-Most? Ehetnénk valamit, farkaséhes vagyok.-kacagott majd útnak indultunk. Fogalmam sem volt mi történik velem de tetszett. Egymást szórakoztatva léptünk be egy étterembe. Egy kicsi de még is nagyon hangulatos hely volt. A pincérlány kedvesen röppent felénk és vette fel a rendeléseinket.-Szóval Elizabeth, mesélj hogy kerültél Mystic Fallsba?-mosolygott rám.
-Ez egy hosszú történet..egy hosszú és esemény dús történet.
-Időm mint a tenger, rád meg főleg.-akaratlanul is elmosolyodtam majd vettem egy mély levegőt.-A szüleim meghaltak egyedül éltem nem messze Mystictől, egy ideig ment minden a saját ismert módján majd mint valami idióta filmben jött egy új srác az iskolámba, Luke Hemmings...megismerkedtünk amiből szerelem szövődött, rá pár hétre megjelent a házban Tyler Lockwood.-haloványan elmosolyodtam.-valahogy áttáncoltam felé, azt mondta vele könnyebb lesz és tényleg így lett, vele jobb volt mint Lukeal. Tylerrel sokkal több ideig éltünk együtt úgy hogy nagyon boldogok voltunk, úgy éreztem csak mellette lehetek az aki lenni akarok. De természetesen nekem nem jár boldogság. Elhittem hogy igen már minden jó lesz de ekkor kaptam életem egyik legnagyobb pofonját. Kihasználás céljából volt velem és de aztán belém szeretett de mikor én ezt megtudtam ne bírtam mellette maradni, csalódtam benne.-sóhajtottam.-Aztán elcuccoltam tőle, nem tudtam hova menni így lepakoltam magamnak egy padra és akkor jelent meg Niklaus Mikaelson aki amúgy Tyler apja...igazából ebből is szerelem lett és tényleg még mindig szeretem őt. de tegnap róla is kiderült valami. Ő ölte meg az édesanyámat.-Fogalmam sincs miért meséltem el neki mindent az életemről mikor alig pár órája ismerem..talán a bevésődés miatt de úgy érzem megbizhatok benne.
-Eseménydús..-megrázta a fejét.-Nagyon erős lány vagy remélem tudod.-bólintottam.
-Te jössz, hallgatlak.
-Az én életem közel sem ilyen hosszú..-vigyorgott.-Az szüleim meghaltak, egy vadászat során szóval csak én és a bátyám vagyunk, igazából mit itt születtünk de nem mindig vagyunk itt és ez úgy értsd hogy sokszor utazgatunk a városok között.-mosolygott.
-Hát ez tényleg nem hosszú.-kacagtam.-Miféle vadászat volt ami a szüleitek életét követelte?
-Ez ilyen családi vonás...mi a rossz természetfelettiekre vadászunk.
-Ez szuper.-ámulattal néztem Samre.-És a bátyád? Ő ilyenkor hol van?
-Hozzá indultam éppen, de ha megtudja miért késtem megfogja érteni.-Rám tört a beismerés érzése, már tudom miért veszekszünk mi annyit Klaussal...nem ő a párom a lelki társam, a másik felem. Beszélnem kell vele, rögvest.
-Sam, nekem most el kell mennem..ígérd meg hogy látjuk még egymást!-fogalmam sincs miért mondtam ezt, egyszerűen ki kellett mondanom.
-Ezt nem kell megígérnem, nem fogjuk bírni egymás nélkül..a bevésődés már csak ilyen.
-Majd akkor összefutunk.-egy puszit nyomtam az arcára majd indulni készültem de egy erős férfi kar visszahúzott és magához ölelt. Igyekezem a legközelebb bújni hozzá hogy még jobban érezhessem férfias illatát. Kábítóhatással volt rám. Nagy harc árán kibontakoztam a jóleső ölelésből és utamra indultam. Nem tudom még hogyan fogom ezt tálalni Klausnak de meg kellett tennem. Féltem az ő és a többiek reakciójától hisz igen nagy dolgot fogok mondani.
-Azt hittem sosem érsz haza..-zárt a karjaiba Enzo.
-Hát itt vagyok.-kuncogtam.
-Itt vagy de mi történt?
-Szeretnék elmondani valamit, úgy mindenkinek.-a szuper hallás ilyenkor igen kifizetődő hisz rögtön oda özönlöttek a többiek.
-Mondj bármit de először hallgass meg.-szólt Klaus. Azt hittem hogy olyan lesz mint régen, de mikor most rá nézek nem a villogó szemeit és tökéletes arcát látom hanem valakit akit régen szerettem, egy elmúlt szerelem már csak. Bár ez cseppet sem jelenti azt hogy akkor most Sam lesz életem szerelme mert nem, ő csak a társam. Bólintottam hogy Klaus elmondhassa végre az igazát, nem mintha ez változtatna bármin is.
-Elizabeth az édesanyád felakart téged áldozni, védeni próbáltalak.
-Ez akkor sem változtat jelenleg semmin.-haloványan elmosolyodtam mert eszembe jutott Sam zöld szeme és vadító mosolya.-Tudom miért veszekszünk állandó jelleggel Niklaus.
-Ezt nem értem.
-Én sem értettem, de már tudom, már érzem! Vérfarkasok vagyunk, részben...a gének bennünk vannak és..a farkasoknál van egy úgy nevezett bevésődés de ez kettőnk között nem alakult ki.
-Honnan tudsz te erről egyáltalán?
-Ma találkoztam valakivel teljesen véletlen, épp ide fele jöttem mikor nekem össze ütköztem valakivel...mikor megfogta kezem hogy felhúzzam a földről átjárt egy mámorító érzés, érzem a szívverését a mellkasomban, hallom a gondolatait...a másik felem lett.
-Hogy hívják!?-a hangját fájdalom és düh uralta.
-Szerintem ez már mellékes.-lehajtottam a fejem.
-Szóval most elmész..-szólalt meg rekedten Kol.
-Még én magam sem tudom mi történik.
-Mi történne Elizabeth? Néha igazán elővehetnéd az agyadat és használhatnád!-förmedt rám Klaus.-Nem fér a fejembe hogy tudod ezt elhinni, komolyan? Bevésődött valaki csak úgy? Egy jött ment? Hányinger.
-Szerinted én irányítom?
-Irányíthatnád!-kiabált.
-Ne aggódj Niklaus, többször nem kell rosszul érezned magad miattam, kilépek ezen az ajtón mint már annyiszor és ígérem olyan lesz mintha sosem léteztem volna!!
-És hova mész? Ahhoz a féreghez?-ideges lettem rá hogy így beszél Samről, ezért hirtelen felindulásból hozzá csaptam őt a falhoz egy csuklómozdulattal.
-Ne merj így beszélni róla!
-És még őt véded, klassz.-forgatta a szemét.
-Igen őt védem mert tudja hogy te vagy de ő mégsem ócsárol téged, neked sem kéne őt.
-Kit is?
-Samet.-nyögtem halkan.
-Sam..
-Igen Sam!-felrohantam az emeletre, összepakoltam a cuccom és lementem a többiekhez.-Vigyázatok magatokra.-mosolyogva körbe néztem majd megöleltem Enzot és eltűntem onnan.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése