-Tyler..-szólítgattam a fejem fogva, attól féltem leszakad a helyéről annyira fájt. A fiú csak fáradtan felmordult és átfordult a másik oldalára..komolyan mint egy partra vetett hal. Megvontam vállam és hozzá dobtam a párnám.
-Fent vagyok!-felemelte mutatóujját majd nagy nehezen felült..kikerekedtek a szemei, a szívverésére is gyorsabb lett és ha ez nem lenne elég, vadul harapdálni kezdte az ajkát. Hirtelen talán nem is jutott eszembe mi váltott ki belőle ilyen indulatos viselkedést aztán lenéztem magamra..hát igen..én is meglennék lepve ha a szerelmem akivel az egész éjjelt töltöttem egy pólóban és egy alsóneműben ül nem messze tőlem. Haloványan elmosolyodtam majd betakartam a lábaim.-Nem emlékszem semmire.
-Én sem..-gondolkozott hátha eszébe jut valami.-semmire.-a tudatlanság kiült arcára.
-A sok pia..-néztem a földön lévő üres üvegre.
-Igen az elég nyomos ok lehet a tegnap este kiesésére.
-Meg kell tudnom mi vagy mi nem történt!
-Mi történt volna? Iszogattunk aztán el aludtunk.-igazat adva neki bólintottam.-Letusolok.-feltápászkodott a földről majd felkecmergett a lépcsőn. Reggeli lépései lassúak voltak, talán fájdalmasak is nem mintha azzal mentegetőzhetne hogy mennyire nehéz ki kelni pihe-puha ágyikójából. Ez mindenhol tökéletesen tud aludni vagy mi a fene? A gondolataim önszántamból megtörtem, felálltam és úgy ahogy voltam neki álltam eltakarítani a mocskot. Nem bírtam elnézni tovább.-Ohh, remélem ebből én nem ettem..-végig mértem a zacskóba csomagolt mérget aminek chips a megnevezése majd azt is összegyűrtem és a kezemben lévő szemeteszsákba dobtam. Mit keres ennyi üveg ezen a padlón? Több az üveg mint a fa..-gondoltam magamban majd óvatosan lehajoltam és felszedtem mindent. Szapora lélegzetvételre lettem figyelmes. Hátra kaptam a fejem. A lépcső tetején Tyler állt álla alatt a kezével, vadul harapdálta ajkát.
-Ha gondolod...bejezem, menj tusolj le..-nyögdécselt.
-Nem gondolod hogy befejezed, befogod fejezni.-mosolyogva elmentünk egymás mellett. Erős késztetést éreztem arra hogy vissza forduljak és megnézzem izmos hátát de tartottam magam. Ahogy a forró víz a bőrömhöz ért éreztem hogy megtisztulok. Éreztem azt hogy minden gond és baj feloldódik végig folyik testemen majd leér a többi vízcsepp közé a kabinaljára. Felsóhajtottam a jóleső érzéstől.
-Jól vagy?-hallottam Tyler kacagó hangját.
-Persze miért?
-Hát úgy sóhajtozol mint aki éppen akciózik.
-Szeretnéd mi?-elnevettem magam.
-Nem állnék ellent.
-Jó is a barátzóna igaz?-nem válaszolt tovább én pedig inkább kimásztam a víz alól, felöltöztem majd Ty után mentem.-Tyler tudni akarok valamit, gyere és segíts nekem.
-Mégis miben?-kíváncsian leült elém.
-Csak fogd meg a kezem és néz rám.-megtette amit kértem, a kezemre szorított majd a szemembe nézett. Jó mélyen. Néztük egymást egy darabig, teljesen elvesztem a mélybarna szemekben...megráztam a fejem majd tényleg a lényegre koncentráltam. Meg akartam tudni a tegnap este történteket, tisztában akartam lenni mindennel..tudnia akartam hogy lesz-e gerincem Klaus gyönyörű szemeibe nézni. Tudom kell!
-Jó és rossz..-nyögtem mikor megtudtam a múlt éjszakát.
-Már mint?
-Nem feküdtünk le egymással..de..
-De?-kérdezte felvont szemöldökkel, rémült tekintettel.
-Megcsókoltalak..
-Ez már megtörtént párszor..valljuk be, ki tudna nekem ellenállni? Hát tökéletes vagyok.-hátra dőlt a kanapén én pedig nevetve a vállába bokszoltam. Tudom hogy ezzel csak nyugtatni akar..és fogalmam sincs hogy csinálja de megy neki. Jól megy neki.
-Fogalmam sincs mit kéne most tennem.
-Ezt hogy érted?-az arcára másodpercek alatt visszaült a komolyság.
-Bármit csinál szeretem őt, de akkor is bármikor megfogom a kezét az fog eszembe jutni hogy ezek a kezek vették el az édesanyámat, hányingerem támad.
-Két választásod van, elhagyod és tovább lépsz vagy vele maradsz és megpróbálod elfelejteni. Nincs harmadik kiskapu de szerintem ezzel te is tisztában vagy.
-Nem megy már ez nekem.-sóhajtottam.
-Már hogy ne menne? A férjed..lesz, de akkor is...szereted.
-Szeretem de ez nekem sok, bezártnak érzem magam Tyler. Ott vagyok mindig Klaussal a többiek körében és nem is velük van baj mert tényleg mindenki szeretek aki ott lakik de kicsit soknak érzem az időt amit velük töltök. Túl soknak.
-Szakadj ki a monoton napokból.
-Próbálkozom, de jelenleg az egyetlen lehetőségem az te vagy.-mosolyogtam.
-Éljenek a barátok.-talán gúnyolódott, de rá hagytam.
-Haza megyek, majd még jövök rendben?
-Rendben.-kacagott majd magához ölelt erősen, szorosan és sokáig de nem érdekelt akkor kegyetlen jól esett. Kellett egy ilyen igazi és őszinte ölelés. Nagy nehezen kiszakadtam az ölelésből majd útnak eredtem. A fejemet a sok gondolatom súlya húzza ami jelenleg két dolog körül forgott, mi lesz velünk Klaussal és hogy mit csináljak hogy kilépjek a szürke napjaimból.
Semmi sincs amivel úgy tudnék foglalkozni hisz ez a tehetségtelenségem megalapozta, rendesen.
Nincs miben örömöm lejem, egyszerűen semmi. Na és Klaus? Mi történhet? Haza érek, és minden vissza áll a régi kerékvágásba vagy vita, vita és aztán béke de akár vége is lehet. Pocsékul érzem magam. Tehetetlen és döntés képtelen vagyok.-Egy hatalmas koppanás zökkentett ki a gondolataimból amik lassan felzabáltak. A hang után kémleltem, körbe fordultam hogy rá jöjjek mi koppant ekkorát.-Bocsánat.-nyújtottam a kezem a fiú felé aki a földön pihent. A homlokára omló haja mögül pásztázott zöld szemeivel, haloványan elmosolyodtam hátha így biztatom arra hogy hozzám érjen. Kicsit eltétovázott majd a kezemre markolt. Fura érzés fogott el mikor hozzám a kezeink összeértek, kérdőn ránéztem. A fiú is érzi, látom rajta hogy meglepődött..de aztán..elmosolyodott, de ez a mosoly más volt. Ez szívig hatoló mosoly volt ami mellett a szemei szikrákat szórtak. Beleborzongtam.
-Bocsi hogy beléd estem.-mosolygott.
-Én bocsi hogy belém kellett esned.-tovább akartam menni, el akartam tűnni onnan de a lábam mintha földbegyökerezett volna. Nem bírtam megmozdulni csak álltam a fiúval szemben aki még mindig szorítja a kezem.-Mennem kell.
-Igen, nekem is!-ő sem mozdult..egymás szemét pásztáztunk mikor szívdobogást kezdtem érezni a mellkasomban de nem, nem a sajátomat..ez erősebb volt és gyorsabb. A fiú arca átváltozott.
-Ez nem hiszem el.-a földre rogyott majd elengedte a kezem. Hiányzott hogy hozzám érjen.
-Most mi történt?-leguggoltam mellé de ő csak kikerekedett szemmel bámult rám.-Baj van?
-Vérfarkas vagy, igaz?
-Olyasféle, dampyr.
-Én pedig vérfarkas vagyok az eredeti vérfarkas családból..de várj, benned is van farkas gén..istenem ez csodálatos érzés, jobb mint mesélték!-szinte elájult az ámulattól.
-Miért mi történt most?
-Nem hallottál még a bevésődésről igaz?-megráztam a fejem.-Nem tudom hogy leírni, ez az mikor minden megtennél a másikért, ő ad célt az életednek hogy úgy mondjam a másik feled lesz és akarva akaratlanul is vele akarsz lenni de nem mindig a szerelemre összpontosítva..lehettek akár barátok..de mindenképp mellette akarsz lenni mert nélküle unalmas lesz minden, nélküle nem vagy teljes.
-Szóval bevésődtünk egymásnak?
-Igen, egy életen át..ami valljuk be hosszú idő.-kacagott.-Hogy hívnak?
-Elizabeth Wayne...-mosolyogtam a gyönyörű szemeibe.-Hát téged, másik felem?
-Én Sam Winchester vagyok.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése