Pocsékul vagyok. A személy aki a mindent jelenti elvette tőlem azt aki miatt itt lehetek. Elvette az édesanyámat. Csalódott vagyok és ideges! A kérdések a fejemben még mindig kavarogtak megállás nélkül. Vajon ezt még ki tudhatta? Ki titkolózott még előttem ennyi ideig? De a legkedvencebb kérdésem az az hogy Enzo miért nem volt ideges amikor megtudta ki is ölte meg az édesanyját!? Félek a válaszoktól. Rettegek tőlünk!
-Elizabeth!-zavarta meg a gondolatmenetem Klaus remegő hangja. Rideg tekintettel felé fordultam majd ki akartam suhanni mellette.-Várj már..-rántott vissza.
-Megölnél engem is?
-Ne beszélj butaságokat! Hallgasd meg a teljes igazságot.
-Unom az igazságaitokat. Nem vagyok rá kíváncsi, nem kell a magyarázatod Niklaus!
-Mond, hát gyűlölsz?-hazudnom kell, nem akarom hogy lássa mennyire elgyengülök ha rám néz..szeretem őt de talán most túl ment a határon.
-Igen. Gyűlöllek.
-Ohh, értem..-lassan elengedte a kezem aminek minden másodperce fájt. Kegyetlenül!-De azért valamiben reménykedem..
-Ne is folytasd!-unott fejjel néztem rá majd elindultam a jó öreg társalgónk felé. Fogalmam sem volt mit csinálok, csak cselekedtem. Valamit tennem kellett, nem bírtam a tudatlanságot.
-SRÁCOK!-kiabáltam a szoba közepén állva. Lehet fájni fog az igazság de ha fájnia kell hát fájjon! Kérdő tekintettel előmászottak a szobáikból.
-Ki tudod erről az egészről?-kérdeztem lélegzet és sírást visszafojtva. Senki meg sem mozdult csak álltak ott némán.-Süketek vagytok? Azt kérdeztem ki tudta?-lopva felnéztem az emeletre ahol Klaus állt arcát tenyerébe temetve.
-Ezt mindenki tudta.-sóhajtotta Elijah.
-És nem mardosott a bűntudat egyikőtöket se? Tudtátok jól hogy halvány lila gőzöm sem volt arról még is miben vagy hogyan halt meg a tulajdon anyám.-nyeltem egy nagyot.-Enzo?
-El kellett volna mondanom igaz?
-Öhh..talán!
-De a fater nem mondott el mindent, van egy apró de annál nyomosabb ok hogy miért történt ez az egész. Klaus..
-Ne! Nem érdekel.-mosolyogtam majd az ajtó felé fordultam.-Tyler...Tyler is tudta?
-Nem, Ty nem ismeri a történetet.-vettem egy mély levegőt majd elindultam Tyler háza felé.
Klaus már arra allergiás ha kiejtem a fia nevét és igen tudom hogy szereti őt, de még is olyan féltékeny lesz. Ilyenkor megtudnám zabálni, olyan édes mikor úgy viselkedik mint egy hisztis kisfiú. Terelni kéne a Klaussal kapcsolatos gondolataimat, igaz? Ki kell pihennem magam hogy kitisztuljon a fejem végre. Tyler háza előtt állva megingott a tervem kilátása, hirtelen annyira nem tűnt jó ötletnek, de még is erőt vettem magamon és megkopogtam.
-Mivan már?-ordított az ajtó túl oldaláról Tyler. Összerezzentem.-Mit akarsz megint?-szinte kitépte az ajtót a helyéről. Könnyekbe fulladozó szemeimmel bámultam a fiúra.-Ahj istenem, sajnálom.-sóhajtva lehajtotta a fejét.-Gyere beljebb.-szólt ismét majd megragadta a kezem és behúzott..talán meg sem mozdultam..hupsz!-Mi hozott erre?
-A kanapén aludhatok?
-Összevesztél Klaussal?
-Aludhatok vagy sem?-rá se bírtam nézni, biztos azt gondolja most rólam hogy csak akkor jövök hozzá ha segítségre van szükségem.
-Fent is aludhatsz ha szeretnél..
-Nem!!-hirtelen kaptam fel a fejem amiért Tyler hátrahökkent.
-Miért nem?
-Csak mert nem! Itt szeretnék..-a kanapéhoz sétáltam.
-Jó rendben, lehozok neked egy takarót.-haloványan elmosolyodott majd magamra hagyott. Felpillantottam az emeltre, Tyler még sehol..vettem egy mély levegőt majd a konyhába igyekezetem. Villámgyorsan felforgattam mindent míg a kezembe nem akadt egy bontatlan üveg bourbon. Elmosolyodtam majd két pohár társaságában kivittem a nappaliba.
-Azt mégis hol találtad?-nevetett majd a takarót a kanapéra dobta.
-Nem mindegy? A lényeg hogy itt van.-vigyorogtam majd felé nyújtottam az egyik poharat.
-Elmondod miért voltál ilyen ideges?-kibontottam az üveget majd töltöttem mindkettőnknek.
-Hayley a nyakamra jár, egyszerűen nem tudom elégszer elmondani neki hogy vége van, befejeztem vele, de sajnos nem igazán tudja felfogni. Hát veletek mivan?
-Egy ilyen ezeréves titok amiről nekem fogalmam sem volt és ez tegnap a tudtomra jutott vagy is egész pontosan a jótékonysági bálon megjelent apa aki elmondta hogyan halt meg anya..Klaus ölte meg.
-Klaus?-kikerekedett szemmel nézett rám.
-Klaus.-sóhajtottam majd megemeltem a poharam.-Igyunk az elcseszett életeinkre.
-Talán egyszer jobb lesz!-koccintott majd kortyolni kezdett. Ahogy a méreg erősségű ital végig folyt a torkomon éreztem hogy lemarja a lenyelt fájdalmaim, amiket eddig mintha tiszta víz lenne nyeltem és nyeltem hát most kitört. Nincs tovább olyan dolog ami mellett én elhaladok mintha nem láttam, hallottam volna. Egyszerűen nincs! Teljesen jól elvoltunk Tyal. Nevettünk, ittunk, ittunk és ittunk. Pohár után pohár, üveg után üveg. Minden korty után egyre jobban éreztem magam, felszabadultabb lettem és boldogabb..mintha a sok rossz megtisztulna és átalakulna valamivé ami jobb. Sokkal jobb. Megbeszéltük a dolgokat mikor még nem volt bennünk semmi pia hogy örökre legjobb barátok maradunk hisz ismerjük egymást rég óta, sok mindent éltünk meg együtt. Tudom Tyler nem örülök a barátzónának de be kell érnie ennyivel. Barátok, mindenek felett.
-Másnap reggel.-
Zakatoló fejjel ébredtem fel a kanapén...póló nélkül és bugyiban....de semmire sem emlékeztem. Félve néztem körbe. Tyler egy száll alsóneműben fekszik a padlón. Ahjj istenem mond hogy nem történt semmi aminek nem kellett volna megtörténnie. Csak iszogattunk ebben nincs semmi rossz. Ez meg esik néha, két jó barát együtt eresztik ki a gőzt! Ez okés!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése