mintha villamosszékben lennék, meg sem bírtam mozdulni annyira jó volt látni teljesen bezsongtam.
-Ohh, szia Stefan.-mosolyogtam mint egy jó barátra.
-Szia.-bejött, anya pedig ránk csukta az ajtót.
-Minek köszönhetem-e kedves látogatást?-próbáltam úgy viselkedni vele mint egy baráttal.
-Csak erre sétáltam és gondoltam benézek.-mosolygott.
-Értem.-mosolyogtam és következett a rémálom..csend telepedett a szobára. Ott ültünk egymás mellet a teljes csendben, ami egy idő után iszonyatosan idegesítő volt így inkább felálltam és kivettem egy pólót a szekrényemből mert én még mindig a pizsamámban ültem.
-Most meg mit csinálsz?-kacarászni kezdett.
-Át öltözőm?-kérdeztem vissza majd a tükör mellé álltam, jól tudtam hogy a tükörben tökéletesen látni fog, így úgy fordultam hogy pont a hátam lássa. Apró sóhajokat hallottam tőle.
-Sokkal jobb.-mosolyogtam majd leültem mellé.
-Ezt direkt csináltad igaz?-vigyorgott szemtelenül.
-Talán igen, talán nem.
-Kikészítesz.-mosolygott majd össze kócolta a hajam.
-Te is engem ne aggódj, de így most szebb vagyok?-vigyorogtam rá a lóbonccal a fejemen.
-Sokkal.-vigyorgott mire a karjába bokszoltam.
-Naaa ez fájt.-elkezdte simogatni a 'megütött' részt a karján.
-Gyógypuszi?-kérdeztem komolyan majd belenevettem.
-Na kérem!-oda nyújtotta a kigyúrt karját.
-Mint az óvodába.-suttogtam majd megpusziltam a karját.
-Te kis...-kezdett bele majd csikizni kezdett, addig vergődtem a nevetéstől még a fejem az ölében kötött ki.
-Így eltudnék aludni.-lehunytam a szemem mire Stefan elkezdte rázni a lábait.
-Naaaaaaaa..-rázkódott a hangom.
-És hogy állsz azzal a fiúval?-fordította komolyra a témát.
-Egész jól.-mosolyogtam fel rá.
-Na ennek igazán örülök!-mosolygott vissza, érzelem mentes arccal.
-És te hogy állsz barátnő témában?
-Hát van valaki.-mosolygott immár szerelmet sugallva.
-Na ennek igazán örülök!-utánoztam Stefan előző hozzászólását.
-Nem is ilyen a hangom!!
-Talán egy kicsit rekedtebb és jobb.-rántottam meg a vállam.
-Na látod!-mosolygott.
-Na mesélj a lányról.-vigyorogtam az ölében mintha nem fájna ezt megkérdezni ezt.
-Hát, mit meséljek róla, gyönyörű, kedves, vicces, bolond..-mosolygott.
-Mintha leírtad volna azt akit én, szeretnék magam mellé.
-Ő is ennyire tökéletes?
-El se tudnád képzelni mennyire.-HA TUDTÁD HOGY ITT RÁD CÉLZOK!
-A tökéletesség minta képe?-mosolygott.
-Az!...és annyira jó hogy eltudom neked így mondani, mintha a legjobb barátok lennék, vagy testvérek.-majd egy fájdalmas mosolyt vetettem, hisz nekem is fájt ezt kimondani, barátok? testvérek?...áhh.
-Hát...igen.-mosolygott..majd óvatosan felállt.
-Mi a baj?
-Semmi csak, nekem ez most..sok.-próbált mosolyogni, de inkább kiugrott az ablakon, én pedig utána. Nem bírtam nem utána menni.
-Stefan!!-kiabáltam a hosszú úton, lassan sétáló fiúnak.
-Most ne.
-Most de!-minden sebességemmel elé rohantam.
-Mi bajod lett hirtelen? Eddig olyan jól elvoltunk, olyan jól éreztem magam..
-Igen én is, de az az ominózus mondat után, nem bírtam tovább ott maradni.
-Miről beszélsz?
-Arról Nikolina hogy nem bírok a barátod lenni, egyszerűen nem megy..
-Ez most..-gondolkozni kezdtem.
-Igen, mindent rohadt jól gondolsz!
-Ezt most már végkép nem értem!!
-Nem is kell értened.-mosolygott majd megpuszilta a homlokom és elindult.
-Stefan!-szólítottam de nem fordult meg.
-Ne hagyj, így itt!-kiáltottam rá mire egy percre megtorpant.
-Egy okot mondj hogy megérje maradni!-mondta háttal állva nekem.
-Miattam.-suttogtam mire megfordult és vissza sétált hozzám.
-Mond mi lesz most?
-Mivel kapcsolatban?
-Velünk!..már ha van olyan.-lehajtottam a fejem rettegve a választól mire óvatosan felhajtotta a fejem ami magától engedelmeskedett Stefan kezének akaratával. Még egy utolsó kívánatos mosolyt ejtett majd mindenféle szó nélkül, mindenféle kérdés nélkül, mindenféle engedély és teketória nélkül a számra tapasztotta az ajkait. Nem törődtem semmivel, se azzal hogy elég nagyra nyitom-e a szám, vagy hogy jól mozgatom-e a nyelvem, a pillanatnak éltem.
A csók végén, lágyan de minden érzelmét bele adva megölelt majd a fülembe suttogta hogy 'szeretlek'.
-Ezt most komolyan gondolod?-kérdeztem majd mélyen a szemembe nézett.
-A legkomolyabban!-felelte tűzzel a szemeiben.
2015. december 24., csütörtök
82.Hogy látta ezt Stefan?
-Karácsonyi különkiadás, izé.-
-Az élet egy kicsit Stefan szemszögéből.-
Annyira fura érzések vannak bennem. 1819-óta nem éreztem ehhez hasonlót és kiborít ez az érzés, ennek tetejében pedig Damon is szekál mert látja rajtam mi is történik körülöttem.
-Na hogy van a hősszerelmes?-ugrott le mellém a cseppet sem idegesítő bátyám.
-Damon, kérlek.
-Jó bocsi, nem tudtam hogy érzékenyen érint hogy szerelmes vagy.
-De én nem vagyok szerelmes!-felugrottam mellőle, teljesen kiakaszt ez az érzés, magamnak próbálok hazudni, arról ami teljesen szemmel látható történés.
-Nyugi Stef.-veregette meg a vállam Damon.
-Csak menj ki innen.-mondtam a nevetéssel és dühvel teli hangon.
-Itt sem vagyok!
A napom a szobámban telet magamba roskadva, át sem léptem a szobám küszöbét. Damont is csak addig láttam ameddig bejött a szobámba és elköszönt mi szerint, megy Stellához.
Ott ültem egyedül a gondolataimban amiben csak egy ember forog, reménytelenül.
Hajnalig csak henyéltem és ostoroztam magam, fölöslegesen.
-Látni akarlak!-mondtam magamban mire kopogásra lettem figyelmes.
-Van kulcsod, Damon!-kiabáltam az ajtó mögött álló személynek.
-Damonnek lehet, nekem nincs.-hallottam a gyönyörű hangot kintről.
-Hogy kerülsz te ide?-kérdeztem a lánytól.
-Nem tudom, csak itt vagyok!-mosolygott Nikolina majd bejött és leült.
-Klaus meg fog ölni.-nevetve leültem mellé.
-Nem számít.-mosolygott.
-Már ugyan megkérdeztem, de most komolyan mi szél hozott ide, hajnalban?
-Nem tudom Stefan.
-Haza kell menned..-suttogtam.
-Nem, most jó itt.-felállt majd a szobám felé vette az irányt.
-Nikolina, tényleg menned kell, Klaus nem fogja ezt jó szemmel nézni.-követtem a szobába, de mire oda értem már rég aludt az ágyamban.
-Akkor majd megverekszek Klaussal.-nevettem majd betakartam. Egy röpke ideig csak néztem a gyönyörű arcát, majd megfordultam és kimentem a nappaliba. Próbáltam aludni, de nem ment. Az aki most reményt adott az életemben, aki meg mozgatott bennem mindent, ott fekszik a szobámban...az ágyamban. A szívem ezerrel vert, szemhunyásnyit sem aludtam.
***
Reggel bementem a szobába ahol Nikolina még javában aludt, nem akartam felkelteni de muszáj volt haza vinnem ezért óvatosan magamhoz emeltem majd a karomban vittem.
-Mit csinálsz?-suttogott Damon.
-Haza viszem.
-Itt aludt?
-Haza érek és elmondok mindent.-suttogtam majd a Mikaleson birtok felé indultam a gyönyörű lánnyal a karomban.
-Vagy kinyitjátok az ajtót vagy berúgom.-szóltam az ajtó másik oldalán lévőknek.
-Rúgd csak be.-kiáltott Rebekah mire nyílt az ajtó, Elizabeth kérdő tekintettel csak a nevemet mondta mire én válaszképp elmeséltem miért is van most a karjaimban az alvó Nikolina.
-Köszönöm hogy haza hoztad.-mosolygott Niklaus, mire Kol oda jött és kivette a kezemből az életemet, és felvitte.
-Tényleg köszönöm, Stefan.-mosolygott ismét Niklaus mire én is mosolyogni kezdtem. Megfordultam majd haza mentem.
-Na mesélj öcsi.-vigyorgott a túlzottan felpörgött testvérem.
-Már most tudom mire gondoltál azzal a piszkos elméddel.-leültem mellé nevetve.
-De igazából mindenféle ok nélkül megjelent hajnalban, és a szobámba aludt..
-Ennyi? Ezért vártam itt rád eddig? Vártam a pikáns részleteket egy vad szexről, erre? Csalódtam benne Stefan..-először teljesen komoly fejet vágott hozzá majd elnevette magát.
-Na elmehetsz a tudod hova.-vigyorogtam rá.
-De csak ha velem jössz.-vágtam rá reflexből, a tetemes testvéri szeretettel.
-Mindenhova veled megyek Damon.-sóhajtottam.
-Hát most én fürdeni megyek, oda azért ne gyere.-nevetett majd ott hagyott.
***
Vágytam rá, vágytam arra hogy itt legyen, hogy halljam a hangját, lássam az arcát és a gyönyörű szemeit, de mind hiába hisz ő sosem fogja ezt így érezni. Idegességemben elindultam
sétálni, nem érdekel akkor semmi sem, csak mentem és mentem. A gondolataim ismét csak Nikolina körül forogtak amiből az ő fájdalmas nyögése zökkentett ki. Nikolina félig térdre ereszkedve, Peter körmeivel a nyakában, borzalmas pillanat volt.
-PETER!-kiabáltam rá a férfire.
-Már csak te hiányoztál!-sóhajtott majd egyre mélyebbre és mélyebbre hatolt Nikolina nyakában. Próbáltam erős maradni és nem rögtön kitépni a szívét de nem ment.
-Félmásodperced van hogy elenged..hopp lejárt.-közéjük igyekeztem majd kitéptem a szívét.
Nikolina csak nézett. Nem tudtam eldönteni hogy azért mert megijedt tőlem, vagy mert ennyire hálás volt hogy megmentettem.
-Gyere már ide..-suttogtam majd magamhoz szorítottam. Minden egyes porcikám megmozdult bennem az ölelés során.
-Köszönöm.-mondta szaggatva, de még mindig nem tudtam mit gondol most rólam.
-Gyere haza viszlek.-mondtam a lánynak. Ahogy benyitott a házba, rögtön 'neki estek' hogy mit csinált, hol volt.
-Nikolina, Stefan!-sétált oda Niklaus mire szimplán köszöntem, Nikolina elmagyarázta mi volt majd mindenki eltűnt a szobából.
-Ismét csak köszönöm.-mosolygott Nikolina.
-Ismét csak nincs mit köszönnöd.
-De van, már kétszer hoztál haza, és senki sem kért meg rá.-felelte a lány.
-Amúgy, mit kerestél az utcán egyedül?
-Eléggé lehangolt voltam, gondoltam sétálok egyet.-mosolygott.
-Miért voltál lehangolt?
-Egy fiú miatt.-kacagni kezdett, de mikor kimondta mintha egy tőrt szúrtak volna a mellkasomba amit minden másodperccel ameddig látom, egyre jobban beljebb tolják.
-Áhh értem.-próbáltam úgy tenni mintha nem érdekelne. Egy puszit nyomtam a homlokára annak a jelképe ként hogy vigyázzon magára majd elfordultam és ott hagytam.
Annyira tudtam hogy nem kellek neki, miért is kellenék...fáj!
-Az élet egy kicsit Stefan szemszögéből.-
Annyira fura érzések vannak bennem. 1819-óta nem éreztem ehhez hasonlót és kiborít ez az érzés, ennek tetejében pedig Damon is szekál mert látja rajtam mi is történik körülöttem.
-Na hogy van a hősszerelmes?-ugrott le mellém a cseppet sem idegesítő bátyám.
-Damon, kérlek.
-Jó bocsi, nem tudtam hogy érzékenyen érint hogy szerelmes vagy.
-De én nem vagyok szerelmes!-felugrottam mellőle, teljesen kiakaszt ez az érzés, magamnak próbálok hazudni, arról ami teljesen szemmel látható történés.
-Nyugi Stef.-veregette meg a vállam Damon.
-Csak menj ki innen.-mondtam a nevetéssel és dühvel teli hangon.
-Itt sem vagyok!
A napom a szobámban telet magamba roskadva, át sem léptem a szobám küszöbét. Damont is csak addig láttam ameddig bejött a szobámba és elköszönt mi szerint, megy Stellához.
Ott ültem egyedül a gondolataimban amiben csak egy ember forog, reménytelenül.
Hajnalig csak henyéltem és ostoroztam magam, fölöslegesen.
-Látni akarlak!-mondtam magamban mire kopogásra lettem figyelmes.
-Van kulcsod, Damon!-kiabáltam az ajtó mögött álló személynek.
-Damonnek lehet, nekem nincs.-hallottam a gyönyörű hangot kintről.
-Hogy kerülsz te ide?-kérdeztem a lánytól.
-Nem tudom, csak itt vagyok!-mosolygott Nikolina majd bejött és leült.
-Klaus meg fog ölni.-nevetve leültem mellé.
-Nem számít.-mosolygott.
-Már ugyan megkérdeztem, de most komolyan mi szél hozott ide, hajnalban?
-Nem tudom Stefan.
-Haza kell menned..-suttogtam.
-Nem, most jó itt.-felállt majd a szobám felé vette az irányt.
-Nikolina, tényleg menned kell, Klaus nem fogja ezt jó szemmel nézni.-követtem a szobába, de mire oda értem már rég aludt az ágyamban.
-Akkor majd megverekszek Klaussal.-nevettem majd betakartam. Egy röpke ideig csak néztem a gyönyörű arcát, majd megfordultam és kimentem a nappaliba. Próbáltam aludni, de nem ment. Az aki most reményt adott az életemben, aki meg mozgatott bennem mindent, ott fekszik a szobámban...az ágyamban. A szívem ezerrel vert, szemhunyásnyit sem aludtam.
***
Reggel bementem a szobába ahol Nikolina még javában aludt, nem akartam felkelteni de muszáj volt haza vinnem ezért óvatosan magamhoz emeltem majd a karomban vittem.
-Mit csinálsz?-suttogott Damon.
-Haza viszem.
-Itt aludt?
-Haza érek és elmondok mindent.-suttogtam majd a Mikaleson birtok felé indultam a gyönyörű lánnyal a karomban.
-Vagy kinyitjátok az ajtót vagy berúgom.-szóltam az ajtó másik oldalán lévőknek.
-Rúgd csak be.-kiáltott Rebekah mire nyílt az ajtó, Elizabeth kérdő tekintettel csak a nevemet mondta mire én válaszképp elmeséltem miért is van most a karjaimban az alvó Nikolina.
-Köszönöm hogy haza hoztad.-mosolygott Niklaus, mire Kol oda jött és kivette a kezemből az életemet, és felvitte.
-Tényleg köszönöm, Stefan.-mosolygott ismét Niklaus mire én is mosolyogni kezdtem. Megfordultam majd haza mentem.
-Na mesélj öcsi.-vigyorgott a túlzottan felpörgött testvérem.
-Már most tudom mire gondoltál azzal a piszkos elméddel.-leültem mellé nevetve.
-De igazából mindenféle ok nélkül megjelent hajnalban, és a szobámba aludt..
-Ennyi? Ezért vártam itt rád eddig? Vártam a pikáns részleteket egy vad szexről, erre? Csalódtam benne Stefan..-először teljesen komoly fejet vágott hozzá majd elnevette magát.
-Na elmehetsz a tudod hova.-vigyorogtam rá.
-De csak ha velem jössz.-vágtam rá reflexből, a tetemes testvéri szeretettel.
-Mindenhova veled megyek Damon.-sóhajtottam.
-Hát most én fürdeni megyek, oda azért ne gyere.-nevetett majd ott hagyott.
***
Vágytam rá, vágytam arra hogy itt legyen, hogy halljam a hangját, lássam az arcát és a gyönyörű szemeit, de mind hiába hisz ő sosem fogja ezt így érezni. Idegességemben elindultam
sétálni, nem érdekel akkor semmi sem, csak mentem és mentem. A gondolataim ismét csak Nikolina körül forogtak amiből az ő fájdalmas nyögése zökkentett ki. Nikolina félig térdre ereszkedve, Peter körmeivel a nyakában, borzalmas pillanat volt.
-PETER!-kiabáltam rá a férfire.
-Már csak te hiányoztál!-sóhajtott majd egyre mélyebbre és mélyebbre hatolt Nikolina nyakában. Próbáltam erős maradni és nem rögtön kitépni a szívét de nem ment.
-Félmásodperced van hogy elenged..hopp lejárt.-közéjük igyekeztem majd kitéptem a szívét.
Nikolina csak nézett. Nem tudtam eldönteni hogy azért mert megijedt tőlem, vagy mert ennyire hálás volt hogy megmentettem.
-Gyere már ide..-suttogtam majd magamhoz szorítottam. Minden egyes porcikám megmozdult bennem az ölelés során.
-Köszönöm.-mondta szaggatva, de még mindig nem tudtam mit gondol most rólam.
-Gyere haza viszlek.-mondtam a lánynak. Ahogy benyitott a házba, rögtön 'neki estek' hogy mit csinált, hol volt.
-Nikolina, Stefan!-sétált oda Niklaus mire szimplán köszöntem, Nikolina elmagyarázta mi volt majd mindenki eltűnt a szobából.
-Ismét csak köszönöm.-mosolygott Nikolina.
-Ismét csak nincs mit köszönnöd.
-De van, már kétszer hoztál haza, és senki sem kért meg rá.-felelte a lány.
-Amúgy, mit kerestél az utcán egyedül?
-Eléggé lehangolt voltam, gondoltam sétálok egyet.-mosolygott.
-Miért voltál lehangolt?
-Egy fiú miatt.-kacagni kezdett, de mikor kimondta mintha egy tőrt szúrtak volna a mellkasomba amit minden másodperccel ameddig látom, egyre jobban beljebb tolják.
-Áhh értem.-próbáltam úgy tenni mintha nem érdekelne. Egy puszit nyomtam a homlokára annak a jelképe ként hogy vigyázzon magára majd elfordultam és ott hagytam.
Annyira tudtam hogy nem kellek neki, miért is kellenék...fáj!
2015. december 23., szerda
81.Egy halottal bővült a túloldal.
-Szívem.-kopogtam Nikolina ajtaján.
-Gyere.-hallottam a vidám hangját.
-Beszélnünk kéne egy kicsi.-leültem a mosolygós lány mellé.
-Hát beszéljünk.-vigyorgott tovább.
-Jó kedvű vagy..miért mentél át tegnap a Salvatore házba?
-Micsoda?-teljesen ledöbbent.
-Most teljesen olyan mintha nem tudnád.
-Anya, én most komolyan nem tudom miről beszélsz!-felém fordult.
-Nem emlékszel?
-Nem..mivan a Salvatore házzal?-kérdezte félve.
-Ma reggel hozott vissza Stefan a karjaiban hogy te oda mentél hajnalban mindenféle ok nélkül, haza akart hozni még hajnalban de te azt mondta ott jó és ott aludtál..
-Hogy mivan...-a tenyerébe temette az arcát.
-De Stefan nagyon aranyos volt..-mosolyogtam.
-Volt? Mindig az.-suttogta a lány.
-Csak nem?-vigyorogtam magamban.
-Nagyon aranyos..de nem fontos.-mosolygott.
-Már hogy ne lenne fontos.
-Hidd el nem az.
-Na mesélj csak.-megfogtam a kezét majd vártam.
-Hát, igazából emlékszem arra mikor megszülettem és először láttam, már akkor is kedvesnek találtam de így hogy egy időben vagyunk...hát..-vigyorgott.
-Hát..-kéjenc vigyort ejtettem.
-Nem tudom elmondani mit érzek..-teljesen elpirult.
-Jó na nem nyaggatlak..-mosolyogtam majd magamhoz öleltem.
-Köszönöm anya.-suttogta.
-Bármikor kicsim.-mosolyogtam majd magára hagytam.
Hát minden esetre is csak aggódni tudok Stefanért..ha megbántja és ezt Nik megtudja....háát írom is a gyászbeszédet. Óvatosan lesétáltam a lépcsőn a leghalkabban ahogy tudtam majd Nik hátára ugrottam.
-Már féltem hogy Kol settenkedik mögöttem.-nevetett.
-Hát Koltol egy kicsit jobb.-nevettem majd pusziltam az arcát.
-Hát jobb...-teljes nevetésben tört ki.
-Azért tudom mennyire örültél volna ha Kol ugrik rád.
-Most szomorú is vagyok..MI AZ HOGY NEM KOL?-kérdezte mosollyal a hangjában.
-Shh..-elnevettem magam majd jobban szorítottam.
-Bocsánat hogy megzavarom ezt a cuki valamit, de elmegyek sétálni.-lépett oda Nikolina.
-Rendben.-mosolyogtam Nik hátáról.
-Rendben.-mosolygott Nik is.
-A szüleim teljesen betegek.-suttogta inkább magának mint nekünk majd ott hagyott minket.
-Látod most miattad betegnek néz minket a saját lányunk.-nevettem majd megpróbáltam leszállni róla.
-Miattam?-vissza dobott hogy azért még ne menj már.
-Miattad.-még jobban szorítottam hisz tudtam valamire készül.
-Ez lesz miattam!-egy vadító félmosolyt dobott a kijelentése után majd felviharozott velem a szobába....
***
-NIKOLINA 'SZEMSZÖGE'.-
Annyira hamar megváltozott minden, másképp látom így a világot mint apró gyermekként.
És igen most főleg Stefanra gondolok, annyira mást látok benne most, mint régen.
Régen egy jó barátot láttam benne most viszont a jövőmet.
-Nikolina Mikaleson, ha nem tévedek.-szólított meg egy férfi a hátam mögül.
-Személyesen!.-felé fordultam az összes önbizalmammal.
-Olyan vagy mint apád, szemtelen, hatalmaskodó, kezelhetetlen és mihaszna.-lassan felém sétált
-A családomat ne vedd többször a szádra, bárki is vagy!
-Ha azt mondom édesanyád apjának a testvére.-nevetni kezdett majd elkapta a csuklóm.
-Édesanyám apjának a testvére vegye le rólam a kezét!-próbáltam kikapni a csuklóm a szorításából de nem engedett.
-Engedj el!
-Nem, és ha kell durvább eszközökhőz folyamodok!-előhúzta éles karmait.
-Most jön az a rész hogy félek?-úgy beszéltem vele mintha nem lenne félni valóm.
-Hát kéne.-vigyorgott majd a nyakamra tette a karmait.
-Mintha gyorsabban verne a szíved..-hallgatta a szívverésem.
-Mit akarsz tőlem?
-Megakarlak ölni.-suttogta a fülembe majd a körmeit a nyakamba mélyesztette.
-Mi...ért?-kérdeztem a fájdalomtól elcsukló hangon.
-Mert ez az én játékom és te nem szerepelsz benne.-mosolygott majd lassan húzni kezdete a körmeit.
-Áhhhhjj..-szavakba se lehet önteni ezt a fájdalmat.
-PETER!-kiáltott egy ismerős hangú férfi.
-Már csak te hiányoztál..-sóhajtott Peter.
-Félmásodperced van elengedni..hopp lejárt!-közénk lépett majd egy laza de markáns mozdulattal kitépte Peter szívét. Meg se tudtam szólalni, csak álltam ott a véres felsőmben Stefan előtt, teljesen sokkban voltam.
-Gyere már ide..-suttogta a fiú majd magához szorított.
-Kösz..önöm.-suttogtam megszakítva. Nem hittem el hogy pont itt termet és megmentett.
-Gyere haza viszlek.-szólt majd komótos lépésekkel mentünk a Mikaleson birtok irányába.
Óvatosan benyitottam a házba ahol természetesen Elijah fogadott.
-Veled már megint mi történt?-kacagott Kol.
-Nikolina, Stefan!..-lépett oda Niklaus.
-Sziasztok!-vigyorgott Stefan.
-Remélem neked ehhez a vérmennyiséghez nincs közöd, Stefan.-mosolygott Nik.
-Éppen ellenkezőleg apa, ha ő nem lett volna ott most én nem lennék itt.
-Ezt hogy érted?-kérdezte Elijah.
-Peter megtámadott..megakart ölni, ezek pedig *megmutattam a sebeket* az ő karmi nyoma..Stefan ott volt és megvédet.
-Milyen értelemben védett meg?
-Megöltem.-felelte Stefan.
-De Peter..-gondolkozott Enzo majd rám nézett.
-Jól tetted Stef.-mosolyogtam.
-Apád testvére volt..-szólt Kol.
-És?
-Semmi..semmi.-tette fel védekezően a kezeit.
-Leléptünk!-vigyorgott Rebekah majd kézen fogta Enzot és elmentek.
-Gyere Nik.-mosolyogtam majd feltoltam a lépcsőn be a szobába.
-Eközben lent, Nikolina szemszögéből.-
-Ja, oszlás van!-nevetett Kol majd Elijahval együtt bementek a saját szobájukba.
-Ismét csak köszönöm.-mosolyogtam a gyönyörű szempárba.
-Ismét csak nincs mit köszönnöd.
-De van. Már kétszer hoztál haza, és senki sem kért rá...-gondolkoztam.
-Amúgy, mit kerestél az utcán egyedül?
-Eléggé lehangolt voltam gondoltam sétálok egyet..-mosolyogtam.
-Miért voltál lehangolt?
-Egy fiú miatt.-kacagtam annak reményében hogy nem esik le neki.
-Jaa értem.-mosolygott majd egy puszit nyomot a homlokomra és ott hagyott. Csak álltam az ajtóban és néztem az egyre-egyre távolodó hátát, míg végül el nem tűnt.
-Gyere.-hallottam a vidám hangját.
-Beszélnünk kéne egy kicsi.-leültem a mosolygós lány mellé.
-Hát beszéljünk.-vigyorgott tovább.
-Jó kedvű vagy..miért mentél át tegnap a Salvatore házba?
-Micsoda?-teljesen ledöbbent.
-Most teljesen olyan mintha nem tudnád.
-Anya, én most komolyan nem tudom miről beszélsz!-felém fordult.
-Nem emlékszel?
-Nem..mivan a Salvatore házzal?-kérdezte félve.
-Ma reggel hozott vissza Stefan a karjaiban hogy te oda mentél hajnalban mindenféle ok nélkül, haza akart hozni még hajnalban de te azt mondta ott jó és ott aludtál..
-Hogy mivan...-a tenyerébe temette az arcát.
-De Stefan nagyon aranyos volt..-mosolyogtam.
-Volt? Mindig az.-suttogta a lány.
-Csak nem?-vigyorogtam magamban.
-Nagyon aranyos..de nem fontos.-mosolygott.
-Már hogy ne lenne fontos.
-Hidd el nem az.
-Na mesélj csak.-megfogtam a kezét majd vártam.
-Hát, igazából emlékszem arra mikor megszülettem és először láttam, már akkor is kedvesnek találtam de így hogy egy időben vagyunk...hát..-vigyorgott.
-Hát..-kéjenc vigyort ejtettem.
-Nem tudom elmondani mit érzek..-teljesen elpirult.
-Jó na nem nyaggatlak..-mosolyogtam majd magamhoz öleltem.
-Köszönöm anya.-suttogta.
-Bármikor kicsim.-mosolyogtam majd magára hagytam.
Hát minden esetre is csak aggódni tudok Stefanért..ha megbántja és ezt Nik megtudja....háát írom is a gyászbeszédet. Óvatosan lesétáltam a lépcsőn a leghalkabban ahogy tudtam majd Nik hátára ugrottam.
-Már féltem hogy Kol settenkedik mögöttem.-nevetett.
-Hát Koltol egy kicsit jobb.-nevettem majd pusziltam az arcát.
-Hát jobb...-teljes nevetésben tört ki.
-Azért tudom mennyire örültél volna ha Kol ugrik rád.
-Most szomorú is vagyok..MI AZ HOGY NEM KOL?-kérdezte mosollyal a hangjában.
-Shh..-elnevettem magam majd jobban szorítottam.
-Bocsánat hogy megzavarom ezt a cuki valamit, de elmegyek sétálni.-lépett oda Nikolina.
-Rendben.-mosolyogtam Nik hátáról.
-Rendben.-mosolygott Nik is.
-A szüleim teljesen betegek.-suttogta inkább magának mint nekünk majd ott hagyott minket.
-Látod most miattad betegnek néz minket a saját lányunk.-nevettem majd megpróbáltam leszállni róla.
-Miattam?-vissza dobott hogy azért még ne menj már.
-Miattad.-még jobban szorítottam hisz tudtam valamire készül.
-Ez lesz miattam!-egy vadító félmosolyt dobott a kijelentése után majd felviharozott velem a szobába....
***
-NIKOLINA 'SZEMSZÖGE'.-
Annyira hamar megváltozott minden, másképp látom így a világot mint apró gyermekként.
És igen most főleg Stefanra gondolok, annyira mást látok benne most, mint régen.
Régen egy jó barátot láttam benne most viszont a jövőmet.
-Nikolina Mikaleson, ha nem tévedek.-szólított meg egy férfi a hátam mögül.
-Személyesen!.-felé fordultam az összes önbizalmammal.
-Olyan vagy mint apád, szemtelen, hatalmaskodó, kezelhetetlen és mihaszna.-lassan felém sétált
-A családomat ne vedd többször a szádra, bárki is vagy!
-Ha azt mondom édesanyád apjának a testvére.-nevetni kezdett majd elkapta a csuklóm.
-Édesanyám apjának a testvére vegye le rólam a kezét!-próbáltam kikapni a csuklóm a szorításából de nem engedett.
-Engedj el!
-Nem, és ha kell durvább eszközökhőz folyamodok!-előhúzta éles karmait.
-Most jön az a rész hogy félek?-úgy beszéltem vele mintha nem lenne félni valóm.
-Hát kéne.-vigyorgott majd a nyakamra tette a karmait.
-Mintha gyorsabban verne a szíved..-hallgatta a szívverésem.
-Mit akarsz tőlem?
-Megakarlak ölni.-suttogta a fülembe majd a körmeit a nyakamba mélyesztette.
-Mi...ért?-kérdeztem a fájdalomtól elcsukló hangon.
-Mert ez az én játékom és te nem szerepelsz benne.-mosolygott majd lassan húzni kezdete a körmeit.
-Áhhhhjj..-szavakba se lehet önteni ezt a fájdalmat.
-PETER!-kiáltott egy ismerős hangú férfi.
-Már csak te hiányoztál..-sóhajtott Peter.
-Félmásodperced van elengedni..hopp lejárt!-közénk lépett majd egy laza de markáns mozdulattal kitépte Peter szívét. Meg se tudtam szólalni, csak álltam ott a véres felsőmben Stefan előtt, teljesen sokkban voltam.
-Gyere már ide..-suttogta a fiú majd magához szorított.
-Gyere haza viszlek.-szólt majd komótos lépésekkel mentünk a Mikaleson birtok irányába.
Óvatosan benyitottam a házba ahol természetesen Elijah fogadott.
-Veled már megint mi történt?-kacagott Kol.
-Nikolina, Stefan!..-lépett oda Niklaus.
-Sziasztok!-vigyorgott Stefan.
-Remélem neked ehhez a vérmennyiséghez nincs közöd, Stefan.-mosolygott Nik.
-Éppen ellenkezőleg apa, ha ő nem lett volna ott most én nem lennék itt.
-Ezt hogy érted?-kérdezte Elijah.
-Peter megtámadott..megakart ölni, ezek pedig *megmutattam a sebeket* az ő karmi nyoma..Stefan ott volt és megvédet.
-Milyen értelemben védett meg?
-Megöltem.-felelte Stefan.
-De Peter..-gondolkozott Enzo majd rám nézett.
-Jól tetted Stef.-mosolyogtam.
-Apád testvére volt..-szólt Kol.
-És?
-Semmi..semmi.-tette fel védekezően a kezeit.
-Leléptünk!-vigyorgott Rebekah majd kézen fogta Enzot és elmentek.
-Gyere Nik.-mosolyogtam majd feltoltam a lépcsőn be a szobába.
-Eközben lent, Nikolina szemszögéből.-
-Ja, oszlás van!-nevetett Kol majd Elijahval együtt bementek a saját szobájukba.
-Ismét csak köszönöm.-mosolyogtam a gyönyörű szempárba.
-Ismét csak nincs mit köszönnöd.
-De van. Már kétszer hoztál haza, és senki sem kért rá...-gondolkoztam.
-Amúgy, mit kerestél az utcán egyedül?
-Eléggé lehangolt voltam gondoltam sétálok egyet..-mosolyogtam.
-Miért voltál lehangolt?
-Egy fiú miatt.-kacagtam annak reményében hogy nem esik le neki.
-Jaa értem.-mosolygott majd egy puszit nyomot a homlokomra és ott hagyott. Csak álltam az ajtóban és néztem az egyre-egyre távolodó hátát, míg végül el nem tűnt.
2015. december 22., kedd
80.Egy szebb nap.
-Jól érzed magad?-lépett be az ajtón Niklaus aggódva.
-Igen.-mosolyogtam.
-Szereted Elijaht.-leült mellém.
-De téged sokkal de sokkal jobban, Nik.-felültem így pont egy magasak voltunk.
-Igen tudom.-mosolygott majd a tekintetét az enyémbe fúrta.
-Gyönyörű a szemed.-suttogta.
-Nem illik magunkhoz beszélni..-kacagtam majd hozzá bújtam.
-Feküdjünk le.-megsimogatta a hátam.
-Ne, így most jó.-suttogtam.
-Mi? Miért jobb így?-mosolygott.
-Így tisztán hallom a szívverésed..-lehunytam a szemem és csak hallgattam.
-És ha nem dobbanna meg többé?-játszott a gondolattal.
-Valószínűleg az enyém sem.
-Én is utánad akartam menni, de Rebekah nem engedte..
-Mert Rebekah már akkor eltervezte hogy vissza hoz minket.
-Rókalelkű Rebekah.-vigyorgott.
-Igen az.-mosolyogtam mire egy gyönyörű barna hajú, szemű nő nyitott be a szobába.
-Ismerjük egymást?-kérdezte Nik kicsit gyanús tekintettel.
-Igen, ismerjük egymást.-nevetni kezdett majd beljebb jött és maga után csukta az ajtót.
-Igen én se ismernék magamra ha a helyetekben lennék, épp ezért jöttem, megkérdezni ez mi?-mosolygott a nő.
-De ki is vagy te?-kérdeztem teljesen össze zavarodva.
-Ne, ez nem lehet.-mintha Nik tudja valamit.
-De ez lehet mert ez van, de hogyan, apa?
-APA?...Nikolina?-a szám elé kaptam a kezem.
-Igen én vagyok..-lehajtotta a fejét.
-Istenem de gyönyörű vagy.-suttogtam majd megöleltem.
-HÍVOM DAMONÉKET!-Niklaus felugrott az ágyról majd féktelenül telefonálni kezdett.
-Ez hogy lehet..-gondolkoztam.
-Nem tudom, anya.-suttogta mosolyogva.
-Gyertek le, itt vannak. Gyorsak ezek az eretnekek..-jegyezte meg Nik majd lement.
-Eretnek?-kérdezett a lány.
-Mágiával rendelkező vámpírok.-feleltem majd elindultunk le a lépcsőn.
-Hát ő meg ki?-kérdezte Kol némi döbbenettel némi örömmel a hangjában.
-A teljesen tabu számodra.-mosolygott Nik.
-Hát most miééért?-nyavalygott.
-Végül is családban marad.-kacagtam a lány mellett állva aki szint úgy nevetni kezdett.
-Na most komolyan ki ő?-kérdezte Elijah.
-Ő Nikolina.-mikor Nik kimondta ki is a mellettem álló lány mindenki ledöbbent, nem tudta most nevessen vagy sírjon, meglepte őket a hír.
-Ez nem lehet..-gondolkozott Rebekah.
-Ami azt illeti lehet.-vágott közbe Stefan.
-A túl oldalon is élt, csak nem nőt mivel félig halott volt, vissza jött és most rúgta ki magát az a kor ameddig a másik oldalon volt. Ez teljesen normális.-mosolygott Stefan.
-Szóval minden rendben van vele!?-kérdezte Niklaus.
-A legnagyobb rendben.-mosolygott tovább Stefan.
-Na gyere Stef.-mosolygott Damon majd eltűntek.
-De várj ha Nikolina ennyire más lett akkor..-gondolkoztam mikor belépett Tyler az ajtón mögötte pedig Hayley..és még egy Tyler???????
-Noel?-mosolygott Nikolina.
-Nikolina?-elnevette magát a fiú majd megölelte a húgát.
-Jé ti felismertétek egymást? Nekem hirtelen gőzöm sem volt ki Noel és ki Tyler..-szólalt meg Rebekah.
-Megnyugodtam hogy nem csak Noel lett ilyen..-lépett oda Niklaushoz Tyler.
Nem tudom mennyi ideig voltak itt Noelék hisz csak ültem ott és hallgattam Niklaus szívverését, annyira megnyugtatott, ez lett a drogom. Mikor elmentek kézen fogtam Niket majd felhúztam magam után a szobánkba.
-Baj van?-kérdezte majd megcsuktam az ajtót és neki estem.
-Ohh már értem.-vigyorgott majd az ágyra dobott s vad csókcsata vette kezdetét.
***
Olyan aranyosan aludt nem volt szívem felébreszteni így csak a mellkasára hajtottam a fejem és vártam, közben az arcát fürkésztem, hallottam a szívverését a szuszogását, éreztem ahogy levegőt vesz ahogy áramlik a vér az ereidben. Végre minden olyan volt mint régen.
-Miért nézel így?-kérdezte a rekedt hangján.
-Mert ámulatba ejtő az arcod látványa.-mosolyogtam magamban.
-Hogy szakadatlan ilyen édes szövegeket tudsz mondani.-nevetett.
-Zavarba jöttél?-a szemtelen vigyor letörölhetetlen volt az arcomról.
-Nehezen hozol már zavarba!-nevetett majd megpuszilta az arcom.
-Ezért még megy..-mosolyogtam majd Elijah lépett be az ajtón.
-Bocs hogy megzavarom ezt a valamit de Nikolina szokásához híven eltűnt.
-Ezt nem hiszem el!-kicsit nevetve mondta Nik majd levette a pólóját.
-Na gyertek le, és segítsetek meg keresni.-utasított Elijah majd elment.
-Ez a gyerek.-mosolygott Nik majd hátat fordított majd kotorászni kezdett, póló ügyben.
-Ki ne találd hogy nincs egy felsőd se..-felálltam az ágyról.
-Hát pedig nincs...
-Azokkal foglak felkötni amik ott vannak..-suttogtam majd oda sétáltam mellé.
-Na látsz itt egyet is?
-Igen látok..-kivettem kapásból négyet.
-Jó na.-nevetett majd felvette.
-Jajj nekem sincs felsőm, segítesz keresni?-mosolyogtam mire a pólóim közül válogatni kezdett én addig pedig levettem azt ami épp rajtam volt, ott álltam előtte fehérneműben.
-Ez jó..*felém fordult*..lesz.-sóhajtott.
-Ez jó...lesz?-'gúnyoltam' a fiút.
-Teeee..-nevetett majd megpuszilt és elindultunk a nappali fele. Út közben vettem fel csak a pólóm, mosolyogva.
-Na, fejlemény?-kérdezte Niklaus mikor leértünk.
-Nincs, eltűnt...kerestük mindenhol.-tájékoztatta Kol.
-Vagy kinyitjátok az ajtót vagy berúgom!-hallottuk meg kintről a dallamos fiú hangot.
-Rúgd csak be.-kiáltott Rebekah mire inkább oda mentem és kinyitottam.
-Stefan..-kérdeztem hogy még is mit jelentsen ez. Stefan állt az ajtóban az alvó Nikolinával a karjaimban.
-Hajnalban megjelent a birtokon indokolatlanul, mondtam neki hogy jöjjön haza hozom de azt mondta most itt jó és inkább lefeküdt aludni.-felelte Stefan.
-Ohh, értem..és köszönöm hogy haza hoztad.-mosolygott Niklaus.
-Felviszem.-mosolygott Kol majd kivette Stefan kezéből a lányt és felvitte.
-Tényleg köszönöm Stefan.-mosolygott Nik mire Stefan csak vissza mosolygott.
-Igen.-mosolyogtam.
-Szereted Elijaht.-leült mellém.
-De téged sokkal de sokkal jobban, Nik.-felültem így pont egy magasak voltunk.
-Igen tudom.-mosolygott majd a tekintetét az enyémbe fúrta.
-Gyönyörű a szemed.-suttogta.
-Nem illik magunkhoz beszélni..-kacagtam majd hozzá bújtam.
-Feküdjünk le.-megsimogatta a hátam.
-Ne, így most jó.-suttogtam.
-Mi? Miért jobb így?-mosolygott.
-Így tisztán hallom a szívverésed..-lehunytam a szemem és csak hallgattam.
-És ha nem dobbanna meg többé?-játszott a gondolattal.
-Valószínűleg az enyém sem.
-Én is utánad akartam menni, de Rebekah nem engedte..
-Mert Rebekah már akkor eltervezte hogy vissza hoz minket.
-Rókalelkű Rebekah.-vigyorgott.
-Igen az.-mosolyogtam mire egy gyönyörű barna hajú, szemű nő nyitott be a szobába.
-Ismerjük egymást?-kérdezte Nik kicsit gyanús tekintettel.
-Igen, ismerjük egymást.-nevetni kezdett majd beljebb jött és maga után csukta az ajtót.
-Igen én se ismernék magamra ha a helyetekben lennék, épp ezért jöttem, megkérdezni ez mi?-mosolygott a nő.
-De ki is vagy te?-kérdeztem teljesen össze zavarodva.
-Ne, ez nem lehet.-mintha Nik tudja valamit.
-De ez lehet mert ez van, de hogyan, apa?
-APA?...Nikolina?-a szám elé kaptam a kezem.
-Igen én vagyok..-lehajtotta a fejét.
-Istenem de gyönyörű vagy.-suttogtam majd megöleltem.
-HÍVOM DAMONÉKET!-Niklaus felugrott az ágyról majd féktelenül telefonálni kezdett.
-Ez hogy lehet..-gondolkoztam.
-Nem tudom, anya.-suttogta mosolyogva.
-Gyertek le, itt vannak. Gyorsak ezek az eretnekek..-jegyezte meg Nik majd lement.
-Eretnek?-kérdezett a lány.
-Mágiával rendelkező vámpírok.-feleltem majd elindultunk le a lépcsőn.
-Hát ő meg ki?-kérdezte Kol némi döbbenettel némi örömmel a hangjában.
-A teljesen tabu számodra.-mosolygott Nik.
-Hát most miééért?-nyavalygott.
-Végül is családban marad.-kacagtam a lány mellett állva aki szint úgy nevetni kezdett.
-Na most komolyan ki ő?-kérdezte Elijah.
-Ő Nikolina.-mikor Nik kimondta ki is a mellettem álló lány mindenki ledöbbent, nem tudta most nevessen vagy sírjon, meglepte őket a hír.
-Ez nem lehet..-gondolkozott Rebekah.
-Ami azt illeti lehet.-vágott közbe Stefan.
-A túl oldalon is élt, csak nem nőt mivel félig halott volt, vissza jött és most rúgta ki magát az a kor ameddig a másik oldalon volt. Ez teljesen normális.-mosolygott Stefan.
-Szóval minden rendben van vele!?-kérdezte Niklaus.
-A legnagyobb rendben.-mosolygott tovább Stefan.
-Na gyere Stef.-mosolygott Damon majd eltűntek.
-De várj ha Nikolina ennyire más lett akkor..-gondolkoztam mikor belépett Tyler az ajtón mögötte pedig Hayley..és még egy Tyler???????
-Noel?-mosolygott Nikolina.
-Nikolina?-elnevette magát a fiú majd megölelte a húgát.
-Jé ti felismertétek egymást? Nekem hirtelen gőzöm sem volt ki Noel és ki Tyler..-szólalt meg Rebekah.
-Megnyugodtam hogy nem csak Noel lett ilyen..-lépett oda Niklaushoz Tyler.
Nem tudom mennyi ideig voltak itt Noelék hisz csak ültem ott és hallgattam Niklaus szívverését, annyira megnyugtatott, ez lett a drogom. Mikor elmentek kézen fogtam Niket majd felhúztam magam után a szobánkba.
-Baj van?-kérdezte majd megcsuktam az ajtót és neki estem.
-Ohh már értem.-vigyorgott majd az ágyra dobott s vad csókcsata vette kezdetét.
***
Olyan aranyosan aludt nem volt szívem felébreszteni így csak a mellkasára hajtottam a fejem és vártam, közben az arcát fürkésztem, hallottam a szívverését a szuszogását, éreztem ahogy levegőt vesz ahogy áramlik a vér az ereidben. Végre minden olyan volt mint régen.
-Miért nézel így?-kérdezte a rekedt hangján.
-Mert ámulatba ejtő az arcod látványa.-mosolyogtam magamban.
-Hogy szakadatlan ilyen édes szövegeket tudsz mondani.-nevetett.
-Zavarba jöttél?-a szemtelen vigyor letörölhetetlen volt az arcomról.
-Nehezen hozol már zavarba!-nevetett majd megpuszilta az arcom.
-Ezért még megy..-mosolyogtam majd Elijah lépett be az ajtón.
-Bocs hogy megzavarom ezt a valamit de Nikolina szokásához híven eltűnt.
-Ezt nem hiszem el!-kicsit nevetve mondta Nik majd levette a pólóját.
-Na gyertek le, és segítsetek meg keresni.-utasított Elijah majd elment.
-Ez a gyerek.-mosolygott Nik majd hátat fordított majd kotorászni kezdett, póló ügyben.
-Ki ne találd hogy nincs egy felsőd se..-felálltam az ágyról.
-Hát pedig nincs...
-Azokkal foglak felkötni amik ott vannak..-suttogtam majd oda sétáltam mellé.
-Na látsz itt egyet is?
-Igen látok..-kivettem kapásból négyet.
-Jó na.-nevetett majd felvette.
-Jajj nekem sincs felsőm, segítesz keresni?-mosolyogtam mire a pólóim közül válogatni kezdett én addig pedig levettem azt ami épp rajtam volt, ott álltam előtte fehérneműben.
-Ez jó..*felém fordult*..lesz.-sóhajtott.
-Ez jó...lesz?-'gúnyoltam' a fiút.
-Teeee..-nevetett majd megpuszilt és elindultunk a nappali fele. Út közben vettem fel csak a pólóm, mosolyogva.
-Na, fejlemény?-kérdezte Niklaus mikor leértünk.
-Nincs, eltűnt...kerestük mindenhol.-tájékoztatta Kol.
-Vagy kinyitjátok az ajtót vagy berúgom!-hallottuk meg kintről a dallamos fiú hangot.
-Rúgd csak be.-kiáltott Rebekah mire inkább oda mentem és kinyitottam.
-Stefan..-kérdeztem hogy még is mit jelentsen ez. Stefan állt az ajtóban az alvó Nikolinával a karjaimban.
-Hajnalban megjelent a birtokon indokolatlanul, mondtam neki hogy jöjjön haza hozom de azt mondta most itt jó és inkább lefeküdt aludni.-felelte Stefan.
-Ohh, értem..és köszönöm hogy haza hoztad.-mosolygott Niklaus.
-Felviszem.-mosolygott Kol majd kivette Stefan kezéből a lányt és felvitte.
-Tényleg köszönöm Stefan.-mosolygott Nik mire Stefan csak vissza mosolygott.
2015. december 21., hétfő
79.Minden a régi?
-Szóval most azt akarjátok nekem mondani hogy nem emlékszik semmire?-kérdezte még nyugodtan Niklaus.
-Hívom a Salvatore fiúkat!-kiáltott Rebekah majd elfordult telefonálni.
-Miért csinaltad ezt? Először itt hagysz aztén vissza jössz úgy hogy nem tudod kivagyok.-mondta a férfi mikor kettesben álltunk.
-Elmondod ki voltál nekem?-kérdeztem suttogva.
-A völegenyed.-mosolygott mélyen a szemembe nézve, mikor minden érzelmem előtört ami a férfi irant erzek.
-Niklaus..-suttogtam.
-Hát emlékszel?-az amúgy is gyönyörűen csillogó szemeiben felcsillant a remény.
-Igen és kérlek bocsáss meg nekem mindenért amit tettem, egyik sem ellened iranyult, és...nagyon szeretlek.-megnyiltam felé.
-Én is nagyon szeretlek téged, és idővel minden vissza áll a rendes kerékvágásba, és minden olyan lesz amilyen volt. Ezt igerem!-mosolygott.
-Már el is felejtettem mennyire észbontó és gyilkos a mosolyod.-mosolyogtam.
-A tied nyomába sem érhet.-szép lassan felém hajolt és megcsókolt.
-Nem emlékszik ránk!-hallottam Rebekah hangját a csók közben.
-Szerintem Nikre emlékszik.-Szólalt meg Stefan.
-Ennek nincs értelme...-gondolkozott Kol, mi pedig abba hagytuk a csókolózast.
-Hogyan emlékszel még is csak Niklausra?-kérdezte Damon.
-Nem tudom, mikor újra a szemébe néztem eszembe jutott minden amit érzel iranta, eszembe jutottak az emlékek.
-Akkor ezt kell tenni. Mindenkit egyesével Elizabeth elé állítani hogy egymás szemébe nézhessen és eszébe juthasson mit is érez pontosan.-mosolygott Stefan majd Elizabeth elé állt.
-Stefan?-nevetni kezdtem.
-Látjátok megy ez.-mosolygott Stefan mire Damon elém állt.
-De hasonlít rád az öcséd, Damon.-méregettem a fiút.
- Igaz milyen jókepű lett...miattam.-nevetett Damon majd tovább állt.
-Na?-Elém állt a szőke egyed.
-Te hoztad vissza Niket...szőszi?..-mosolyogtam majd széttártam a karom.
-Szősziiii.-visongott majd megölelt. Az öleles végén egy velem egy magas fiú lépett elém. Minden ami történt köztünk feltört bennem, az érzelmek amik már csak barátságot takarnak.
-Kol.-mosolyogtam a fiúra aki annyira megörült hogy még is tudom ki ő, felkapott és magához szorított.
Mikor kinevettem magam Kol ölelése közben, ott termet egy tökéletes adotságokkal rendelkező férfi. Mikor a szemeibe néztem, feltárult előttem az elmém s az elmémbe rejtett emlékek.
Elijahval viszonyom volt, ami elég felkavaró, hisz Niklaus mennyasszonya vagyok, ha már egy magam fajta nevezheti magát így.
-Ha most megbocsájtottok én felmennék lefürdeni és lepihenni, mert zakatol a fejem a fájdalomtól.-mosolyogtam majd elindultam felfele. Újra össze zavarodtam. Ugyan teljesen tisztában voltam azzal hogy kivel szeretném leélni az én RÖVID életem...Niklaus mellett vagyok csak boldog, hiába van ott Kol vagy épp Elijah. Niklaus nélkül teljesen elveszett lennék.
-Hívom a Salvatore fiúkat!-kiáltott Rebekah majd elfordult telefonálni.
-Miért csinaltad ezt? Először itt hagysz aztén vissza jössz úgy hogy nem tudod kivagyok.-mondta a férfi mikor kettesben álltunk.
-Elmondod ki voltál nekem?-kérdeztem suttogva.
-A völegenyed.-mosolygott mélyen a szemembe nézve, mikor minden érzelmem előtört ami a férfi irant erzek.
-Niklaus..-suttogtam.
-Hát emlékszel?-az amúgy is gyönyörűen csillogó szemeiben felcsillant a remény.
-Igen és kérlek bocsáss meg nekem mindenért amit tettem, egyik sem ellened iranyult, és...nagyon szeretlek.-megnyiltam felé.
-Én is nagyon szeretlek téged, és idővel minden vissza áll a rendes kerékvágásba, és minden olyan lesz amilyen volt. Ezt igerem!-mosolygott.
-Már el is felejtettem mennyire észbontó és gyilkos a mosolyod.-mosolyogtam.
-A tied nyomába sem érhet.-szép lassan felém hajolt és megcsókolt.
-Nem emlékszik ránk!-hallottam Rebekah hangját a csók közben.
-Szerintem Nikre emlékszik.-Szólalt meg Stefan.
-Ennek nincs értelme...-gondolkozott Kol, mi pedig abba hagytuk a csókolózast.
-Hogyan emlékszel még is csak Niklausra?-kérdezte Damon.
-Nem tudom, mikor újra a szemébe néztem eszembe jutott minden amit érzel iranta, eszembe jutottak az emlékek.
-Akkor ezt kell tenni. Mindenkit egyesével Elizabeth elé állítani hogy egymás szemébe nézhessen és eszébe juthasson mit is érez pontosan.-mosolygott Stefan majd Elizabeth elé állt.
-Stefan?-nevetni kezdtem.
-Látjátok megy ez.-mosolygott Stefan mire Damon elém állt.
-De hasonlít rád az öcséd, Damon.-méregettem a fiút.
- Igaz milyen jókepű lett...miattam.-nevetett Damon majd tovább állt.
-Na?-Elém állt a szőke egyed.
-Te hoztad vissza Niket...szőszi?..-mosolyogtam majd széttártam a karom.
-Szősziiii.-visongott majd megölelt. Az öleles végén egy velem egy magas fiú lépett elém. Minden ami történt köztünk feltört bennem, az érzelmek amik már csak barátságot takarnak.
-Kol.-mosolyogtam a fiúra aki annyira megörült hogy még is tudom ki ő, felkapott és magához szorított.
Mikor kinevettem magam Kol ölelése közben, ott termet egy tökéletes adotságokkal rendelkező férfi. Mikor a szemeibe néztem, feltárult előttem az elmém s az elmémbe rejtett emlékek.
Elijahval viszonyom volt, ami elég felkavaró, hisz Niklaus mennyasszonya vagyok, ha már egy magam fajta nevezheti magát így.
-Ha most megbocsájtottok én felmennék lefürdeni és lepihenni, mert zakatol a fejem a fájdalomtól.-mosolyogtam majd elindultam felfele. Újra össze zavarodtam. Ugyan teljesen tisztában voltam azzal hogy kivel szeretném leélni az én RÖVID életem...Niklaus mellett vagyok csak boldog, hiába van ott Kol vagy épp Elijah. Niklaus nélkül teljesen elveszett lennék.
78.Fordulat.
-Anya..mikor mész vissza apáékhoz?-kérdezte a mosolygos Nikolina.
-Nem sokára át nézek hozzájuk.-mosolyogtam vissza.
-Veled mehetünk?-kérdezte Noel.
-Szeretnétek jönni?
-IGEN!-kiabálták mire anya is ott termet.
-Hova megyünk?-vigyorgott.
-Vissza jössz velünk?-kérdeztem.
-Vissza, látnom kell az én nagy fiamat.-kacagni kezdett majd szép lassan visszamentünk a másik oldalra. Niklaus kivételével mindenki a nappaliban tevékenykedett.
-Enzo is dampyr?-kérdeztem anyától.
-Nem. Neki több jutott apádból így maximum csak érzékel minket, de nem tud velünk úgy beszélgetni mint egy eretnek vagy egy másik dampyr.
-Szóval nem fognak hallani minket.-suttogtam majd lesöpörtem mindent az asztalról hogy hátha így észre vesznek.
-Ez meg?-kérdezte Kol.
-Mi folyik itt már megint?-lépett le a lépcsőn Niklaus. Sose láttam még így őt, az életkedve súrolta a padlót, a lépésit inkább csoszogáshoz tudnám hasonlítani, teljesen maga alatt volt és ezt is én tettem vele.
-Nem tudom.-gyanakodva felállt Kol.
-Nem hiszem el hogy nem fogják fel!-szólaltam meg ismét majd körbe néztem mit is kéne széttöröm ahhoz hogy megértsék mi ez. Miközben forgolódtam a szobában, észre vettem egy képet rólam ami egy gyönyörű szekrényen volt egy rózsával együtt. Levettem a képet majd a földhöz vágtam.
-Elizabeth?-kérdezte Enzo.
-Vedd el az erőmet!-mondta anya minden bizalmával.
-Mi? Miért?
-Mert így lesz ahhoz erőd hogy lássanak minket.-mosolygott anya majd oda léptem hozzá. Megfogtam a kezét és magamba szívtam minden mágiát belőle.
-Most vegyél egy mély levegőt és gondolj arra hogy láthassanak minket.-utasított anya.
-NOEL?-kiabált Tyler mikor meglátta a kisfiút.
-Apa!-nevetett Noel majd oda futott hozzá és megölelte. Az ilyen ölelés sosem lesz az igazi hisz csak egy szellő ami jön és megy, sosem fogja érezni Noel test melegét, szívverését, és a vér áramlását.
-Ezt meg megint hogy csináltad?-kérdezte könnyes szemmel Rebekah.
-Anya segített.-nevettem.
-Anya?-kérdezte Enzo majd a nőhöz sétált.
-Lorenzo.-mosolygott anya.
-Hát tényleg megtetted.-lépett közénk Elijah.
-Meg, és nem bánom.-mosolyogtam.
-És azt miért nem húztad ki onnan?-kérdezte Kol meglepetten.
-Mert nem lehet, a másik oldal így emlékeztet arra hogy éltél.-mosolyogtam tovább.
-Apa!!!-sikított Nikolina, Klaus előtt állva aki csak hol őt hol engem.
-Ez nekem nem megy.-megfordult majd felment a szobájába.
-Apa..-Nikolni sírva utána rohant.
-Vissza kell jönnöd, Nik meg fog örülni.-mondta Rebekah.
-Ha akarnék se tudnék vissza jönni.
-A Salvatore fiúk segítenek.-szólt közbe Kol.
-A másik oldalon van anya, Nikolina és Noel is.-emlékeztettem őket hogy mit is hagynék ott.
-Őket is vissza hozzuk! Az első eretnek család, a legerősebb eretnekek mind közül.-felete Elijah.
-Nem akarok vissza jönni.-lehajtottam a fejem.
-Miért?-kérdezték egyszerre.
-Mert nem bírok itt lenni..
-Vissza fogsz jönni, ha akarod ha nem!
Nem akartam vissza menni, ott csak a sok fájdalom és a bűntudat él itt pedig minden más.
***
Semmire sem emyéklékszem. Az utolsó kép amire emlékszem hogy Elijahval veszekedtem a vissza jövetelemmel kapcsolatban. Mikor kinyitottam a szemem egy kanapén találtam magam, kíváncsi tekintetekkel a fejem fölött pedig árnyékokkal. Mikor megláttam az engem bámuló embereket megijedtem. Nem tudtam mit keresek én akkor ott.
-Szia.-mosolygott a szőke lány.
-Áhhh..-a fejemmhez kaptam ahonnan csorgadozott a gyönyörű vörös vérem.
-Az csak egy kis vér.-mosolygott egy fiú majd letörölte rólam.
-Ne érj hozzám!-felültem majd kicsit hátrálni kezdtem az idegen emberektől.
-Mi bajod van?-kérdezte egy másik.
-Azt sem tudom kik vagytok!
-Mivan?-kérdezte a gyönyörű ajkakkal rendelkező személy.
-Beverte a fejét.-suttogták egymásnak.
-És mire emlékszel?-kérdezte ismét a csábító ajkú férfi.
-Rá emlékszem.-suttogtam egy fiúra mutatva.
-Rám?-kérdezte Enzo.
-Igen, a bátyám vagy.
-Igen a bátyád.-mosolygott.
-Nem sokára át nézek hozzájuk.-mosolyogtam vissza.
-Veled mehetünk?-kérdezte Noel.
-Szeretnétek jönni?
-IGEN!-kiabálták mire anya is ott termet.
-Hova megyünk?-vigyorgott.
-Vissza jössz velünk?-kérdeztem.
-Vissza, látnom kell az én nagy fiamat.-kacagni kezdett majd szép lassan visszamentünk a másik oldalra. Niklaus kivételével mindenki a nappaliban tevékenykedett.
-Enzo is dampyr?-kérdeztem anyától.
-Nem. Neki több jutott apádból így maximum csak érzékel minket, de nem tud velünk úgy beszélgetni mint egy eretnek vagy egy másik dampyr.
-Szóval nem fognak hallani minket.-suttogtam majd lesöpörtem mindent az asztalról hogy hátha így észre vesznek.
-Ez meg?-kérdezte Kol.
-Mi folyik itt már megint?-lépett le a lépcsőn Niklaus. Sose láttam még így őt, az életkedve súrolta a padlót, a lépésit inkább csoszogáshoz tudnám hasonlítani, teljesen maga alatt volt és ezt is én tettem vele.
-Nem tudom.-gyanakodva felállt Kol.
-Nem hiszem el hogy nem fogják fel!-szólaltam meg ismét majd körbe néztem mit is kéne széttöröm ahhoz hogy megértsék mi ez. Miközben forgolódtam a szobában, észre vettem egy képet rólam ami egy gyönyörű szekrényen volt egy rózsával együtt. Levettem a képet majd a földhöz vágtam.
-Elizabeth?-kérdezte Enzo.
-Vedd el az erőmet!-mondta anya minden bizalmával.
-Mi? Miért?
-Mert így lesz ahhoz erőd hogy lássanak minket.-mosolygott anya majd oda léptem hozzá. Megfogtam a kezét és magamba szívtam minden mágiát belőle.
-Most vegyél egy mély levegőt és gondolj arra hogy láthassanak minket.-utasított anya.
-NOEL?-kiabált Tyler mikor meglátta a kisfiút.
-Apa!-nevetett Noel majd oda futott hozzá és megölelte. Az ilyen ölelés sosem lesz az igazi hisz csak egy szellő ami jön és megy, sosem fogja érezni Noel test melegét, szívverését, és a vér áramlását.
-Ezt meg megint hogy csináltad?-kérdezte könnyes szemmel Rebekah.
-Anya segített.-nevettem.
-Anya?-kérdezte Enzo majd a nőhöz sétált.
-Lorenzo.-mosolygott anya.
-Hát tényleg megtetted.-lépett közénk Elijah.
-Meg, és nem bánom.-mosolyogtam.
-És azt miért nem húztad ki onnan?-kérdezte Kol meglepetten.
-Mert nem lehet, a másik oldal így emlékeztet arra hogy éltél.-mosolyogtam tovább.
-Apa!!!-sikított Nikolina, Klaus előtt állva aki csak hol őt hol engem.
-Ez nekem nem megy.-megfordult majd felment a szobájába.
-Apa..-Nikolni sírva utána rohant.
-Vissza kell jönnöd, Nik meg fog örülni.-mondta Rebekah.
-Ha akarnék se tudnék vissza jönni.
-A Salvatore fiúk segítenek.-szólt közbe Kol.
-A másik oldalon van anya, Nikolina és Noel is.-emlékeztettem őket hogy mit is hagynék ott.
-Őket is vissza hozzuk! Az első eretnek család, a legerősebb eretnekek mind közül.-felete Elijah.
-Nem akarok vissza jönni.-lehajtottam a fejem.
-Miért?-kérdezték egyszerre.
-Mert nem bírok itt lenni..
-Vissza fogsz jönni, ha akarod ha nem!
Nem akartam vissza menni, ott csak a sok fájdalom és a bűntudat él itt pedig minden más.
***
Semmire sem emyéklékszem. Az utolsó kép amire emlékszem hogy Elijahval veszekedtem a vissza jövetelemmel kapcsolatban. Mikor kinyitottam a szemem egy kanapén találtam magam, kíváncsi tekintetekkel a fejem fölött pedig árnyékokkal. Mikor megláttam az engem bámuló embereket megijedtem. Nem tudtam mit keresek én akkor ott.
-Szia.-mosolygott a szőke lány.
-Áhhh..-a fejemmhez kaptam ahonnan csorgadozott a gyönyörű vörös vérem.
-Az csak egy kis vér.-mosolygott egy fiú majd letörölte rólam.
-Ne érj hozzám!-felültem majd kicsit hátrálni kezdtem az idegen emberektől.
-Mi bajod van?-kérdezte egy másik.
-Azt sem tudom kik vagytok!
-Mivan?-kérdezte a gyönyörű ajkakkal rendelkező személy.
-Beverte a fejét.-suttogták egymásnak.
-És mire emlékszel?-kérdezte ismét a csábító ajkú férfi.
-Rá emlékszem.-suttogtam egy fiúra mutatva.
-Rám?-kérdezte Enzo.
-Igen, a bátyám vagy.
-Igen a bátyád.-mosolygott.
2015. december 20., vasárnap
77.Szösszenet.
-Mikaelson birtok.-
*--Niklaus szemszög--*
Reggel mosolyogva fordultam oldalra hogy megláthassam Elizabeth gyönyörű arcát, de nem volt ott. Mosolyogva kikeltem az ágyból majd lementem a nappaliba ahol legnagyobb meglepődésemre mindenki ott állt, Elijah, Kol, Rebekah, Enzo, Tyler és még Hayley is.
-Mi folyik itt?-vigyorogtam.
-Seeeeemmi.-mosolygott Kol majd a papírt amit a kezében tartott összegyűrte.
-Két kérdésem lenne. Az első hogy hol van Elizabeth? A második pedig az hogy mi van azon a papíron?-feléjük sétáltam majd egy civakodás után oda adta a papírt Kol.
-Ne olvasd el kérlek!-suttogta Rebekah majd kiakarta venni a papírt a kezemből.
-Miért?-nevettem majd megláttam hogy mindenki szeme csillog a könnyektől.
-Mivan veletek?-szét hajtottam a gyűrött papírt.
-Ha elszeretnéd olvasni magamban és a szobádban.-suttogta Rebekah immáron sírva.
-Na szóval..-bele kezdtem a levél olvasásába. Nem hittem a soroknak, nem hittem senkinek és semminek. Csak magam mellett akartam tudni őt, megölelni és sosem elengedi.
-Nem ölte meg magát.-leültem a kanapéra.
-Sajnálom.-a zokogó Rebekah leült mellém.
-Menjünk a tengerhez, a saját szememmel kell látnom az elnyűtt testét.-felálltam.
-Meg kell állítani!-lépett be az ajtón Damon és Stefan.
-Kit?-kérdezte Kol.
-Látomás..Elizabeth megakarja magát ölni a tengernél..egy karóval.-felelte Damon.
-Gyertek már, még elérjük!-szólt erélyesebben Stefan.
-Már késő.-felelte Elijah.
-Már késő.-ismételtem suttogva majd leültem a kanapéra.
-Sajnálom Nik.-szólt Damon.
-Csak egy karónk volt?-kérdeztem miközben felálltam a kanapéról.
-Csak egy!-felelte Rebekah majd elvette a másik két karót.
-Add oda Bekah.-suttogtam a fájdalomtól.
-Nem...nem csinálhatod ezt! Nekem is hiányzik és nekem is fontos de nem mehetünk utána mind, gondolkozz.
-Le akarok feküdni.-feleltem majd elindultam Rebekah szobája felé.
-De te az emeleten..-gondolkozott majd rájött hogy miért is nem akar fent aludni.
-Ez iszonyat durva.-szólalt meg Hayley.
-És ez ennél csak rosszabb lesz.-felelte Tyler. Anya segített abban hogy vissza tudjak menni a másik oldalra, én mindent látok és hallok, a másik oldalon lévők közül pedig csak a mágiával rendelkezők látnak és tudnak hozzám beszélni. Így anya segítségével vissza mentem a házba.
-Elizabeth!-örült meg nekem Damon.
-Mivan? Hol?-kijött a szobából Niklaus.
-Hát tényleg a másik oldalon vagy?-kérdezte Stefan.
-Igen és kimondhatatlanul jó.-mosolyogtam.
-Azt hittem még megtudom akadályozni hogy meg tedd.-felelte Damon.
-Sajnos későn láttad amit láttál.-mosolyogtam.
-Miért hagytál itt?-kérdezte Niklaus minden fájdalmával.
-Mert nem bír ennyi bűntudattal veled lenni.-továbbította Stefan amit mondtam.
-Mindent megtudtunk volna beszélni!
-Sajnálja, de szerinte az már kevés.
-Noelék jól vannak?-kérdezte Hayley.
-Igen, jól érezik magukat.-mosolyogva mondta Damon.
-Mond meg Enzonka hogy anya is a másik oldalon van.
-Enzo, ezt üzeni Elizabeth hogy édesanyátok is vele van.-mosolygott Stefan.
-Anya? Tényleg? Mióta?
-Rég óta.
-Mennem kell Damon, Stefan. Mondjátok el nekik újra hogy sajnálom és szeretem őket...itt leszek és figyelem majd őket. És nektek is köszönök mindent.-mosolyogtam majd megöleltem Niklaus.
-Ez...-gondolkozott Niklaus.
-Érzed?-döbbentek le a Salvatore testvérek.
-Igen.-suttogta Niklaus.
-Szeretlek.-suttogtam, bár hiába azt nem hallotta.
*--Niklaus szemszög--*
Reggel mosolyogva fordultam oldalra hogy megláthassam Elizabeth gyönyörű arcát, de nem volt ott. Mosolyogva kikeltem az ágyból majd lementem a nappaliba ahol legnagyobb meglepődésemre mindenki ott állt, Elijah, Kol, Rebekah, Enzo, Tyler és még Hayley is.
-Mi folyik itt?-vigyorogtam.
-Seeeeemmi.-mosolygott Kol majd a papírt amit a kezében tartott összegyűrte.
-Két kérdésem lenne. Az első hogy hol van Elizabeth? A második pedig az hogy mi van azon a papíron?-feléjük sétáltam majd egy civakodás után oda adta a papírt Kol.
-Ne olvasd el kérlek!-suttogta Rebekah majd kiakarta venni a papírt a kezemből.
-Miért?-nevettem majd megláttam hogy mindenki szeme csillog a könnyektől.
-Mivan veletek?-szét hajtottam a gyűrött papírt.
-Ha elszeretnéd olvasni magamban és a szobádban.-suttogta Rebekah immáron sírva.
-Na szóval..-bele kezdtem a levél olvasásába. Nem hittem a soroknak, nem hittem senkinek és semminek. Csak magam mellett akartam tudni őt, megölelni és sosem elengedi.
-Nem ölte meg magát.-leültem a kanapéra.
-Sajnálom.-a zokogó Rebekah leült mellém.
-Menjünk a tengerhez, a saját szememmel kell látnom az elnyűtt testét.-felálltam.
-Meg kell állítani!-lépett be az ajtón Damon és Stefan.
-Kit?-kérdezte Kol.
-Látomás..Elizabeth megakarja magát ölni a tengernél..egy karóval.-felelte Damon.
-Gyertek már, még elérjük!-szólt erélyesebben Stefan.
-Már késő.-felelte Elijah.
-Már késő.-ismételtem suttogva majd leültem a kanapéra.
-Sajnálom Nik.-szólt Damon.
-Csak egy karónk volt?-kérdeztem miközben felálltam a kanapéról.
-Csak egy!-felelte Rebekah majd elvette a másik két karót.
-Add oda Bekah.-suttogtam a fájdalomtól.
-Nem...nem csinálhatod ezt! Nekem is hiányzik és nekem is fontos de nem mehetünk utána mind, gondolkozz.
-Le akarok feküdni.-feleltem majd elindultam Rebekah szobája felé.
-De te az emeleten..-gondolkozott majd rájött hogy miért is nem akar fent aludni.
-Ez iszonyat durva.-szólalt meg Hayley.
-És ez ennél csak rosszabb lesz.-felelte Tyler. Anya segített abban hogy vissza tudjak menni a másik oldalra, én mindent látok és hallok, a másik oldalon lévők közül pedig csak a mágiával rendelkezők látnak és tudnak hozzám beszélni. Így anya segítségével vissza mentem a házba.
-Elizabeth!-örült meg nekem Damon.
-Mivan? Hol?-kijött a szobából Niklaus.
-Hát tényleg a másik oldalon vagy?-kérdezte Stefan.
-Igen és kimondhatatlanul jó.-mosolyogtam.
-Azt hittem még megtudom akadályozni hogy meg tedd.-felelte Damon.
-Sajnos későn láttad amit láttál.-mosolyogtam.
-Miért hagytál itt?-kérdezte Niklaus minden fájdalmával.
-Mert nem bír ennyi bűntudattal veled lenni.-továbbította Stefan amit mondtam.
-Mindent megtudtunk volna beszélni!
-Sajnálja, de szerinte az már kevés.
-Noelék jól vannak?-kérdezte Hayley.
-Igen, jól érezik magukat.-mosolyogva mondta Damon.
-Mond meg Enzonka hogy anya is a másik oldalon van.
-Enzo, ezt üzeni Elizabeth hogy édesanyátok is vele van.-mosolygott Stefan.
-Anya? Tényleg? Mióta?
-Rég óta.
-Mennem kell Damon, Stefan. Mondjátok el nekik újra hogy sajnálom és szeretem őket...itt leszek és figyelem majd őket. És nektek is köszönök mindent.-mosolyogtam majd megöleltem Niklaus.
-Ez...-gondolkozott Niklaus.
-Érzed?-döbbentek le a Salvatore testvérek.
-Igen.-suttogta Niklaus.
-Szeretlek.-suttogtam, bár hiába azt nem hallotta.
76.Túl oldal.
-Jó reggelt.-mosolygott Niklaus.
-Jó reggelt.-mosolyogtam csukott szemmel.
-Gyönyörű vagy.-suttogta.
-Eltudom képzelni mennyire.
-Eszméletlenül.-megpuszilta az arcom.
-Szeretnék kérdezni valamit.
-Hát kérdezed.-mosolygott.
-Nem gondolod hogy egy újabb szintre kellene emelnünk a kapcsolatunkat?
-Most arra gondolsz amire én?-kérdezte a legnagyobb örömmel amivel csak lehet.
-Mond ki, kérdezd meg...és kiderül ugyan arra gondolunk-e.-mosolyogtam.
-Mivel iszonyatosan szeretlek és veled szeretném leélni mind azt amit kaptam, az örökét....hozzám jössz feleségül?-sokkal jobban és szebben hangzott az ő szájából ezt hallani mint Tyleréből vagy mint bárkiéből lehetett volna.
-Igen..igen és igen!-mosolyogtam majd hozzábújtam.
-Szeretlek.
-Én is szeretlek.-suttogtam könnyes szemmel.
-De édes vagy...-mosolygott majd letörölte a boldogság miatt ejtett könnyeim.
-Mikor akarod elmondani nekik?-kérdeztem mosolyogva.
-Minél előbb...áthívom Tyleréket és Enzot ebédelni és akkor elmondjuk.-mosolygott majd eltűnt. Elijah tovább lép én pedig boldogan élhettek azzal akivel az lehetek aki.
Ott ültem az ágyon az arcomról letörölhetetlen vigyorral megszámlálhatatlan ideig majd csak Niklaus nyávogását hallottam hogy lemehetnék végre.
-Itt vagyok.-mosolyogtam majd a lelépcsőzés helyett inkább leugrottam az emeletről.
-Valaki nagyon boldog!?-szólalt meg Enzo.
-Ki az a valaki?-nevetettem majd oda mentem Niklaushoz.
-Ha már itt van mindenki ehetnénk végre.-leült az asztalhoz Rebekah.
-De még Ty..-kezdett bele Niklaus mire Tylerék benyitottak, Rebekah csak bólintott.
-És miért hoztad így össze-e boldog családot?-kérdezte Elijah.
-Azért mert valamit elakarok nektek mondani.-mosolygott Niklaus majd Kol oda hozta mindenki B+-as vértasakját.
-Hát halljuk.-vigyorgott Rebekah majd inni kezdett.
-Nehezebb elmondani mint gondoltam..-kezdte Nik, én mögötte álltam Elijah arcát pásztázva..első sorban is jó volt látni őt másodjára pedig vártam a reakcióját..ott álltunk egymást nézve mire Nik kimondta hogy megkérte a kezem..elnézett rólam, felfogta amit Klaus mondott majd újra rám szegezte kérdő, csalódott, perzselő tekintetét.
-Ha már itt tartunk én is megkértem Hayleyét.-vigyorgott Tyler. Mindenki hatalmas gratulációba fogott kivéve Elijah, ő csak állt és le sem vette rólam a tekintetét.
-Átvertél.-mondta Elijah természetes nem hangosan, ha úgy van erőm,lehet azzal kommunikálni fejben, akivel nagyon egymásra koncentrálunk.
-Nem vertelek át Elijah..
-Tisztességesen vártam rád, elmondtam mi is érzek irántad majd volt ami volt és most itt hagysz..te ezt hogy neveznéd? Átverés? Kihasználás? talán érzelmekkel játszás?
-Miért így fogod fel?-kérdeztem egyre csak zakatoló szívvel.
-Máshogy nem tudom felfogni, mert én veszítelek el téged.
-Nem fogsz elveszíteni.
-Baszok az egészre Elizabeth...átvágtál.
-Késztetést érzek arra hogy megöleljelek..
-Akkor gyere ide és tedd meg!
-Nem lehet...folytatod a játékot? Mikor végre úgy érzem hogy valakinek számítok kiderül hogy végig csak játszott és és...sosem csalódtam még ekkorát senkiben pedig 315 éves vagyok, rengetek emberrel találkoztam de senki sem ártott nekem még így!
-Gratulálok Nik, Elizabeth..és nektek is Haylay, Tyler!-mosolygott Elijah majd kiment az ajtón. Este még ott ültünk a kanapén, beszélgettünk mikor Elijah berontott az ajtón.
-Sziiiiiiiasztok!-vigyorgott.
-Szia!-köszönt vissza nevetve Kol majd Elijah levetette magát közénk. Hiába kerestem a tekintettem az övét, sosem gabalyodtak össze, és ezt hiányoltam is. Körbe néztem a szobában és végre elém tárult mindent, ott van Tyler akivel belekezdtem a nagybetűs életbe, jött Niklaus akivel folytattam, de időközben becsúszott Kol akivel ugyan önmagamon kívül történt az ami történt, de mikor ránézek..valahogy nem érzek megbánást mert jó volt és hát ott van Elijah akivel már akaratommal tettem azt amit aminek a vége megbántott érzések lettek.
Nem csinálhatom ezt tovább, fáj látni Tylert, fáj látni Kolt és fáj látni Elijaht...DE EZ NEM NORMÁLIS. Oké értem én, egy természetfeletti érzelmei rettentően megsokszoroznak egy haladóéhoz képest, de nem ennyire...valami nincs rendben velem! Elterveztem mindent ahhoz hogy a Mikaleson család nyugodt életet tudjon végre élni, nélkülem.
Mikor mindenki elment aki nem aludt itt értem itt Tylert és Hayleyt felmentem Niklaussal aludni, szerencsére hamar elaludt így megtudtam írni amit megkellet.
'Niklaus, Elijah, Tyler, Kol, Rebekah, Enzo és valahol Hayley..
Sokat gondolkoztam mire erre a döntésre jutottam de úgy érzem ez a legjobb amit tehetek. Mire felkeltek én már valószínűleg egy karóval a szívemben fogok a tenger fenekén nyugodni. Most gondolom azt futott át az agyatokon hogy miért hoztam ezt a döntést mikor jól voltam és mindig csak nevettem, ház azért mert egyik mosolyom sem volt őszinte és sosem voltam jól. Kiskorom óta hallucinálok dolgokat ami már akkor sem tűnt egészségesnek.
Ahogy teltek múltak az idők úgy éreztem hogy már jól vagyok, de nem. Hiába mutattam azt hogy boldog vagyok, sosem éreztem annak magam kivéve pár esetet ami engedjetek meg hogy elmondjak/leírjak.
Mikor először megöleltem a bátyámat, mikor éreztem hogy van egy szöszi nővérem, mikor először megöltem Hayleyt vagy mikor először megcsókoltam Tylert, Kolt, Niklaust....és Elijaht. Na most mondhatják hogy céda. És igen jól olvastad/olvastátok..Elijah. El kellet mondjam mielőtt végleg itt hagyom ezt a földet, Elijahval elég közeli kapcsolatba kerültem és nem bánom, és Kolt sem bánom hiába nem voltam én. Még mindig érzem azt Tyler iránt amit az elején, újra megtenném azt amit Kolal tettem, újra átélném azokat a napokat amiket Elijahval töltöttem, és ha most meg kell halnom téged és közös pillanatainkat akarom a szemem előtt látni, Niklaus. Azért szántam erre magam mert nem tudok senki szemébe nézni ez után...így hogy Tyler tudja hogy még mindig érzek valamit, így hogy Kol tudja nem bántam meg amit tettünk, így hogy kiderült mit csinálunk Elijahval...de aztán ha valaki szemébe sose merek nézni az te vagy Niklaus, hiába szereted még Hayleyt...hűséges voltál hozzám, őszinte és mindenféle értelemben megbíztál bennem..én pedig a bizalmon és a szeretett kívül semmit sem adtam..csak fájdalmat de abból rengeteget. Köszönöm hogy megmutattátok mi a különbség az élés és a létezés között. Mindnyájatokat nagyon szeretem és a túloldalról Noelel és Nikolinával vigyázok majd rátok!
-A szeszélyes Elizabeth.
A levelet a nappaliban lévő asztalra tettem majd elvettem a fehér tölgyfa hamujába mártott tört és elmentem a tenger legszebb szirtjére, a vízbe néztem, a gyönyörű, tiszta víz felszínen láttam magam és Niklaust csókolózni majd oda lépett Elijah aki ellökte Niklaust és megcsókolt..ezt váltotta Kol és Tyler.
-NE SZÓLALJ MEG TÖBBET ÉS NE HALLUCINÁLJ!!-kiabáltam magamra.
-A fejemben a hangok nem múlnak...-suttogtam csukott szemmel.
-HAGYJÁTOK ABBA!-kiabáltam a hangoknak amik egyre csak azt kántálták tedd meg, könnyebb az élet a másik oldalt.
-Igazad van.-suttogtam majd mosolyogva a szívembe szúrtam a tört, a testem megboldogultan zuhant a csillogó vízbe ahol a tenger vad habjai elleptek. A hullámok és a víz gyors cikázása még párszor a szirthez csapott míg végleg kihunyt belőlem az élet.
***
Mikor újra kinyitottam a szemem egy gyönyörű helyen találtam magam a tőrrel a szívemben és a vérrel áztatott hajammal valamint az arcommal.
-Anya!-kiabált Nikolina majd felém rohant.
-Nikolina.-a szememben minden könny összenyúlt amik patakokban folytak végig az arcomon.
-Azt hittem sose jössz értünk.-mosolyogva magához szorított.
-Nem értettek jöttek szívem.
-Meghaltál?-kérdezte Noel aki meglepő módon ott termet.
-Megöltem magam.-mosolyogtam.
-Még is miért?-kérdezték egyszerre.
-Mert bonyolult nekem a másik oldalt, ez szép és veletek lehetek!-mosolyogtam.
-Tényleg szép itt.-mosolygott vissza Noel.
-És hol szoktatok játszani?-kérdeztem majd megpróbáltam kihúzni a tört a szívemből.
-Nem fogod tudni kihúzni.-lépett oda egy gyönyörű szőke, ég kék szemű nő.
-Miért?
-Itt mindenki megvan bélyegezve, a halál oka megmarad hogy emlékeztessen arra miért kerültél ide.-mosolygott.
-Akkor te sem tudod kihúzni?-kérdeztem az ő tőrére célozva ami kiékeskedett a szívéből.
-Nem.-mosolygott tovább.
-Anya, mi most elmegyünk, beszélned kell a nénivel.-kacsintott Noel a nőre majd a két kis lurkó elrohant.
-Miért kell veled beszélnem?-nevettem.
-A hangok amik azt mondták gyere át ide, a hallucinációk amik hol a szüleid hol pedig egy repülő baleset, mikor egy emlékkép...-kezdett bele.
-Miért hasonlítasz rám?-kérdeztem az észrevételem.
-Te hasonlítasz én rám.
-Ezt most..
-Amy Dell Wayne.-mutatkozott be.
-Ezt nem hiszem el.-lehunytam a szemem ahonnan egy könnycsepp indult el.
-Pedig ezt elhiheted. Én vagyok az aki a világra hozott, és nevelt ameddig a hangok engedték.-suttogta.
-Kérlek, anya..mesélj el mindent..kérlek!!-oda mentem hozzá majd szorosan megöleltem.
-Minden elmesélek.-suttogta majd leereszkedtünk a földre és neki állt.
-1671-ben ismertem meg az apádat akkor voltam én 19 éves voltam ő pedig 21. Ő egy előkelő vámpír családból származik én pedig egy hibdrid családból ahol mindenki hatalmas mágiával bír..ezek lények neve pedig a dampyr nevet viseli. Szerelem volt első látásra, hamar összeköltöztünk hamar megfogantál így megkérte a kezem amire egyértelmű igent adtam. Megszülettél, napról-napra egyre csak nőttél és erősödtél. Boldogan éltünk egészen addig amíg meg nem ismeretem apád ikertestvérét, Edwardot...külsőleg teljesen olyan volt mint az apád, de a belső, teljesen magával ragadott, apád egy másik személyben, lefeküdtem vele, mert vonzott a létezése is, viszonyt folytattunk rengeteg idegig míg a bűntudat fel nem emésztett teljesen. A hangok itt erősödtek fel..egyre csak hallucináltam, a hangok durvábban szóltak...megelégeltem elmondtam mindent apádnak aki elment, sose láttam viszont csak Edwardot, de nekem apád kellet...ő nem tért vissza és a hangok csak azt hajtották tegyem meg mert itt szebb lesz minden így megöltem magam, téged egyedül hagyva. Nem tudom mit éltél át akkor de ahogy látom kiálltál magadért, és megtanultál élni.-mosolygott.
-Köszönöm anya!-suttogtam.
-Nagyon gyönyörű nő lett belőled!-mosolygott könnyekkel teli szemmel.
-Mindent tőled örököltem!-nevettem.
-Az igaz.-nevetett.
-És ha már itt vagyunk, hát ez a két imádni valócsöppség?-kérdezte komolyra véve a figurát.
-Huhh anya, akkor elkezdetem. Az iskolába jött egy fiú akiről kiderült hogy vámpír, ott éltem nálunk, szerelem volt, de nem az igazi. Ők vámpírok voltak..én úgy tudtam akkor hogy én halandó így Luke megharapott...kiderült hogy simán hibrid vagyok...eljött értem egy piszkosul tökéletes fiú, Tyler...nála már éreztem hogy élek..teherbe estem, megszületett a fiú, Noel.
De mint kiderült átvert engem..ám itt jött képbe az apja, Niklaus. Ott volt mellettem, támogatott és tartotta bennem a lelket...mellette voltam eddig a világon a legboldogabb, tegnap megkérte a kezem...és az előtt született meg a kislány Nikolina.-fejeztem be a rövid és száraz történet amiben Kolt és Elijaht inkább meg sem említettem.
-És a hangok ide vezettek.-suttogta.
-Ide.-mosolyogtam.
-Jó reggelt.-mosolyogtam csukott szemmel.
-Gyönyörű vagy.-suttogta.
-Eltudom képzelni mennyire.
-Eszméletlenül.-megpuszilta az arcom.
-Szeretnék kérdezni valamit.
-Hát kérdezed.-mosolygott.
-Nem gondolod hogy egy újabb szintre kellene emelnünk a kapcsolatunkat?
-Most arra gondolsz amire én?-kérdezte a legnagyobb örömmel amivel csak lehet.
-Mond ki, kérdezd meg...és kiderül ugyan arra gondolunk-e.-mosolyogtam.
-Mivel iszonyatosan szeretlek és veled szeretném leélni mind azt amit kaptam, az örökét....hozzám jössz feleségül?-sokkal jobban és szebben hangzott az ő szájából ezt hallani mint Tyleréből vagy mint bárkiéből lehetett volna.
-Igen..igen és igen!-mosolyogtam majd hozzábújtam.
-Szeretlek.
-Én is szeretlek.-suttogtam könnyes szemmel.
-De édes vagy...-mosolygott majd letörölte a boldogság miatt ejtett könnyeim.
-Mikor akarod elmondani nekik?-kérdeztem mosolyogva.
-Minél előbb...áthívom Tyleréket és Enzot ebédelni és akkor elmondjuk.-mosolygott majd eltűnt. Elijah tovább lép én pedig boldogan élhettek azzal akivel az lehetek aki.
Ott ültem az ágyon az arcomról letörölhetetlen vigyorral megszámlálhatatlan ideig majd csak Niklaus nyávogását hallottam hogy lemehetnék végre.
-Itt vagyok.-mosolyogtam majd a lelépcsőzés helyett inkább leugrottam az emeletről.
-Valaki nagyon boldog!?-szólalt meg Enzo.
-Ki az a valaki?-nevetettem majd oda mentem Niklaushoz.
-Ha már itt van mindenki ehetnénk végre.-leült az asztalhoz Rebekah.
-De még Ty..-kezdett bele Niklaus mire Tylerék benyitottak, Rebekah csak bólintott.
-És miért hoztad így össze-e boldog családot?-kérdezte Elijah.
-Azért mert valamit elakarok nektek mondani.-mosolygott Niklaus majd Kol oda hozta mindenki B+-as vértasakját.
-Hát halljuk.-vigyorgott Rebekah majd inni kezdett.
-Nehezebb elmondani mint gondoltam..-kezdte Nik, én mögötte álltam Elijah arcát pásztázva..első sorban is jó volt látni őt másodjára pedig vártam a reakcióját..ott álltunk egymást nézve mire Nik kimondta hogy megkérte a kezem..elnézett rólam, felfogta amit Klaus mondott majd újra rám szegezte kérdő, csalódott, perzselő tekintetét.
-Ha már itt tartunk én is megkértem Hayleyét.-vigyorgott Tyler. Mindenki hatalmas gratulációba fogott kivéve Elijah, ő csak állt és le sem vette rólam a tekintetét.
-Átvertél.-mondta Elijah természetes nem hangosan, ha úgy van erőm,lehet azzal kommunikálni fejben, akivel nagyon egymásra koncentrálunk.
-Nem vertelek át Elijah..
-Tisztességesen vártam rád, elmondtam mi is érzek irántad majd volt ami volt és most itt hagysz..te ezt hogy neveznéd? Átverés? Kihasználás? talán érzelmekkel játszás?
-Miért így fogod fel?-kérdeztem egyre csak zakatoló szívvel.
-Máshogy nem tudom felfogni, mert én veszítelek el téged.
-Nem fogsz elveszíteni.
-Baszok az egészre Elizabeth...átvágtál.
-Késztetést érzek arra hogy megöleljelek..
-Akkor gyere ide és tedd meg!
-Nem lehet...folytatod a játékot? Mikor végre úgy érzem hogy valakinek számítok kiderül hogy végig csak játszott és és...sosem csalódtam még ekkorát senkiben pedig 315 éves vagyok, rengetek emberrel találkoztam de senki sem ártott nekem még így!
-Gratulálok Nik, Elizabeth..és nektek is Haylay, Tyler!-mosolygott Elijah majd kiment az ajtón. Este még ott ültünk a kanapén, beszélgettünk mikor Elijah berontott az ajtón.
-Sziiiiiiiasztok!-vigyorgott.
-Szia!-köszönt vissza nevetve Kol majd Elijah levetette magát közénk. Hiába kerestem a tekintettem az övét, sosem gabalyodtak össze, és ezt hiányoltam is. Körbe néztem a szobában és végre elém tárult mindent, ott van Tyler akivel belekezdtem a nagybetűs életbe, jött Niklaus akivel folytattam, de időközben becsúszott Kol akivel ugyan önmagamon kívül történt az ami történt, de mikor ránézek..valahogy nem érzek megbánást mert jó volt és hát ott van Elijah akivel már akaratommal tettem azt amit aminek a vége megbántott érzések lettek.
Nem csinálhatom ezt tovább, fáj látni Tylert, fáj látni Kolt és fáj látni Elijaht...DE EZ NEM NORMÁLIS. Oké értem én, egy természetfeletti érzelmei rettentően megsokszoroznak egy haladóéhoz képest, de nem ennyire...valami nincs rendben velem! Elterveztem mindent ahhoz hogy a Mikaleson család nyugodt életet tudjon végre élni, nélkülem.
Mikor mindenki elment aki nem aludt itt értem itt Tylert és Hayleyt felmentem Niklaussal aludni, szerencsére hamar elaludt így megtudtam írni amit megkellet.
'Niklaus, Elijah, Tyler, Kol, Rebekah, Enzo és valahol Hayley..
Sokat gondolkoztam mire erre a döntésre jutottam de úgy érzem ez a legjobb amit tehetek. Mire felkeltek én már valószínűleg egy karóval a szívemben fogok a tenger fenekén nyugodni. Most gondolom azt futott át az agyatokon hogy miért hoztam ezt a döntést mikor jól voltam és mindig csak nevettem, ház azért mert egyik mosolyom sem volt őszinte és sosem voltam jól. Kiskorom óta hallucinálok dolgokat ami már akkor sem tűnt egészségesnek.
Ahogy teltek múltak az idők úgy éreztem hogy már jól vagyok, de nem. Hiába mutattam azt hogy boldog vagyok, sosem éreztem annak magam kivéve pár esetet ami engedjetek meg hogy elmondjak/leírjak.
Mikor először megöleltem a bátyámat, mikor éreztem hogy van egy szöszi nővérem, mikor először megöltem Hayleyt vagy mikor először megcsókoltam Tylert, Kolt, Niklaust....és Elijaht. Na most mondhatják hogy céda. És igen jól olvastad/olvastátok..Elijah. El kellet mondjam mielőtt végleg itt hagyom ezt a földet, Elijahval elég közeli kapcsolatba kerültem és nem bánom, és Kolt sem bánom hiába nem voltam én. Még mindig érzem azt Tyler iránt amit az elején, újra megtenném azt amit Kolal tettem, újra átélném azokat a napokat amiket Elijahval töltöttem, és ha most meg kell halnom téged és közös pillanatainkat akarom a szemem előtt látni, Niklaus. Azért szántam erre magam mert nem tudok senki szemébe nézni ez után...így hogy Tyler tudja hogy még mindig érzek valamit, így hogy Kol tudja nem bántam meg amit tettünk, így hogy kiderült mit csinálunk Elijahval...de aztán ha valaki szemébe sose merek nézni az te vagy Niklaus, hiába szereted még Hayleyt...hűséges voltál hozzám, őszinte és mindenféle értelemben megbíztál bennem..én pedig a bizalmon és a szeretett kívül semmit sem adtam..csak fájdalmat de abból rengeteget. Köszönöm hogy megmutattátok mi a különbség az élés és a létezés között. Mindnyájatokat nagyon szeretem és a túloldalról Noelel és Nikolinával vigyázok majd rátok!
-A szeszélyes Elizabeth.
A levelet a nappaliban lévő asztalra tettem majd elvettem a fehér tölgyfa hamujába mártott tört és elmentem a tenger legszebb szirtjére, a vízbe néztem, a gyönyörű, tiszta víz felszínen láttam magam és Niklaust csókolózni majd oda lépett Elijah aki ellökte Niklaust és megcsókolt..ezt váltotta Kol és Tyler.
-NE SZÓLALJ MEG TÖBBET ÉS NE HALLUCINÁLJ!!-kiabáltam magamra.
-A fejemben a hangok nem múlnak...-suttogtam csukott szemmel.
-HAGYJÁTOK ABBA!-kiabáltam a hangoknak amik egyre csak azt kántálták tedd meg, könnyebb az élet a másik oldalt.
-Igazad van.-suttogtam majd mosolyogva a szívembe szúrtam a tört, a testem megboldogultan zuhant a csillogó vízbe ahol a tenger vad habjai elleptek. A hullámok és a víz gyors cikázása még párszor a szirthez csapott míg végleg kihunyt belőlem az élet.
***
Mikor újra kinyitottam a szemem egy gyönyörű helyen találtam magam a tőrrel a szívemben és a vérrel áztatott hajammal valamint az arcommal.
-Anya!-kiabált Nikolina majd felém rohant.
-Nikolina.-a szememben minden könny összenyúlt amik patakokban folytak végig az arcomon.
-Azt hittem sose jössz értünk.-mosolyogva magához szorított.
-Nem értettek jöttek szívem.
-Meghaltál?-kérdezte Noel aki meglepő módon ott termet.
-Megöltem magam.-mosolyogtam.
-Még is miért?-kérdezték egyszerre.
-Mert bonyolult nekem a másik oldalt, ez szép és veletek lehetek!-mosolyogtam.
-Tényleg szép itt.-mosolygott vissza Noel.
-És hol szoktatok játszani?-kérdeztem majd megpróbáltam kihúzni a tört a szívemből.
-Nem fogod tudni kihúzni.-lépett oda egy gyönyörű szőke, ég kék szemű nő.
-Miért?
-Itt mindenki megvan bélyegezve, a halál oka megmarad hogy emlékeztessen arra miért kerültél ide.-mosolygott.
-Akkor te sem tudod kihúzni?-kérdeztem az ő tőrére célozva ami kiékeskedett a szívéből.
-Nem.-mosolygott tovább.
-Anya, mi most elmegyünk, beszélned kell a nénivel.-kacsintott Noel a nőre majd a két kis lurkó elrohant.
-Miért kell veled beszélnem?-nevettem.
-A hangok amik azt mondták gyere át ide, a hallucinációk amik hol a szüleid hol pedig egy repülő baleset, mikor egy emlékkép...-kezdett bele.
-Miért hasonlítasz rám?-kérdeztem az észrevételem.
-Te hasonlítasz én rám.
-Ezt most..
-Amy Dell Wayne.-mutatkozott be.
-Ezt nem hiszem el.-lehunytam a szemem ahonnan egy könnycsepp indult el.
-Pedig ezt elhiheted. Én vagyok az aki a világra hozott, és nevelt ameddig a hangok engedték.-suttogta.
-Kérlek, anya..mesélj el mindent..kérlek!!-oda mentem hozzá majd szorosan megöleltem.
-Minden elmesélek.-suttogta majd leereszkedtünk a földre és neki állt.
-1671-ben ismertem meg az apádat akkor voltam én 19 éves voltam ő pedig 21. Ő egy előkelő vámpír családból származik én pedig egy hibdrid családból ahol mindenki hatalmas mágiával bír..ezek lények neve pedig a dampyr nevet viseli. Szerelem volt első látásra, hamar összeköltöztünk hamar megfogantál így megkérte a kezem amire egyértelmű igent adtam. Megszülettél, napról-napra egyre csak nőttél és erősödtél. Boldogan éltünk egészen addig amíg meg nem ismeretem apád ikertestvérét, Edwardot...külsőleg teljesen olyan volt mint az apád, de a belső, teljesen magával ragadott, apád egy másik személyben, lefeküdtem vele, mert vonzott a létezése is, viszonyt folytattunk rengeteg idegig míg a bűntudat fel nem emésztett teljesen. A hangok itt erősödtek fel..egyre csak hallucináltam, a hangok durvábban szóltak...megelégeltem elmondtam mindent apádnak aki elment, sose láttam viszont csak Edwardot, de nekem apád kellet...ő nem tért vissza és a hangok csak azt hajtották tegyem meg mert itt szebb lesz minden így megöltem magam, téged egyedül hagyva. Nem tudom mit éltél át akkor de ahogy látom kiálltál magadért, és megtanultál élni.-mosolygott.
-Köszönöm anya!-suttogtam.
-Nagyon gyönyörű nő lett belőled!-mosolygott könnyekkel teli szemmel.
-Mindent tőled örököltem!-nevettem.
-Az igaz.-nevetett.
-És ha már itt vagyunk, hát ez a két imádni valócsöppség?-kérdezte komolyra véve a figurát.
-Huhh anya, akkor elkezdetem. Az iskolába jött egy fiú akiről kiderült hogy vámpír, ott éltem nálunk, szerelem volt, de nem az igazi. Ők vámpírok voltak..én úgy tudtam akkor hogy én halandó így Luke megharapott...kiderült hogy simán hibrid vagyok...eljött értem egy piszkosul tökéletes fiú, Tyler...nála már éreztem hogy élek..teherbe estem, megszületett a fiú, Noel.
De mint kiderült átvert engem..ám itt jött képbe az apja, Niklaus. Ott volt mellettem, támogatott és tartotta bennem a lelket...mellette voltam eddig a világon a legboldogabb, tegnap megkérte a kezem...és az előtt született meg a kislány Nikolina.-fejeztem be a rövid és száraz történet amiben Kolt és Elijaht inkább meg sem említettem.
-És a hangok ide vezettek.-suttogta.
-Ide.-mosolyogtam.
2015. december 19., szombat
75...a folytatás.
Fent vártam Niket remélve hogy ne látta Elijah nyakát és nem jön rá mit is csinálunk a háta mögött.
-Szia.-nyitott be Niklaus a szobába.
-Szia.-mosolyogtam.
-Hát meg beszéltünk mindent.
-Mi volt az a minden?
-Minden..-mosolygott majd mellém ült.
-Akkor szent a béke?
-Az. De arra a választ adhatnál hogy miért nem vagy mérges vagy haragos azért amit érzek Hayley íriánt?
-Tudom milyen érzés úgy szeretni valakit, akit nem szabad de te ennek ellenére is szereted és vonz, majd elfelejted.
-Oké, és ha nem tudom elfelejteni?-kérdezett ismét.
-Valahogy kiküszöböljük.
-Valahogy.-suttogta majd megfogta a kezem.
-Ha már ennyire őszinték vagyunk egymással el mondhatnád azt ami valójában nyomja a szíved.-feleltem.
-Honnan veszed ezt?
-Hallom a szívverésed.-suttogtam mosolyogva.
-De ha most elmondom minden megfog változni.
-Nem érdekel Nik, légy őszinte ha nem is mindenkivel velem légy az!
-Jó..csak közel sem olyan könnyű ezt kimondani.-lehajtotta a fejét.
-Mond már Niklaus.
-Ki engedtem Kolt.-mondta.
-Még is miért??
-Szeretném ha ma egy rendes temetés keretében eltemetnénk Nikolinát, nem akarom hogy a családi kriptában leljen békén a kicsi, lelke.
-Jó értem.-suttogtam.
-Már mindent megcsináltam..csak le kell bonyolítani.
-Lehetne most?-kérdeztem félve.
-Persze.-mosolygott majd felállt mellőlem.
-Hova mész?
-Át megyek Tylerékért, azt beszéltük Tylerrel hogy Noellel együtt temessük el Kolinát.
-Jó rendben.-mosolyogtam majd Niklaus eltűnt.
Életem legnehezebb eseménye áll, hisz el kell temetnem két gyermekemet is, és még ott van a másik zavaró tényező, Kol. Felugrottam az ágyról majd át suhantam Elijahhoz.
-Elijah...-beléptem az ajtón.
-Szia.-vigyorgott.
-Kol él, és ma lesz a temetés.-leültem az ágyára.
-Hogy érted hogy Kol él?
-Niklaus kihúzta a tőrt hogy ott lehessen a temetésen, de én nem vagyok erre kész.-suttogtam.
-Már mint Kol látványára vagy a temetésre?
-Igazából? Egyikre sem. Ha meglátnom Kolt eszembe jut mit tett és szívem szerint vissza küldeném az élet és halál közt lévő 'reménytelenségbe'. És én nem vagyok képes úgy megcsinálni azt a szertartást amit kell..-lehajtottam a fejem.
-Megtudod csinálni! Erősebb vagy mint ahogy te azt gondolnád Elizabeth.
-Bárcsak így lenne.-mosolyogtam.
-Látod, ez is annak a jele hogy kitartasz mert erős vagy. Mosolyogsz pedig semmi sincs rendben körülötted.
-Ha nem mosolyognék csak jönnének az idióta többszőrös kérdések hogy mi is a baj, ezért inkább csak mosolygok még ha olykor könnyes a szemem.-mosolyogtam tovább.
-Mit számít nekem hogy sírsz vagy nevetsz, hogy szomorú vagy vagy éppen boldog..csak itt legyél, velem.-mosolygott Elijah majd megcsókolt.
-Gyere itt vannak.-megfogtam a kezét majd felhúztam az ágyról.
-Sziasztok.-mosolygott Tyler.
-Szia Ty.-vigyorgott Elijah én csak biccentettem.
-Sziasztok.-lépett be Hayley a házba Noellel a karjában, mikor megláttam automatikusan fordultam el tőle.
-Mindenki itt vagy ugye?-kiabált Niklaus mire Enzoék is kijöttek a szobából.
-Csak csináljuk.-nem tudom hova mentünk, egy gyönyörű tisztáson volt egy gyönyörűnek mondható temető ahol már megvolt csinálva tényleg minden. Mikor oda értünk, Tyler befektette Noelt, Niklaus pedig Nikolinát a koporsóba. Életem legborzalmasabb pillanatai voltak ezek. Szépen körbe álltuk a kis koporsót benne a két édes gyermekkel akik többé nem vesznek levegőt, és nem csinálnak semmi mást sem. Előttem állt Kol, a jobb oldalán Elijah a balon pedig Niklaus, Niklaus mellett pedig Tyler. Elég felkavaró volt még ez is. Az egy perces csend után Rebekah kérte hogy kezdjem el azt a szertartást amivel biztosan átjutnak a túloldalra és békére lelnek, ahol már csak élnek mindenféle probléma nélkül.
-Képtelen vagyok.-hátra léptem egy lépést, mikor mindenki biztató pillantásokat vetett rám.
Muszáj volt megtennem, értük kell megtennem. Vissza álltam a koporsóhoz, körbe néztem majd lehunytam a szemem, nem voltam biztos abban hogy megtudom csinálni így újra kinyitottam és Elijahra néztem majd Niklausra. Újra lehunytam a szemem és csak arra gondoltam mi várja őket a másik oldalt, végre úgy csukatják le a szemeiket hogy mikor kinyitják nem fogja bántani őket senki, boldogok lehetnek.
-Kész.-suttogtam majd újra kinyitottam a szemem.
-Látod? Megcsináltad.-mosolygott Nik.
-Csak csináljuk tovább és menjünk haza.-mosolyogtam.
-Rendben.-mosolygott majd Tylerrel oda sétáltak a koporsóhoz lehelyezték a gödör aljára és szépen betemették. A sírkőbe gyönyörű betűkkel volt belevésve hogy 'Noel Lockwood és Nikolina Mikaleson a két kis vérszívó emlékére'..próbálták csak bele vinni a gyerekkorral járó örök nevetést amit nem hallunk többé. Haloványan elmosolyodtam mikor megláttam a követ de tudtam bármikor meglátom a sírás fog fojtogatni nem a nevetés. Még ott álltunk percekig majd mindenki egy száll fehér rózsát tett a sírra ami csak fokozta a fájdalmat ami szinte lehetetlennek tűnt hisz egy vámpír vagy vérfarkas vagy egy hibrid számára az érzelmek és a vágyak amúgy is erősebbek mint egy átlag embernél.
-Menjünk.-mosolygott Enzo.
-Menjünk-suttogtam. Lassan de biztosan haza értünk és ami a legmeglepőbb hogy Halyeyék is nálunk kötöttek ki. Automatikusan leültünk a kanapéra, szépen mindenki egymás mellé.
-Mivan a nyakaddal?-kérdezte Rebekah Elijahtól.
-Hagyjuk.-mosolygott.
-Ne ne hagyjuk..-vigyorgott Enzo.
-Még ha itt lenne az ideje hogy elmondjam, SE mondanám el..ez rám tartozik.-mosolygott.
-A csaj akiről meséltél?
-Csaj? Elijah, hát nekem miért nem meséltél?-vigyorgott Niklaus.
-Miért érdekel?-vigyorgott vissza.
-Hát hogy ne érdekelne. Jó nő?-mosolygott Nik.
-Az.-nevetett.
-Én most inkább felmennék!-felálltam majd minél előbb felmentem a szobába.
Teljesen elöntött a bűntudat, mikor Nik kérdezősködni kezdett a 'csajról' tudtam hogy ezt nem lehet tovább így csinálni bármennyire érzelem fűz Elijahhoz. Niklaus az aki ott volt mellettem és Niklaust szeretem, minden apró hibájával együtt. Tudom hogy Niklaus az akit nekem teremtettek de ott van Elijah aki viszont magával ragadott. De nem. Itt vége, nincs többé Elijah, Niklaus van minden percben, és ezt mind szép és jó de valahogy ezt el kell mondom Elijnahnak is ami sokkal nehezebb lesz mint gondoltam, mert mikor a szemébe nézek újra és újra megszeretem. De muszáj lesz lezárnom ezt egy életre. Beesteledett majd Niklaus mosolyogva feljött hozzám.
-Szia.-mosolygott majd rám mászott és megcsókolt.
-Szia.-mosolyogtam.
-Mit szólnál..-kezdett bele majd kigombolta a nadrágom.
-Most ne, Nik.-suttogtam majd mellé bújtam.
-Bújós este, érettem!-vigyorgott majd megvártam míg elaludt. Óvatosan kibújtam az öleléséből majd megfontolt lépésekkel kikecmeregtem az ágyból és átsétáltam Elijahhoz.
-Elijah!-szólítottam meg a már alvó fiút.
-Igen?-suttogott.
-Beszélnünk kell.-felkapcsoltam a villanyt majd mellé ültem.
-Miről?-érthetetlenül felült.
-Nem folytathatjuk ezt.
-Miről beszélsz?-mosolygott.
-Nem csinálhatjuk ezt tovább, így.-ismételtem kicsit erthetőbben.
-Niklaus miatt igaz?
-Igen, Niklaus miatt.
-Én nem foglak ezek után ilyen könnyen elereszteni.
-De elfogsz, muszáj lesz.
-Mindig csak ez a muszáj, muszáj..elegem van a muszájokból! Addig küzdeni fogok érted amíg annak van értelme..
-És meddig van értelme?
-Honnan tudjam, az esküvődig, nem tudom oké?
-Értettem Elijah.
-Most menj ki ha kérhetem.-felelte majd megvárta míg kimegyek.
Sajnáltam őt de ez így volt helyes, Nikkel vagyok, Nikket szeretem.
-Szia.-nyitott be Niklaus a szobába.
-Szia.-mosolyogtam.
-Hát meg beszéltünk mindent.
-Mi volt az a minden?
-Minden..-mosolygott majd mellém ült.
-Akkor szent a béke?
-Az. De arra a választ adhatnál hogy miért nem vagy mérges vagy haragos azért amit érzek Hayley íriánt?
-Tudom milyen érzés úgy szeretni valakit, akit nem szabad de te ennek ellenére is szereted és vonz, majd elfelejted.
-Oké, és ha nem tudom elfelejteni?-kérdezett ismét.
-Valahogy kiküszöböljük.
-Valahogy.-suttogta majd megfogta a kezem.
-Ha már ennyire őszinték vagyunk egymással el mondhatnád azt ami valójában nyomja a szíved.-feleltem.
-Honnan veszed ezt?
-Hallom a szívverésed.-suttogtam mosolyogva.
-De ha most elmondom minden megfog változni.
-Nem érdekel Nik, légy őszinte ha nem is mindenkivel velem légy az!
-Jó..csak közel sem olyan könnyű ezt kimondani.-lehajtotta a fejét.
-Mond már Niklaus.
-Ki engedtem Kolt.-mondta.
-Még is miért??
-Szeretném ha ma egy rendes temetés keretében eltemetnénk Nikolinát, nem akarom hogy a családi kriptában leljen békén a kicsi, lelke.
-Jó értem.-suttogtam.
-Már mindent megcsináltam..csak le kell bonyolítani.
-Lehetne most?-kérdeztem félve.
-Persze.-mosolygott majd felállt mellőlem.
-Hova mész?
-Át megyek Tylerékért, azt beszéltük Tylerrel hogy Noellel együtt temessük el Kolinát.
-Jó rendben.-mosolyogtam majd Niklaus eltűnt.
Életem legnehezebb eseménye áll, hisz el kell temetnem két gyermekemet is, és még ott van a másik zavaró tényező, Kol. Felugrottam az ágyról majd át suhantam Elijahhoz.
-Elijah...-beléptem az ajtón.
-Szia.-vigyorgott.
-Kol él, és ma lesz a temetés.-leültem az ágyára.
-Hogy érted hogy Kol él?
-Niklaus kihúzta a tőrt hogy ott lehessen a temetésen, de én nem vagyok erre kész.-suttogtam.
-Már mint Kol látványára vagy a temetésre?
-Igazából? Egyikre sem. Ha meglátnom Kolt eszembe jut mit tett és szívem szerint vissza küldeném az élet és halál közt lévő 'reménytelenségbe'. És én nem vagyok képes úgy megcsinálni azt a szertartást amit kell..-lehajtottam a fejem.
-Megtudod csinálni! Erősebb vagy mint ahogy te azt gondolnád Elizabeth.
-Bárcsak így lenne.-mosolyogtam.
-Látod, ez is annak a jele hogy kitartasz mert erős vagy. Mosolyogsz pedig semmi sincs rendben körülötted.
-Ha nem mosolyognék csak jönnének az idióta többszőrös kérdések hogy mi is a baj, ezért inkább csak mosolygok még ha olykor könnyes a szemem.-mosolyogtam tovább.
-Mit számít nekem hogy sírsz vagy nevetsz, hogy szomorú vagy vagy éppen boldog..csak itt legyél, velem.-mosolygott Elijah majd megcsókolt.
-Gyere itt vannak.-megfogtam a kezét majd felhúztam az ágyról.
-Sziasztok.-mosolygott Tyler.
-Szia Ty.-vigyorgott Elijah én csak biccentettem.
-Sziasztok.-lépett be Hayley a házba Noellel a karjában, mikor megláttam automatikusan fordultam el tőle.
-Mindenki itt vagy ugye?-kiabált Niklaus mire Enzoék is kijöttek a szobából.
-Csak csináljuk.-nem tudom hova mentünk, egy gyönyörű tisztáson volt egy gyönyörűnek mondható temető ahol már megvolt csinálva tényleg minden. Mikor oda értünk, Tyler befektette Noelt, Niklaus pedig Nikolinát a koporsóba. Életem legborzalmasabb pillanatai voltak ezek. Szépen körbe álltuk a kis koporsót benne a két édes gyermekkel akik többé nem vesznek levegőt, és nem csinálnak semmi mást sem. Előttem állt Kol, a jobb oldalán Elijah a balon pedig Niklaus, Niklaus mellett pedig Tyler. Elég felkavaró volt még ez is. Az egy perces csend után Rebekah kérte hogy kezdjem el azt a szertartást amivel biztosan átjutnak a túloldalra és békére lelnek, ahol már csak élnek mindenféle probléma nélkül.
-Képtelen vagyok.-hátra léptem egy lépést, mikor mindenki biztató pillantásokat vetett rám.
Muszáj volt megtennem, értük kell megtennem. Vissza álltam a koporsóhoz, körbe néztem majd lehunytam a szemem, nem voltam biztos abban hogy megtudom csinálni így újra kinyitottam és Elijahra néztem majd Niklausra. Újra lehunytam a szemem és csak arra gondoltam mi várja őket a másik oldalt, végre úgy csukatják le a szemeiket hogy mikor kinyitják nem fogja bántani őket senki, boldogok lehetnek.
-Kész.-suttogtam majd újra kinyitottam a szemem.
-Látod? Megcsináltad.-mosolygott Nik.
-Csak csináljuk tovább és menjünk haza.-mosolyogtam.
-Rendben.-mosolygott majd Tylerrel oda sétáltak a koporsóhoz lehelyezték a gödör aljára és szépen betemették. A sírkőbe gyönyörű betűkkel volt belevésve hogy 'Noel Lockwood és Nikolina Mikaleson a két kis vérszívó emlékére'..próbálták csak bele vinni a gyerekkorral járó örök nevetést amit nem hallunk többé. Haloványan elmosolyodtam mikor megláttam a követ de tudtam bármikor meglátom a sírás fog fojtogatni nem a nevetés. Még ott álltunk percekig majd mindenki egy száll fehér rózsát tett a sírra ami csak fokozta a fájdalmat ami szinte lehetetlennek tűnt hisz egy vámpír vagy vérfarkas vagy egy hibrid számára az érzelmek és a vágyak amúgy is erősebbek mint egy átlag embernél.
-Menjünk.-mosolygott Enzo.
-Menjünk-suttogtam. Lassan de biztosan haza értünk és ami a legmeglepőbb hogy Halyeyék is nálunk kötöttek ki. Automatikusan leültünk a kanapéra, szépen mindenki egymás mellé.
-Mivan a nyakaddal?-kérdezte Rebekah Elijahtól.
-Hagyjuk.-mosolygott.
-Ne ne hagyjuk..-vigyorgott Enzo.
-Még ha itt lenne az ideje hogy elmondjam, SE mondanám el..ez rám tartozik.-mosolygott.
-A csaj akiről meséltél?
-Csaj? Elijah, hát nekem miért nem meséltél?-vigyorgott Niklaus.
-Miért érdekel?-vigyorgott vissza.
-Hát hogy ne érdekelne. Jó nő?-mosolygott Nik.
-Az.-nevetett.
-Én most inkább felmennék!-felálltam majd minél előbb felmentem a szobába.
Teljesen elöntött a bűntudat, mikor Nik kérdezősködni kezdett a 'csajról' tudtam hogy ezt nem lehet tovább így csinálni bármennyire érzelem fűz Elijahhoz. Niklaus az aki ott volt mellettem és Niklaust szeretem, minden apró hibájával együtt. Tudom hogy Niklaus az akit nekem teremtettek de ott van Elijah aki viszont magával ragadott. De nem. Itt vége, nincs többé Elijah, Niklaus van minden percben, és ezt mind szép és jó de valahogy ezt el kell mondom Elijnahnak is ami sokkal nehezebb lesz mint gondoltam, mert mikor a szemébe nézek újra és újra megszeretem. De muszáj lesz lezárnom ezt egy életre. Beesteledett majd Niklaus mosolyogva feljött hozzám.
-Szia.-mosolygott majd rám mászott és megcsókolt.
-Szia.-mosolyogtam.
-Mit szólnál..-kezdett bele majd kigombolta a nadrágom.
-Most ne, Nik.-suttogtam majd mellé bújtam.
-Bújós este, érettem!-vigyorgott majd megvártam míg elaludt. Óvatosan kibújtam az öleléséből majd megfontolt lépésekkel kikecmeregtem az ágyból és átsétáltam Elijahhoz.
-Elijah!-szólítottam meg a már alvó fiút.
-Igen?-suttogott.
-Beszélnünk kell.-felkapcsoltam a villanyt majd mellé ültem.
-Miről?-érthetetlenül felült.
-Nem folytathatjuk ezt.
-Miről beszélsz?-mosolygott.
-Nem csinálhatjuk ezt tovább, így.-ismételtem kicsit erthetőbben.
-Niklaus miatt igaz?
-Igen, Niklaus miatt.
-Én nem foglak ezek után ilyen könnyen elereszteni.
-De elfogsz, muszáj lesz.
-Mindig csak ez a muszáj, muszáj..elegem van a muszájokból! Addig küzdeni fogok érted amíg annak van értelme..
-És meddig van értelme?
-Honnan tudjam, az esküvődig, nem tudom oké?
-Értettem Elijah.
-Most menj ki ha kérhetem.-felelte majd megvárta míg kimegyek.
Sajnáltam őt de ez így volt helyes, Nikkel vagyok, Nikket szeretem.
2015. december 17., csütörtök
74.Egyre zavarosabb és egyre nehezebb lesz.
-Kelj fel..beszélnünk kell.-szólított meg Niklaus.
-Miről?-kérdeztem csukott szemmel.
-Hayleyről és a kapcsolatról ami hozzá fűz.
-Mond.-felültem.
-Tyler édesanyukája nem halt meg..-suttogta.
-Ugye nem azt akarod mondani amire gondolok.
-Ha arra gondolsz hogy Hayley Tyler édesanyja akkor, de azt akarom mondani.
-Ne viccelj ezzel Nik, nem jó vicc.-feleltem.
-Nem viccelek. Egyik nap még az 1700as években Hayley beállított hozzám hogy ő itt a fiam.
-És ezt ő tudja?-kérdeztem majd ledobtam magamról a takarót.
-Nem, és el kell neki mondanom de nem tudom hogy.
-Oda mész és elmondod, már ha igaz.
-Nem tudom mennyi az igazság alapja. Lehet kiderül hogy nem fűz semmiféle vérvonal Tylerhez de én neveltem fel, akkor is a szeretni fogom és a fiamként tekintek majd rá.-felelte.
-Gyere menjünk át, MOST.
-Ahjj rendben.-kimászott az ágyból..mire én is felálltam nagy nehezen.
-Nem akarom látni a reakcióját.-suttogta miközben levetette a pólóját majd egy újat vett fel.
-Pedig muszáj lesz.-feleltem majd én is átöltöztem.
-Menjünk.-kézen fogtam majd elindultunk Tylerékhez.
-Hohóó ti meg hova mentek?-mosolygott Elijah, de ez nem az a tényleg érdeklődő kedves mosolygás volt hanem az a kínozlak a látványommal de nem csókolhatsz meg mosolyféle.
-Tylerékhez.-mosolyogtam vissza kihívóan.
-Menjetek.-mosolygott tovább.
-Vagy maradjunk..-próbált marasztalni.
-Nem, Nik. Megyünk.-mögé fordultam majd kitoltam az ajtón.
-Szia Elijah.-küldtem egy puszit majd becsuktam az ajtót.
Hamar a házhoz értünk, ahonnan Niklaus szíve szerint elmenekült volna de nem, ezt meg kell beszélniük még ha ezzel el is ront mindent.
-Sziasztok!-szokásosan berúgtam az ajtót.
-Gyere már.-berángattam a házba Niklaust.
-Ha legközelebb erre jártok hozatok magatokkal szerelőt.-mosolygott Tyler.
-Mivan Tyler fiú, nem tudsz megszeretni egy ajtót?-nevettem.
-Mondjátok miért jöttetek.-szólt ránk Hayley.
-Gyere Tyler kérlek.-kértem majd leültünk négyesben.
-És most?-kérdezte Tyler.
-Most szellemet fogunk idézni.
-Jó nem, valamit meg kell beszélnünk.-kezdett bele Niklaus kisebb bátorsággal.
-Na mond.-szólt hozzá Hayley amolyan legyünk túl rajta stílusban.
-Nem mondtad még el neki ugye?-kérdezte Niklaus.
-Nem, miért mondtam volna el?-vigyorgott.
-Mert ő a..-majd nem kicsúszott a száján az a szó, de visszanyelte.
-Mi vagyok én?-kérdezte teljes döbbenettel és kíváncsisággal.
-Mondjátok már el neki könyörgöm!!-miért szenvednek ennyit?
-Én nem fogom kimondani.-emelte fel a kezét tiltakozóan Niklaus.
-Én se.-csatlakozott az én bátor barátomhoz.
-Oké akkor elmondom én, Niklaus..meg van ki ő ugye?
-Persze.-felelte lassan.
-Na ő az apád.
-Igen ezt eddig is tudtuk.-dőlt hátra megkönnyebbülve.
-És azt is hogy Hayley az anyád?-mosolyogtam.
-MIVAN?-olyan hirtelen ugrott fel a székről hogy szinte nem is láttam.
-Ez nem így van.-suttogta Hayley.
-Ne idegesít Hay..vagy hívjalak mostantól anyának?
-Ne.-kacagni kezdett.
-És szerinted ez vicces?-elkapta a lány torkát.
-Woohh, bármennyire is szeretném hogy megtedd de ne..most.-oda álltam Tyler mellé mire elengedte a lányt.
-Akkor most elmondom ez hogy volt. Klaus tényleg az apád, és Lucy Lockwood volt az anyád...Lucy a legjobb barátnőm volt..és mikor ő meghalt adott át nekem téged hogy mindenképp vigyelek el Klaushoz..ez volt az utolsó kérése..és meghalt. Azért mondtam hogy az anyja vagyok Klaus mert akkor tényleg szerettelek de most már csak Tylerért élek.-fejezte be kisebb monológját Hayley.
-Ezt már nem tudom felfogni.-leült magának.
-Sajnálom.-suttogta a lány.
-Fiam..csak hogy tudd bármi derült volna ki ugyan úgy a fiamat látom benned..még ha nem is vagy annyira rossz ember mint én. Ha kiderül esetlen az hogy semmi közünk egymáshoz akkor is fiamként szerettelek volna továbbra is.-próbált a bizalmába férkőzni Niklaus.
-Igen apa, tudom.-suttogta lehajtott fejjel Tyler.
-Hát még is az apádként nézel rám?-mosolygott Nik.
-Bármit teszel ellenem az apám vagy.-nevetett.
-Most lehet hogy túl nyálasan fog hangzani de szeretlek fiam.
-Én is apa.-mosolygott majd megölelte Niket.
-És velem mi lesz?-kérdezte Hayley.
-Intézem!-kiabáltam majd elő kényszerítettem a karmaim.
-Ne! Nem kell.-vigyorgott Tyler.
-Nem vagy az anyám.-mosolygott a lányra.
-Én most haza megyek, meghagyom ezt a háromszöget nektek.-megpusziltam Klaust majd haza iszkoltam. Örültem hogy kibékültek. Mosolyogva léptem be a házba.
-Sziia.-vigyorgott Elijah majd megcsókolt.
-Bolond vagy? És ha lebukunk?-kicsit eltoltam magamtól.
-Enzo és Rebekah eltűntek, Kol 'alszik', Klaus pedig..?
-Tyleréknél.-vigyorogtam majd megcsókoltam.
-Borzalmas ez a titkolózás.-mondta két csók között.
-De megéri..-nevettem.
-És ha lebukunk? Mondjuk Enzoék előtt?
-Megigézem.-mosolyogtam majd megcsókoltam a nyakát, megbolondított az illata így harapdálni kezdtem majd kiszívtam a nyakát.
-Áhh ez ott fog maradni.-nevettem.
-És most mit fogok mondani?-mosolygott.
-'Hát voltam ANNÁL a csajnál...'-megcsókoltam majd felmentem a szobába mert már hallottam hogy Nik az ajtó felé közeledik.
-Szia Elijah.
-Niklaus.-biccentett Elijah majd bement a szobájába.
-Miről?-kérdeztem csukott szemmel.
-Hayleyről és a kapcsolatról ami hozzá fűz.
-Mond.-felültem.
-Tyler édesanyukája nem halt meg..-suttogta.
-Ugye nem azt akarod mondani amire gondolok.
-Ha arra gondolsz hogy Hayley Tyler édesanyja akkor, de azt akarom mondani.
-Ne viccelj ezzel Nik, nem jó vicc.-feleltem.
-Nem viccelek. Egyik nap még az 1700as években Hayley beállított hozzám hogy ő itt a fiam.
-És ezt ő tudja?-kérdeztem majd ledobtam magamról a takarót.
-Nem, és el kell neki mondanom de nem tudom hogy.
-Oda mész és elmondod, már ha igaz.
-Nem tudom mennyi az igazság alapja. Lehet kiderül hogy nem fűz semmiféle vérvonal Tylerhez de én neveltem fel, akkor is a szeretni fogom és a fiamként tekintek majd rá.-felelte.
-Gyere menjünk át, MOST.
-Ahjj rendben.-kimászott az ágyból..mire én is felálltam nagy nehezen.
-Nem akarom látni a reakcióját.-suttogta miközben levetette a pólóját majd egy újat vett fel.
-Pedig muszáj lesz.-feleltem majd én is átöltöztem.
-Menjünk.-kézen fogtam majd elindultunk Tylerékhez.
-Hohóó ti meg hova mentek?-mosolygott Elijah, de ez nem az a tényleg érdeklődő kedves mosolygás volt hanem az a kínozlak a látványommal de nem csókolhatsz meg mosolyféle.
-Tylerékhez.-mosolyogtam vissza kihívóan.
-Menjetek.-mosolygott tovább.
-Vagy maradjunk..-próbált marasztalni.
-Nem, Nik. Megyünk.-mögé fordultam majd kitoltam az ajtón.
-Szia Elijah.-küldtem egy puszit majd becsuktam az ajtót.
Hamar a házhoz értünk, ahonnan Niklaus szíve szerint elmenekült volna de nem, ezt meg kell beszélniük még ha ezzel el is ront mindent.
-Sziasztok!-szokásosan berúgtam az ajtót.
-Gyere már.-berángattam a házba Niklaust.
-Ha legközelebb erre jártok hozatok magatokkal szerelőt.-mosolygott Tyler.
-Mivan Tyler fiú, nem tudsz megszeretni egy ajtót?-nevettem.
-Mondjátok miért jöttetek.-szólt ránk Hayley.
-Gyere Tyler kérlek.-kértem majd leültünk négyesben.
-És most?-kérdezte Tyler.
-Most szellemet fogunk idézni.
-Jó nem, valamit meg kell beszélnünk.-kezdett bele Niklaus kisebb bátorsággal.
-Na mond.-szólt hozzá Hayley amolyan legyünk túl rajta stílusban.
-Nem mondtad még el neki ugye?-kérdezte Niklaus.
-Nem, miért mondtam volna el?-vigyorgott.
-Mert ő a..-majd nem kicsúszott a száján az a szó, de visszanyelte.
-Mi vagyok én?-kérdezte teljes döbbenettel és kíváncsisággal.
-Mondjátok már el neki könyörgöm!!-miért szenvednek ennyit?
-Én nem fogom kimondani.-emelte fel a kezét tiltakozóan Niklaus.
-Én se.-csatlakozott az én bátor barátomhoz.
-Oké akkor elmondom én, Niklaus..meg van ki ő ugye?
-Persze.-felelte lassan.
-Na ő az apád.
-Igen ezt eddig is tudtuk.-dőlt hátra megkönnyebbülve.
-És azt is hogy Hayley az anyád?-mosolyogtam.
-MIVAN?-olyan hirtelen ugrott fel a székről hogy szinte nem is láttam.
-Ez nem így van.-suttogta Hayley.
-Ne idegesít Hay..vagy hívjalak mostantól anyának?
-Ne.-kacagni kezdett.
-És szerinted ez vicces?-elkapta a lány torkát.
-Woohh, bármennyire is szeretném hogy megtedd de ne..most.-oda álltam Tyler mellé mire elengedte a lányt.
-Akkor most elmondom ez hogy volt. Klaus tényleg az apád, és Lucy Lockwood volt az anyád...Lucy a legjobb barátnőm volt..és mikor ő meghalt adott át nekem téged hogy mindenképp vigyelek el Klaushoz..ez volt az utolsó kérése..és meghalt. Azért mondtam hogy az anyja vagyok Klaus mert akkor tényleg szerettelek de most már csak Tylerért élek.-fejezte be kisebb monológját Hayley.
-Ezt már nem tudom felfogni.-leült magának.
-Sajnálom.-suttogta a lány.
-Fiam..csak hogy tudd bármi derült volna ki ugyan úgy a fiamat látom benned..még ha nem is vagy annyira rossz ember mint én. Ha kiderül esetlen az hogy semmi közünk egymáshoz akkor is fiamként szerettelek volna továbbra is.-próbált a bizalmába férkőzni Niklaus.
-Igen apa, tudom.-suttogta lehajtott fejjel Tyler.
-Hát még is az apádként nézel rám?-mosolygott Nik.
-Bármit teszel ellenem az apám vagy.-nevetett.
-Most lehet hogy túl nyálasan fog hangzani de szeretlek fiam.
-Én is apa.-mosolygott majd megölelte Niket.
-És velem mi lesz?-kérdezte Hayley.
-Intézem!-kiabáltam majd elő kényszerítettem a karmaim.
-Ne! Nem kell.-vigyorgott Tyler.
-Nem vagy az anyám.-mosolygott a lányra.
-Én most haza megyek, meghagyom ezt a háromszöget nektek.-megpusziltam Klaust majd haza iszkoltam. Örültem hogy kibékültek. Mosolyogva léptem be a házba.
-Sziia.-vigyorgott Elijah majd megcsókolt.
-Bolond vagy? És ha lebukunk?-kicsit eltoltam magamtól.
-Enzo és Rebekah eltűntek, Kol 'alszik', Klaus pedig..?
-Tyleréknél.-vigyorogtam majd megcsókoltam.
-Borzalmas ez a titkolózás.-mondta két csók között.
-De megéri..-nevettem.
-És ha lebukunk? Mondjuk Enzoék előtt?
-Megigézem.-mosolyogtam majd megcsókoltam a nyakát, megbolondított az illata így harapdálni kezdtem majd kiszívtam a nyakát.
-Áhh ez ott fog maradni.-nevettem.
-És most mit fogok mondani?-mosolygott.
-'Hát voltam ANNÁL a csajnál...'-megcsókoltam majd felmentem a szobába mert már hallottam hogy Nik az ajtó felé közeledik.
-Szia Elijah.
-Niklaus.-biccentett Elijah majd bement a szobájába.
2015. december 16., szerda
73.A hazugságok hálójában ragadtam.
Hát még mindig úgy állunk mint tegnap. Két ember iránt érzem ugyan azt..és ez borzalmas.
Niklaussal még mindig haragban vagyunk, ő haragszik rám mert nem hoztam vissza Hayleyt rögtön és mert itt hagytam, de nem érzem magam hibásnak semmiért sőt ha Nik úgy bánik velem mint az elején akkor eszembe se jutott volna Elijah karjaiba borulni, érezni felé azt amit érzek és nem keresem nála a boldogságot. Bár igaz az érzéseim már akkor megvoltak, de nem törtek felszínre, elfojtottam és nem éreztem. Niklaus mellé feküdtem be az ágyba de semmi sem olyan mint egykoron. Ott feküdtünk egymás mellett és bámultuk a plafon szótlanul, majd sóhajtottam és elfordultam tőle. A teóriáim Elijah körül forogtak amíg abból ki nem zökkentett egy sms, 'Gyere át.' szöveggel, természetesen Elijahtól. Körültenkintően kikászálódtam az ágyból majd át szaladtam Elijahhoz.
-Mit szeretnél?-kérdeztem mosolyogva.
-Jó éjt puszit!-nevetni kezdett.
-Jó éjt csók?-mosolyogtam majd oda sétáltam az ágyban fekvő fiúhoz.
-Gyere már, te.-vigyorgott majd magára rántott.
-Nik mellett fekszek és rád gondolok..
-Én pedig egyedül fekszek és rád gondolok..
-Vissza kell mennem..-suttogtam.
-Vissza sajnos.-szólt majd megcsókolt.
-Jó éjt Elijah.-mosolyogtam majd kiiszkoltam a szobából mikor szembe találtam magam, Enzoval aki egy száll alsónadrágban állt a szoba közepén.
-Te meg?-nevetni kezdetem.
-Hát kijöttem inni.-megrázta a vértasakot.
Te és Rebekah...együtt?-mosolyogtam.
-Igen.-mosolygott viszont.
-Naa...sokáig.-vigyorogva megöleltem a bátyámat.
-Ésss te? Mit csinálsz itt kint? Nem kellene pihenni?
-De kéne csak nem tudok..így inkább kijöttem és hagytam Niket nyugodtan aludni.
-Ez aranyos.-felelte majd a karomba bokszolt.
-Jó hagyj.-nevettem majd Elijah lépett ki az ajtón.
-Nem tudok aludni.-mosolygott majd töltött magának egy pohár wiskeyt.
-Na mesélj mi volt a 'csaj ügy'?-letette a tasak vért és inkább öntött magának is egy pohárral mire megkínált így gondoltam elfogadom védve ezzel a rólunk fel állított képet.
-Hát igazéból zavaros, én nagyon bele szerettem és elméletileg ő is érez valamit, de neki van valaki aki sokkal fontosabb és igazából néha találkozunk akkor történnek dolgok de semmi más.-vigyorgott majd az italába kortyolt.
-És milyen a lány?-vigyorgott Enzo mire én is próbáltam mosolyogni.
-Iszonyatosan gyönyörű és édes, kedves...ezer éve nem már senki aki így megbabonázott volna.
-Ennyire szereted?-kérdeztem mosolyogva.
-Kimondhatatlan szerelmet érzek felé.
-Szerencsés lány, de megyek nem tudom Niklaus alszik-e..-mosolyogtam majd lehúztam a poharam tartalmát. Fel keltem az amúgy kényelmes kanapéról és bementem a szobába.
-Hol voltál?-kérdezte komásan Nik.
-Nem tudtam aludni így gondoltam békén hagylak kicsit.
-Értem.-vigyorogott majd maga mellé húzott.
-Nik, nem vagyunk most ennyire jóba.-elhúzódtam tőle.
-Jó, figyelj én tényleg sajnálom hogy kiabáltam..és hogy pont Hayley miatt..-suttogta.
-Mivan Hayleynél vagy Hayleyvel ami ilyen fontos?
-Nem akarok erről beszélni!
-Nik..
-Jó..régen, ISZONYAT régen viszonyunk volt..de tényleg ez még úgy az 1759-es években..és valahol fontos nekem mert sok mindent megéltünk együtt de nem szeretem már.-felelte.
-Mivan?
-SAJNÁLOM, de ha ennyire akartad hát tessék ezért akartam hogy vissza hozd...hogy Tylerrel lehessen boldog te pedig velem.
-Szóval mikor itt csókolóztatok..abba volt még érzelem?
-Némi kis érzelem mindig van.-suttogta.
-Megértem.-mosolyogtam.
-Nem is vagy ideges?-furcsán méregetni kezdett.
-Nem..nem vagyok. Majd elfelejted.-ismét csak mosolyogtam majd megcsókoltam és elaludtam.
Niklaussal még mindig haragban vagyunk, ő haragszik rám mert nem hoztam vissza Hayleyt rögtön és mert itt hagytam, de nem érzem magam hibásnak semmiért sőt ha Nik úgy bánik velem mint az elején akkor eszembe se jutott volna Elijah karjaiba borulni, érezni felé azt amit érzek és nem keresem nála a boldogságot. Bár igaz az érzéseim már akkor megvoltak, de nem törtek felszínre, elfojtottam és nem éreztem. Niklaus mellé feküdtem be az ágyba de semmi sem olyan mint egykoron. Ott feküdtünk egymás mellett és bámultuk a plafon szótlanul, majd sóhajtottam és elfordultam tőle. A teóriáim Elijah körül forogtak amíg abból ki nem zökkentett egy sms, 'Gyere át.' szöveggel, természetesen Elijahtól. Körültenkintően kikászálódtam az ágyból majd át szaladtam Elijahhoz.
-Mit szeretnél?-kérdeztem mosolyogva.
-Jó éjt puszit!-nevetni kezdett.
-Jó éjt csók?-mosolyogtam majd oda sétáltam az ágyban fekvő fiúhoz.
-Gyere már, te.-vigyorgott majd magára rántott.
-Nik mellett fekszek és rád gondolok..
-Én pedig egyedül fekszek és rád gondolok..
-Vissza kell mennem..-suttogtam.
-Vissza sajnos.-szólt majd megcsókolt.
-Jó éjt Elijah.-mosolyogtam majd kiiszkoltam a szobából mikor szembe találtam magam, Enzoval aki egy száll alsónadrágban állt a szoba közepén.
-Te meg?-nevetni kezdetem.
-Hát kijöttem inni.-megrázta a vértasakot.
Te és Rebekah...együtt?-mosolyogtam.
-Igen.-mosolygott viszont.
-Naa...sokáig.-vigyorogva megöleltem a bátyámat.
-Ésss te? Mit csinálsz itt kint? Nem kellene pihenni?
-De kéne csak nem tudok..így inkább kijöttem és hagytam Niket nyugodtan aludni.
-Ez aranyos.-felelte majd a karomba bokszolt.
-Jó hagyj.-nevettem majd Elijah lépett ki az ajtón.
-Nem tudok aludni.-mosolygott majd töltött magának egy pohár wiskeyt.
-Na mesélj mi volt a 'csaj ügy'?-letette a tasak vért és inkább öntött magának is egy pohárral mire megkínált így gondoltam elfogadom védve ezzel a rólunk fel állított képet.
-Hát igazéból zavaros, én nagyon bele szerettem és elméletileg ő is érez valamit, de neki van valaki aki sokkal fontosabb és igazából néha találkozunk akkor történnek dolgok de semmi más.-vigyorgott majd az italába kortyolt.
-És milyen a lány?-vigyorgott Enzo mire én is próbáltam mosolyogni.
-Iszonyatosan gyönyörű és édes, kedves...ezer éve nem már senki aki így megbabonázott volna.
-Ennyire szereted?-kérdeztem mosolyogva.
-Kimondhatatlan szerelmet érzek felé.
-Szerencsés lány, de megyek nem tudom Niklaus alszik-e..-mosolyogtam majd lehúztam a poharam tartalmát. Fel keltem az amúgy kényelmes kanapéról és bementem a szobába.
-Hol voltál?-kérdezte komásan Nik.
-Nem tudtam aludni így gondoltam békén hagylak kicsit.
-Értem.-vigyorogott majd maga mellé húzott.
-Nik, nem vagyunk most ennyire jóba.-elhúzódtam tőle.
-Jó, figyelj én tényleg sajnálom hogy kiabáltam..és hogy pont Hayley miatt..-suttogta.
-Mivan Hayleynél vagy Hayleyvel ami ilyen fontos?
-Nem akarok erről beszélni!
-Nik..
-Jó..régen, ISZONYAT régen viszonyunk volt..de tényleg ez még úgy az 1759-es években..és valahol fontos nekem mert sok mindent megéltünk együtt de nem szeretem már.-felelte.
-Mivan?
-SAJNÁLOM, de ha ennyire akartad hát tessék ezért akartam hogy vissza hozd...hogy Tylerrel lehessen boldog te pedig velem.
-Szóval mikor itt csókolóztatok..abba volt még érzelem?
-Némi kis érzelem mindig van.-suttogta.
-Megértem.-mosolyogtam.
-Nem is vagy ideges?-furcsán méregetni kezdett.
-Nem..nem vagyok. Majd elfelejted.-ismét csak mosolyogtam majd megcsókoltam és elaludtam.
72.A hazugságok hálójában.
-És mi lesz most?-kérdeztem félve.
-Minden marad a régiben. Te továbbra is boldog maradsz Niklaussal én pedig majd imitálom azt hogy boldog vagyok.-mosolygott.
-Szerinted képes lennék ezt meg tenni ezek után?
-Muszáj lesz, Niklaus nem tudhat meg semmi ebből.-suttogta majd elindultunk egy házba ahol Elijah lakik..lakott.
-Lehet hogy nem tudhat semmiről de nem foglak így magadra hagyni..fontos vagy nekem Elijah. És nem tudok eltekintetni a dolgok mellett mert boldog vagyok ha veled vagyok és ...mikor Klaussal vagyok vannak bizonyos érzéseim..és mikor veled vagyok ugyan azt érzem. És lehet hogy most hasonlíthatok egy cédához..de nem tudok parancsolni az érzéseimnek!
-Sosem fog senki cédának titulálni, de ha igen kiharapom a nyakát.-mosolygott majd megfogta a kezem.
-Elijah..
-Igen?
-Tényleg szeretsz?-kérdeztem félve.
-Szívem minden rezdülésével.-felelte mire csak mosolyogtam. Kézen fogva felmentünk a házba.
-Itt voltál négy héten keresztül?-kérdeztem hunyorítva.
-Igen, miért?
-Mert vagy tizenkétszer jöttem el ez mellett a ház mellett.-nevetni kezdtem.
-Hát itt tengettem a mindennapjaimat..a hiányodban szenvedve.-leült az ágyra majd maga mellé húzott.
-Senki sem kért arra hogy hagyj ott.-suttogtam.
-De jobb hogy itt vagyunk mint otthon.-mosolygott.
-Miért jobb?-kérdeztem kicsit bepánikolva.
-Mert otthon nem tehetem meg ezt.-mosolygott ismét majd megcsókolt, de ez nem az a lassú 'kellesz nekem' csók volt..hanem a vad 'enyém vagy' csók..és mi tagadás jó volt.
Elijah szélsebesen maga alá 'kényszerített' majd levettem a pólóját. Fantasztikusan kidolgozott felső teste azonnal az ájulás határára sodort, nem bírtam magam tűrtőztetni és kicsit jobban akarva fordítottam a helyzetünkön majd a nyakát illetve a kulcscsontját hintettem be apró puszikkal amit ő örömmel fogadott. Nem törődtünk semmivel és senkivel..ez a kettőnk pillanata volt amit nem boríthatott fel Niklaus vagy bárki más. Történt ami történt..nem fogom letagadni hogy eszméletlenül jó volt. A légyott után mellé feküdtem majd hozzá bújtam.
-Ezt nem tudhatja meg senki, Elizabeth.-simogatta a hátam.
-Ezt a mit is?
-Teljesen olyan mint egy titkos viszony.-felelte majd halványan elnevette magát.
-Senki sem fogja megtudni a titkos viszonyt.-mosolyogtam majd a mellkasán nyugovóra tértem.
***
-Jó reggelt.-mosolygott Elijah.
-Jó reggelt.-nyújtozkodtam majd kérdőre vontam még is mit csinál.
-Haza megyünk.-mosolyogott.
-Rendben, de mit akarsz mondani?
-Csaj ügyem volt..rossz kedvem és utánam jöttél...ennyi.-mosolygott majd haza száguldtunk a vámpír sebességgel.
-NIK..ITT VANNAK!-kiabált Rebekah.
-Sziasztok.-mosolyogtam.
-Hol voltatok?-kérdezte Nik.
-Elijahnak..gondjai voltak és..én elmentem érte mert nagyon rossz kedve volt.
-NÉGY HÉTEN ÁT?-kérdezte Nik ismét.
-Igen Niklaus, négy héten át.-feleltem majd leültem az asztalhoz ahol szépen megterítve készültek az reggelizésre.
-Oké és mit csináltatok eddig?-kérdezte Klaus.
-Hát rá találtam, felmentünk a házba ahol lakott aludtunk és haza is jöttünk.
-És mi volt?-kérdezte félve Rebekah.
-Már mint mivel?-kérdezte Elijah.
-Már mint köztettek...-suttogta ismét csak Bekah.
-Semmi sem volt köztünk Rebekah, barátok vagyunk.-mosolyogtam mire Elijah elég szokatlan arckifejezéssel díjazta a hazugságomat.
-Minden marad a régiben. Te továbbra is boldog maradsz Niklaussal én pedig majd imitálom azt hogy boldog vagyok.-mosolygott.
-Szerinted képes lennék ezt meg tenni ezek után?
-Muszáj lesz, Niklaus nem tudhat meg semmi ebből.-suttogta majd elindultunk egy házba ahol Elijah lakik..lakott.
-Lehet hogy nem tudhat semmiről de nem foglak így magadra hagyni..fontos vagy nekem Elijah. És nem tudok eltekintetni a dolgok mellett mert boldog vagyok ha veled vagyok és ...mikor Klaussal vagyok vannak bizonyos érzéseim..és mikor veled vagyok ugyan azt érzem. És lehet hogy most hasonlíthatok egy cédához..de nem tudok parancsolni az érzéseimnek!
-Sosem fog senki cédának titulálni, de ha igen kiharapom a nyakát.-mosolygott majd megfogta a kezem.
-Elijah..
-Igen?
-Tényleg szeretsz?-kérdeztem félve.
-Szívem minden rezdülésével.-felelte mire csak mosolyogtam. Kézen fogva felmentünk a házba.
-Itt voltál négy héten keresztül?-kérdeztem hunyorítva.
-Igen, miért?
-Mert vagy tizenkétszer jöttem el ez mellett a ház mellett.-nevetni kezdtem.
-Hát itt tengettem a mindennapjaimat..a hiányodban szenvedve.-leült az ágyra majd maga mellé húzott.
-Senki sem kért arra hogy hagyj ott.-suttogtam.
-De jobb hogy itt vagyunk mint otthon.-mosolygott.
-Miért jobb?-kérdeztem kicsit bepánikolva.
-Mert otthon nem tehetem meg ezt.-mosolygott ismét majd megcsókolt, de ez nem az a lassú 'kellesz nekem' csók volt..hanem a vad 'enyém vagy' csók..és mi tagadás jó volt.
Elijah szélsebesen maga alá 'kényszerített' majd levettem a pólóját. Fantasztikusan kidolgozott felső teste azonnal az ájulás határára sodort, nem bírtam magam tűrtőztetni és kicsit jobban akarva fordítottam a helyzetünkön majd a nyakát illetve a kulcscsontját hintettem be apró puszikkal amit ő örömmel fogadott. Nem törődtünk semmivel és senkivel..ez a kettőnk pillanata volt amit nem boríthatott fel Niklaus vagy bárki más. Történt ami történt..nem fogom letagadni hogy eszméletlenül jó volt. A légyott után mellé feküdtem majd hozzá bújtam.
-Ezt nem tudhatja meg senki, Elizabeth.-simogatta a hátam.
-Ezt a mit is?
-Teljesen olyan mint egy titkos viszony.-felelte majd halványan elnevette magát.
-Senki sem fogja megtudni a titkos viszonyt.-mosolyogtam majd a mellkasán nyugovóra tértem.
***
-Jó reggelt.-mosolygott Elijah.
-Jó reggelt.-nyújtozkodtam majd kérdőre vontam még is mit csinál.
-Haza megyünk.-mosolyogott.
-Rendben, de mit akarsz mondani?
-Csaj ügyem volt..rossz kedvem és utánam jöttél...ennyi.-mosolygott majd haza száguldtunk a vámpír sebességgel.
-NIK..ITT VANNAK!-kiabált Rebekah.
-Sziasztok.-mosolyogtam.
-Hol voltatok?-kérdezte Nik.
-Elijahnak..gondjai voltak és..én elmentem érte mert nagyon rossz kedve volt.
-NÉGY HÉTEN ÁT?-kérdezte Nik ismét.
-Igen Niklaus, négy héten át.-feleltem majd leültem az asztalhoz ahol szépen megterítve készültek az reggelizésre.
-Oké és mit csináltatok eddig?-kérdezte Klaus.
-Hát rá találtam, felmentünk a házba ahol lakott aludtunk és haza is jöttünk.
-És mi volt?-kérdezte félve Rebekah.
-Már mint mivel?-kérdezte Elijah.
-Már mint köztettek...-suttogta ismét csak Bekah.
-Semmi sem volt köztünk Rebekah, barátok vagyunk.-mosolyogtam mire Elijah elég szokatlan arckifejezéssel díjazta a hazugságomat.
Feliratkozás:
Megjegyzések (Atom)