-Klaus!-ordította Tyler miután belépett a ház hatalmas ajtóin.
-Ty.
-Férfi vagy te?-kérdezte mélyen apja szemébe nézve.-Meg akartad ütni?
-Tyler, erre most igazán nincs időm.
-Miért mi dolgod van?
-Meg akarom tudni miért nem emlékszik ránk Elizabeth.
-Megigéztem.-vállat vont majd megfordulta és az ajtó felé igyekezett.
-Hogy mit csináltál?-mennydörögte Klaus, de a fiú csak ment tovább.-TYLER!
-Mivan?-unott fejjel vissza fordult.
-Miért tetted volna?
-Mert megkért rá?-nevetett.
-Hogy teheted ezt?-Klaus szemfogai előbukkantak majd a fia felé indult.
-HOGY TEHETTED?-szólt ismét majd ráugrani készült, de Tyler egy egyszerű kézmozdulattal a falhoz csapta édesapját.
-Itt meg mi folyik?-futott a szobába Kol.-Ezt te..-szólt ismét.
-Vond vissza az igézést!
-Hogy is mondtad neki? 'Az igézés az igézett érdekében zajlik..'
-Engem mégis miért felejtettél el vele?-lépett elé Enzo.
-Azt kérte tőlem hogy felejtessem el vele ezt az egészet, én rá kérdeztem kit akar elfelejteni és te is köztük voltál. Sajnálom, Enzo.
-És tudod hova ment?
-Ezt hogy érted?-kérdezte Tyler aggodalommal teli hanggal.
-Azt hitted a városban marad?-förmedt rá Klaus.
-Legalább is reménykedtem benne.
-Beacon Hills High School.-
Jól érzem itt magam, talán már túl jól. Zoe azóta leszállt rólunk, a tanulmányaim teljesen jók és Oliver. Oliver pedig csodálatos. Örülök hogy mióta szakítottunk egyikünknek sem volt kapcsolata, így szinte ott folytathattuk ahol abba hagytuk. Oliver úgy bánik velem mint egy hercegnővel ki vékony üvegborokban van s ha üveg megreped, eltörik meghalok. Nem mintha ellenemre lenne az hogy figyel rám, kedves velem vagy az hogy mérhetetlenül odaadó, bár néha a túlzott tutujgatásától a falra mászok de jobb úgy lefeküdni hogy ha fel kelek tudom hogy ott van és vigyázz rám. Mikor erős karjaival magához ölel vagy mikor megcsókolt a mennyekben járok, és ez valahogy nem akar elmúlni. Bármikor összekulcsolja a kezeinket bele remeg a lábam és szaporában ver a szívem..komolyan mint valami tini aki először mártózik meg a szerelem tengerében, ott pedig jó mélyre merül.
-Elizabeth!-jött a fülsiketítő hang mögülem, semlegességet mutató arccal hátra fordultam.-Le fogsz szállni Oliverről, megértetted?-vadul csapkodni kezdett előttem.
-Egy jó okot mondj miért tenném.
-Mert nem szeret téged! Csak újra meg akar döngetni.
-Hazugság.-legyintettem.
-Igen tudom, ritkán vagyok őszinte főleg az ilyen semmit mondó emberekkel mint ami te vagy, de hidd el ezt most a te érdekedben teszem.
-Zoe, gyűlölsz engem. Miért tennél te javamra?
-Mert nem akarom hogy csalódj.-vicsorított.
-Mosolyogva, nevetve néznéd végig a szenvedésem.
-Nagyon bírnám.-elkalandozott.
-Két esetleges válasz lehet erre a helyzetre. Kegyetlen féltékeny vagy Oliver miatt mert engem választott, pedig te szereted és azt akarod hogy veled legyen vagy pedig átvert téged, és a 'Ha az enyém nem lehet másé se legyen' elv szerint hazudsz most, hogy kidobjam.
-Nem, Elizabeth! Az igazat mondom, de ha még mindig nem hiszel nekem..-felém dobott egy karcos, megviselt telefont.-nézd és hallgasd, így talán elhiszed.-Unottan léptem be a videók közé, ahol rengetek videó volt különböző, bizarrabbnál bizarrabb címekkel. Felvont szemöldökkel olvasgattam át, a hol vicces, ciki és figyelem felkeltő titulusokat míg el nem értem egy rövid című videócskához. A felvétel címe lényegre törő volt 'A mocskos hazug'. Remegő kézzel böktem rá majd mély levegő vételt követően figyeltem a rövidebb mozgóképet. Tényleg nem volt hosszú, alig volt egy perces, de amit ott hallottam igen csak megváltoztatott mindent.
Oliver volt látható aki épp talán diákkal cseveg, elmondta hogy nem szeret engem, csak meg akarja tudni mire vagyok képes ennyi idő után hisz rég voltunk már együtt, úgy. Azt mondta amint sikerült újra, vadul magáévá tennie, ott fog hagyni. Mintha egy cigaretta lennék amit gyorsan elszív majd a földre dobja elhasznált testem, fájt hogy így beszélt rólam ahogy az is hogy ezt olyan lazasággal mondta el annak a srácnak mintha épp az időjárásról beszélgethetnének. A videó végén, éreztem ahogy darabokra roppan a szívem s könny szökik a szemembe.
-Sajnálom, szívem.-együtt érzően simogatta meg a hátam, Zoe. De a hangjában gúny ült. Hirtelen felindulásból rántottam el a testem a kezétől.-Ne érj hozzám!-szóltam erélyesen.
-Ne rám légy mérges, én csak rá világítottalak a srác valódi énjére!-kiáltott utánam, hisz már rég az iskola bejáratához tartottam. Oda beszéltük meg a találkozót Oliverrel.
-Gyönyörűségem!-tárta szét a karját.
-Nem kell a bájcsevej.-feleltem hűvösen.
-Te sírtál?
-Te hazudtál?
-Mivan?-a szemei kikerekedtek.
-Átvertél, hazudtál és szórakoztál velem!-egyre jobban éreztem a melegséget a testemben, ami futótűzként terjed szét a testemben. Egyre dühösebb lettem.
-Sosem tennék ilyet.
-Mégis megtetted. Másodjára.-vissza nyeltem a könnyeimet.-Másodjára törted ripityára a szívemet és most jól figyelj rám, harmadjára nem fogod.
-Egyszer történt meg amit nagyon sajnálok..de
-Nincs semmiféle de. Egy életre végeztem veled Donovan.-és ahogy az lenni a fájdalommal küszködő lány ott hagyja a fájdalom okozóját aki aztán vissza rántja.
-Szeretlek.-felelte mélyen a szemembe nézve.
-Bárcsak ne hazudnál.-a könnyeim utat törtek maguknak s versenyezve folytak le az arcomon. Ki húztam a kezem Oliver deltás szorításából majd hátra löktem rajta egyet és ténylegesen beléptem az iskolába. Próbáltam ugyan olyan kecsesen mozogni az árgus szempárok előtt, de minden lépéssel egyre jobban éreztem a marcangoló fájdalmat ami lassan elviselhetetlenné vált.
-Jól érzed magad?-szólított meg valaki.-Nem nézel ki túl jól!-nem láttam belőle semmit, fekete pontok cikáztak előttem addig amíg teljesen be nem sötétedett előttem minden. Az utolsó dolog amire emlékszem hogy Oliver ráordít arra aki amúgy megkérdezte jól-e vagyok, hogy lépjen odébb, hisz én hozzá tartozom. Hiába volt bennem a tiltakozási vágy, nem tudtam megszólalni így kénytelen voltam elviselni Oliver közelségét.
Egy számomra akkor még idegen helyen ébredtem fel. Nem a kollégiumi szobámban feküdtem.
-Jobban vagy?
-Oliver, én csak haza akarok menni..-nyögtem csukott szemmel.-Engedj el menni.
-Vagy inkább haza viszlek.
-Nem megyek veled sehova!-óvatosan felültem és meg kellett döbbennem. Nem ült a kanapén és bámult rám aggódó tekintettel.
-Tyler!-sipítottam majd amennyire erőm bírta oda másztam hozzá és a karjai közé bújtam.
-Ne aggódj, nem esik bántódásod. Gondoskodom róla.
-Tyler szemszöge.-
Az otthoni helyzetek pokoliak. Mindenki ingerült, senkivel sem lehet normálisan komonikálni. Ahogy Elizabeth emlékei porrá lettek úgy változott meg minden. Talán Enzo és Rebekah kapcsolata maradt a régi, de azon kívül semmi sem. Klaus agresszív lett és önző..igazából nem változott csak vissza jött a régi, valós énje. Kol sokkal csendesebb lett mint valaha volt,Elijah pedig a lélektartó, bár ezt már megszokhattuk..Elijah mindig mindenkiben tartja a lelket és a jó felé taszigál mindenkit. A gyerekeknek hiányzik az édesanyjuk de Noelt Vicki, Nikolinát pedig Stefan foglalja le így nincs idejük szomorkodni. Noel és Vicki kapcsolata eléggé új és még túltengenek az érzések, de elvannak így áldásom adtam rájuk.
A Klaussal való vitám után, körbe jártam az erdőt hisz Elizabethet rengetegszer láttam onnan kijönni így gondolom lehet ott valaki aki segít nekem és így is lett bár némi győzködés után de Tate végül elmondta hogy ide tért vissza. Utána jöttem és megint megigéztem. Azt akartam hogy emlékezzen rám de ne úgy mint arra a srácra akibe fülig szerelmes volt, de a fiú darabokra törte a szívét amit ő azóta sem hevert ki teljesen, hanem mint egy régi barátra, a régi legjobb barátjára. És hogy mire volt ez jó? A válasz egyszerű. Mellette akarok lenni. Segíteni akarok neki. Vigyázni akarok rá. Azt akarom hogy biztonságban érezze magát. Azt akarom hogy tudja rám számíthat. És ezzel nem a kegyeit akarom újra elnyerni mert tudom arra már nincs esélyem egyszerűen a szerelmemmel akarom őt megóvni mindentől ami fájhat neki vagy csalódást okozhat.
-Elizabeth szemszöge.-
-Köszönöm hogy itt vagy.-mosolyogtam magamban miközben a szapora szívverését hallgattam.
-Ez magától értetődik.-Hosszú percekig csak feküdtem a karjaiban, fel sem akartam kelni. Olyan megnyugtató érzés fogott el, tudtam hogy ott, a legjobb barátom ölelésben biztonságban vagyok és hogy nem árthat nekem senki, mert ő meg véd. Mindentől.
-Engem mégis miért felejtettél el vele?-lépett elé Enzo.
-Azt kérte tőlem hogy felejtessem el vele ezt az egészet, én rá kérdeztem kit akar elfelejteni és te is köztük voltál. Sajnálom, Enzo.
-És tudod hova ment?
-Ezt hogy érted?-kérdezte Tyler aggodalommal teli hanggal.
-Azt hitted a városban marad?-förmedt rá Klaus.
-Legalább is reménykedtem benne.
-Beacon Hills High School.-
Jól érzem itt magam, talán már túl jól. Zoe azóta leszállt rólunk, a tanulmányaim teljesen jók és Oliver. Oliver pedig csodálatos. Örülök hogy mióta szakítottunk egyikünknek sem volt kapcsolata, így szinte ott folytathattuk ahol abba hagytuk. Oliver úgy bánik velem mint egy hercegnővel ki vékony üvegborokban van s ha üveg megreped, eltörik meghalok. Nem mintha ellenemre lenne az hogy figyel rám, kedves velem vagy az hogy mérhetetlenül odaadó, bár néha a túlzott tutujgatásától a falra mászok de jobb úgy lefeküdni hogy ha fel kelek tudom hogy ott van és vigyázz rám. Mikor erős karjaival magához ölel vagy mikor megcsókolt a mennyekben járok, és ez valahogy nem akar elmúlni. Bármikor összekulcsolja a kezeinket bele remeg a lábam és szaporában ver a szívem..komolyan mint valami tini aki először mártózik meg a szerelem tengerében, ott pedig jó mélyre merül.
-Elizabeth!-jött a fülsiketítő hang mögülem, semlegességet mutató arccal hátra fordultam.-Le fogsz szállni Oliverről, megértetted?-vadul csapkodni kezdett előttem.
-Egy jó okot mondj miért tenném.
-Mert nem szeret téged! Csak újra meg akar döngetni.
-Hazugság.-legyintettem.
-Igen tudom, ritkán vagyok őszinte főleg az ilyen semmit mondó emberekkel mint ami te vagy, de hidd el ezt most a te érdekedben teszem.
-Zoe, gyűlölsz engem. Miért tennél te javamra?
-Mert nem akarom hogy csalódj.-vicsorított.
-Mosolyogva, nevetve néznéd végig a szenvedésem.
-Nagyon bírnám.-elkalandozott.
-Két esetleges válasz lehet erre a helyzetre. Kegyetlen féltékeny vagy Oliver miatt mert engem választott, pedig te szereted és azt akarod hogy veled legyen vagy pedig átvert téged, és a 'Ha az enyém nem lehet másé se legyen' elv szerint hazudsz most, hogy kidobjam.
-Nem, Elizabeth! Az igazat mondom, de ha még mindig nem hiszel nekem..-felém dobott egy karcos, megviselt telefont.-nézd és hallgasd, így talán elhiszed.-Unottan léptem be a videók közé, ahol rengetek videó volt különböző, bizarrabbnál bizarrabb címekkel. Felvont szemöldökkel olvasgattam át, a hol vicces, ciki és figyelem felkeltő titulusokat míg el nem értem egy rövid című videócskához. A felvétel címe lényegre törő volt 'A mocskos hazug'. Remegő kézzel böktem rá majd mély levegő vételt követően figyeltem a rövidebb mozgóképet. Tényleg nem volt hosszú, alig volt egy perces, de amit ott hallottam igen csak megváltoztatott mindent.
Oliver volt látható aki épp talán diákkal cseveg, elmondta hogy nem szeret engem, csak meg akarja tudni mire vagyok képes ennyi idő után hisz rég voltunk már együtt, úgy. Azt mondta amint sikerült újra, vadul magáévá tennie, ott fog hagyni. Mintha egy cigaretta lennék amit gyorsan elszív majd a földre dobja elhasznált testem, fájt hogy így beszélt rólam ahogy az is hogy ezt olyan lazasággal mondta el annak a srácnak mintha épp az időjárásról beszélgethetnének. A videó végén, éreztem ahogy darabokra roppan a szívem s könny szökik a szemembe.
-Sajnálom, szívem.-együtt érzően simogatta meg a hátam, Zoe. De a hangjában gúny ült. Hirtelen felindulásból rántottam el a testem a kezétől.-Ne érj hozzám!-szóltam erélyesen.
-Ne rám légy mérges, én csak rá világítottalak a srác valódi énjére!-kiáltott utánam, hisz már rég az iskola bejáratához tartottam. Oda beszéltük meg a találkozót Oliverrel.
-Gyönyörűségem!-tárta szét a karját.
-Nem kell a bájcsevej.-feleltem hűvösen.
-Te sírtál?
-Te hazudtál?
-Mivan?-a szemei kikerekedtek.
-Átvertél, hazudtál és szórakoztál velem!-egyre jobban éreztem a melegséget a testemben, ami futótűzként terjed szét a testemben. Egyre dühösebb lettem.
-Sosem tennék ilyet.
-Mégis megtetted. Másodjára.-vissza nyeltem a könnyeimet.-Másodjára törted ripityára a szívemet és most jól figyelj rám, harmadjára nem fogod.
-Egyszer történt meg amit nagyon sajnálok..de
-Nincs semmiféle de. Egy életre végeztem veled Donovan.-és ahogy az lenni a fájdalommal küszködő lány ott hagyja a fájdalom okozóját aki aztán vissza rántja.
-Szeretlek.-felelte mélyen a szemembe nézve.
-Bárcsak ne hazudnál.-a könnyeim utat törtek maguknak s versenyezve folytak le az arcomon. Ki húztam a kezem Oliver deltás szorításából majd hátra löktem rajta egyet és ténylegesen beléptem az iskolába. Próbáltam ugyan olyan kecsesen mozogni az árgus szempárok előtt, de minden lépéssel egyre jobban éreztem a marcangoló fájdalmat ami lassan elviselhetetlenné vált.
-Jól érzed magad?-szólított meg valaki.-Nem nézel ki túl jól!-nem láttam belőle semmit, fekete pontok cikáztak előttem addig amíg teljesen be nem sötétedett előttem minden. Az utolsó dolog amire emlékszem hogy Oliver ráordít arra aki amúgy megkérdezte jól-e vagyok, hogy lépjen odébb, hisz én hozzá tartozom. Hiába volt bennem a tiltakozási vágy, nem tudtam megszólalni így kénytelen voltam elviselni Oliver közelségét.
Egy számomra akkor még idegen helyen ébredtem fel. Nem a kollégiumi szobámban feküdtem.
-Jobban vagy?
-Oliver, én csak haza akarok menni..-nyögtem csukott szemmel.-Engedj el menni.
-Vagy inkább haza viszlek.
-Nem megyek veled sehova!-óvatosan felültem és meg kellett döbbennem. Nem ült a kanapén és bámult rám aggódó tekintettel.
-Tyler!-sipítottam majd amennyire erőm bírta oda másztam hozzá és a karjai közé bújtam.
-Ne aggódj, nem esik bántódásod. Gondoskodom róla.
-Tyler szemszöge.-
Az otthoni helyzetek pokoliak. Mindenki ingerült, senkivel sem lehet normálisan komonikálni. Ahogy Elizabeth emlékei porrá lettek úgy változott meg minden. Talán Enzo és Rebekah kapcsolata maradt a régi, de azon kívül semmi sem. Klaus agresszív lett és önző..igazából nem változott csak vissza jött a régi, valós énje. Kol sokkal csendesebb lett mint valaha volt,Elijah pedig a lélektartó, bár ezt már megszokhattuk..Elijah mindig mindenkiben tartja a lelket és a jó felé taszigál mindenkit. A gyerekeknek hiányzik az édesanyjuk de Noelt Vicki, Nikolinát pedig Stefan foglalja le így nincs idejük szomorkodni. Noel és Vicki kapcsolata eléggé új és még túltengenek az érzések, de elvannak így áldásom adtam rájuk.
A Klaussal való vitám után, körbe jártam az erdőt hisz Elizabethet rengetegszer láttam onnan kijönni így gondolom lehet ott valaki aki segít nekem és így is lett bár némi győzködés után de Tate végül elmondta hogy ide tért vissza. Utána jöttem és megint megigéztem. Azt akartam hogy emlékezzen rám de ne úgy mint arra a srácra akibe fülig szerelmes volt, de a fiú darabokra törte a szívét amit ő azóta sem hevert ki teljesen, hanem mint egy régi barátra, a régi legjobb barátjára. És hogy mire volt ez jó? A válasz egyszerű. Mellette akarok lenni. Segíteni akarok neki. Vigyázni akarok rá. Azt akarom hogy biztonságban érezze magát. Azt akarom hogy tudja rám számíthat. És ezzel nem a kegyeit akarom újra elnyerni mert tudom arra már nincs esélyem egyszerűen a szerelmemmel akarom őt megóvni mindentől ami fájhat neki vagy csalódást okozhat.
-Elizabeth szemszöge.-
-Köszönöm hogy itt vagy.-mosolyogtam magamban miközben a szapora szívverését hallgattam.
-Ez magától értetődik.-Hosszú percekig csak feküdtem a karjaiban, fel sem akartam kelni. Olyan megnyugtató érzés fogott el, tudtam hogy ott, a legjobb barátom ölelésben biztonságban vagyok és hogy nem árthat nekem senki, mert ő meg véd. Mindentől.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése