-Készen állsz hogy ennyi idő után újra ott állj a többiek előtt?-bólintottam mire Tyler belépett a házba, mögötte álltam és azon járt az eszem hogy még meggondolhatom magam..de ekkor felcsendült egy hang amibe testem, lelkem bele remegett.
-Mit akarsz Tyler?-a hang meggyötört volt a fáradságtól és a lelki fájdalomtól.
-Hidd el jó szándékkal jöttem.-a hangjából jól kivehetően elmosolyodott.
-Tyler!-lépett felé Kol a hangjában örömmel, férfiasan összeborultak én pedig próbáltam meglapulni, de a fiú amint átnézett Tyler válla fölött meglátott.
-Szia.-tátogtam de ő csak meredt tekintettél bámult rám.
-Mivan szellemet láttál?-kacagott Enzo amint meglátta a megkövült rokonát.
-Nem vagyok szellem.-odébb löktem Tylert.
-Elizabeth!!
-Enzo..-elmosolyodtam majd újra komolyság tört rám.-Itt van mindenki ugye?-komótosan körbe néztem, kerülve Klaus tekintetét.-Szeretnék bocsánatot kérni így, nyíltan mindenkitől! Önző voltam. Csak magamra gondolva itt hagytalak titeket pedig...ti vagytok a családom, és már egyszer elveszítettem a családom egyik felét..nem szeretném újra ezt átélni. Pocsék érzés! Nem is tudom mit gondoltam akkor..-sóhajtottam.-de valamiért nem éreztem azt itt amit régen éreztem, azt az érzést kerestem de természetesen magamhoz híven nem sikerült.-megráztam a fejem hogy elűzzem a vágyaim.-Remélem nem haragszotok rám..
-Szerintem senki sem haragszik rád.-morogta Tyler mögöttem.
-Legjobb.-hátra fordultam mire elnevettük magunkat.
-Jól mondja Ty, senki sem haragszik rád..valahol megértjük hogy eleget lett..bár ezért ez a memóriamosás kicsit erős volt.-felvont szemöldökkel állt elém a szeretett testvérem.
-Elmeháborodott lány naiv és meggondolatlan döntései.-elhúztam a száj majd halovány mosolyra húztam és hagytam hogy Enzo szorosan magához ölelhessen.
-Azért az én emberi mivoltom nem enged megbocsájtást.-vont vállat Kol.
-Emberi mivoltod? Kár hogy nem az emberek névsorába van vésve a neved.-nevettem mire teljesen elmosolyodott majd magához ölelt. Nem szorított órákon át tartó percekig, rövid volt de kellemes.
-Elizabeth..Elizabeth...veled mindig a baj van.-méregetett Elijah és a mellette álló Rebekah.
-Igen tudom, ezt meg kell tanulni kezelni.-vigyorogtam mire ők is magukhoz öleltek, ami ez után 'történt' számomra ENYHÉN kínos volt. Klaus továbbra is a lépcső alján ült és szünetelen nézett. Le sem vette rólam az égető tekintetét, én minden megtettem hogy elkerüljem gyilkos pillantásait de néha piszkosan jól eső érzés volt hogy össze gabalyodtak a tekintetteink.
-Én viszont megyek..-mutatott az ajtóra Tyler a a hüvelykujjával hátra felé.
-Rendben..-vettem egy mély levegőt majd felé léptem és magamhoz öleltem.-Köszönöm.-suttogtam majd elváltam a fiútól.
-Majd még benézek.-szúrós pillantást váltott Tyler és Klaus, de én mintha nem láttam volna felmentem az emeletre. Egy darabig elméláztam hogy mit tegyek..valahogy egy értelmes, használható ötlet sem jutott eszembe. Lassan leültem az ágyra majd lassan körbe néztem. Az ölembe vettem egy párnát majd magamhoz szorítottam s mélyen belélegeztem a férfias illatát. Erőt vettem magamon, felpattantam elővettem egy másik szerkót majd letusoltam. A hajamat dörzsöltem a törölközővel ami miatt a látószögem igen csak leszűkült. Lekaptam a fejemről a taszító pink színű szövetdarabot és szembe találtam magam...Niklaussal. Az ágyon ült az előbbről jól ismert gyilkos tekintettével amiben valahol megbújt a vadszerelmes is. Újra életem legnehezebb feladata várt rám, nem ránézni Klausra. Ahj miért ilyen kegyetlen? Ez a nézés istenem..bármikor egymásba forrnak a tekintetteink remegni kezdek amit talán észre is vett.
Fogalmam sincs mit mondhatnék neki, nem sajnálom annyira amiért itt hagytam hisz akkor is kezet emelt rám amit nem tudok lenyelni! Hiába érezte hogy meg van rá az oka...rohadtul nem volt! Leléptem pár órára amiért szerintem felnőtt fejjel nem tartozóm senkinek sem magyarázattal. Ezt lehetett volna egész másképp is megtenni, például mikor haza érek nem letámadni hogy én még is hol a fenébe jártam, hanem egymás karjában higgadtan megkérdezi hol jártál ily sokáig hisz a hiányod felemésztett e röpke idő alatt mi nekem egy évtized volt! Jó kevésbé nyálasan hisz Klaus szájából ez enyhén fura lenne de a lényege világos.
-Aludjak itt vagy..-törtem meg a csendet a rideg hangommal.
-Maradj.
-Hmm, rendben! Ez jó lesz.-dörmögtem majd az ablakhoz sétáltam felültem a párkányra s csodálni kezdtem Mystic Falls erdejét ahova a kertünkön át is átlehet jutni. Megláttam egy őzet és rögtön eszembe jutott Firenze, megígértem neki valamit amit be akarok tartani. Erősen Klaus fejére koncentráltam hogy megnézzem az ő gondolataiba is oly könnyen betudok férkőzni mint Firenzébe. Áhhj gondolhattam volna.
-Legközelebb elég lesz ha oda jöttök és megnézitek önmagam vagyok-e nem kell rögtön támadni.-felszegtem az állam majd minden erőmmel azon voltam hogy össze kapcsolhassam magam Firenzzel úgy mint régebben Elijahval.
-Kiderítettem kik támadtak a társadra és arra az ártatlan emberre, a családom tette hogy megnézzék én én vagyok-e. A nevükben kérek elnézést, megígérhetem többé ez nem fog elő fordulni!
-Köszönöm hogy álltad szavad Elizabeth! A bocsánatkérést elfogadva hisz senki sem vesztette éltét. Remélem látlak még!
-Ne aggódj, a közeljövőben összefutunk még.-elmosolyodtam majd vissza tértem a valóéletbe.
-Ezt még is honnan tudod?
-Magamtól.-feleltem továbbra is elutasítóan.
-Szóval gondolat olvasó lettél Tyler mellett?-kinevetett.
-Hogy jön ide Tyler?
-Hogy jön ide? Elizabeth, vele voltál idáig úgy hogy fogalmad sem volt arról én ki vagyok! Most pedig ez az ölelés...nem értelek! De ha tervben van hogy lecserélsz és vissza táncolsz hozzá, hát isten hírével! Ott az ajtó!
-Ne verd magad nagy dobra Niklaus! Ne pakold előre a büszkeséged és a hiúságod, ha én most leugranék innen és becsapnám magam mögött az ajtót összetörnél! Hiába mutatott azt hogy erős vagy figyelj még az is meglehet, erős vagy de nem megtörhetetlen!-mosolyogtam.
-És az egyetlen aki megtud törni az te vagy!
Nem szóltam semmit, a fejem az ablak felé fordítottam és próbáltam fékezni magam. Annyira a nyakába ugarnék aztán úgy megcsókolnám a tökéletes ajkait.
-Sajnos ez már nem igazán megy nekünk.-nyögtem fájón.
-Szóval akkor?-lehajtotta fejét majd a jegygyűrűmet kezdte el pörgetni s azt bámulni közben.
-Nem döntök többé elhamarkodottan.
-Tudni akarom hogy itt hagysz-e!
-Miért? Akkor még ma neki állsz újat keresni?
-Ne beszélj hülyeséget.-intett le.
-Akkor te se.-felvontam a szemöldököm.
-Melyik szavam volt hülyeség?
-Azt hogy itt hagylak! Igen ez az időszak nem épp zökkenőmentes de sajnos a kapcsolatokban vannak hibák amiket ki kell kupálni...lehet hogy nálunk ez az utolsó, de lehet hogy még rengetek áll előttünk.
-Hidd el simán lehetne ez a kapcsolat egy fájdalmas szavak nélküli dolog is, de mi ezt nem hagyjuk, meg nehezítjük a saját életünket! Hisz most akár itt is feküdhetnénk egymáson, vadul csókolózva, de nem, öt méter távolságban beszélgetünk arról hogy van-e még közös jövőnk!
-Miért mit vártál? Hogy haza jövök és a nyakadba ugrok?-rohadtul megtenném!!!
-Nem, mert nem kellett volna elmenned hogy haza jöhess..velem kellett volna maradnod.
-Ha nem terveztél volna megütni nem megyek el és nem dobom azt el.-kurtán a gyűrűre mutattam.
-Azt én..-sóhajtott.
-Na látod itt a probléma!
-Rettenetesen sajnálom. Valamiért elborult az agyam és hirtelen én..
-Hirtelen te?-mennydörögtem.
-Embernek éreztem magam.-suttogta nekem pedig a szívem szakadt bele.
-Nem vagy ember Klaus, ezt el kell fogadnod. Egy halhatatlan vérszívó vagy akiben még vannak emberi érzések, vágyak, álmok. Ahogy Elijah, Kol, Rebekah, Enzo, a gyerekek vagy épp Tyler..mind halhatatlan szörnynek nevezett egyének vagyunk akikben még van remény, hisz vannak emberi pillanataik!-sír? Niklaus Mikaelson sír? Ökölbe szorítottam a kezem hogy a fájdalom ahogy a körmeim a bőrömbe vésődnek elterelje a figyelmem arról a tényről hogy most a karjai közt akarok feküdni!
-Miért fontos neked ennyire Tyler? Átvágott..-szipogott.
-Amikor már Tylerrel voltam ő is feltett egy hasonló kérdést hogy Luke miért számít még!? Azt válaszoltam hogy azért mert ő mellettem volt mikor senki más, és ragaszkodom hozzá, régebben Tyler megint megkérdezte ezt hogy mi van benned ami benne nincs, ami miatt te fontosabb vagy...azt feleltem hogy téged szeretlek, de attól függ őt is szeretem, magam mellett akarom tudni, és szükségem van rá mert ő szint úgy ott volt mikor senki! És ezt el kell fogadnod, ő is elfogadja sőt támogatja hogy veled legyek! Azt mondta látja hogy veled kell lennem mert látja hogy melletted boldog vagyok mert te meg tudsz nekem adni valamit amit ő talán nem tudna.-elmosolyodtam.
-Szereted őt?
-Kötődöm hozzá.
-És a szerelem?
-Beléd vagyok szerelmes.-lehajtottam a fejem.
-Ohh istenem.-felelte szerinte halkan.-és ha feljönnek az érzéseid amiket valaha iránta éreztél?-leugrottam a párkányról majd leguggoltam elé s kezeim közé vettem tökéletes arcát.
-Tyler és mindenki más a múlté! Fel kell fognod és el el fogadnod hogy beléd vagyok szerelmes senki másba!-mondtam mélyen a szemébe nézve mire ő haloványan elmosolyodott majd felém hajolt...egyre közelebb volt..szinte már össze értek az ajkain mikor hirtelen oldalra kaptam a fejem így lett az eltervezett csókjából egy puszi. Bizseregni, égni kezdett az a rész ahol ajka arcomhoz ért.-A tény hogy szeretlek még nem feledteti el velem ezt az egészet.-megfogta a kezem amit rögtön el akartam húzni de nem ment...ennyi jár nekem!
-Szóval idő kell?-kérdezte félve. Igazából én magam sem tudom mit akarok. Időt vagy őt? Ha az időt választom abban is benne van az 'őt' ahj fogalmam sincs.-Szóval?-krákogott.
-Tessék?-megráztam a fejem majd felé fordultam.
-Időre lenne szükséged?-időre mi?
-Hahó! Szét vagy csúszva szerelemem.-rázta meg a vállam. A bőröm megint bizseregni kezdett.
-Ja az idő!! Igen, idő. És szerintem én most lefekszem!
-Akkor menj.-mosolygott, de nem mozdultam..a kezem még mindig az ő kezében volt.
-Megyek..-nyögtem.
-És még mindig itt vagy.-elnevette magát mire én erőt vettem magamon és bekuporodtam az ágyba. Az alvás szóba sem jöhetett. Csak feküdtem ott. Az ajtót szuggeráltam hogy belépjen rajta Klaus ami meg is történt..gyorsan lehunytam a szemem és úgy tettem mintha aludnék...ne hogy bele élje magát abba hogy nélküle már aludni sem tudok!! Hiába van így.
-És akkor most én is tettem hogy nem jöttem be?-suttogta majd nevetett.
-Lestél!
-Nem csak nem így alszol, mindig felém vagy fordulva, felhúzod az egyik lábad mert az mindig át teszed az én lábamon, hozzám simulsz, a kezed a fejed mellé teszed mert úgy mindig megfogom..még jobban magamhoz ölellek így a fejecskéd a nyakamnál van és szuszogsz.-már ahogy elképzeltem vágytam rá, ott akartam tudni magam mellett.
-Szép álmokat!-gonosz vigyort ejtett majd mellém mászott, távolságot tartva tőlem. Az ablak felé fordult és próbált álomba merülni.
-Te tudsz aludni?-suttogtam, de ő csak morgást hallatott.-Én pedig rohadtul nem!-magam felé fordítottam majd elhelyezkedtem a magam kis alvó pózába.
-Jó éjszakát.-dünnyögte majd egy puszit nyomott a homlokomra. Éreztem az illatát, a szorítását. Újra köszönhettem a biztonságérzetnek a boldogságnak és a nyugodt alvásnak!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése