2016. április 5., kedd

115.Elveszve.

-Tyler..-nyögtem halkan. Próbáltam kerülni a mély szemkontaktust ami nehéz volt hisz a csók után homlokát az én homlokomnak támasztotta.-Elizabeth.-szólt suttogva.
-Ezzel nincs semmi sem megoldva.-feleltem elgyengülve.-Átvertél és ezt sosem fogom elfelejteni. Emlékszel mikor azt mondtam hogy nem szeretem már Lukeot de ragaszkodom hozzá?-kérdeztem mire a fiú bólintott.-Most ugyan ezt érzem csak a te ugrottál Luke helyébe Klaus pedig a tiedbe. Tudom hogy Klaust szeretem, érzem de mikor megjelensz itt a tökéletesen belőtt hajaddal, a hibátlan arcoddal, a vadító mosolyoddal és a mélybarna szemeiddel egyszerűen nem tudlak gyűlölni, pedig kéne de nem megy. 
-Tudom hogy rohadtul elcsesztem ez az egészet..de ezért is vagyok itt, hogy elmondhassam mit miért tettem és igen tudom tudom.-szólt mielőtt én szólhattam volna.-arra amit csináltam nincs mentség..de kérlek engedd hogy elmondhassam ezt az egészet töviről hegyire.-A lezárást keresve beadtam a derekam, ennyit megérdemel hogy elmagyarázhassa a történteket. Sóhajtva lenyomtam az ajtó kilincsét majd hatalmasat nyelve beléptem a régi házunkba. Minden olyan volt mint azon a napom amikor is becsaptam magam mögött az ajtót s itt hagytam mindent.
Bármerre néztem elő ugrott egy-egy emlék, a ház minden zugában volt valami ami előcsalogatta az emlékeimet. Elérzékenyülve rogytam le a kanapéra.
-Szóval..-hangzott ismét Tyler hangja majd combjára csapott s leült mellém.-Fogalmam sincs hogy hol kezdjem, tény és való mikor megismerkedtünk Hayley volt a barátnőm, te pedig csak egy segédeszköz voltál. Gyereket akartunk és mivel Hayleyvel valami nincs rendben ezért kellett keresnünk egy vérfarkast akit átverhetek.-vett egy mély levegőt.-A kérdés amit megfogalmazódni vélek a fejedben, az hogy Elijah honnan tudta? Elijahnak Hayley mondta el mivel hogy te mennyire gyönyörű vagy és féltek hogy beléd szeretnék, igazából..Elijahnak kellett volna vissza rántania ha úgy adódik. Nem akartam végig csinálni, ki akartam szállni de Hayley csak akaratoskodott és akaratoskodott..veled akartam felnevelni Noelt..de mikor Elijah megjelent a házban és kitépte a karjaid közül tudtam hogy nem tehetek semmit, megtagadnám a szavam és ha szavam szegem Hay megölt volna téged és ezt még sem hagyhattam, nem hagyhattam.-lehajtotta fejét.-Nem vagyok ártatlan szemlélő hisz nagy részben engem terhel a történet jelentős része..de Elizabeth, még ha most nem is hiszel nekem amit megértek..mikor azt mondtam szeretlek, a legkomolyabban gondoltam. Szeretlek és szeretni is foglak örökkön örökké.-elmosolyodott.
-Köszönöm az őszinteséged.-könnyező szemeimmel az ajtót bámultam merev tekintettel. Próbáltam nem pislogni hisz nem akartam hogy a könnycseppek utat törjenek magunknak..hirtelen felpattantam a kanapéról majd az ajtó felé vettem az irányt. Szédülés kerített fojtó hatalmába, éreztem ahogy elveszítem az egyensúlyom majd hátra borulok. 
-Elizabeth.-szólított Tyler. Miután kinyitottam a szemem és megbizonyosodtam arról hogy kivel és hol vagyok, egyszerűen sírni kezdtem. Ott voltunk ketten abban a házban, az a kanapé mögött...szabályosan fájtak az emlékeim, mintha mázsás súlyok lennének amiket eddig magamon cipeltem, ám az idők múlásával egyre súlyosabbak volnának. Belefáradtam. 
-Nyugodj meg..-suttogta a fülembe.-Biztonságban vagy.-szólt ismét.
-Haza kell mennem.-feleltem, miután kicsit kipihentem magam.
-Haza vigyelek?
-Most jobb lesz egyedül..-feltápászkodtam a földről.-Szia Tyler.-mosolyogtam, a könnyeim akaratlanul is lefolytak arcomon. Komótos lépésekkel lépkedtem haza fele.

-Itt van!-kiáltott Kol amint meglátott belépni az ajtón.
-Klaus nagyon mérges.-suttogta Rebekah.
-Még is hol a fenébe jártál eddig??-vont kérdőre Klaus majd gyors léptekkel felém sietett.
-Itt is ott is.
-Elizabeth! Hol voltál?
-Ne apáskodj már, elmentem, itt vagyok, élek. Akkor meg?-kérdeztem szerintem jogosan mikor is olyan történt amire életemben gondolni sem mertem volna, Klaus keze váratlanul a magasba ledűlt majd felém vette útját, mire észbe kaptam egy gyors mozdulattal kitértem a keze elől. Meg akart ütni? Na ez még Klaustól is új. Kérdő tekintettel bámultam a szeretett férfire majd felvontam az egyik szemöldököm s szempillantás alatt húztam le a gyűrűt az ujjamról.
-Beleuntam.-elmosolyodtam majd a földre dobtam az apró ékszert, a nagy csendben csak a kis fémdarab pattogását lehetett hallani majd azt ahogy becsapom magam mögött az ajtót.

Amin átléptem az udvart jelző csíkon újra sírásban törtem ki, fogalmam sem volt most mit kezdhetnék magammal, ez után mi lesz velem. Elveszettnek éreztem magam.
-Elizabeth! Várj meg.-kiáltott utánam Klaus, de a lépések számából jól kivehető volt hogy nem egyedül indult utánam.
-Nem..nem..-suttogtam magamban.
-Beth!-szólított Enzo, mire a szívem hatalmasat dobbant. Vissza akartam fordulni és a bátyám nyakába vetni magam, de bármennyire is tűnt jó ötletnek nem engedtem az akaratomnak.
-Nem..-rá szóltam magamra, majd hallgatózni kezdtem hisz a kiáltások megszűntek..ám a lépesek egyre hangosabbak és gyorsabbak volnának. 
-Foglak.-suttogta egy hang majd erős szorítást éreztem a derekamon s ez után már fentről bámultam a földet. 
-Tate?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése