-Igen tudom.-suttogtam magam elé bámulva.
-De eszedbe ne jusson hogy ez miattad van. Hallod!?-az állam alatt óvatosan felszegte a fejem.
-Akkor ki miatt van? Nem hiszem hogy miattad vagy Klaus miatt. Végleg elhagyom Mystic Fallst, és ez nem holmi fenyegetés komolyan gondolom. Le akarom zárni végleg.
-Nem ez a megoldás.
-Valamiért ezt tartom a legjobbnak. Rohadtul önző dolog itt hagyni mindenkit aki számít rám, de most magam miatt megyek el.-a szavaim még nekem is léket vertek a mellkasomba de ahogy egyre többször ismételtem el a fejemben, szóról szóra jobb ötletnek tűnt.
-Veled megyek!
-Nem, nem jössz.-mosolyogtam.-Felejtés céljából megyek el, és azok amiket elfelejtenék..te is benne vagy. Szerinted ha ott lennél mellettem eltudnálak felejteni?-hirtelen eszembe jutott valami, amin hatalmas vigyort ejtettem.-Mi az a csodás ötlet?-kérdezte érdeklődve Ty.
-Először ígérd meg hogy megteszed értem.-a fiú bólintott.
-Valahogy adok neked az erőmből..te pedig, megigézel.
-Nem!
-De, Tyler megígérted.
-Akkor te is tegyél meg valamit nekem.-felelte pimasz mosollyal majd közelebb hajolt hozzám.
-Elfogom felejteni..-suttogtam, mire Tyler halkan kacagott majd megcsókolt. Hevesen csókolóztunk a kanapén elterülve, mintha ez amúgy teljesen normális volna..cseppet sem volt az, én még hivatalosan nem szakítottam Klaussal aki történetesen Tyler édesapja.
-Csináljuk, jó?-szóltam két csók között, mire bólintott majd leültünk egymással szemben.
-Fogalmam sincs hogy kell ezt csinálni, de megpróbálom..-a kezeimbe vettem Tyler kezeit. Mély levegőt vettem majd ahogy azt szaggatva fújtam ki, koncentráltam. Eljátszottam a gondolattal hogy az erőm ami akkor a képzeletemben feketén csillámlott az ereimben, át folyik Tyler testébe..mire fájdalmas csípést éreztem a kezeink között.
-Szerinted bevált?-dörzsölte a tenyerét.
-Gyengébbnek érzem magam, próbáljuk meg.-mélyen Tyler szemébe néztem.
-Először is mond el pontosan mit akarsz elfelejteni!?
-Lukeot, téged, Hayleyt, Klaust, Elijaht, Rebekaht, Kolt..-vettem egy mély levegőt.-és Enzot.
-Enzot is?
-Nem tudnék vele sosem találkozni, Rebekah barátja...nem akarom megismerni újra a Mikaelson családot.
-De én Lockwood vagyok!-vigyorgott Tyler.
-És ki az apád?
-Klaus.-fintorgott.-Jó csináljuk!-Mélyen a szemembe nézet a könnytől csillogó szemeivel.-Azt akarom hogy felejts el mindent és mindenkit. Azt akarom hogy ne emlékezz Hemingsékre, rám és Hayleyre, de azt sem akarom hogy a Mikaelson családra emlékezz és ebből lekövetkeztetően Noelre és Nikolinára se. Enzot és a Salvatore fivéreket is felejts el addig, amíg én nem akarom hogy emlékezz.
-Hogy kerültem én ide?-kíváncsian körbe néztem a számomra idegen házban.-Haza kell mennem.-egyre furább volt ez az egész éppen ezért ugrottam fel a hideg, bőr kanapéról s rohantam amerre láttam.-Elizabeth!-szólt utánam valaki, félszemmel hátra néztem majd gyorsítottam a tempómon.-ELIZABETH!-ordította a férfi aki minden áron utol akart érni. Rájöttem hogy fölösleges futnom, megtudom magam védeni, így egyszeriben megtorpantam. Megvártam míg a férfi oda ér majd felé fordultam.
-Megtudhatnám hogy honnan tudja a nevem?
-Én pedig megtudhatnám miért futsz előlem és hogy miét magázol?
-Elnézést de nem állt szándékomban leállni úgy beszélgetni, hogy fogalmam sincs ki is ön.
-Tegeződjünk rendben?-mosolygott, mire vállat vontam.-Szóval miért futsz előlem Elizabeth?
-Honnan tudod a nevem?
-Beverted a fejed?-nevetett a férfi, de ez számomra cseppet sem volt vicces.-Na hagyjuk abba a szívatást, tudom hogy elcsesztem ezt az egészet..nem akartalak megütni..csak féltem hogy valami bajod esik és nem akarlak elveszíteni.-Csak bámultam a férfire aki állítólag nem akar elveszíteni.
-Szerintem össze tévesztesz valakivel.-mosolyogtam.
-Gyere velem.-felém nyújtotta a kezét mire félve de hagytam hogy átfogja a csuklóm. Egy hatalmas ház felé húzott, alapvetően gyönyörű volt de mégis olyan ismeretlen.
-Nekem igazából haza kéne mennem..-feleltem levegő után kapkodva.
-Ez az otthonod.-mosolygott a férfi majd kinyitotta előttem a hatalmas ajtókat.
-Beth!-szólított egy másik férfi majd oda lépett elém s kedvére megölelt.-Ne!-ráztam a fejem mire kérdő tekintettel bámulva elengeded.
-Jól érzed magad?
-Tökéletesen lennék ha nem ölelgetne és szólítana a nevemen mindenki akiről amúgy fogalmam sincs hogy ki!
-Anya!-futott felém egy fiatalabb lányka.
-Anya??-vissza kérdeztem.
-Mi történt megint?
-Figyeljetek, nekem halvány fogalmam sincs arról hogy ti kik vagytok, és ha most nem tartotok bunkónak én elmennék.
-Megigézték.-hangoztatta az éppen lépcsőn lejövő fiú.
-Ti mind betegek vagytok.-kinevettem őket majd az ajtó felé indultam.
-Szóval fogalmad sincs mi ez?-kérdezte az a férfi aki ide hozott, majd felém dobott valamit amin én még a levegőben elkaptam.
-De tudom mi ez.-feleltem mire mindenki szemében felcsillant a remény.-egy gyűrű.-vissza dobtam majd elköszöntem s otthagytam a házat.
-Ennyire nem sikerült megoldani?-nevetett Tate.
-Mit is?-kérdőn felnéztem rá.
-Hagyjuk.-mosolygott majd leugrott hozzám.-Szeretnél esetleg itt lakni?-mosolygott.
-Kedves vagy, de igazából elköszöni jöttem.
-Hogy mi?
-Elköszönni, visszamegyek a sulimba.
-De azért még visszajössz?
-Nem tudom..semmit sem tudok.-mosolyogtam mire Tate váratlanul elém lépett s a mögöttem lévő fának csapott.-Gyere vissza vagy én megyek érted.
-Jobb lesz nekem egyedül.-talán kicsit túl lekezelő voltam, ugyan is ahogy kimondtam ezt Tate eltűnt, mintha a föld hirtelen elnyelte volna.
-Veled megyek!
-Nem, nem jössz.-mosolyogtam.-Felejtés céljából megyek el, és azok amiket elfelejtenék..te is benne vagy. Szerinted ha ott lennél mellettem eltudnálak felejteni?-hirtelen eszembe jutott valami, amin hatalmas vigyort ejtettem.-Mi az a csodás ötlet?-kérdezte érdeklődve Ty.
-Először ígérd meg hogy megteszed értem.-a fiú bólintott.
-Valahogy adok neked az erőmből..te pedig, megigézel.
-Nem!
-De, Tyler megígérted.
-Akkor te is tegyél meg valamit nekem.-felelte pimasz mosollyal majd közelebb hajolt hozzám.
-Elfogom felejteni..-suttogtam, mire Tyler halkan kacagott majd megcsókolt. Hevesen csókolóztunk a kanapén elterülve, mintha ez amúgy teljesen normális volna..cseppet sem volt az, én még hivatalosan nem szakítottam Klaussal aki történetesen Tyler édesapja.
-Csináljuk, jó?-szóltam két csók között, mire bólintott majd leültünk egymással szemben.
-Fogalmam sincs hogy kell ezt csinálni, de megpróbálom..-a kezeimbe vettem Tyler kezeit. Mély levegőt vettem majd ahogy azt szaggatva fújtam ki, koncentráltam. Eljátszottam a gondolattal hogy az erőm ami akkor a képzeletemben feketén csillámlott az ereimben, át folyik Tyler testébe..mire fájdalmas csípést éreztem a kezeink között.
-Szerinted bevált?-dörzsölte a tenyerét.
-Gyengébbnek érzem magam, próbáljuk meg.-mélyen Tyler szemébe néztem.
-Először is mond el pontosan mit akarsz elfelejteni!?
-Lukeot, téged, Hayleyt, Klaust, Elijaht, Rebekaht, Kolt..-vettem egy mély levegőt.-és Enzot.
-Enzot is?
-Nem tudnék vele sosem találkozni, Rebekah barátja...nem akarom megismerni újra a Mikaelson családot.
-De én Lockwood vagyok!-vigyorgott Tyler.
-És ki az apád?
-Klaus.-fintorgott.-Jó csináljuk!-Mélyen a szemembe nézet a könnytől csillogó szemeivel.-Azt akarom hogy felejts el mindent és mindenkit. Azt akarom hogy ne emlékezz Hemingsékre, rám és Hayleyre, de azt sem akarom hogy a Mikaelson családra emlékezz és ebből lekövetkeztetően Noelre és Nikolinára se. Enzot és a Salvatore fivéreket is felejts el addig, amíg én nem akarom hogy emlékezz.
-Hogy kerültem én ide?-kíváncsian körbe néztem a számomra idegen házban.-Haza kell mennem.-egyre furább volt ez az egész éppen ezért ugrottam fel a hideg, bőr kanapéról s rohantam amerre láttam.-Elizabeth!-szólt utánam valaki, félszemmel hátra néztem majd gyorsítottam a tempómon.-ELIZABETH!-ordította a férfi aki minden áron utol akart érni. Rájöttem hogy fölösleges futnom, megtudom magam védeni, így egyszeriben megtorpantam. Megvártam míg a férfi oda ér majd felé fordultam.
-Megtudhatnám hogy honnan tudja a nevem?
-Én pedig megtudhatnám miért futsz előlem és hogy miét magázol?
-Elnézést de nem állt szándékomban leállni úgy beszélgetni, hogy fogalmam sincs ki is ön.
-Tegeződjünk rendben?-mosolygott, mire vállat vontam.-Szóval miért futsz előlem Elizabeth?
-Honnan tudod a nevem?
-Beverted a fejed?-nevetett a férfi, de ez számomra cseppet sem volt vicces.-Na hagyjuk abba a szívatást, tudom hogy elcsesztem ezt az egészet..nem akartalak megütni..csak féltem hogy valami bajod esik és nem akarlak elveszíteni.-Csak bámultam a férfire aki állítólag nem akar elveszíteni.
-Szerintem össze tévesztesz valakivel.-mosolyogtam.
-Gyere velem.-felém nyújtotta a kezét mire félve de hagytam hogy átfogja a csuklóm. Egy hatalmas ház felé húzott, alapvetően gyönyörű volt de mégis olyan ismeretlen.
-Nekem igazából haza kéne mennem..-feleltem levegő után kapkodva.
-Ez az otthonod.-mosolygott a férfi majd kinyitotta előttem a hatalmas ajtókat.
-Beth!-szólított egy másik férfi majd oda lépett elém s kedvére megölelt.-Ne!-ráztam a fejem mire kérdő tekintettel bámulva elengeded.
-Jól érzed magad?
-Tökéletesen lennék ha nem ölelgetne és szólítana a nevemen mindenki akiről amúgy fogalmam sincs hogy ki!
-Anya!-futott felém egy fiatalabb lányka.
-Anya??-vissza kérdeztem.
-Mi történt megint?
-Figyeljetek, nekem halvány fogalmam sincs arról hogy ti kik vagytok, és ha most nem tartotok bunkónak én elmennék.
-Megigézték.-hangoztatta az éppen lépcsőn lejövő fiú.
-Ti mind betegek vagytok.-kinevettem őket majd az ajtó felé indultam.
-Szóval fogalmad sincs mi ez?-kérdezte az a férfi aki ide hozott, majd felém dobott valamit amin én még a levegőben elkaptam.
-De tudom mi ez.-feleltem mire mindenki szemében felcsillant a remény.-egy gyűrű.-vissza dobtam majd elköszöntem s otthagytam a házat.
-Ennyire nem sikerült megoldani?-nevetett Tate.
-Mit is?-kérdőn felnéztem rá.
-Hagyjuk.-mosolygott majd leugrott hozzám.-Szeretnél esetleg itt lakni?-mosolygott.
-Kedves vagy, de igazából elköszöni jöttem.
-Hogy mi?
-Elköszönni, visszamegyek a sulimba.
-De azért még visszajössz?
-Nem tudom..semmit sem tudok.-mosolyogtam mire Tate váratlanul elém lépett s a mögöttem lévő fának csapott.-Gyere vissza vagy én megyek érted.
-Jobb lesz nekem egyedül.-talán kicsit túl lekezelő voltam, ugyan is ahogy kimondtam ezt Tate eltűnt, mintha a föld hirtelen elnyelte volna.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése