-Na hogy ment?-ugrott elém Dean teljesen felpörögve.
-Hogy ment volna? Kikapcsolta.
-Micsodát?
-Miféle vadász vagy te, Winchester?-kacagva leültem a kanapéra.-Tudod te mik azok a vámpírok? Hibridek?
-Persze hogy tudom.
-Na akkor biztos tudod hogy ki tudják kapcsolni az érzéseiket, így lesz mindenkiből érzelemmentes szörny.
-És te kapcsoltad már ki?-tette fel a következő kérdését amin én csak lehajtottam a fejem és a kezeimmel kezdtem elfoglalni magam.-Bocsi nem akartam felhozni.
-Semmi baj.-felálltam és inkább fáradtságra hivatkozva felmentem a szobámba ahol már valaki háttal állva várt rám.
-Jajj ne, egy vérfarkas van a szobámban.-mondtam szótagolva, érzelemmentesen.
-Megfog enni.-nevetve felém fordult és abban a percben a szívem kihagyott egy ütemet.
-Jobban örülnék ha megölelne.
-Jobban?-felém lépett majd széttárta karjait én pedig némán belesétáltam. Magamban sokkal lassabban játszottam le-e pár percet újra és újra, sokkal lassabban sétáltam felé és bújtam hozzá. Lomhán átkaroltam nyakát s arcom nyakába fúrtam ő pedig komótosan fonta karjait a derekamra és jobban húzott magához...egyre közelebb és közelebb. Nem akartam elengedni csak lehunytam a szemem és mélyen lélegeztem be férfias illatát. Sam rabja lettem a hátalmába kerített, láncra vert én pedig engedelmeskedem és követem őt akárhova!
-Srácok.-ugrott be az ajtón Dean.
-Igen?-dörmögte Sam de még mindig ölelve engem, ami nagyon jól esett.
-Itt van valaki.
-Barkochbázunk is Dea?-nagy nehezen kiszakadtam Sammy biztonságos karjaiból ami pár percig igen csak fájt de mintha megérezte volna a mögöttem álló fiúcska, kezeivel átkarolta a derekam majd magához húzott.
-Nem kell barkochbázni, ki más jött volna mint..-ahogy kimondta volna Klaus jelent meg az ajtóban.-Klaus.
-Itt meg mi folyik?
-Niklaus, menj el kérlek.
-Beszélni jöttem!
-Nem érdekel, én tegnap esélyt adtam arra hogy elmondhasd mi bánt és megtudjuk beszélni de úgy hogy épp rajtad fetreng egy szőke, göndör hajú csaj? Ohh már értem miért nézett ki ilyen jól, hát mintha a hasonmásom lenne. Hát köszönöm nem kell beszélgetés.
-Én..én..
-Sajnálod. Tudom.-Sam még jobban szorított magához így fékezve engem mindenféle hirtelen felindulástól.-Még ha a szeretettem feléd túltenne ezen az egészen...se hiszem hogy minden a legnagyobb kerékvágásban menne....Niklaus megölted az anyámat és ne gyere nekem ezzel a betanul szöveggel hogy felakart áldozni akármihez is!
-De hát ez az igazság.
-Ha a te lelkiismeretednek ez jobb akkor oké, felakart áldozni te pedig hősiesen megölted! Ez akkor sem változtat semmit.
-Ne mond azt nekem hogy szemrebbenés nélkül hátra tudod hagyni az előző életed.
-Sokszor megtörtént már!
-Sajnálom.-nyögte lehajtott fejjel.
-Mit Klaus?-amint kiböktem egy csapat vérre éhes hibrid jelent meg a szobában. Deant leteperték vagy hárman így teljesen mozgásképtelenné vált, Sammy pedig...Sammy késsel a nyakán mocorgott a lefogói karjaiban.-Miért teszed ezt?
-Mert nem hagyhatlak itt, velük..ők Winchesterek!
-És akkor meg mivan?
-Klaus..ölte meg...a szüleinket.-szinte suttogta a szavakat Dean akinek igen csak nehezen ment a beszéd hisz már az ő torka előtt is egy kés volt.
-Nik, most szedd össze a majmaidat és takarodj az életemből!
-Nem hagylak itt.-elkapta a csuklóm és húzni kezdett.-Öljétek meg őket.-ördögi vigyort ejtett majd tovább húzott...hátra kaptam a fejem ami már bánok hisz a szívem szakadt meg. Dean és Sam nyaka is vérzett már és kétségbeesetten kapkodtak a levegő után.
-Jobban járnátok ha leemelnétek a kést a srácok torkától és inkább a sajátotokéhoz szorítanátok!-kacagva téptem ki a kezem Niklaus szorításból.-Shhh aludj!-a mutató és a középső ujjaimmal a homlokához értem így a valaha szeretett férfi teste a földre rogyott.
-Hibrid csürhe? A kés még mindig rossz helyen van!
-És mit csinálsz kislány? Egy laza mozdulattal levágom Sammyke fejét és zokogva borulsz a fejetlen teste mellé és a miért-ért kiabálsz.-nevetett az egyik gondolom megigézett hibrid.
-Hidd csak el előbb fohászkodsz majd a megbocsájtásért mint hogy megmozdíthatnád a kézfejed.
-Ebbe olyan biztos vagy?
-Igen szóval ha szeretnél még ma innen a saját lábaidon kisétálni le teszitek a kést.-Dean felé fordultam.-Az arrogáns seggfejnek sem ajánlom hogy baja legyen.
-Szóval így tizenkét hibrid ellen simán kiállsz egyedül?
-Édesem, szerinted Klaus miért hívott ide ennyi magadfajtát?
-Magamfajtát? Te is a fajomba tartozol!-szólt újra nevetve mire mindenki nevetni kezdett.
-Tényleg? Na erre a kérdésem után vissza térünk!-mosolyogtam.-Elengeditek őket és elmentek önszántatokból..
-vagy?-mordult rám az egyikük.
-Nem tetszik ez a hangnem, fajtárs.-felé emeltem a szétnyitott tenyerem ő pedig a földre rogyott.-Szóval a vagy...-vigyorogva szorítottam ökölbe a kezem majd oldalra fordítottam és kicsit rántottam rajta. A hibrid szíve a padlón ékeskedett az összecsuklott teste mellett.-Még mindig úgy érzitek hogy kell nektek ez?
-Klaus megkért hogy bármi történik meg kell ölnünk őket!
-És ti úgy táncoltok ahogy Niklaus fütyül?
-A Winchester fiúknak meg kell halnia.-dobálta a szavakat úgy az egyikük akár egy robot. A kések újra a fiúk nyakába fúródtak aminek nem tetszésüket morogva adták ki.
-Sajnálom!-magam elé emeltem a kezem, nyeltem egyet majd rájuk koncentráltam..mindnyájukra...hallani véltem mind a tizenegy szívverést ökölbe szorítottam a kezem, oldalra döntöttem és rántottam rajta. A fejem sajogni az orrom pedig vérezni kezdett...túl sok volt talán a mágia? Hunyorítva néztem a felém közeledő fiúkat.
-Sammy..-nyögtem majd hirtelen sötétség ragadta el szemem világát.
2016. május 18., szerda
2016. május 6., péntek
136.Beszélnünk kell.
-Jó reggelt hétalvó.-nevetett Dean miután meglátott, lazán oda intettem majd bemásztam a lenti fürdőbe. Tudtam hogy a hajam kócos és nem is érdekelt hogy így látnak, lássanak csak! Kételyes érzésekkel végeztem el a reggeli megszokásaimat..a kételyes érzések jelenleg a családom és a Winchester fiúk között mozgott...vagy is hát Sam között. Jelenleg fogalmam sincs arról hogy mit miért teszek, csak csinálom ahogy jól esik és aztán csodálkozom milyen hibákat követek el. Elhessegettem a gondolataim tömkelegét majd egy utolsó pillantást vetettem magamra és elégedetten nyugtáztam a végeredményt.
-Azt hittem a zuhanyzóba fulladtál.
-Nem sok kellett volna Dean.-nevettem.
-Tudtam hogy ilyen béna vagy.-nevetett velem együtt.
-Sziasztok.-lépett közénk Sam. Haja kócosan is piszkosul szexy volt, nem beszélve a reggeli komás hangjáról..hatalmasat dobbant a szívem mikor megláttam szinte rögtön éreztem az ő szívverését a mellkasomban és attól féltem talán ő is érzi az enyémet..és talán megérzi mennyire is hatással van rám a puszta jelenléte. Le sem bírtam róla venni a szemem, minden lépését követtem mintha mellette mennék..megakartam fogni a kezét, majd a karjaiba bújni és a hajába túrni..vadul egymást bámulni majd egy csókban összeforrni....lehunytam a szemem hisz átjárt egy jóleső borzongás, szinte a derekamon éreztem a kezét..éreztem az illatát és azt ahogy az ajkaink összesimulnak...vettem egy mély levegőt majd újra látni véltem a körülöttem lévő világot. Dean magát szórakoztatva feküdt a kanapén...Sam viszont, Sam mást csinált. A fiú ajkát beharapva bámult rám én pedig csak kérdő tekintettel fordultam felé de ő a hajába túrt kacagott egyet majd bezárkózott a fürdőbe.
-Olvasott a gondolatiban.-jegyezte meg Dean halál nyugodtan.
-Képes erre?
-Igen, ahogy te is...na aztán mire gondoltál? Sammyre meztelenül? Ki kell ábrándítsalak, nem rám ütött, az én testem olyan mint egy adoniszé.-felugrott majd rá feszített mellizmaira.
-Hagyd már magad.-nevetve a kanapéra löktem.-Szóval úgy ahogy a szívverését is érzem..-a mellkasomra tettem a kezem.-úgy a fejébe is betudok jutni?
-Ja, csak gondolj rá..erősen.
-Azért ezt elmondhattad volna.
-Tudtam én hogy te Sammyre fogsz gondolni?-nevetett.
-Ahj.-a fotelba borultam. Csak néztem Dean aki egy kis kést forgatott a kezében. Tudom hogy helytelen dolog csak úgy behatolni valaki elméjébe így nem is tettem...inkább elfoglaltam magam azzal hogy nézem Dean ujjai között forgó kést.
-Na nem hatolsz be a kis fejébe? Én is kíváncsi vagyok mire gondolhat.-kuncogott majd a falra felfüggesztett fa táblába dobta a kezéből lévő kést. Áhá hát erre találták ki..-Szóval játszod a jó kislányt és nem fogsz bejutni a fejébe?
-Nem! Minek tenném?
-Hátha ő is épp rólad fantáziál.-vigyorgott.
-Ki ne fantáziálna rólam?-nevettem.
-Ne bízd el magad.-újra hátra dőlt a kanapén én pedig koncentrálni kezdtem. Ez a bevésődés nélkül is ment, csak sok erő és idő...de sikerült.
-Szóval ne?-teli torokból röhögtem a hajam mögé bújva.
-Az én fejembe nincs be lépesed..csak Sammyébe.
-Dampyr vagyok, nekem megy! Bárki fejébe betudok kukucskálni. Szóval megdöngetnél?
-Menj már.-arca pírba borult.
-Értettem nyuszifiú.-mosolyogva elindultam a szobám felé. Félúton megálltam és nem a saját szobámba hanem Samébe léptem be. Valami oknál fogva ez sokkal jobban tetszett..és nem csak mert Sam szobája volt hanem minden olyan régiesen király volt és..az illat pedig..ohh az az illat..lehunytam a szemem, vettem egy mély levegőt majd az ágyra ültem.-Mi történik velem?-a tenyerembe temettem az arcom és zokogásba kezdtem volna de ekkor nyílt az ajtó és belépett rajta a világ leggyönyörűbb teste vele együtt a legédesebb sráccal!-Sam..-felugrottam majd megtöröltem az arcom.
-Baj van?-megindult felém egy szál törölközőbe.
-Azt hittem a zuhanyzóba fulladtál.
-Nem sok kellett volna Dean.-nevettem.
-Tudtam hogy ilyen béna vagy.-nevetett velem együtt.
-Sziasztok.-lépett közénk Sam. Haja kócosan is piszkosul szexy volt, nem beszélve a reggeli komás hangjáról..hatalmasat dobbant a szívem mikor megláttam szinte rögtön éreztem az ő szívverését a mellkasomban és attól féltem talán ő is érzi az enyémet..és talán megérzi mennyire is hatással van rám a puszta jelenléte. Le sem bírtam róla venni a szemem, minden lépését követtem mintha mellette mennék..megakartam fogni a kezét, majd a karjaiba bújni és a hajába túrni..vadul egymást bámulni majd egy csókban összeforrni....lehunytam a szemem hisz átjárt egy jóleső borzongás, szinte a derekamon éreztem a kezét..éreztem az illatát és azt ahogy az ajkaink összesimulnak...vettem egy mély levegőt majd újra látni véltem a körülöttem lévő világot. Dean magát szórakoztatva feküdt a kanapén...Sam viszont, Sam mást csinált. A fiú ajkát beharapva bámult rám én pedig csak kérdő tekintettel fordultam felé de ő a hajába túrt kacagott egyet majd bezárkózott a fürdőbe.
-Olvasott a gondolatiban.-jegyezte meg Dean halál nyugodtan.
-Képes erre?
-Igen, ahogy te is...na aztán mire gondoltál? Sammyre meztelenül? Ki kell ábrándítsalak, nem rám ütött, az én testem olyan mint egy adoniszé.-felugrott majd rá feszített mellizmaira.
-Hagyd már magad.-nevetve a kanapéra löktem.-Szóval úgy ahogy a szívverését is érzem..-a mellkasomra tettem a kezem.-úgy a fejébe is betudok jutni?
-Ja, csak gondolj rá..erősen.
-Azért ezt elmondhattad volna.
-Tudtam én hogy te Sammyre fogsz gondolni?-nevetett.
-Ahj.-a fotelba borultam. Csak néztem Dean aki egy kis kést forgatott a kezében. Tudom hogy helytelen dolog csak úgy behatolni valaki elméjébe így nem is tettem...inkább elfoglaltam magam azzal hogy nézem Dean ujjai között forgó kést.
-Na nem hatolsz be a kis fejébe? Én is kíváncsi vagyok mire gondolhat.-kuncogott majd a falra felfüggesztett fa táblába dobta a kezéből lévő kést. Áhá hát erre találták ki..-Szóval játszod a jó kislányt és nem fogsz bejutni a fejébe?
-Nem! Minek tenném?
-Hátha ő is épp rólad fantáziál.-vigyorgott.
-Ki ne fantáziálna rólam?-nevettem.
-Ne bízd el magad.-újra hátra dőlt a kanapén én pedig koncentrálni kezdtem. Ez a bevésődés nélkül is ment, csak sok erő és idő...de sikerült.
-Szóval ne?-teli torokból röhögtem a hajam mögé bújva.
-Az én fejembe nincs be lépesed..csak Sammyébe.
-Dampyr vagyok, nekem megy! Bárki fejébe betudok kukucskálni. Szóval megdöngetnél?
-Menj már.-arca pírba borult.
-Értettem nyuszifiú.-mosolyogva elindultam a szobám felé. Félúton megálltam és nem a saját szobámba hanem Samébe léptem be. Valami oknál fogva ez sokkal jobban tetszett..és nem csak mert Sam szobája volt hanem minden olyan régiesen király volt és..az illat pedig..ohh az az illat..lehunytam a szemem, vettem egy mély levegőt majd az ágyra ültem.-Mi történik velem?-a tenyerembe temettem az arcom és zokogásba kezdtem volna de ekkor nyílt az ajtó és belépett rajta a világ leggyönyörűbb teste vele együtt a legédesebb sráccal!-Sam..-felugrottam majd megtöröltem az arcom.
-Baj van?-megindult felém egy szál törölközőbe.
-Mi? Baj? Ja, nem nincs ő izé..én beszélni akartam veled..de
-De?-kérdőn végig mért.
-Ez így.-nyeltem egyet.-nem megy.-kirohantam a szobából. Sóhajtva beléptem saját kis zugomban ahol már kevésbé éreztem jól magam. Nem éreztem Sam illatát sem a biztonságot amit ő nyújt.
-Bejöhetek?-kopogott az ajtón Sam.-Igen van rajtam póló.-nevetett.
-Ne olvass a gondolataimban! Gyere be.-nyögtem mosolyogva, fej lehajtva.
-Miről szerettél volna beszélni?
-Én magam sem tudom, csak..tudod annyira zavaros ez az egész.
-Majd kitisztul.-a kezét a kezemre tette s a szívem hatalmasat dobbant.-minden képkocka a helyére fog kerülni.
-Klaus még mindig bennem van, de itt vagy te és..ahol te vagy az olyan nyugodt és boldog hely.
-Igen én is ezt érezem..valahogy ez a szoba sokkal kellemesebb mint a sajátom.-mosolygott.-Figyelj akkor lassúak leszünk, majd te diktálod a tempót!
-Rendben.-mosolyogva felé néztem.-De tudod ez annyira zavaros..aggódom hogy Klaus valami baromi nagy hülyeséget csinál magával, és hidd el képes rá..féltem őt de eközben mégis annyira vágyom az...az ölelésedre.-újból a földet kémleltem.
-Akkor..-összekulcsolta az ujjainkat amit áramütésnek éreztem. Feltöltött.-menj el Klaushoz, beszélj vele nyugodtan, kettesben. Jussatok dülőre és aztán gyere vissza és megbeszéljók mi is a dolgainkat. Ezt a bevésődés és azt amit érzek sosem fogja megváltoztatni senki és semmi.
-Azt amit érzel?-felé kaptam könnyes tekintettem.
-Célt adtál az életemnek, igen amit érzek!
-Beszélnem kell Klaussal..-felugrottam így elengedve a kezét.-De félek.
-Gyere ide.-széttárta karjait amibe szélsebesen rohantam bele s hagytam hogy erős karjai átölelje a derekam így is szorosabban magához ölelve engem. Az arcom a nyakába fúrtam mélyen belélegezve férfiasan mámorító illatát és közben a nyakába kapaszkodni akár egy majomkölyök szülőanyjához.-Na menj mert még talán mégsem engedlek el..-suttogta.
-Sietek..-nyögtem majd elszáguldtam a Mikaelson birtokra félelemmel telve. Féltem hogy talán nem fogadnak jól, hogy talán..ahj a fenébe is ki térdekel? Dörömböltem egyet az ajtón majd beléptem...volna a házban de nem tudtam.
-Ohh hello.-vigyorgott önelégülten Klaus.-Beszeretnél jönni? Sajnálom.-kacagott majd a kanapéra vetette magát s fejét az éppen ott ülő szőke göndör hajú nő ölébe hajtotta akit eddig észre sem vettem.
-Klaus ne játszd az óvodást, beszélni akarok veled!
-Nem igazán érek rá.-mosolyogva ránézett a lányra aki lehajolt majd egy csókot nyomot ajkaira. Mintha megint pofán vertek volna, kezdtek összeroppanni.
-Elizabeth!-bámult kikerekedett szemmel a bátyám.
-Enzo..
-Gyere be!-felelte habozás nélkül.
-Niklaus!-szólt erélyesen Enzo.
-Mondtam hogy nem érek rá.-megfogta a csaj kezét majd felhúzta maga után az emeltre.
-Beszélni akarok vele és fogok is.
-Menj csak.-kacagott én pedig elindultam.-Ohh de..-vissza rántott majd a karjaiba zárt.-hiányoztál lökött húgom.
-Te is nekem Enzy.-csukott szemmel öleltem, jó szorosan azután pedig kibújtam szorításából és felmentem az emeletre, gondolkozás nélkül nyítottam be a szobába..a szobánkba. Azon az ágyon ahol régen együtt aludtunk most ő feküdt egy másik lánnyal.-Bocs a zavarásért.-köhintettem.
-Mondtam hogy nem érek rá.-dünnyögött Klaus.
-Én pedig mondtam hogy beszélni akarok veled!
-Figyelj Klaus majd vissza jövök.-egy csókot nyomott ajkaira majd kiment.
-Mi a fenét akarsz?-förmedt rám.
-Hogy beszélsz velem?
-Ahogy a cédák megérdemlik.-hunyorítva rá néztem majd megfordultam és kifelé indultam. Céda. Ez az ami Klausnak először eszébe jut rólam!?
-Ne hallgass Nikre, nem akart megbántani csak neki ez most nehéz.-állított meg Rebekah.
-Miért beszéltek úgy mintha én akartam volna ezt a bevésődést? Mintha szántszándékkal kerestem volna a párom...féletlen belé botlottam és ha ez érdekel valakit rohadtul örülök neki, mert most az egyszer végre úgy érzem mellette végre önmagam lehetek.
-Én megértelek.-haloványan elmosolyodott majd Enzo a semmiből ott termett és Bekah dereka köré fonta karjait.-Mi megértünk!
-Köszönöm.-átöleltem őket majd tényleges elhagytam a birtokot.
2016. május 4., szerda
135.Sammy.
-Elizabeth, ennek nem lehet így vége.
-Ha ez megnyugtat én sem akartam hogy így legyen vége, de nem tudom hogy lehetne másképp.
-Sehogy!-felém lépett.-Tudom mit érzel, nem ez az amire vágysz. Egy házban két kutyával..mellesleg pont ezzel..-végig mérte Samet majd újra rám nézett.-Hogy fog ő megvédeni bármitől is? Neked kell majd kiállnod magadért és még talán érte is és most rohadtul ne gyere azzal hogy neked így jó lesz és menjek éljek boldogan tovább.
-Akkor mit vársz mit tegyek, mondjak?
-Ha lehet akkor az igazat mond.
-Sosem hazudtam neked Klaus és ezután sem fogok. Kíváncsi vagy arra amit gondolok? Rendben.-vállat vontam.-szerintem a saját két szemeddel láthattad hogy ez nem megy már, folyamatos vita és különlét tudod egy idő után eléggé megterheli a kapcsolatot...szeretlek de ez nem szerelem...ez puszta kötödés azért mert akkor megmentettél, segítettél nekem, megnyíltál nekem és megmutattad hogy te nem a pszichopata, vérszomjas Klaus vagy aki a pokol legsötétebb bugyraiban fog elégni! De...nincs szükségem rád.-mondtam mélyen a szemébe nézve, hátha így nem veszi észre hogy hazudok.
-Szóval nincs..-hümmögött egyet.-de rá van..-megint Samet bámulta.-Erre a..
-Ne! Klaus menj el, kegyetlenül unom az általad rendezett szappanoperákat, az egész életem ebből állt eddig, egyik vitából a másikba..-sóhajtottam.-Bele fáradtam.
-És szerinted Nikolina és Noel mit fognak ehhez szólni? Csak úgy elhagyod őket?
-Remélem megértenek majd, de ha nem vigyázz rájuk. Noel már így is önálló életet él messze Mystic Fallstól, talán sosem látom..Nikolina pedig lassan elköltözik Stefanhoz...kirepültek már.-elmosolyodtam.-De ne velük jöjj, tudod hogy miattuk maradnék ezért próbálsz ezzel marasztalni!
-Olyan nehéz felfogni hogy nem akarlak elveszíteni?-förmedt rám.
-Igen tudom ahogy azt is hogy ez már nem a szerelemről szól.
-Hát mi másról?
-Félsz! Félsz hogy ha nem vagyok veled a régi Klaus leszel akit mindenki elítél mert ő másképp fogja fel a létezést, félsz hogy Elijah újra elveszti a beléd fektetett hitét..és félsz az örökléttől.
-Mintha ismernél.-forgatta a szemét.
-Azért megígéred hogy vigyázol magadra?
-Minek? Amint kilépek ezen az ajtón te lezárod ezt az egészet akkor meg mi értelme lenne? Ne játszd el hogy érdekel mi van velem.-az ajtó felé indult és talán azt várta húzzam vissza. Nem tettem, hagytam hogy menjen.
-Klaus..-szólt hozzá Dean kedves hangon.
-Igen?-mikor felé fordult a fiú meglendítette öklét ami Nik arcára érkezett.
-Soha többé ne emelj kezet az öcsémre.-mosolygott majd kilökte az ajtón.-Lefekszem. Álmos vagyok!-az emeltre mutatott majd megindult felfelé, de mielőtt felért volna vissza fordult.-Ha kérhetek ilyet, legyetek halkak.-kacsintott s tovább állt.
-Idióta.-húzta félmosolyra a száját Sam majd elkente az orrán a vért.
-Gyere, segítek lemosni.
-A tükörben is látom magam.-kacagott.
-Hisz erre való a tükör, hogy lásd benne magad de ne próbálkozz, segíteni fogok.-kézen fogtam majd felhúztam magam után a fürdőbe. Bevizeztem egy rongyot majd elkezdtem letörölni az orra alól és az arcára kenődött vért is.
-Klaus mindig is ilyen volt?
-Harcias, önző és makrancos? Igen mindig is ilyen volt.
-De mégis szeretted. Miért?
-Képzeld magad a helyzetemben.-abba hagytam az arca tisztogatását.-Átver téged egy lány akibe tényleg szerelmes voltál, kihasznál a saját céljai elérése érdekében és te ezt megtudod. Megtudod azt hogy az eddigi életed amit mellette töltöttél hazugság volt, mindent amit mondott csak azért mondta hogy jobban belé szeress és ez megtörtént, úgy érzed napról napra egyre jobban szereted majd jön egy hatalmas pofon ami arra kényszerít hogy menj el, tűnj el innen...és te megteszed. Elmész és egyedül vagy. Egy erdőben alszol el egy padon majd valaki oda lép és azt mondja amíg elsétálunk a birtokig mesélj el mindent. Nagyon kedves veled, hisz mégis a semmiből tetőt tett a fejed fölé, volt hol laknod..volt kikkel laknod...ő segít neked tovább lépni, ő áll melletted ő áll kiérted..te nem éreznéd az hogy nélküle meghalnál? Hogy ha ő nem lenne te sem lennél? Hm?-nyögtem a szavakat mélyen a szemébe nézve majd újra az arcát bámulva törölgettem tovább az arcát.
-De valószínűleg ugyan ezt érezném mint te de az is lehet hogy én nem bírtam volna ki.
-Erős fiú vagy te Sammy.-vigyorogtam.
-Ne hívj Sammynek.
-Miért mit teszel ellene, Sammy?-kérdeztem mosolyogva mire a fiú magához húzott és szorosan megölelt. Nem tudom meddig álltunk ott a fürdőben egymás karjaiban de azt elmondhatom sosem volt még ilyen mámorító érzésben részem. Nem történt semmi olyan testi kapcsolat, de nekem ez az ölelést felért bármivel a világon!
-Jó éjt Bess.-egy lassú puszit nyomot a homlokomra majd ott hagyott.
-Jó éjt Sammy.-suttogtam magamban.
-Ha ez megnyugtat én sem akartam hogy így legyen vége, de nem tudom hogy lehetne másképp.
-Sehogy!-felém lépett.-Tudom mit érzel, nem ez az amire vágysz. Egy házban két kutyával..mellesleg pont ezzel..-végig mérte Samet majd újra rám nézett.-Hogy fog ő megvédeni bármitől is? Neked kell majd kiállnod magadért és még talán érte is és most rohadtul ne gyere azzal hogy neked így jó lesz és menjek éljek boldogan tovább.
-Akkor mit vársz mit tegyek, mondjak?
-Ha lehet akkor az igazat mond.
-Sosem hazudtam neked Klaus és ezután sem fogok. Kíváncsi vagy arra amit gondolok? Rendben.-vállat vontam.-szerintem a saját két szemeddel láthattad hogy ez nem megy már, folyamatos vita és különlét tudod egy idő után eléggé megterheli a kapcsolatot...szeretlek de ez nem szerelem...ez puszta kötödés azért mert akkor megmentettél, segítettél nekem, megnyíltál nekem és megmutattad hogy te nem a pszichopata, vérszomjas Klaus vagy aki a pokol legsötétebb bugyraiban fog elégni! De...nincs szükségem rád.-mondtam mélyen a szemébe nézve, hátha így nem veszi észre hogy hazudok.
-Szóval nincs..-hümmögött egyet.-de rá van..-megint Samet bámulta.-Erre a..
-Ne! Klaus menj el, kegyetlenül unom az általad rendezett szappanoperákat, az egész életem ebből állt eddig, egyik vitából a másikba..-sóhajtottam.-Bele fáradtam.
-És szerinted Nikolina és Noel mit fognak ehhez szólni? Csak úgy elhagyod őket?
-Remélem megértenek majd, de ha nem vigyázz rájuk. Noel már így is önálló életet él messze Mystic Fallstól, talán sosem látom..Nikolina pedig lassan elköltözik Stefanhoz...kirepültek már.-elmosolyodtam.-De ne velük jöjj, tudod hogy miattuk maradnék ezért próbálsz ezzel marasztalni!
-Olyan nehéz felfogni hogy nem akarlak elveszíteni?-förmedt rám.
-Igen tudom ahogy azt is hogy ez már nem a szerelemről szól.
-Hát mi másról?
-Félsz! Félsz hogy ha nem vagyok veled a régi Klaus leszel akit mindenki elítél mert ő másképp fogja fel a létezést, félsz hogy Elijah újra elveszti a beléd fektetett hitét..és félsz az örökléttől.
-Mintha ismernél.-forgatta a szemét.
-Azért megígéred hogy vigyázol magadra?
-Minek? Amint kilépek ezen az ajtón te lezárod ezt az egészet akkor meg mi értelme lenne? Ne játszd el hogy érdekel mi van velem.-az ajtó felé indult és talán azt várta húzzam vissza. Nem tettem, hagytam hogy menjen.
-Klaus..-szólt hozzá Dean kedves hangon.
-Igen?-mikor felé fordult a fiú meglendítette öklét ami Nik arcára érkezett.
-Soha többé ne emelj kezet az öcsémre.-mosolygott majd kilökte az ajtón.-Lefekszem. Álmos vagyok!-az emeltre mutatott majd megindult felfelé, de mielőtt felért volna vissza fordult.-Ha kérhetek ilyet, legyetek halkak.-kacsintott s tovább állt.
-Idióta.-húzta félmosolyra a száját Sam majd elkente az orrán a vért.
-Gyere, segítek lemosni.
-A tükörben is látom magam.-kacagott.
-Hisz erre való a tükör, hogy lásd benne magad de ne próbálkozz, segíteni fogok.-kézen fogtam majd felhúztam magam után a fürdőbe. Bevizeztem egy rongyot majd elkezdtem letörölni az orra alól és az arcára kenődött vért is.
-Klaus mindig is ilyen volt?
-Harcias, önző és makrancos? Igen mindig is ilyen volt.
-De mégis szeretted. Miért?
-Képzeld magad a helyzetemben.-abba hagytam az arca tisztogatását.-Átver téged egy lány akibe tényleg szerelmes voltál, kihasznál a saját céljai elérése érdekében és te ezt megtudod. Megtudod azt hogy az eddigi életed amit mellette töltöttél hazugság volt, mindent amit mondott csak azért mondta hogy jobban belé szeress és ez megtörtént, úgy érzed napról napra egyre jobban szereted majd jön egy hatalmas pofon ami arra kényszerít hogy menj el, tűnj el innen...és te megteszed. Elmész és egyedül vagy. Egy erdőben alszol el egy padon majd valaki oda lép és azt mondja amíg elsétálunk a birtokig mesélj el mindent. Nagyon kedves veled, hisz mégis a semmiből tetőt tett a fejed fölé, volt hol laknod..volt kikkel laknod...ő segít neked tovább lépni, ő áll melletted ő áll kiérted..te nem éreznéd az hogy nélküle meghalnál? Hogy ha ő nem lenne te sem lennél? Hm?-nyögtem a szavakat mélyen a szemébe nézve majd újra az arcát bámulva törölgettem tovább az arcát.
-De valószínűleg ugyan ezt érezném mint te de az is lehet hogy én nem bírtam volna ki.
-Erős fiú vagy te Sammy.-vigyorogtam.
-Ne hívj Sammynek.
-Miért mit teszel ellene, Sammy?-kérdeztem mosolyogva mire a fiú magához húzott és szorosan megölelt. Nem tudom meddig álltunk ott a fürdőben egymás karjaiban de azt elmondhatom sosem volt még ilyen mámorító érzésben részem. Nem történt semmi olyan testi kapcsolat, de nekem ez az ölelést felért bármivel a világon!
-Jó éjt Bess.-egy lassú puszit nyomot a homlokomra majd ott hagyott.
-Jó éjt Sammy.-suttogtam magamban.
2016. május 2., hétfő
134.Vigyázz magadra!
/04.30/Ma hogy egy éve regisztráltam az Illúziót, akkor még fogalmam sem volt arról hogy meddig fogom írni vagy hogy milyen rendszerességgel. Ha kedvem vagy épp ötletem volt leültem és írtam. És most itt vagyunk. Egy év alatt 134 rész, és 3220 oldal megtekintés.! Köszönöm nektek.
A bőröndömmel sétálgattam Mystic Falls kihalt utcáin mikor hirtelen szúrófájdalmat éreztem a mellkasomban. Félve lenéztem. Egy nyíl állt ki belőlem. Vállat vontam majd kihúzni készültem de hamar meggondoltam magam. Hirtelen történt az egész. Az egyensúlyom megingott s mindent sötétség borított el.
-Te hülye!-szólt egy ismerős hang aki rögvest ki oldozott.
-Most mivan?
-Ő Elizabeth! Róla meséltem neked.-az ölébe húzott az illető akinek a kilétét akkor tudtam meg mikor belélegeztem illatát. Sam.
-Bocs tesó.-húzta el a száját a homályos alak előttem.
-Jobban figyelhetnél rám, én hallom amit mondok de te miért nem?
-Sötét volt, honnan kellett volna látnom a csillogó kék szemét vagy a göndör szőke haját?
-Csak gondolj bele, ha mást lősz le?-a kezét a derekamra tette ami nyugtató hatással volt rám.
-Szóval ő lenne Dean?-kérdeztem kómásan.
-Igen, ő Dean.
-Jó bemutatkozás volt.-feleltem mire mindkét fiú felnevetett. Egy darabig Samhez bújva feküdtem hogy kitisztuljon a szervezetemből a verbéna. Miután már láttam jobban szemügyre vettem a mi Dean Winchesterünket. Zöldes-barnás szeme és rövid barna haja volt hozzá borosta. Ívelt állkapcsa tökéletes összhangot adott a megjelenésének.
Volt hasonlóság de távolról is észre vehető hogy Dean problémásabb személyiség. Sam ártatlanabb de ez cseppet sem jeleni azt hogy gyengébb vagy hogy mellette nem lennék biztonságban.
-Srácok, tudom talán nagy kérés lesz de szeretnék itt maradni..-lesütött szemmel tettem fel a kérdésem.
-Addig maradsz ameddig szeretnél.-felelte Sam amin elmosolyodtam.
-Ha nem akarnál maradni akkor is maradnál.
-Ezt gondolod, Dean?
-Maximálisan.-nevetett.
-Gyere.-fogta meg a kezem Sam majd felhúzott az emeletre.-Nem a legtágasabb vendégszoba a világon.-belökte az ajtót.-de remélem megfelel.-Tényleg nem volt nagy szoba, de valamiért még is olyan otthonosnak tűnt.
-Tökéletes.
-Hát üdv itthon.-mosolygott. Beléptem a szobába letettem a cuccom az ágyra majd leültem mellé.-Figyelj, ha esetleg úgy gondolod vissza mennél menj!-leülte mellém.
-Csak a bátyám és Nikolinát sajnálom, őket nem akartam elhagyni..de nem! Nekem itt tökéletes.
-Miért vártam erre a válaszra?-suttogta majd elmosolyodott.
-Miért vártam erre a reakcióra?
-Ne csak te flörtölj velem.
-Én? Eszem ágában nincs!-védekeztem.
-Nincs, nincs..-megint elmosolyodott én pedig éreztem ahogy az arcomat elönti a pír.-Egy mosoly elég ahhoz hogy zavarba jöjj?-nevetett amin színt úgy elolvadtam.
-Hagyj már..-nevetve oldalba könyököltem.-Senki sem jött zavarba.
-Szóval senki?-közelebb hajolt hozzám.-Nem vagy ki annyira hogy most simán megcsókolhatnálak?-suttogta a szavakat. Haloványan megráztam a fejem tartva a szemkontaktus mire ő közelebb hajolt..lehunytam a szemem..-Gondoltam.-kacagott majd megpuszilta az arcom és ott hagyott.
-SZEMÉT!-kiáltottam utána nevetve. Annyira össze vagyok zavarodva és tele vagyok rossz érzésekkel, ami Klaust illeti. Ismerem őt. Tudom mire képes. Elhessegettem a gondolataim majd elkezdtem kipakolni. A fülembe dugtam a fül hallgatom majd a zenét dúdolva pakolásztam tovább.
-Sam szemszög.-
-Na oda raktad magad öcsi?-kacsintott Dean.
-Nem minden a szex..-feleltem összevont szemöldökkel.
-Sammy, ne sértsd meg a nevem! A Winchester név mindig is a nőcsábászok listáján szerepelt, kérlek öcsikém..ne hozz rám szégyent.-a kezeit a vállamra tettem.
-Ezt most komolyan mondod?
-Halálosan!
-Na menj a francba.-nevetve ellöktem magamtól ezzel egyhuzamban pedig kiszakadt az ajtónk.
-Hogy hívnak?-fordult Dean felé egy igen ideges férfi.
-Ki kérdezi?
-Niklaus Mikaelson vagyok, személyesen.-szerénykedett.-Sam Winchestert keresem, van egy kis elintézni valónk.-ökölbe szorította kezét.
-Én vagyok Sam Winchester.-mosolygott rá.
-Örülök.-felelte majd a bátyám felé indította kezét. Nem hagyhatom hogy miattam összeverekedjen valakivel. Oda ugrottam és elkaptam a kezét.-Én vagyok Sam.
-Igen, valahogy rád jobban illik ez a név.-nevetett.-Nem fér a fejembe hogy te vésődtél be neki..hát mit tudsz te adni neki ami én nem?-szólt újra majd közelebbről is megismerkedtem öklével.-Mit?
-Niklaus! Ereszd el. Most.-hallatta magát egy édes hang.
-Elizabeth..
-És még mindig fogod.-mosolyogva felénk lépett mire Klaus elengeded.-Menj el.
-Velem kell jönnöd.
-Nem kell, többé nem.-válaszolt a könnyeivel küszködve majd megfogta a kezem.
-Ezt az életet választod? Legyen, de ne felejts el hogy ez az egész miattad volt.-mosolygott a lányra aki kérdőn nézett rá.-Vagy érted, nekem teljesen mindegy.-mosolyogva a mellkasába nyúlt.
-Ne tedd ezt!
-Tegye csak.-vágta rá Dean.-És még boldog lehet hogy nem én téptem ki a szívét! Hiba volt kezet emelnie Sammyre.
-Klaus ez hülyeség! Rád vár valaki...téged keres mindenkiben de senkiben sem talál meg..ha te elmész ő pár nélkül marad.-lopva rá néztem Samre aki szint úgy engem nézett.-Hagyd hogy bevésődjön valaki, a szerelem csak egy bennünk maradt emberi érzés..nem ér fel azzal mikor valaki bevésődik.-ezt inkább Samnek mondtam mint Klausnak.
-Engedd hogy elmondjak valamit Elizabeth! A szerelmem feléd nagyobb mint a bevésődés érzése.
-Ezt mégis hogy érted?
-Úgy hogy már több mint száz éve meg van a párom, a másik felem...de a szerelem amit irántad érzek nagyobb és jobb mint amit Hayley iránt!
-Hayley..-forgattam a szemem.-Na vele a boldog jövő necces, de te vagy Niklaus Mikaelson személyesen! Megfogod oldani. Sajnálom.-lehúztam a gyűrűt az ujjamról majd a kezébe adtam. -Vigyázz magadra Klaus.
A bőröndömmel sétálgattam Mystic Falls kihalt utcáin mikor hirtelen szúrófájdalmat éreztem a mellkasomban. Félve lenéztem. Egy nyíl állt ki belőlem. Vállat vontam majd kihúzni készültem de hamar meggondoltam magam. Hirtelen történt az egész. Az egyensúlyom megingott s mindent sötétség borított el.
-Te hülye!-szólt egy ismerős hang aki rögvest ki oldozott.
-Most mivan?
-Ő Elizabeth! Róla meséltem neked.-az ölébe húzott az illető akinek a kilétét akkor tudtam meg mikor belélegeztem illatát. Sam.
-Bocs tesó.-húzta el a száját a homályos alak előttem.
-Jobban figyelhetnél rám, én hallom amit mondok de te miért nem?
-Sötét volt, honnan kellett volna látnom a csillogó kék szemét vagy a göndör szőke haját?
-Csak gondolj bele, ha mást lősz le?-a kezét a derekamra tette ami nyugtató hatással volt rám.
-Szóval ő lenne Dean?-kérdeztem kómásan.
-Igen, ő Dean.
-Jó bemutatkozás volt.-feleltem mire mindkét fiú felnevetett. Egy darabig Samhez bújva feküdtem hogy kitisztuljon a szervezetemből a verbéna. Miután már láttam jobban szemügyre vettem a mi Dean Winchesterünket. Zöldes-barnás szeme és rövid barna haja volt hozzá borosta. Ívelt állkapcsa tökéletes összhangot adott a megjelenésének.
-Srácok, tudom talán nagy kérés lesz de szeretnék itt maradni..-lesütött szemmel tettem fel a kérdésem.
-Addig maradsz ameddig szeretnél.-felelte Sam amin elmosolyodtam.
-Ha nem akarnál maradni akkor is maradnál.
-Ezt gondolod, Dean?
-Maximálisan.-nevetett.
-Gyere.-fogta meg a kezem Sam majd felhúzott az emeletre.-Nem a legtágasabb vendégszoba a világon.-belökte az ajtót.-de remélem megfelel.-Tényleg nem volt nagy szoba, de valamiért még is olyan otthonosnak tűnt.
-Tökéletes.
-Hát üdv itthon.-mosolygott. Beléptem a szobába letettem a cuccom az ágyra majd leültem mellé.-Figyelj, ha esetleg úgy gondolod vissza mennél menj!-leülte mellém.
-Csak a bátyám és Nikolinát sajnálom, őket nem akartam elhagyni..de nem! Nekem itt tökéletes.
-Miért vártam erre a válaszra?-suttogta majd elmosolyodott.
-Miért vártam erre a reakcióra?
-Ne csak te flörtölj velem.
-Én? Eszem ágában nincs!-védekeztem.
-Nincs, nincs..-megint elmosolyodott én pedig éreztem ahogy az arcomat elönti a pír.-Egy mosoly elég ahhoz hogy zavarba jöjj?-nevetett amin színt úgy elolvadtam.
-Hagyj már..-nevetve oldalba könyököltem.-Senki sem jött zavarba.
-Szóval senki?-közelebb hajolt hozzám.-Nem vagy ki annyira hogy most simán megcsókolhatnálak?-suttogta a szavakat. Haloványan megráztam a fejem tartva a szemkontaktus mire ő közelebb hajolt..lehunytam a szemem..-Gondoltam.-kacagott majd megpuszilta az arcom és ott hagyott.
-SZEMÉT!-kiáltottam utána nevetve. Annyira össze vagyok zavarodva és tele vagyok rossz érzésekkel, ami Klaust illeti. Ismerem őt. Tudom mire képes. Elhessegettem a gondolataim majd elkezdtem kipakolni. A fülembe dugtam a fül hallgatom majd a zenét dúdolva pakolásztam tovább.
-Sam szemszög.-
-Na oda raktad magad öcsi?-kacsintott Dean.
-Nem minden a szex..-feleltem összevont szemöldökkel.
-Sammy, ne sértsd meg a nevem! A Winchester név mindig is a nőcsábászok listáján szerepelt, kérlek öcsikém..ne hozz rám szégyent.-a kezeit a vállamra tettem.
-Ezt most komolyan mondod?
-Halálosan!
-Na menj a francba.-nevetve ellöktem magamtól ezzel egyhuzamban pedig kiszakadt az ajtónk.
-Hogy hívnak?-fordult Dean felé egy igen ideges férfi.
-Ki kérdezi?
-Niklaus Mikaelson vagyok, személyesen.-szerénykedett.-Sam Winchestert keresem, van egy kis elintézni valónk.-ökölbe szorította kezét.
-Én vagyok Sam Winchester.-mosolygott rá.
-Örülök.-felelte majd a bátyám felé indította kezét. Nem hagyhatom hogy miattam összeverekedjen valakivel. Oda ugrottam és elkaptam a kezét.-Én vagyok Sam.
-Igen, valahogy rád jobban illik ez a név.-nevetett.-Nem fér a fejembe hogy te vésődtél be neki..hát mit tudsz te adni neki ami én nem?-szólt újra majd közelebbről is megismerkedtem öklével.-Mit?
-Niklaus! Ereszd el. Most.-hallatta magát egy édes hang.
-Elizabeth..
-És még mindig fogod.-mosolyogva felénk lépett mire Klaus elengeded.-Menj el.
-Velem kell jönnöd.
-Nem kell, többé nem.-válaszolt a könnyeivel küszködve majd megfogta a kezem.
-Ezt az életet választod? Legyen, de ne felejts el hogy ez az egész miattad volt.-mosolygott a lányra aki kérdőn nézett rá.-Vagy érted, nekem teljesen mindegy.-mosolyogva a mellkasába nyúlt.
-Ne tedd ezt!
-Tegye csak.-vágta rá Dean.-És még boldog lehet hogy nem én téptem ki a szívét! Hiba volt kezet emelnie Sammyre.
-Klaus ez hülyeség! Rád vár valaki...téged keres mindenkiben de senkiben sem talál meg..ha te elmész ő pár nélkül marad.-lopva rá néztem Samre aki szint úgy engem nézett.-Hagyd hogy bevésődjön valaki, a szerelem csak egy bennünk maradt emberi érzés..nem ér fel azzal mikor valaki bevésődik.-ezt inkább Samnek mondtam mint Klausnak.
-Engedd hogy elmondjak valamit Elizabeth! A szerelmem feléd nagyobb mint a bevésődés érzése.
-Ezt mégis hogy érted?
-Úgy hogy már több mint száz éve meg van a párom, a másik felem...de a szerelem amit irántad érzek nagyobb és jobb mint amit Hayley iránt!
-Hayley..-forgattam a szemem.-Na vele a boldog jövő necces, de te vagy Niklaus Mikaelson személyesen! Megfogod oldani. Sajnálom.-lehúztam a gyűrűt az ujjamról majd a kezébe adtam. -Vigyázz magadra Klaus.
2016. április 29., péntek
133.Gyönyörű búcsú.
-És mi lesz most Sam?
-Most? Ehetnénk valamit, farkaséhes vagyok.-kacagott majd útnak indultunk. Fogalmam sem volt mi történik velem de tetszett. Egymást szórakoztatva léptünk be egy étterembe. Egy kicsi de még is nagyon hangulatos hely volt. A pincérlány kedvesen röppent felénk és vette fel a rendeléseinket.-Szóval Elizabeth, mesélj hogy kerültél Mystic Fallsba?-mosolygott rám.
-Ez egy hosszú történet..egy hosszú és esemény dús történet.
-Időm mint a tenger, rád meg főleg.-akaratlanul is elmosolyodtam majd vettem egy mély levegőt.-A szüleim meghaltak egyedül éltem nem messze Mystictől, egy ideig ment minden a saját ismert módján majd mint valami idióta filmben jött egy új srác az iskolámba, Luke Hemmings...megismerkedtünk amiből szerelem szövődött, rá pár hétre megjelent a házban Tyler Lockwood.-haloványan elmosolyodtam.-valahogy áttáncoltam felé, azt mondta vele könnyebb lesz és tényleg így lett, vele jobb volt mint Lukeal. Tylerrel sokkal több ideig éltünk együtt úgy hogy nagyon boldogok voltunk, úgy éreztem csak mellette lehetek az aki lenni akarok. De természetesen nekem nem jár boldogság. Elhittem hogy igen már minden jó lesz de ekkor kaptam életem egyik legnagyobb pofonját. Kihasználás céljából volt velem és de aztán belém szeretett de mikor én ezt megtudtam ne bírtam mellette maradni, csalódtam benne.-sóhajtottam.-Aztán elcuccoltam tőle, nem tudtam hova menni így lepakoltam magamnak egy padra és akkor jelent meg Niklaus Mikaelson aki amúgy Tyler apja...igazából ebből is szerelem lett és tényleg még mindig szeretem őt. de tegnap róla is kiderült valami. Ő ölte meg az édesanyámat.-Fogalmam sincs miért meséltem el neki mindent az életemről mikor alig pár órája ismerem..talán a bevésődés miatt de úgy érzem megbizhatok benne.
-Eseménydús..-megrázta a fejét.-Nagyon erős lány vagy remélem tudod.-bólintottam.
-Te jössz, hallgatlak.
-Az én életem közel sem ilyen hosszú..-vigyorgott.-Az szüleim meghaltak, egy vadászat során szóval csak én és a bátyám vagyunk, igazából mit itt születtünk de nem mindig vagyunk itt és ez úgy értsd hogy sokszor utazgatunk a városok között.-mosolygott.
-Hát ez tényleg nem hosszú.-kacagtam.-Miféle vadászat volt ami a szüleitek életét követelte?
-Ez ilyen családi vonás...mi a rossz természetfelettiekre vadászunk.
-Ez szuper.-ámulattal néztem Samre.-És a bátyád? Ő ilyenkor hol van?
-Hozzá indultam éppen, de ha megtudja miért késtem megfogja érteni.-Rám tört a beismerés érzése, már tudom miért veszekszünk mi annyit Klaussal...nem ő a párom a lelki társam, a másik felem. Beszélnem kell vele, rögvest.
-Sam, nekem most el kell mennem..ígérd meg hogy látjuk még egymást!-fogalmam sincs miért mondtam ezt, egyszerűen ki kellett mondanom.
-Ezt nem kell megígérnem, nem fogjuk bírni egymás nélkül..a bevésődés már csak ilyen.
-Majd akkor összefutunk.-egy puszit nyomtam az arcára majd indulni készültem de egy erős férfi kar visszahúzott és magához ölelt. Igyekezem a legközelebb bújni hozzá hogy még jobban érezhessem férfias illatát. Kábítóhatással volt rám. Nagy harc árán kibontakoztam a jóleső ölelésből és utamra indultam. Nem tudom még hogyan fogom ezt tálalni Klausnak de meg kellett tennem. Féltem az ő és a többiek reakciójától hisz igen nagy dolgot fogok mondani.
-Azt hittem sosem érsz haza..-zárt a karjaiba Enzo.
-Hát itt vagyok.-kuncogtam.
-Itt vagy de mi történt?
-Szeretnék elmondani valamit, úgy mindenkinek.-a szuper hallás ilyenkor igen kifizetődő hisz rögtön oda özönlöttek a többiek.
-Mondj bármit de először hallgass meg.-szólt Klaus. Azt hittem hogy olyan lesz mint régen, de mikor most rá nézek nem a villogó szemeit és tökéletes arcát látom hanem valakit akit régen szerettem, egy elmúlt szerelem már csak. Bár ez cseppet sem jelenti azt hogy akkor most Sam lesz életem szerelme mert nem, ő csak a társam. Bólintottam hogy Klaus elmondhassa végre az igazát, nem mintha ez változtatna bármin is.
-Elizabeth az édesanyád felakart téged áldozni, védeni próbáltalak.
-Ez akkor sem változtat jelenleg semmin.-haloványan elmosolyodtam mert eszembe jutott Sam zöld szeme és vadító mosolya.-Tudom miért veszekszünk állandó jelleggel Niklaus.
-Ezt nem értem.
-Én sem értettem, de már tudom, már érzem! Vérfarkasok vagyunk, részben...a gének bennünk vannak és..a farkasoknál van egy úgy nevezett bevésődés de ez kettőnk között nem alakult ki.
-Honnan tudsz te erről egyáltalán?
-Ma találkoztam valakivel teljesen véletlen, épp ide fele jöttem mikor nekem össze ütköztem valakivel...mikor megfogta kezem hogy felhúzzam a földről átjárt egy mámorító érzés, érzem a szívverését a mellkasomban, hallom a gondolatait...a másik felem lett.
-Hogy hívják!?-a hangját fájdalom és düh uralta.
-Szerintem ez már mellékes.-lehajtottam a fejem.
-Szóval most elmész..-szólalt meg rekedten Kol.
-Még én magam sem tudom mi történik.
-Mi történne Elizabeth? Néha igazán elővehetnéd az agyadat és használhatnád!-förmedt rám Klaus.-Nem fér a fejembe hogy tudod ezt elhinni, komolyan? Bevésődött valaki csak úgy? Egy jött ment? Hányinger.
-Szerinted én irányítom?
-Irányíthatnád!-kiabált.
-Ne aggódj Niklaus, többször nem kell rosszul érezned magad miattam, kilépek ezen az ajtón mint már annyiszor és ígérem olyan lesz mintha sosem léteztem volna!!
-És hova mész? Ahhoz a féreghez?-ideges lettem rá hogy így beszél Samről, ezért hirtelen felindulásból hozzá csaptam őt a falhoz egy csuklómozdulattal.
-Ne merj így beszélni róla!
-És még őt véded, klassz.-forgatta a szemét.
-Igen őt védem mert tudja hogy te vagy de ő mégsem ócsárol téged, neked sem kéne őt.
-Kit is?
-Samet.-nyögtem halkan.
-Sam..
-Igen Sam!-felrohantam az emeletre, összepakoltam a cuccom és lementem a többiekhez.-Vigyázatok magatokra.-mosolyogva körbe néztem majd megöleltem Enzot és eltűntem onnan.
2016. április 28., csütörtök
132.Szakadj ki a monoton napokból.
Már nem csak a fejem a szívem is zakatolt. Őrjítő félelem, fájdalom és tudatlanság kerített hatalmába, fogalmam sem volt arról hogy mi történt tegnap este a sokadik bourbon után.
-Tyler..-szólítgattam a fejem fogva, attól féltem leszakad a helyéről annyira fájt. A fiú csak fáradtan felmordult és átfordult a másik oldalára..komolyan mint egy partra vetett hal. Megvontam vállam és hozzá dobtam a párnám.
-Fent vagyok!-felemelte mutatóujját majd nagy nehezen felült..kikerekedtek a szemei, a szívverésére is gyorsabb lett és ha ez nem lenne elég, vadul harapdálni kezdte az ajkát. Hirtelen talán nem is jutott eszembe mi váltott ki belőle ilyen indulatos viselkedést aztán lenéztem magamra..hát igen..én is meglennék lepve ha a szerelmem akivel az egész éjjelt töltöttem egy pólóban és egy alsóneműben ül nem messze tőlem. Haloványan elmosolyodtam majd betakartam a lábaim.-Nem emlékszem semmire.
-Én sem..-gondolkozott hátha eszébe jut valami.-semmire.-a tudatlanság kiült arcára.
-A sok pia..-néztem a földön lévő üres üvegre.
-Igen az elég nyomos ok lehet a tegnap este kiesésére.
-Meg kell tudnom mi vagy mi nem történt!
-Mi történt volna? Iszogattunk aztán el aludtunk.-igazat adva neki bólintottam.-Letusolok.-feltápászkodott a földről majd felkecmergett a lépcsőn. Reggeli lépései lassúak voltak, talán fájdalmasak is nem mintha azzal mentegetőzhetne hogy mennyire nehéz ki kelni pihe-puha ágyikójából. Ez mindenhol tökéletesen tud aludni vagy mi a fene? A gondolataim önszántamból megtörtem, felálltam és úgy ahogy voltam neki álltam eltakarítani a mocskot. Nem bírtam elnézni tovább.-Ohh, remélem ebből én nem ettem..-végig mértem a zacskóba csomagolt mérget aminek chips a megnevezése majd azt is összegyűrtem és a kezemben lévő szemeteszsákba dobtam. Mit keres ennyi üveg ezen a padlón? Több az üveg mint a fa..-gondoltam magamban majd óvatosan lehajoltam és felszedtem mindent. Szapora lélegzetvételre lettem figyelmes. Hátra kaptam a fejem. A lépcső tetején Tyler állt álla alatt a kezével, vadul harapdálta ajkát.
-Ha gondolod...bejezem, menj tusolj le..-nyögdécselt.
-Nem gondolod hogy befejezed, befogod fejezni.-mosolyogva elmentünk egymás mellett. Erős késztetést éreztem arra hogy vissza forduljak és megnézzem izmos hátát de tartottam magam. Ahogy a forró víz a bőrömhöz ért éreztem hogy megtisztulok. Éreztem azt hogy minden gond és baj feloldódik végig folyik testemen majd leér a többi vízcsepp közé a kabinaljára. Felsóhajtottam a jóleső érzéstől.
-Jól vagy?-hallottam Tyler kacagó hangját.
-Persze miért?
-Hát úgy sóhajtozol mint aki éppen akciózik.
-Szeretnéd mi?-elnevettem magam.
-Nem állnék ellent.
-Jó is a barátzóna igaz?-nem válaszolt tovább én pedig inkább kimásztam a víz alól, felöltöztem majd Ty után mentem.-Tyler tudni akarok valamit, gyere és segíts nekem.
-Mégis miben?-kíváncsian leült elém.
-Csak fogd meg a kezem és néz rám.-megtette amit kértem, a kezemre szorított majd a szemembe nézett. Jó mélyen. Néztük egymást egy darabig, teljesen elvesztem a mélybarna szemekben...megráztam a fejem majd tényleg a lényegre koncentráltam. Meg akartam tudni a tegnap este történteket, tisztában akartam lenni mindennel..tudnia akartam hogy lesz-e gerincem Klaus gyönyörű szemeibe nézni. Tudom kell!
-Jó és rossz..-nyögtem mikor megtudtam a múlt éjszakát.
-Már mint?
-Nem feküdtünk le egymással..de..
-De?-kérdezte felvont szemöldökkel, rémült tekintettel.
-Megcsókoltalak..
-Ez már megtörtént párszor..valljuk be, ki tudna nekem ellenállni? Hát tökéletes vagyok.-hátra dőlt a kanapén én pedig nevetve a vállába bokszoltam. Tudom hogy ezzel csak nyugtatni akar..és fogalmam sincs hogy csinálja de megy neki. Jól megy neki.
-Fogalmam sincs mit kéne most tennem.
-Ezt hogy érted?-az arcára másodpercek alatt visszaült a komolyság.
-Bármit csinál szeretem őt, de akkor is bármikor megfogom a kezét az fog eszembe jutni hogy ezek a kezek vették el az édesanyámat, hányingerem támad.
-Két választásod van, elhagyod és tovább lépsz vagy vele maradsz és megpróbálod elfelejteni. Nincs harmadik kiskapu de szerintem ezzel te is tisztában vagy.
-Nem megy már ez nekem.-sóhajtottam.
-Már hogy ne menne? A férjed..lesz, de akkor is...szereted.
-Szeretem de ez nekem sok, bezártnak érzem magam Tyler. Ott vagyok mindig Klaussal a többiek körében és nem is velük van baj mert tényleg mindenki szeretek aki ott lakik de kicsit soknak érzem az időt amit velük töltök. Túl soknak.
-Szakadj ki a monoton napokból.
-Próbálkozom, de jelenleg az egyetlen lehetőségem az te vagy.-mosolyogtam.
-Éljenek a barátok.-talán gúnyolódott, de rá hagytam.
-Haza megyek, majd még jövök rendben?
-Rendben.-kacagott majd magához ölelt erősen, szorosan és sokáig de nem érdekelt akkor kegyetlen jól esett. Kellett egy ilyen igazi és őszinte ölelés. Nagy nehezen kiszakadtam az ölelésből majd útnak eredtem. A fejemet a sok gondolatom súlya húzza ami jelenleg két dolog körül forgott, mi lesz velünk Klaussal és hogy mit csináljak hogy kilépjek a szürke napjaimból.
Semmi sincs amivel úgy tudnék foglalkozni hisz ez a tehetségtelenségem megalapozta, rendesen.
Nincs miben örömöm lejem, egyszerűen semmi. Na és Klaus? Mi történhet? Haza érek, és minden vissza áll a régi kerékvágásba vagy vita, vita és aztán béke de akár vége is lehet. Pocsékul érzem magam. Tehetetlen és döntés képtelen vagyok.-Egy hatalmas koppanás zökkentett ki a gondolataimból amik lassan felzabáltak. A hang után kémleltem, körbe fordultam hogy rá jöjjek mi koppant ekkorát.-Bocsánat.-nyújtottam a kezem a fiú felé aki a földön pihent. A homlokára omló haja mögül pásztázott zöld szemeivel, haloványan elmosolyodtam hátha így biztatom arra hogy hozzám érjen. Kicsit eltétovázott majd a kezemre markolt. Fura érzés fogott el mikor hozzám a kezeink összeértek, kérdőn ránéztem. A fiú is érzi, látom rajta hogy meglepődött..de aztán..elmosolyodott, de ez a mosoly más volt. Ez szívig hatoló mosoly volt ami mellett a szemei szikrákat szórtak. Beleborzongtam.
-Bocsi hogy beléd estem.-mosolygott.
-Én bocsi hogy belém kellett esned.-tovább akartam menni, el akartam tűnni onnan de a lábam mintha földbegyökerezett volna. Nem bírtam megmozdulni csak álltam a fiúval szemben aki még mindig szorítja a kezem.-Mennem kell.
-Igen, nekem is!-ő sem mozdult..egymás szemét pásztáztunk mikor szívdobogást kezdtem érezni a mellkasomban de nem, nem a sajátomat..ez erősebb volt és gyorsabb. A fiú arca átváltozott.
-Ez nem hiszem el.-a földre rogyott majd elengedte a kezem. Hiányzott hogy hozzám érjen.
-Most mi történt?-leguggoltam mellé de ő csak kikerekedett szemmel bámult rám.-Baj van?
-Vérfarkas vagy, igaz?
-Olyasféle, dampyr.
-Én pedig vérfarkas vagyok az eredeti vérfarkas családból..de várj, benned is van farkas gén..istenem ez csodálatos érzés, jobb mint mesélték!-szinte elájult az ámulattól.
-Miért mi történt most?
-Nem hallottál még a bevésődésről igaz?-megráztam a fejem.-Nem tudom hogy leírni, ez az mikor minden megtennél a másikért, ő ad célt az életednek hogy úgy mondjam a másik feled lesz és akarva akaratlanul is vele akarsz lenni de nem mindig a szerelemre összpontosítva..lehettek akár barátok..de mindenképp mellette akarsz lenni mert nélküle unalmas lesz minden, nélküle nem vagy teljes.
-Szóval bevésődtünk egymásnak?
-Igen, egy életen át..ami valljuk be hosszú idő.-kacagott.-Hogy hívnak?
-Elizabeth Wayne...-mosolyogtam a gyönyörű szemeibe.-Hát téged, másik felem?
-Én Sam Winchester vagyok.
-Tyler..-szólítgattam a fejem fogva, attól féltem leszakad a helyéről annyira fájt. A fiú csak fáradtan felmordult és átfordult a másik oldalára..komolyan mint egy partra vetett hal. Megvontam vállam és hozzá dobtam a párnám.
-Fent vagyok!-felemelte mutatóujját majd nagy nehezen felült..kikerekedtek a szemei, a szívverésére is gyorsabb lett és ha ez nem lenne elég, vadul harapdálni kezdte az ajkát. Hirtelen talán nem is jutott eszembe mi váltott ki belőle ilyen indulatos viselkedést aztán lenéztem magamra..hát igen..én is meglennék lepve ha a szerelmem akivel az egész éjjelt töltöttem egy pólóban és egy alsóneműben ül nem messze tőlem. Haloványan elmosolyodtam majd betakartam a lábaim.-Nem emlékszem semmire.
-Én sem..-gondolkozott hátha eszébe jut valami.-semmire.-a tudatlanság kiült arcára.
-A sok pia..-néztem a földön lévő üres üvegre.
-Igen az elég nyomos ok lehet a tegnap este kiesésére.
-Meg kell tudnom mi vagy mi nem történt!
-Mi történt volna? Iszogattunk aztán el aludtunk.-igazat adva neki bólintottam.-Letusolok.-feltápászkodott a földről majd felkecmergett a lépcsőn. Reggeli lépései lassúak voltak, talán fájdalmasak is nem mintha azzal mentegetőzhetne hogy mennyire nehéz ki kelni pihe-puha ágyikójából. Ez mindenhol tökéletesen tud aludni vagy mi a fene? A gondolataim önszántamból megtörtem, felálltam és úgy ahogy voltam neki álltam eltakarítani a mocskot. Nem bírtam elnézni tovább.-Ohh, remélem ebből én nem ettem..-végig mértem a zacskóba csomagolt mérget aminek chips a megnevezése majd azt is összegyűrtem és a kezemben lévő szemeteszsákba dobtam. Mit keres ennyi üveg ezen a padlón? Több az üveg mint a fa..-gondoltam magamban majd óvatosan lehajoltam és felszedtem mindent. Szapora lélegzetvételre lettem figyelmes. Hátra kaptam a fejem. A lépcső tetején Tyler állt álla alatt a kezével, vadul harapdálta ajkát.
-Ha gondolod...bejezem, menj tusolj le..-nyögdécselt.
-Nem gondolod hogy befejezed, befogod fejezni.-mosolyogva elmentünk egymás mellett. Erős késztetést éreztem arra hogy vissza forduljak és megnézzem izmos hátát de tartottam magam. Ahogy a forró víz a bőrömhöz ért éreztem hogy megtisztulok. Éreztem azt hogy minden gond és baj feloldódik végig folyik testemen majd leér a többi vízcsepp közé a kabinaljára. Felsóhajtottam a jóleső érzéstől.
-Jól vagy?-hallottam Tyler kacagó hangját.
-Persze miért?
-Hát úgy sóhajtozol mint aki éppen akciózik.
-Szeretnéd mi?-elnevettem magam.
-Nem állnék ellent.
-Jó is a barátzóna igaz?-nem válaszolt tovább én pedig inkább kimásztam a víz alól, felöltöztem majd Ty után mentem.-Tyler tudni akarok valamit, gyere és segíts nekem.
-Mégis miben?-kíváncsian leült elém.
-Csak fogd meg a kezem és néz rám.-megtette amit kértem, a kezemre szorított majd a szemembe nézett. Jó mélyen. Néztük egymást egy darabig, teljesen elvesztem a mélybarna szemekben...megráztam a fejem majd tényleg a lényegre koncentráltam. Meg akartam tudni a tegnap este történteket, tisztában akartam lenni mindennel..tudnia akartam hogy lesz-e gerincem Klaus gyönyörű szemeibe nézni. Tudom kell!
-Jó és rossz..-nyögtem mikor megtudtam a múlt éjszakát.
-Már mint?
-Nem feküdtünk le egymással..de..
-De?-kérdezte felvont szemöldökkel, rémült tekintettel.
-Megcsókoltalak..
-Ez már megtörtént párszor..valljuk be, ki tudna nekem ellenállni? Hát tökéletes vagyok.-hátra dőlt a kanapén én pedig nevetve a vállába bokszoltam. Tudom hogy ezzel csak nyugtatni akar..és fogalmam sincs hogy csinálja de megy neki. Jól megy neki.
-Fogalmam sincs mit kéne most tennem.
-Ezt hogy érted?-az arcára másodpercek alatt visszaült a komolyság.
-Bármit csinál szeretem őt, de akkor is bármikor megfogom a kezét az fog eszembe jutni hogy ezek a kezek vették el az édesanyámat, hányingerem támad.
-Két választásod van, elhagyod és tovább lépsz vagy vele maradsz és megpróbálod elfelejteni. Nincs harmadik kiskapu de szerintem ezzel te is tisztában vagy.
-Nem megy már ez nekem.-sóhajtottam.
-Már hogy ne menne? A férjed..lesz, de akkor is...szereted.
-Szeretem de ez nekem sok, bezártnak érzem magam Tyler. Ott vagyok mindig Klaussal a többiek körében és nem is velük van baj mert tényleg mindenki szeretek aki ott lakik de kicsit soknak érzem az időt amit velük töltök. Túl soknak.
-Szakadj ki a monoton napokból.
-Próbálkozom, de jelenleg az egyetlen lehetőségem az te vagy.-mosolyogtam.
-Éljenek a barátok.-talán gúnyolódott, de rá hagytam.
-Haza megyek, majd még jövök rendben?
-Rendben.-kacagott majd magához ölelt erősen, szorosan és sokáig de nem érdekelt akkor kegyetlen jól esett. Kellett egy ilyen igazi és őszinte ölelés. Nagy nehezen kiszakadtam az ölelésből majd útnak eredtem. A fejemet a sok gondolatom súlya húzza ami jelenleg két dolog körül forgott, mi lesz velünk Klaussal és hogy mit csináljak hogy kilépjek a szürke napjaimból.
Semmi sincs amivel úgy tudnék foglalkozni hisz ez a tehetségtelenségem megalapozta, rendesen.
Nincs miben örömöm lejem, egyszerűen semmi. Na és Klaus? Mi történhet? Haza érek, és minden vissza áll a régi kerékvágásba vagy vita, vita és aztán béke de akár vége is lehet. Pocsékul érzem magam. Tehetetlen és döntés képtelen vagyok.-Egy hatalmas koppanás zökkentett ki a gondolataimból amik lassan felzabáltak. A hang után kémleltem, körbe fordultam hogy rá jöjjek mi koppant ekkorát.-Bocsánat.-nyújtottam a kezem a fiú felé aki a földön pihent. A homlokára omló haja mögül pásztázott zöld szemeivel, haloványan elmosolyodtam hátha így biztatom arra hogy hozzám érjen. Kicsit eltétovázott majd a kezemre markolt. Fura érzés fogott el mikor hozzám a kezeink összeértek, kérdőn ránéztem. A fiú is érzi, látom rajta hogy meglepődött..de aztán..elmosolyodott, de ez a mosoly más volt. Ez szívig hatoló mosoly volt ami mellett a szemei szikrákat szórtak. Beleborzongtam.
-Bocsi hogy beléd estem.-mosolygott.
-Én bocsi hogy belém kellett esned.-tovább akartam menni, el akartam tűnni onnan de a lábam mintha földbegyökerezett volna. Nem bírtam megmozdulni csak álltam a fiúval szemben aki még mindig szorítja a kezem.-Mennem kell.
-Igen, nekem is!-ő sem mozdult..egymás szemét pásztáztunk mikor szívdobogást kezdtem érezni a mellkasomban de nem, nem a sajátomat..ez erősebb volt és gyorsabb. A fiú arca átváltozott.
-Ez nem hiszem el.-a földre rogyott majd elengedte a kezem. Hiányzott hogy hozzám érjen.
-Most mi történt?-leguggoltam mellé de ő csak kikerekedett szemmel bámult rám.-Baj van?
-Vérfarkas vagy, igaz?
-Olyasféle, dampyr.
-Én pedig vérfarkas vagyok az eredeti vérfarkas családból..de várj, benned is van farkas gén..istenem ez csodálatos érzés, jobb mint mesélték!-szinte elájult az ámulattól.
-Miért mi történt most?
-Nem hallottál még a bevésődésről igaz?-megráztam a fejem.-Nem tudom hogy leírni, ez az mikor minden megtennél a másikért, ő ad célt az életednek hogy úgy mondjam a másik feled lesz és akarva akaratlanul is vele akarsz lenni de nem mindig a szerelemre összpontosítva..lehettek akár barátok..de mindenképp mellette akarsz lenni mert nélküle unalmas lesz minden, nélküle nem vagy teljes.
-Szóval bevésődtünk egymásnak?
-Igen, egy életen át..ami valljuk be hosszú idő.-kacagott.-Hogy hívnak?
-Elizabeth Wayne...-mosolyogtam a gyönyörű szemeibe.-Hát téged, másik felem?
-Én Sam Winchester vagyok.
2016. április 26., kedd
131.Tyler nap.
Pocsékul vagyok. A személy aki a mindent jelenti elvette tőlem azt aki miatt itt lehetek. Elvette az édesanyámat. Csalódott vagyok és ideges! A kérdések a fejemben még mindig kavarogtak megállás nélkül. Vajon ezt még ki tudhatta? Ki titkolózott még előttem ennyi ideig? De a legkedvencebb kérdésem az az hogy Enzo miért nem volt ideges amikor megtudta ki is ölte meg az édesanyját!? Félek a válaszoktól. Rettegek tőlünk!
-Elizabeth!-zavarta meg a gondolatmenetem Klaus remegő hangja. Rideg tekintettel felé fordultam majd ki akartam suhanni mellette.-Várj már..-rántott vissza.
-Megölnél engem is?
-Ne beszélj butaságokat! Hallgasd meg a teljes igazságot.
-Unom az igazságaitokat. Nem vagyok rá kíváncsi, nem kell a magyarázatod Niklaus!
-Mond, hát gyűlölsz?-hazudnom kell, nem akarom hogy lássa mennyire elgyengülök ha rám néz..szeretem őt de talán most túl ment a határon.
-Igen. Gyűlöllek.
-Ohh, értem..-lassan elengedte a kezem aminek minden másodperce fájt. Kegyetlenül!-De azért valamiben reménykedem..
-Ne is folytasd!-unott fejjel néztem rá majd elindultam a jó öreg társalgónk felé. Fogalmam sem volt mit csinálok, csak cselekedtem. Valamit tennem kellett, nem bírtam a tudatlanságot.
-SRÁCOK!-kiabáltam a szoba közepén állva. Lehet fájni fog az igazság de ha fájnia kell hát fájjon! Kérdő tekintettel előmászottak a szobáikból.
-Ki tudod erről az egészről?-kérdeztem lélegzet és sírást visszafojtva. Senki meg sem mozdult csak álltak ott némán.-Süketek vagytok? Azt kérdeztem ki tudta?-lopva felnéztem az emeletre ahol Klaus állt arcát tenyerébe temetve.
-Ezt mindenki tudta.-sóhajtotta Elijah.
-És nem mardosott a bűntudat egyikőtöket se? Tudtátok jól hogy halvány lila gőzöm sem volt arról még is miben vagy hogyan halt meg a tulajdon anyám.-nyeltem egy nagyot.-Enzo?
-El kellett volna mondanom igaz?
-Öhh..talán!
-De a fater nem mondott el mindent, van egy apró de annál nyomosabb ok hogy miért történt ez az egész. Klaus..
-Ne! Nem érdekel.-mosolyogtam majd az ajtó felé fordultam.-Tyler...Tyler is tudta?
-Nem, Ty nem ismeri a történetet.-vettem egy mély levegőt majd elindultam Tyler háza felé.
Klaus már arra allergiás ha kiejtem a fia nevét és igen tudom hogy szereti őt, de még is olyan féltékeny lesz. Ilyenkor megtudnám zabálni, olyan édes mikor úgy viselkedik mint egy hisztis kisfiú. Terelni kéne a Klaussal kapcsolatos gondolataimat, igaz? Ki kell pihennem magam hogy kitisztuljon a fejem végre. Tyler háza előtt állva megingott a tervem kilátása, hirtelen annyira nem tűnt jó ötletnek, de még is erőt vettem magamon és megkopogtam.
-Mivan már?-ordított az ajtó túl oldaláról Tyler. Összerezzentem.-Mit akarsz megint?-szinte kitépte az ajtót a helyéről. Könnyekbe fulladozó szemeimmel bámultam a fiúra.-Ahj istenem, sajnálom.-sóhajtva lehajtotta a fejét.-Gyere beljebb.-szólt ismét majd megragadta a kezem és behúzott..talán meg sem mozdultam..hupsz!-Mi hozott erre?
-A kanapén aludhatok?
-Összevesztél Klaussal?
-Aludhatok vagy sem?-rá se bírtam nézni, biztos azt gondolja most rólam hogy csak akkor jövök hozzá ha segítségre van szükségem.
-Fent is aludhatsz ha szeretnél..
-Nem!!-hirtelen kaptam fel a fejem amiért Tyler hátrahökkent.
-Miért nem?
-Csak mert nem! Itt szeretnék..-a kanapéhoz sétáltam.
-Jó rendben, lehozok neked egy takarót.-haloványan elmosolyodott majd magamra hagyott. Felpillantottam az emeltre, Tyler még sehol..vettem egy mély levegőt majd a konyhába igyekezetem. Villámgyorsan felforgattam mindent míg a kezembe nem akadt egy bontatlan üveg bourbon. Elmosolyodtam majd két pohár társaságában kivittem a nappaliba.
-Azt mégis hol találtad?-nevetett majd a takarót a kanapéra dobta.
-Nem mindegy? A lényeg hogy itt van.-vigyorogtam majd felé nyújtottam az egyik poharat.
-Elmondod miért voltál ilyen ideges?-kibontottam az üveget majd töltöttem mindkettőnknek.
-Hayley a nyakamra jár, egyszerűen nem tudom elégszer elmondani neki hogy vége van, befejeztem vele, de sajnos nem igazán tudja felfogni. Hát veletek mivan?
-Egy ilyen ezeréves titok amiről nekem fogalmam sem volt és ez tegnap a tudtomra jutott vagy is egész pontosan a jótékonysági bálon megjelent apa aki elmondta hogyan halt meg anya..Klaus ölte meg.
-Klaus?-kikerekedett szemmel nézett rám.
-Klaus.-sóhajtottam majd megemeltem a poharam.-Igyunk az elcseszett életeinkre.
-Talán egyszer jobb lesz!-koccintott majd kortyolni kezdett. Ahogy a méreg erősségű ital végig folyt a torkomon éreztem hogy lemarja a lenyelt fájdalmaim, amiket eddig mintha tiszta víz lenne nyeltem és nyeltem hát most kitört. Nincs tovább olyan dolog ami mellett én elhaladok mintha nem láttam, hallottam volna. Egyszerűen nincs! Teljesen jól elvoltunk Tyal. Nevettünk, ittunk, ittunk és ittunk. Pohár után pohár, üveg után üveg. Minden korty után egyre jobban éreztem magam, felszabadultabb lettem és boldogabb..mintha a sok rossz megtisztulna és átalakulna valamivé ami jobb. Sokkal jobb. Megbeszéltük a dolgokat mikor még nem volt bennünk semmi pia hogy örökre legjobb barátok maradunk hisz ismerjük egymást rég óta, sok mindent éltünk meg együtt. Tudom Tyler nem örülök a barátzónának de be kell érnie ennyivel. Barátok, mindenek felett.
-Másnap reggel.-
Zakatoló fejjel ébredtem fel a kanapén...póló nélkül és bugyiban....de semmire sem emlékeztem. Félve néztem körbe. Tyler egy száll alsóneműben fekszik a padlón. Ahjj istenem mond hogy nem történt semmi aminek nem kellett volna megtörténnie. Csak iszogattunk ebben nincs semmi rossz. Ez meg esik néha, két jó barát együtt eresztik ki a gőzt! Ez okés!
-Elizabeth!-zavarta meg a gondolatmenetem Klaus remegő hangja. Rideg tekintettel felé fordultam majd ki akartam suhanni mellette.-Várj már..-rántott vissza.
-Megölnél engem is?
-Ne beszélj butaságokat! Hallgasd meg a teljes igazságot.
-Unom az igazságaitokat. Nem vagyok rá kíváncsi, nem kell a magyarázatod Niklaus!
-Mond, hát gyűlölsz?-hazudnom kell, nem akarom hogy lássa mennyire elgyengülök ha rám néz..szeretem őt de talán most túl ment a határon.
-Igen. Gyűlöllek.
-Ohh, értem..-lassan elengedte a kezem aminek minden másodperce fájt. Kegyetlenül!-De azért valamiben reménykedem..
-Ne is folytasd!-unott fejjel néztem rá majd elindultam a jó öreg társalgónk felé. Fogalmam sem volt mit csinálok, csak cselekedtem. Valamit tennem kellett, nem bírtam a tudatlanságot.
-SRÁCOK!-kiabáltam a szoba közepén állva. Lehet fájni fog az igazság de ha fájnia kell hát fájjon! Kérdő tekintettel előmászottak a szobáikból.
-Ki tudod erről az egészről?-kérdeztem lélegzet és sírást visszafojtva. Senki meg sem mozdult csak álltak ott némán.-Süketek vagytok? Azt kérdeztem ki tudta?-lopva felnéztem az emeletre ahol Klaus állt arcát tenyerébe temetve.
-Ezt mindenki tudta.-sóhajtotta Elijah.
-És nem mardosott a bűntudat egyikőtöket se? Tudtátok jól hogy halvány lila gőzöm sem volt arról még is miben vagy hogyan halt meg a tulajdon anyám.-nyeltem egy nagyot.-Enzo?
-El kellett volna mondanom igaz?
-Öhh..talán!
-De a fater nem mondott el mindent, van egy apró de annál nyomosabb ok hogy miért történt ez az egész. Klaus..
-Ne! Nem érdekel.-mosolyogtam majd az ajtó felé fordultam.-Tyler...Tyler is tudta?
-Nem, Ty nem ismeri a történetet.-vettem egy mély levegőt majd elindultam Tyler háza felé.
Klaus már arra allergiás ha kiejtem a fia nevét és igen tudom hogy szereti őt, de még is olyan féltékeny lesz. Ilyenkor megtudnám zabálni, olyan édes mikor úgy viselkedik mint egy hisztis kisfiú. Terelni kéne a Klaussal kapcsolatos gondolataimat, igaz? Ki kell pihennem magam hogy kitisztuljon a fejem végre. Tyler háza előtt állva megingott a tervem kilátása, hirtelen annyira nem tűnt jó ötletnek, de még is erőt vettem magamon és megkopogtam.
-Mivan már?-ordított az ajtó túl oldaláról Tyler. Összerezzentem.-Mit akarsz megint?-szinte kitépte az ajtót a helyéről. Könnyekbe fulladozó szemeimmel bámultam a fiúra.-Ahj istenem, sajnálom.-sóhajtva lehajtotta a fejét.-Gyere beljebb.-szólt ismét majd megragadta a kezem és behúzott..talán meg sem mozdultam..hupsz!-Mi hozott erre?
-A kanapén aludhatok?
-Összevesztél Klaussal?
-Aludhatok vagy sem?-rá se bírtam nézni, biztos azt gondolja most rólam hogy csak akkor jövök hozzá ha segítségre van szükségem.
-Fent is aludhatsz ha szeretnél..
-Nem!!-hirtelen kaptam fel a fejem amiért Tyler hátrahökkent.
-Miért nem?
-Csak mert nem! Itt szeretnék..-a kanapéhoz sétáltam.
-Jó rendben, lehozok neked egy takarót.-haloványan elmosolyodott majd magamra hagyott. Felpillantottam az emeltre, Tyler még sehol..vettem egy mély levegőt majd a konyhába igyekezetem. Villámgyorsan felforgattam mindent míg a kezembe nem akadt egy bontatlan üveg bourbon. Elmosolyodtam majd két pohár társaságában kivittem a nappaliba.
-Azt mégis hol találtad?-nevetett majd a takarót a kanapéra dobta.
-Nem mindegy? A lényeg hogy itt van.-vigyorogtam majd felé nyújtottam az egyik poharat.
-Elmondod miért voltál ilyen ideges?-kibontottam az üveget majd töltöttem mindkettőnknek.
-Hayley a nyakamra jár, egyszerűen nem tudom elégszer elmondani neki hogy vége van, befejeztem vele, de sajnos nem igazán tudja felfogni. Hát veletek mivan?
-Egy ilyen ezeréves titok amiről nekem fogalmam sem volt és ez tegnap a tudtomra jutott vagy is egész pontosan a jótékonysági bálon megjelent apa aki elmondta hogyan halt meg anya..Klaus ölte meg.
-Klaus?-kikerekedett szemmel nézett rám.
-Klaus.-sóhajtottam majd megemeltem a poharam.-Igyunk az elcseszett életeinkre.
-Talán egyszer jobb lesz!-koccintott majd kortyolni kezdett. Ahogy a méreg erősségű ital végig folyt a torkomon éreztem hogy lemarja a lenyelt fájdalmaim, amiket eddig mintha tiszta víz lenne nyeltem és nyeltem hát most kitört. Nincs tovább olyan dolog ami mellett én elhaladok mintha nem láttam, hallottam volna. Egyszerűen nincs! Teljesen jól elvoltunk Tyal. Nevettünk, ittunk, ittunk és ittunk. Pohár után pohár, üveg után üveg. Minden korty után egyre jobban éreztem magam, felszabadultabb lettem és boldogabb..mintha a sok rossz megtisztulna és átalakulna valamivé ami jobb. Sokkal jobb. Megbeszéltük a dolgokat mikor még nem volt bennünk semmi pia hogy örökre legjobb barátok maradunk hisz ismerjük egymást rég óta, sok mindent éltünk meg együtt. Tudom Tyler nem örülök a barátzónának de be kell érnie ennyivel. Barátok, mindenek felett.
-Másnap reggel.-
Zakatoló fejjel ébredtem fel a kanapén...póló nélkül és bugyiban....de semmire sem emlékeztem. Félve néztem körbe. Tyler egy száll alsóneműben fekszik a padlón. Ahjj istenem mond hogy nem történt semmi aminek nem kellett volna megtörténnie. Csak iszogattunk ebben nincs semmi rossz. Ez meg esik néha, két jó barát együtt eresztik ki a gőzt! Ez okés!
2016. április 24., vasárnap
130.A pokolba torkollott bál és a megtört örökké.
-Bállal teli jó reggelt.-szólt kábán Niklaus.
-Ohh valamiért már annyira várom!-Klausra fordultam.
-Hát persze hogy várod! Nem mindenkinek lesz ilyen korrekt partnere!
-Mitől lennél te korrekt partner?-nevettem.
-Hát azért drágám, mert én valahol a tökéletes és a hibátlan között mozgok.
-Valamiért nem győztél meg.
-Meggyőzlek én pillanatok alatt.-már is fölém kerekedett. Nevettem majd kiöltöttem rá a nyelvem amivel ő játszadozni kezdett. Egy darabig elszórakozott ami aztán átváltott egy vad, szenvedélyes csókba.-Többször is meggyőzhetnél dolgokról.-kacagtam.
-Én győzködhetnélek de bizonyos esetekben ez nem elég hisz makacs vagy akár az öszvér.
-Akkor győz meg mással.-krákogtam egyet s kikeltem az ágyból.
-Rossz vagy.
-Legyek jó ma?
-Abban a csomagban mi van?-kérdezte mosolyogva.
-Ölelés, kézfogás, maximum csak szájra puszi és talán táncolhatsz velem pár percig, de a hátam közepétől lefelé tabu!
-Ezt a csomagot lendületből dobjuk el, maradjunk a rossznál.-kacsintott.
-Óhajod számomra parancs.
-Tusolni igyekszel?-kérdezte mire én csak mosolyogva bólintottam.
-Időt kell spórolnunk.
-De hisz van még két óránk oda érni.-nem érettem ezt az egészet.
-Általában a szervező egyének egy órával a kezdés előtt már ott toporzékolnak.
-Akkor gyere, spóroljunk időt.-mosolyogtam majd gyorsan letusoltunk együtt. Sokszor csináljuk ezt, valamiért így sokkal élvezetesebb ez az egész. Nem mintha a fürdés buliból lenne de mégis van benne valami plusz. Valami csodálatos plusz!
-INDULNUNK KÉNE!-kiáltotta Rebekah.
-Nik..nekem van egy kis dolgom szóval utánatok megyek nem sokára...úgy sem vagyok az alapítók között..nem hiányol senki, de nem ajánlom hogy mindenféle szedett vetett lánnyal enyelegj!
-Siess azért.-egy csókot nyomot az arcomra majd futott is a frissen vasalt öltönyében...tisztára olyan mint Elijah...édesebb hanggal, szebb szemmel, tökéletesebb ajkakkal.
-A bálon.-
Minden tökéletes volt, a vendégek is kezdtek be szédelegni a nagy helyiségbe ami így kezdett szűkülni.
-Elizabeth?-fordult Klaus felé Bekah.
-Valamit elintéz és jön.
-Ajánlom neki.
-Én is.-kacagott.
-Úgy látom lassan mindenki itt van..-nézett körbe.-megnyitom az estét.-mosolyogva a mikrofon után kapott.-Köszöntök mindenkit a 241-dik Jótékonysági Bálon! A mulatság innentől kezdve a jókedv végéig...vagy is az italok kifogyásáig tart.-viccelődött amin mindenki nevetett.-Érezzék jól magukat.-kedvesen mosolygott majd lelépett a színpadról.
-Valaki nagyon kitett magáért..-zárta karjaiba Enzo Bekaht.
-Tudom istennő vagyok.-kacagott majd félre mentek hogy igyanak egy pohár kedvhozót.
Klaus unottan de izgatottan ült le a bárpulthoz. Nem tudta mit kezdjen magával hisz már a hatodik lányt pattintotta le magáról. Mind csinos volt és látszólag okos...de egyikük sem volt egy Elizabeth Daisy Wayne! Valaki belépett az emberektől nyüzsgő terembe..kíváncsian kapta oldalra a fejét. Mikor meglátta szerelmét szája tátva maradt, szemét pedig vadul legeltette a lányon.
-Elizabeth szemszögbe vissza:D-
-Tökéletes és hibátlan között?-szólítottam meg a Klaus aki szemével szinte levetkőztetett.
-Istenem de gyönyörű vagy.
-Igazán kedves.-bólintottam majd megcsókoltam.
-Megint bebizonyítottad hogy én vagyok a legszerencsésebb a földön.-bókolt ismét.
-És te is maradsz hisz mindig a tied maradok.-mosolyogtam.
-Örökké.-suttogta a fülembe lassan amitől kirázott a hideg. Az ajkamba haraptam hogy fékezzen magam talán a szemem is lehunytam mert Klaus felkacagott és újra suttogni kezdett.
-Várd meg míg haza érünk!-a nyakába borultam ő pedig kézen fogott és az italok felé húzott. El nevettem magam majd el vettem egy kisebb mennyiséget, Nik jófiú módján követett így együtt ittunk a tömeget bámulva. Rengetegen voltak, mindenki békésen iszogatott vagy épp nevetve társalgott a többiekkel de akadtak olyanok akik észt veszve ropták a táncparketten. Hunyorítva bámultam a táncoló német majd elnevettem magam. Rebekah pörögve táncikált Enzo körül aki csak állt ott mint egy rakás szerencsétlenség. Bekah elszomorodott mire a testvérem beadta derekát és végül mozogni kezdett.
-Olyan szerencsétlen.-kacagtam a testvéremen.
-Mintha te jobban táncolnál..-oltott le a szerelmem.
-Nem láttál még táncolni!
-Félek is tőle.-pimasz mosolyt ejtett felém. A gyors zene hirtelen lelassított. Én elmosolyodtam majd megragadtam Klaus kezét és a terem közepére húztam. Haloványan elmosolyodott majd vettem egy mély levegőt és táncolni kezdtem. A régen tanult lépésekkel kezdtem amiket sikerült maximálisan elsajátítanom.
Forogtunk mint a kocsikerék. Minden tekintett ránk szegeződött és nézték amit mi egymást bámulva ide oda tekergünk.
-Ez olyan gyönyörű.-egy gúnyos hang hallatszott majd tapsolt párat. Megdöbbenve álltuk meg.
-Peter te mit keres itt? Stefan meg..megölt téged.-ráncoltam homlokom.
-Nem Peter vagyok kicsim.
-Anya ő mit keres itt?-lépett felém félve Nikolina aki szinte remegett. Klaus magához ölelte.
-Peter ez kegyetlenül nem vicces!
-Hercegnőm, nem Peter vagyok.-itt tört rám a fájó felismerés. Tényleg nem Peter állt előttem.
-Lehetetlen.-nyögtem.
-Nem, nem lehetetlen. Ígérem mindent elmondok töviről hegyire..de mond már is édesanya lettél?-mosolygott Kolinára.
-Szóval ő most?-nyögdécselt a lányom.
-Nem Peter ne aggódj. De mond mit keres itt ennyi év után? Hogy kerültél ide?
-Csak hallottam a jövőben lévő esküvődről..amit ezzel akarsz megkötni.-mutatott Klausra.
-Mi az hogy ezzel?
-Hát ezzel a pokolba való féreggel.
-Hogy képzeled??-kezdett túltengni bennem a düh.
-Szóval a te drága Niklaus Mikaelsonod nem mesélte el a teljesen történetét?-gonosz vigyort ejtett majd elnevette magát. Nagyon kínos volt ez az egész. A teremben csend uralkodott és mindenki minket bámult.
-Miféle teljes történetet?-a szemem vérben forgott.
-Szinte gondoltam! Engedd édes drága kislányom hogy elmondjam neked ki is valójában a szerelmed. Tudod én meg anyád kiskorodban eltűntünk..
-Igen tudok róla.-feleltem flegmán.-És eltitkoltátok hogy van egy testvérem!
-Lorenzo..
-Mivan fater?-lépett mellém a bátyám.
-Én azt hittem hogy te..-dadogta.
-Hagyjuk a családegyesítést! Mond tovább.
-Ahogy szeretnéd, de erre Lorenzo vissza térünk. Mi nem egyszerűen eltűntünk, édesanyádat elrabolták, minden felé kerestem több országot jártam be utána míg egy nap nem jött egy hívás, azt mondta benne a hangocska hogy sose térjek vissza hozzád különben megölik édesanyádat...le kellett rólad mondanom.-vett egy mély levegőt.-elmondták hol találo Amyt...és ott is volt...átharapott torokkal, kitépett szívvel.
-Rég volt! De mond miféle teljesen történet és mi köze van ehhez a Mikaelson névnek?
-Édesanyád mellkasára volt vésve hogy Klaus! Ő ölte meg Amyt!-bíztam Klausban, ő sosem tenne ilyet. Ez is csak egy szakítópróba. Hátra sandítottam. Nik lehajtott fejjel állt.
-És azt várod hogy ezt elhiggyem?
-Jobban tennéd ha elhinni az igazságot! Ő a pokol legsötétebb bugyraiba való, nem melléd.
-Klaus nem tett ilyet..igaz Klaus!?-felé fordultam de ő még mindig lehajtott fejjel állt.-Klaus!
-Régen történt.-nyögte halkan.
-Tessék??
-Rég volt. Az aki ezt tette nem én voltam.
-Másodjára sikerült szétcseszned mindent.-a könnyeim utat törtek maguknak majd félre léptem tőle. El akartam futni és soha többet vissza se nézni.
-Hallgass már meg! Ha már igazság akkor hallgasd meg a teljeset!
-Ez a teljes, Niklaus.-förmedt rá Edward.
-Nem fér a fejembe hogy ezt hogy tehetted meg velem...gyűlöllek.-zokogtam majd elindultam haza fele. Millió kérdés kavargott a fejemben amik vetekedtek az általam adott válaszokkal. Minden bizalmam hamuvá vált. Bárcsak az érzéseimről is ezt mondhatnám. Bármennyire csalódtam most, szeretem és talán azért még jobban fáj. Haza értem, vissza öltöttem a hétköznapibb ruhát, kiengedtem a hajam és zokogtam.
-Ohh valamiért már annyira várom!-Klausra fordultam.
-Hát persze hogy várod! Nem mindenkinek lesz ilyen korrekt partnere!
-Mitől lennél te korrekt partner?-nevettem.
-Hát azért drágám, mert én valahol a tökéletes és a hibátlan között mozgok.
-Valamiért nem győztél meg.
-Meggyőzlek én pillanatok alatt.-már is fölém kerekedett. Nevettem majd kiöltöttem rá a nyelvem amivel ő játszadozni kezdett. Egy darabig elszórakozott ami aztán átváltott egy vad, szenvedélyes csókba.-Többször is meggyőzhetnél dolgokról.-kacagtam.
-Én győzködhetnélek de bizonyos esetekben ez nem elég hisz makacs vagy akár az öszvér.
-Akkor győz meg mással.-krákogtam egyet s kikeltem az ágyból.
-Rossz vagy.
-Legyek jó ma?
-Abban a csomagban mi van?-kérdezte mosolyogva.
-Ölelés, kézfogás, maximum csak szájra puszi és talán táncolhatsz velem pár percig, de a hátam közepétől lefelé tabu!
-Ezt a csomagot lendületből dobjuk el, maradjunk a rossznál.-kacsintott.
-Óhajod számomra parancs.
-Tusolni igyekszel?-kérdezte mire én csak mosolyogva bólintottam.
-Időt kell spórolnunk.
-De hisz van még két óránk oda érni.-nem érettem ezt az egészet.
-Általában a szervező egyének egy órával a kezdés előtt már ott toporzékolnak.
-Akkor gyere, spóroljunk időt.-mosolyogtam majd gyorsan letusoltunk együtt. Sokszor csináljuk ezt, valamiért így sokkal élvezetesebb ez az egész. Nem mintha a fürdés buliból lenne de mégis van benne valami plusz. Valami csodálatos plusz!
-INDULNUNK KÉNE!-kiáltotta Rebekah.
-Nik..nekem van egy kis dolgom szóval utánatok megyek nem sokára...úgy sem vagyok az alapítók között..nem hiányol senki, de nem ajánlom hogy mindenféle szedett vetett lánnyal enyelegj!
-Siess azért.-egy csókot nyomot az arcomra majd futott is a frissen vasalt öltönyében...tisztára olyan mint Elijah...édesebb hanggal, szebb szemmel, tökéletesebb ajkakkal.
-A bálon.-
Minden tökéletes volt, a vendégek is kezdtek be szédelegni a nagy helyiségbe ami így kezdett szűkülni.
-Elizabeth?-fordult Klaus felé Bekah.
-Valamit elintéz és jön.
-Ajánlom neki.
-Én is.-kacagott.
-Úgy látom lassan mindenki itt van..-nézett körbe.-megnyitom az estét.-mosolyogva a mikrofon után kapott.-Köszöntök mindenkit a 241-dik Jótékonysági Bálon! A mulatság innentől kezdve a jókedv végéig...vagy is az italok kifogyásáig tart.-viccelődött amin mindenki nevetett.-Érezzék jól magukat.-kedvesen mosolygott majd lelépett a színpadról.
-Valaki nagyon kitett magáért..-zárta karjaiba Enzo Bekaht.
-Tudom istennő vagyok.-kacagott majd félre mentek hogy igyanak egy pohár kedvhozót.
Klaus unottan de izgatottan ült le a bárpulthoz. Nem tudta mit kezdjen magával hisz már a hatodik lányt pattintotta le magáról. Mind csinos volt és látszólag okos...de egyikük sem volt egy Elizabeth Daisy Wayne! Valaki belépett az emberektől nyüzsgő terembe..kíváncsian kapta oldalra a fejét. Mikor meglátta szerelmét szája tátva maradt, szemét pedig vadul legeltette a lányon.
-Elizabeth szemszögbe vissza:D-
-Tökéletes és hibátlan között?-szólítottam meg a Klaus aki szemével szinte levetkőztetett.
-Istenem de gyönyörű vagy.
-Igazán kedves.-bólintottam majd megcsókoltam.
-Megint bebizonyítottad hogy én vagyok a legszerencsésebb a földön.-bókolt ismét.
-És te is maradsz hisz mindig a tied maradok.-mosolyogtam.
-Örökké.-suttogta a fülembe lassan amitől kirázott a hideg. Az ajkamba haraptam hogy fékezzen magam talán a szemem is lehunytam mert Klaus felkacagott és újra suttogni kezdett.
-Várd meg míg haza érünk!-a nyakába borultam ő pedig kézen fogott és az italok felé húzott. El nevettem magam majd el vettem egy kisebb mennyiséget, Nik jófiú módján követett így együtt ittunk a tömeget bámulva. Rengetegen voltak, mindenki békésen iszogatott vagy épp nevetve társalgott a többiekkel de akadtak olyanok akik észt veszve ropták a táncparketten. Hunyorítva bámultam a táncoló német majd elnevettem magam. Rebekah pörögve táncikált Enzo körül aki csak állt ott mint egy rakás szerencsétlenség. Bekah elszomorodott mire a testvérem beadta derekát és végül mozogni kezdett.
-Olyan szerencsétlen.-kacagtam a testvéremen.
-Mintha te jobban táncolnál..-oltott le a szerelmem.
-Nem láttál még táncolni!
-Félek is tőle.-pimasz mosolyt ejtett felém. A gyors zene hirtelen lelassított. Én elmosolyodtam majd megragadtam Klaus kezét és a terem közepére húztam. Haloványan elmosolyodott majd vettem egy mély levegőt és táncolni kezdtem. A régen tanult lépésekkel kezdtem amiket sikerült maximálisan elsajátítanom.
Forogtunk mint a kocsikerék. Minden tekintett ránk szegeződött és nézték amit mi egymást bámulva ide oda tekergünk.
-Ez olyan gyönyörű.-egy gúnyos hang hallatszott majd tapsolt párat. Megdöbbenve álltuk meg.
-Peter te mit keres itt? Stefan meg..megölt téged.-ráncoltam homlokom.
-Nem Peter vagyok kicsim.
-Anya ő mit keres itt?-lépett felém félve Nikolina aki szinte remegett. Klaus magához ölelte.
-Peter ez kegyetlenül nem vicces!
-Hercegnőm, nem Peter vagyok.-itt tört rám a fájó felismerés. Tényleg nem Peter állt előttem.
-Lehetetlen.-nyögtem.
-Nem, nem lehetetlen. Ígérem mindent elmondok töviről hegyire..de mond már is édesanya lettél?-mosolygott Kolinára.
-Szóval ő most?-nyögdécselt a lányom.
-Nem Peter ne aggódj. De mond mit keres itt ennyi év után? Hogy kerültél ide?
-Csak hallottam a jövőben lévő esküvődről..amit ezzel akarsz megkötni.-mutatott Klausra.
-Mi az hogy ezzel?
-Hát ezzel a pokolba való féreggel.
-Hogy képzeled??-kezdett túltengni bennem a düh.
-Szóval a te drága Niklaus Mikaelsonod nem mesélte el a teljesen történetét?-gonosz vigyort ejtett majd elnevette magát. Nagyon kínos volt ez az egész. A teremben csend uralkodott és mindenki minket bámult.
-Miféle teljes történetet?-a szemem vérben forgott.
-Szinte gondoltam! Engedd édes drága kislányom hogy elmondjam neked ki is valójában a szerelmed. Tudod én meg anyád kiskorodban eltűntünk..
-Igen tudok róla.-feleltem flegmán.-És eltitkoltátok hogy van egy testvérem!
-Lorenzo..
-Mivan fater?-lépett mellém a bátyám.
-Én azt hittem hogy te..-dadogta.
-Hagyjuk a családegyesítést! Mond tovább.
-Ahogy szeretnéd, de erre Lorenzo vissza térünk. Mi nem egyszerűen eltűntünk, édesanyádat elrabolták, minden felé kerestem több országot jártam be utána míg egy nap nem jött egy hívás, azt mondta benne a hangocska hogy sose térjek vissza hozzád különben megölik édesanyádat...le kellett rólad mondanom.-vett egy mély levegőt.-elmondták hol találo Amyt...és ott is volt...átharapott torokkal, kitépett szívvel.
-Rég volt! De mond miféle teljesen történet és mi köze van ehhez a Mikaelson névnek?
-Édesanyád mellkasára volt vésve hogy Klaus! Ő ölte meg Amyt!-bíztam Klausban, ő sosem tenne ilyet. Ez is csak egy szakítópróba. Hátra sandítottam. Nik lehajtott fejjel állt.
-És azt várod hogy ezt elhiggyem?
-Jobban tennéd ha elhinni az igazságot! Ő a pokol legsötétebb bugyraiba való, nem melléd.
-Klaus nem tett ilyet..igaz Klaus!?-felé fordultam de ő még mindig lehajtott fejjel állt.-Klaus!
-Régen történt.-nyögte halkan.
-Tessék??
-Rég volt. Az aki ezt tette nem én voltam.
-Másodjára sikerült szétcseszned mindent.-a könnyeim utat törtek maguknak majd félre léptem tőle. El akartam futni és soha többet vissza se nézni.
-Hallgass már meg! Ha már igazság akkor hallgasd meg a teljeset!
-Ez a teljes, Niklaus.-förmedt rá Edward.
-Nem fér a fejembe hogy ezt hogy tehetted meg velem...gyűlöllek.-zokogtam majd elindultam haza fele. Millió kérdés kavargott a fejemben amik vetekedtek az általam adott válaszokkal. Minden bizalmam hamuvá vált. Bárcsak az érzéseimről is ezt mondhatnám. Bármennyire csalódtam most, szeretem és talán azért még jobban fáj. Haza értem, vissza öltöttem a hétköznapibb ruhát, kiengedtem a hajam és zokogtam.
2016. április 23., szombat
129.Rövid előkészület.
A bál holnap lesz mi pedig még sehol sem tartunk! Be kell hoznunk magunkat ha segíteni akarunk a többi alapítónak, ez lesz a legszebb bál! Azt garantálom.
Bekah reggel riadót fújt hogy és kiosztotta a feladatokat.
-Elijah, Nik ti készítsétek el a szokásos liter számot a kis löttyből! Enzo, szívem tudom mennyire szeretsz keresgélni..megpróbálnád megkeresni Kolt?
-Már indulok is!-váltottak egy csókot majd Enzo el is tűnt.
-Elizabeth te pedig segítesz nekem a terem díszítésben!-mosolygott majd felém dobott egy dobozt amiben a díszítő elemek lapultak.-Munkára!-tapsikolt mire mindenki a dolgára eredt. Mint kiderült a Mikaelson birtoktól nem messze lévő Clard család nagytermében kerül sor-e bál megrendezésére mint ahogy amúgy minden évben. A terem tágas volt és világos.
-Szóval holnapra ezt a hatalmas termet ketten fogjuk feldíszíteni a puszta kezeinkkel?-sóhajtottam.
-Eddig ez így volt, egyedül díszítettem de most hogy itt vagy sec perc alatt kész lehetünk!-mosolygott majd felnyitotta a dobozok fedelét.
-Mire készülsz?-méregetem a lány hunyorítva.
-A varászerőddel szempillantás alatt felpakolhatod ezeket..-mutatott a kartonokra..-oda!-körbe mozgatta a mutatóujját a termen.
-Kihasználsz?-'szipogtam' majd nevettem egyet és a gondolatom a dobozokra tereltem, elképzeltem hogy minek hol a helye...tetszett a látvány..-elmosolyodtam majd felemeltem a két kezem s a díszek ezer felé kezdtek el repülni. Ide-oda suhantak míg végül nem kerültek a tisztes helyükre.
-Csodálatos.-bámult körbe tátott szájjal a barátnőm.-Köszönöm.-magához ölelt majd haza indultunk.
-KÓSTOLÁS!-rikácsolta Elijah. Oda baktattam a srácok által készített italokhoz majd egy kevesebb mennyiséget megízleltem. Mindkettőt finomnak találtam így megdicsértem őket.
-Minden olyan jó lesz.-visongott Rebekah.
-Eressz már el!!-kiáltott egy mindnyájunk számára ismerős hang.
-Kezdődik.-suttogtam a fejem fogva. Az ajtó becsapódott amin Enzo lépett be aki Kolt a felsőjénél fogva húzza maga után.
-Hallod Lorenzo!-förmedt rá újra ám már sokkal erélyesebben s előbukkantak fogai.
-Kol!
-Sajnálom.-nyögte mire Enzo belökte őt az ajtón.
-A temetőben kóricált.
-Mit kerestél te a temetőben?-kérdezte Elijah megdöbbenve.
-Mintha érdekelne és mintha közöd lenne hozzá.-nevette ki testvérét majd a szobája felé indult.
-Miért mentél el a temetőbe?
-Elijah, ne lovagolj már ezen, könyörgöm!
-Csak mond el és mehetsz.
-De semmi közöd sincs hozzá.
-Miért voltál a temetőben?-kérdeztem kíváncsian.
-Én csak..-dadogni kezdett.-elmenem valakihez.-megvonta vállát majd újra a szobája felé vette útját. Újra szólni akartam de Klaus kezeit éreztem a számon így csendben maradtam.
-Mivan?-suttogtam.
-Hollyhoz ment.-nyögte Elijah enyhén elérzékenyülve.
-Holly?
-Elmeséltem már neked a tiltott rengeteges storyt..ott meséltem egy lányról..
-Ohh..Kol első szerelme.-sóhajtottam.
-Te vagy a második.-ismertette a teljes szitut Klaus.
-De sajnos a szerelme foglalt szívhez talált.-tudtom hogy hallotta ezért is mondtam ki. Tudnia kell hogy fölösleges harcot vív. Csak szenved és nem lép tovább. Pedig tovább kell, vagy ha nem is akar csak fogadja el és legyen a barátom, mint Tyler! Klaus átölelt majd megitatott velem egy új pohár mikaellát. Jó kedvre derültem. Boldog voltam! Nagyon boldog!
Bekah reggel riadót fújt hogy és kiosztotta a feladatokat.
-Elijah, Nik ti készítsétek el a szokásos liter számot a kis löttyből! Enzo, szívem tudom mennyire szeretsz keresgélni..megpróbálnád megkeresni Kolt?
-Már indulok is!-váltottak egy csókot majd Enzo el is tűnt.
-Elizabeth te pedig segítesz nekem a terem díszítésben!-mosolygott majd felém dobott egy dobozt amiben a díszítő elemek lapultak.-Munkára!-tapsikolt mire mindenki a dolgára eredt. Mint kiderült a Mikaelson birtoktól nem messze lévő Clard család nagytermében kerül sor-e bál megrendezésére mint ahogy amúgy minden évben. A terem tágas volt és világos.
-Szóval holnapra ezt a hatalmas termet ketten fogjuk feldíszíteni a puszta kezeinkkel?-sóhajtottam.
-Eddig ez így volt, egyedül díszítettem de most hogy itt vagy sec perc alatt kész lehetünk!-mosolygott majd felnyitotta a dobozok fedelét.
-Mire készülsz?-méregetem a lány hunyorítva.
-A varászerőddel szempillantás alatt felpakolhatod ezeket..-mutatott a kartonokra..-oda!-körbe mozgatta a mutatóujját a termen.
-Kihasználsz?-'szipogtam' majd nevettem egyet és a gondolatom a dobozokra tereltem, elképzeltem hogy minek hol a helye...tetszett a látvány..-elmosolyodtam majd felemeltem a két kezem s a díszek ezer felé kezdtek el repülni. Ide-oda suhantak míg végül nem kerültek a tisztes helyükre.
-Csodálatos.-bámult körbe tátott szájjal a barátnőm.-Köszönöm.-magához ölelt majd haza indultunk.
-KÓSTOLÁS!-rikácsolta Elijah. Oda baktattam a srácok által készített italokhoz majd egy kevesebb mennyiséget megízleltem. Mindkettőt finomnak találtam így megdicsértem őket.
-Minden olyan jó lesz.-visongott Rebekah.
-Eressz már el!!-kiáltott egy mindnyájunk számára ismerős hang.
-Kezdődik.-suttogtam a fejem fogva. Az ajtó becsapódott amin Enzo lépett be aki Kolt a felsőjénél fogva húzza maga után.
-Hallod Lorenzo!-förmedt rá újra ám már sokkal erélyesebben s előbukkantak fogai.
-Kol!
-Sajnálom.-nyögte mire Enzo belökte őt az ajtón.
-A temetőben kóricált.
-Mit kerestél te a temetőben?-kérdezte Elijah megdöbbenve.
-Mintha érdekelne és mintha közöd lenne hozzá.-nevette ki testvérét majd a szobája felé indult.
-Miért mentél el a temetőbe?
-Elijah, ne lovagolj már ezen, könyörgöm!
-Csak mond el és mehetsz.
-De semmi közöd sincs hozzá.
-Miért voltál a temetőben?-kérdeztem kíváncsian.
-Én csak..-dadogni kezdett.-elmenem valakihez.-megvonta vállát majd újra a szobája felé vette útját. Újra szólni akartam de Klaus kezeit éreztem a számon így csendben maradtam.
-Mivan?-suttogtam.
-Hollyhoz ment.-nyögte Elijah enyhén elérzékenyülve.
-Holly?
-Elmeséltem már neked a tiltott rengeteges storyt..ott meséltem egy lányról..
-Ohh..Kol első szerelme.-sóhajtottam.
-Te vagy a második.-ismertette a teljes szitut Klaus.
-De sajnos a szerelme foglalt szívhez talált.-tudtom hogy hallotta ezért is mondtam ki. Tudnia kell hogy fölösleges harcot vív. Csak szenved és nem lép tovább. Pedig tovább kell, vagy ha nem is akar csak fogadja el és legyen a barátom, mint Tyler! Klaus átölelt majd megitatott velem egy új pohár mikaellát. Jó kedvre derültem. Boldog voltam! Nagyon boldog!
128.Bálozás?
-Mi lesz most..ezek után?-cirógatta a kezem Klaus.
-Mit szeretnél, mi legyen?-szem lehunyva válaszoltam hisz annyira érzéki volt ahogy az ujjai végig siklottak az alkaromon.
-Hogy mit szeretnék? Veled maradni ahogy azt terveztük, örökkön örökké..én sosem mondtam és sosem fogok lemondani erről.-lassabban, őrjítően cirógatott tovább.-Nem akarlak soha többé elveszíteni veled akarok lefeküdni és veled is akarok felkelni.-elmosolyodtam.
-Megkapom a gyűrűm?
-Beledobtam a tengerbe.-a szemeim kipattantak majd fölé kerekedtem.-vagy talán még sem.-győzedelmien vigyorgott majd kihúzta az éjjeliszekrénye fiókját s elő vette belőle a káprázatos ékszert.-De ha most vissza húzom az ujjadra, be kell tartanod azt amit már számtalanszor mondtál!
-Mi lenne az?
-Hogy nem hagysz itt soha.-mondta mélyen a szemembe nézve majd felhúzta a gyűrűt.
-Ezt megígérhetem.-mosolyogtam majd megcsókoltam, Klaus kezei a pólóm alá csúsztak a derekamnál majd fürgén váltott helyzetünkön.
-Imádom ezeket..-méregette a nyakam min a tegnap estére utaló jelek díszelegtek. Végig húzta rajta ujját majd lejjebb csúszott a csípőmről s a nyakamra vette magát és neki kezdett újabb nyomokat készíteni. Hátra vettettem a fejem amit ő örömmel nyugtázott hisz így bejárhatta a nyakam minden területét.-Függő leszek.-kacagott.
-Én jövök.-váltottam vele egy mély pillantást és már fölötte is voltam. Mosolyogva megráztam a fejem majd apró puszit nyomtam az ajkára amit megnyaltam. Egy apró vércsepp vörösítette ajkát ugyan is néha kedvére belém harapott.-Így bárhova mész tudni fogják hogy már valakié vagy.-nevettem majd elkényelmesedtem izmos testét és már is a nyakát meg a kulcscsontját csókoltam, szívtam, haraptam...ez lesz a mi kis játékunk.
-Szeretlek.-suttogtam a fülébe majd vággyal telien beleharaptam.
-Én is téged.-morogta s a fenekembe markolt ahogy ereje bírta.
-Nem vadulunk...-néztem mélyen a szemébe mire perverz mosolyt ejtett.
-Ohh kérlek vaduljunk.-újra belém markolt.-Szeretem mikor vad vagy.-suttogta.
-Szereted?-kuncogtam.
-Szeretem.
-Szóval lehet inkább a vadságomat szereted és nem engem!?
-Hülyeség. A vadság veled jár.-nevetett.-Ohh de várj mi előtt elfelejtem, a szüleim régen a befolyásos családok közé tartozott...mikor még apa normális volt.-egyezte meg nevetve.-minden évben részt vettek egy bálon ahol természetesen segédkeztek mindennel amivel csak tudtak, mikor apa elráncigálta anyát magával megkérte Rebekaht hogy helyette tartsa fent tovább a bálokat így a Mikaelson név mai napig az úgy mond alapítók között van.-legyintett.
-Alapítói bál?-vontam fel a szemöldököm.
-Annak indultak de ez át fordult egy jótékonysági bálra, igazából mindkettő lényegessége egyenlő a nullával de általában jól szoktak sikerülni. Arra gondoltam hogy segíthetnél Rebekahnak az előkészületekben aztán pedig jutalmul együtt érkezhetünk-e nemes mulatságra!
-Oké rendben, még sosem volt részem hasonlóban.-tapsikoltam akár egy óvodás.
-Hát és az iskola bálok?
-Sosem mentem el.-nevettem.-Régen nem igen voltam társasági ember és ez más, itt csak a bálkirálynősség a lényeg nem pedig a jó hangulat.
-Talán valaki attól félt hogy senki sem választja királynőnek?
-Talán.-sütöttem le a szemem.
-De már célba értél! Az én királynőm vagy nem pedig holmi gólyák rendezte sulibálon.
-Erre vágytam.-hozzá bújtam s hallgattam ütemes szívverését ami értem dobogott. Csak értem.
Miután igen sok küszködés után sikerült kibomlanom Klaus erős karjai közül kézen fogva, kacagva lépkedtünk lefelé ahol is el kellett gondolkoznom. Vajon ilyen késő van már vagy pedig itt ültek végig és várták hogy mi lesz velünk?
-Levágtátok egymás fejét majd vissza varrtátok?-pirította ránk Kol az első édes megjegyzését, ami eszébe jutott.
-Csak sok volt a stressz és szanaszét szedték a szobájukat.-helyeselt Elijah.
-Vagy épp egymást szedték szanaszét..-kacagott Rebekah.
-De az is lehet hogy..-kezdett bele Enzo.
-Ne is folytasd.-kacagtam.
-Jó, jó..-nevetett majd megpuszilta Rebekah arcát.
-Bekah, Klaus mesélt nekem arról a jótékonys..
-KOMOLYAN SEGÍTESZ?-örömködött.
-Még be se fejeztem.-elnevettem magam mire mindenki csatlakozott.-De igen segítek, szívesen. mire Klaus az ölébe rántott s vadul rámosolyogtam itt ugrott fel Kol majd vihar szerűen tombolt és eltűnt.
-Mi baja van megint?-kérdeztem a fejem fogva. Mindenki olyan 'tudod te jól' fejjel nézett rám.
-Ahj..-sóhajtottam.-Nem tudok mindenki kedvére tenni.
-Ne is okold magad, majd lenyugszik és elfogadja a dolgokat.-biztatóan rám mosolygott Elijah.
-Miért nem tudja úgy felfogni mint Tyler?-néztem körbe de mindenki Klaus pásztázta aki engedett a kezemen így épp hogy csak összeértek a mancsaink. Megint rosszat mondtam igaz?
-Jó hanyagoljuk! Szóval a bál..-vigyorogtam Bekahra aki újra bezsongott és mindenféle díszekről meg italokról kezdett el szavakat hányni. Fel sem fogtam néhány szavát hisz leragadtam pár ital néven...terekini és mikaella? Ezek valami általuk készített mix? mikaella..ez valamiért Klausra vall.
-Min gondolkoztál így el?-kérdezte félve Rebekah.
-Terekini, mikaella?
-Az egyik Elijah a másik Nik specialitása, véletlenszerűen lettek verhetetlenek a vendégek körében.-mosolygott.
-Miért gondolom azt hogy a mikaella Klaus műve?
-Mert ismersz.-motyogta a fülembe.
-Biztos?-fordultam felé felvont szemöldökkel.
-Egészen.-nevetett.
-Akkor mit szóltnál ha eljönnél velem beszerezni a mixhez valókat és a díszeket?-felpattant barátja öléből.
-Mehetünk.-egy visszafogottabb búcsúcsókot adtam szívem őrzőjének majd kecsesen kiszálltam kényelmes helyemről. Nevetve indultunk el a nem messze lévő üzletbe. Nem időztünk, minden gyorsan összeszedtünk majd haza indultunk..persze néhány ruha boltba akartunk ellenére benéztünk és kikérjük magunknak a ruhák hívtak be minket hisz meghívást ne mondj vissza!
-Ez csodálatos.-álltam meg egy ruha előtt mi rabul ejtett.
-Szinte ordítja hogy vedd meg!
-Te is hallod?-mosolyogva leakasztottam a helyéről majd tovább nézelődtünk.
-BEKAH!-sipítoztam mikor megláttam a barátnőmre varrott ruhadarabot.
-Mit csinálnék én nélküled!-megölelt majd ő is leemelte a mértéhez megfelelőt s haza indultunk!
-A ruhák meglepik.-nézett mélyen a szemebe.-nincs semmiféle divatbemutató Klausnak!-rázta előttem mutatóujját.
-Érettem főnök.-elvettem a kezéből a ruhákat tartalmazó szatyrokat majd felugrottam a ház tetejére hogy bemászhassak az ablakon és eldughassam a zacskókat úgy hogy senki se tudjon róla.
-Hát Elizabethet hol hagytad?
-Jön is csak..
-..csak itt járt Firenze és beszélgettem vele.-mosolyogva beléptem a bejárati ajtón.
-Ki az a Firenze?-kérdezték a fiúk egyszerre persze Klaus kivételével.
-Egy őz.
-Egy őz?-kérdeztek vissza nevetést visszafojtva.
-Egy őz!
2016. április 22., péntek
127.Béküljünk! /+18/
A reggelhez hűen komásan emeltem a tekintettem a mellettem békésen alvó férfire ki kezével még mindig a kezem fogja aminek láttán hatalmasat dobbant a szívem. Az arcát kezdtem pásztázni. A szempillái rebegtek, az ajka néha-néha megmozdult s olykor a kezemre szorított. Elmosolyodtam és tovább néztem őt hisz olyan megnyugtató érzés volt magam mellett tudni.
-Kérlek..-motyogta álmában majd újra a kezemre markolt.-Ne!-tiltakozott tovább.
-Shh..nyugi..-végig simítottam hibátlan, borostás arcát. Mikor sikerült vissza esnie édes álmába kimásztam az ágyból s lesiettem a társalgóba.
-Rebekah..-suttogtam az ajtja előtt állva.-Bekah!
-Baj van?-lépett ki a szobából aggodalommal teli arccal.
-Nem nincs, de szeretnék kérdezni valamit.-a kanapéhoz vezetett majd felvette a bölcs hallgatlak arckifejezést.-Szóval, Klaus..mikor nem voltam itt, nem csinált semmi hülyeséget?
-Akart.-sóhajtotta.-Ki akarta kapcsolni számtalanszor, és egyszer tervezett elmenni de nem úgy ahogy szokott, hogy át ugrik a másik városban..el akart menni Santiagoba hogy megkérje a boszorkányokat valamire.-lehajtotta fejét.
-Mégis mire?-a lány csak megrázta a fejét.-Rebekah, mire?!
-Tudod régen Santiago boszorkány város volt de ahogy teltek az évek sokan elmentek vagy épp meghaltak, alig maradtak páran, de a lényeg hogy maradtak. Az hír járta úgy az 1760-as években hogy ezek a boszorkányok...szóval hogy ők képesek megfosztani minket a halhatatlanságtól. Először ez csak egy mendemonda volt, de aztán kiderül hogy már nem egy halhatatlanságot megunó természetfeletti vetette el az erejét.
-Ember akart lenni?-kérdeztem meglepődve.
-Igen, hogy elmehessen a világ másik végére..nevet akart változtatni hogy ne találjuk meg..-mondta majd lecsöppent egy könnycsepp az arcán.-El akart menni és mint egy remete egyedül élni majd meghalni.
-És mind ezt azért..
-Mert nem bír nélküled meg lenni..inkább egyedül lenne mint bárki mással.-sóhajtotta.
-Köszönöm.-bólintottam majd megöleltem.
-Ne lökd el magadtól.-suttogta a fülembe.
-Nem fogom..-kiszakadtam a jól eső ölelésből majd feltrappoltam az emeletre. Klaus még mindig édesen aludt. Elmosolyodtam majd török ülésben az ágyra ültem. A kezét a kezembe vettem majd lassan simogatni kezdtem a tenyerét és az alkarját.
-Egymáshoz tartozunk, egyek vagyunk és ugyan azok..mindketten rohadtul meggondolatlanok vagyunk és vadul szerelmesek egymásba..fogalmam sincs mi lenne velem nélküled.-összekulcsoltam a kezeinket.-Te színezed át a fekete-fehér napjaimat a mosolyoddal a hangoddal a szemeiddel, az illatoddal az öleléseiddel a csókjaiddal amiknél a mennyországban érzem magam...minden szín egy külön történet...a mi történetünk! A zöldről a remény jut eszembe hisz sokszor reménykedtem bennünk, a rózsaszín a szerelem, a piros a vágyak, a kék a boldogság amiben volt részünk..a lila a borúsabb napjaink mikor egyszer sem értünk egymáshoz..a sárga egyértelműen a féltékenység mert valljuk be mindketten voltunk már azok...mond már le mit tennék én nélküled? Ha nem találsz rám azon a kopott, rozoga padon? Ha nem tárod ki elém a szíved és hozol ide..-körbe néztem a szobában.-Nem akarlak elveszíteni.-lehajtottam a fejem. Klaus ébredezni kezdett így gyorsan elengedtem a kezét és lefeküdtem neki háttal.
-Fent vagy?-kérdezte meggyötört hangon.
-Igen, már fent.
-Olyan édeset álmodtam..-dörzsölte a szemét.
-Na mit álmodtál?
-Kegyetlen aranyos dolgokról hadováltál nekem..a színekről és arról hogy nélkülem nem lenne ugyan az semmi..-elmosolyodott.-Kár hogy csak álom volt.-felpattant majd besétált a fürdőbe.
A levegőbe bokszoltam majd levettem a pólóm és a nadrágom. Óvatosan benyitottam hozzá, épp a pólóját vette le s dobta a földre.
-Santiago?-kérdeztem felvont szemöldökkel a falnak támaszkodva. Klaus szeme megakadt rajtam, a lélegzete megszakadt.-Valahogy sejtettem.-elmosolyodtam majd felé indultam ő pedig hátrálni kezdett még mindig engem bámulva.-Nem álom volt. A színek emlékszel...benned most tombol a piros.-kacagtam mire Klaus végleg megállt meg a fal nem engedte őt tovább.
-Hiányzom?-a mutató ujjammal apró köröket írtam le a mellkasán. Hatalmasat nyelt mire a kezéért nyúltam s a derekamra tettem.-Nem?-lebiggyesztettem alsó ajkam.-Akkor megyek felöltözök..-megfordultam majd lassan, kecsesen elindultam kifele mire vissza rántott.
-Tudod hogy piszkosul szexy vagy és húzod az agyam..-dörmögte a szerelemem.
-Szerinted ez így van?-megnyálaztam az ajkam.
-Rohadtul így van!-felkapott majd a falnak nyomott s ajkamnak esett. Néha erőteljesen megmarkolt amin én haloványan fel-fel nyögtem. Itt már a nyakam és a mellem környékét lehelte be apró puszikkal. Újra csókolózni kezdünk, de ez már nem az a lágy csók volt hanem vad de még is érzéki és szenvedéllyel teli. Néha beleharapott az ajkamba vagy épp a nyelvem hegyére amit durván viszonoztam. Egyre forróbb volt a levegő a helyiségben, a hideg csempe aminek a hátam támaszkodott tűz égette meleg volt mikor Klaus újra neki esett a melleimnek amiről már rég lekerült a fehérnemű. Klaus férfiassága kidudorodott az alsógatyájából. Nagyon ki van mér éhezve és az igazat megvallva én sem állok ellent egy jó légyottnak főleg ha a partner Niklaus Mikaelson! Dobott egyet rajtam majd kivitt a szobánkba és az ágyra dobott. Villámgyorsan magunkra zárta az ajtót majd fölém kerekedett. Elmosolyodott és jött is a vad Klaus aki harapdálni és szívni kezdte a nyakam. A fejem hátra vetettem majd apró sóhajok hagyták el a számat. Ez sem hagyhattam kölcsön nélkül, egy markáns mozdulattal fordítottam a helyzetünkön, nem időzve a nyakára és az íves kulcscsontjára vetettem magam. Éljen a véraláfutás és a vér! Klaus visszafordított majd letépte rólam az utolsó rajtam levő fehérneműt.
Perverz mosolyt ejtett mire én felvont szemöldökkel ajándékoztam meg őt. Lehúztam róla az alsógatyáját, így meztelenül feküdtünk egymáson vadul csókolózva. A szívem választotta férfi hirtelen belém döfte férfiasságát. Éreztem azt a rég nem érzett vágyakozó érzést.
-Klaus..-nyögtem mire ő egyre gyorsabban és ütemesen kezdett mozogni. A lábaim a csípőjére raktam s így folytattuk tovább-e csodát. Niklaus hátát karmoltam és a nyakát csókoltam, szívtam, haraptam amíg ő el nem ért odáig hogy kicsit lelassulva lökött tovább az ágyon. Ere közelebb éreztem magam A ponthoz..Klaus férfiasan felmordult majd egy hatalmas sóhajt hallatott...időközben engem is elöntött a gyönyör. A fiú zihálva hajolt rám én a kezeimmel át karoltam a nyakát s így lihegtünk egymás fülénél ami csak fokozta a hangulatot.
-Kimondhatatlanul szeretlek.-zihálta tovább.
-Kegyetlenül.-társultam az alkalmi nyáladzáshoz.
-Kérlek..-motyogta álmában majd újra a kezemre markolt.-Ne!-tiltakozott tovább.
-Shh..nyugi..-végig simítottam hibátlan, borostás arcát. Mikor sikerült vissza esnie édes álmába kimásztam az ágyból s lesiettem a társalgóba.
-Rebekah..-suttogtam az ajtja előtt állva.-Bekah!
-Baj van?-lépett ki a szobából aggodalommal teli arccal.
-Nem nincs, de szeretnék kérdezni valamit.-a kanapéhoz vezetett majd felvette a bölcs hallgatlak arckifejezést.-Szóval, Klaus..mikor nem voltam itt, nem csinált semmi hülyeséget?
-Akart.-sóhajtotta.-Ki akarta kapcsolni számtalanszor, és egyszer tervezett elmenni de nem úgy ahogy szokott, hogy át ugrik a másik városban..el akart menni Santiagoba hogy megkérje a boszorkányokat valamire.-lehajtotta fejét.
-Mégis mire?-a lány csak megrázta a fejét.-Rebekah, mire?!
-Tudod régen Santiago boszorkány város volt de ahogy teltek az évek sokan elmentek vagy épp meghaltak, alig maradtak páran, de a lényeg hogy maradtak. Az hír járta úgy az 1760-as években hogy ezek a boszorkányok...szóval hogy ők képesek megfosztani minket a halhatatlanságtól. Először ez csak egy mendemonda volt, de aztán kiderül hogy már nem egy halhatatlanságot megunó természetfeletti vetette el az erejét.
-Ember akart lenni?-kérdeztem meglepődve.
-Igen, hogy elmehessen a világ másik végére..nevet akart változtatni hogy ne találjuk meg..-mondta majd lecsöppent egy könnycsepp az arcán.-El akart menni és mint egy remete egyedül élni majd meghalni.
-És mind ezt azért..
-Mert nem bír nélküled meg lenni..inkább egyedül lenne mint bárki mással.-sóhajtotta.
-Köszönöm.-bólintottam majd megöleltem.
-Ne lökd el magadtól.-suttogta a fülembe.
-Nem fogom..-kiszakadtam a jól eső ölelésből majd feltrappoltam az emeletre. Klaus még mindig édesen aludt. Elmosolyodtam majd török ülésben az ágyra ültem. A kezét a kezembe vettem majd lassan simogatni kezdtem a tenyerét és az alkarját.
-Egymáshoz tartozunk, egyek vagyunk és ugyan azok..mindketten rohadtul meggondolatlanok vagyunk és vadul szerelmesek egymásba..fogalmam sincs mi lenne velem nélküled.-összekulcsoltam a kezeinket.-Te színezed át a fekete-fehér napjaimat a mosolyoddal a hangoddal a szemeiddel, az illatoddal az öleléseiddel a csókjaiddal amiknél a mennyországban érzem magam...minden szín egy külön történet...a mi történetünk! A zöldről a remény jut eszembe hisz sokszor reménykedtem bennünk, a rózsaszín a szerelem, a piros a vágyak, a kék a boldogság amiben volt részünk..a lila a borúsabb napjaink mikor egyszer sem értünk egymáshoz..a sárga egyértelműen a féltékenység mert valljuk be mindketten voltunk már azok...mond már le mit tennék én nélküled? Ha nem találsz rám azon a kopott, rozoga padon? Ha nem tárod ki elém a szíved és hozol ide..-körbe néztem a szobában.-Nem akarlak elveszíteni.-lehajtottam a fejem. Klaus ébredezni kezdett így gyorsan elengedtem a kezét és lefeküdtem neki háttal.
-Fent vagy?-kérdezte meggyötört hangon.
-Igen, már fent.
-Olyan édeset álmodtam..-dörzsölte a szemét.
-Na mit álmodtál?
-Kegyetlen aranyos dolgokról hadováltál nekem..a színekről és arról hogy nélkülem nem lenne ugyan az semmi..-elmosolyodott.-Kár hogy csak álom volt.-felpattant majd besétált a fürdőbe.
A levegőbe bokszoltam majd levettem a pólóm és a nadrágom. Óvatosan benyitottam hozzá, épp a pólóját vette le s dobta a földre.
-Santiago?-kérdeztem felvont szemöldökkel a falnak támaszkodva. Klaus szeme megakadt rajtam, a lélegzete megszakadt.-Valahogy sejtettem.-elmosolyodtam majd felé indultam ő pedig hátrálni kezdett még mindig engem bámulva.-Nem álom volt. A színek emlékszel...benned most tombol a piros.-kacagtam mire Klaus végleg megállt meg a fal nem engedte őt tovább.
-Hiányzom?-a mutató ujjammal apró köröket írtam le a mellkasán. Hatalmasat nyelt mire a kezéért nyúltam s a derekamra tettem.-Nem?-lebiggyesztettem alsó ajkam.-Akkor megyek felöltözök..-megfordultam majd lassan, kecsesen elindultam kifele mire vissza rántott.
-Tudod hogy piszkosul szexy vagy és húzod az agyam..-dörmögte a szerelemem.
-Szerinted ez így van?-megnyálaztam az ajkam.
-Rohadtul így van!-felkapott majd a falnak nyomott s ajkamnak esett. Néha erőteljesen megmarkolt amin én haloványan fel-fel nyögtem. Itt már a nyakam és a mellem környékét lehelte be apró puszikkal. Újra csókolózni kezdünk, de ez már nem az a lágy csók volt hanem vad de még is érzéki és szenvedéllyel teli. Néha beleharapott az ajkamba vagy épp a nyelvem hegyére amit durván viszonoztam. Egyre forróbb volt a levegő a helyiségben, a hideg csempe aminek a hátam támaszkodott tűz égette meleg volt mikor Klaus újra neki esett a melleimnek amiről már rég lekerült a fehérnemű. Klaus férfiassága kidudorodott az alsógatyájából. Nagyon ki van mér éhezve és az igazat megvallva én sem állok ellent egy jó légyottnak főleg ha a partner Niklaus Mikaelson! Dobott egyet rajtam majd kivitt a szobánkba és az ágyra dobott. Villámgyorsan magunkra zárta az ajtót majd fölém kerekedett. Elmosolyodott és jött is a vad Klaus aki harapdálni és szívni kezdte a nyakam. A fejem hátra vetettem majd apró sóhajok hagyták el a számat. Ez sem hagyhattam kölcsön nélkül, egy markáns mozdulattal fordítottam a helyzetünkön, nem időzve a nyakára és az íves kulcscsontjára vetettem magam. Éljen a véraláfutás és a vér! Klaus visszafordított majd letépte rólam az utolsó rajtam levő fehérneműt.
Perverz mosolyt ejtett mire én felvont szemöldökkel ajándékoztam meg őt. Lehúztam róla az alsógatyáját, így meztelenül feküdtünk egymáson vadul csókolózva. A szívem választotta férfi hirtelen belém döfte férfiasságát. Éreztem azt a rég nem érzett vágyakozó érzést.
-Klaus..-nyögtem mire ő egyre gyorsabban és ütemesen kezdett mozogni. A lábaim a csípőjére raktam s így folytattuk tovább-e csodát. Niklaus hátát karmoltam és a nyakát csókoltam, szívtam, haraptam amíg ő el nem ért odáig hogy kicsit lelassulva lökött tovább az ágyon. Ere közelebb éreztem magam A ponthoz..Klaus férfiasan felmordult majd egy hatalmas sóhajt hallatott...időközben engem is elöntött a gyönyör. A fiú zihálva hajolt rám én a kezeimmel át karoltam a nyakát s így lihegtünk egymás fülénél ami csak fokozta a hangulatot.
-Kimondhatatlanul szeretlek.-zihálta tovább.
-Kegyetlenül.-társultam az alkalmi nyáladzáshoz.
2016. április 21., csütörtök
126.Mikaelson
Nem féltem. Nem voltam izgatott. Nem éreztem semmit csak a bennem lassan teljesen elterjedő hiány. De hiába, a marcangoló bűntudat gyökeret növesztett bennem úgy érzem hogy csalódást okoztam az otthoniaknak..magukra hagytam őket. Pedig talán szükségük lett volna rám, de én csak magammal törődve elmentem. Gyűlölöm magam ezért.
-Készen állsz hogy ennyi idő után újra ott állj a többiek előtt?-bólintottam mire Tyler belépett a házba, mögötte álltam és azon járt az eszem hogy még meggondolhatom magam..de ekkor felcsendült egy hang amibe testem, lelkem bele remegett.
-Mit akarsz Tyler?-a hang meggyötört volt a fáradságtól és a lelki fájdalomtól.
-Hidd el jó szándékkal jöttem.-a hangjából jól kivehetően elmosolyodott.
-Tyler!-lépett felé Kol a hangjában örömmel, férfiasan összeborultak én pedig próbáltam meglapulni, de a fiú amint átnézett Tyler válla fölött meglátott.
-Szia.-tátogtam de ő csak meredt tekintettél bámult rám.
-Mivan szellemet láttál?-kacagott Enzo amint meglátta a megkövült rokonát.
-Nem vagyok szellem.-odébb löktem Tylert.
-Elizabeth!!
-Enzo..-elmosolyodtam majd újra komolyság tört rám.-Itt van mindenki ugye?-komótosan körbe néztem, kerülve Klaus tekintetét.-Szeretnék bocsánatot kérni így, nyíltan mindenkitől! Önző voltam. Csak magamra gondolva itt hagytalak titeket pedig...ti vagytok a családom, és már egyszer elveszítettem a családom egyik felét..nem szeretném újra ezt átélni. Pocsék érzés! Nem is tudom mit gondoltam akkor..-sóhajtottam.-de valamiért nem éreztem azt itt amit régen éreztem, azt az érzést kerestem de természetesen magamhoz híven nem sikerült.-megráztam a fejem hogy elűzzem a vágyaim.-Remélem nem haragszotok rám..
-Szerintem senki sem haragszik rád.-morogta Tyler mögöttem.
-Legjobb.-hátra fordultam mire elnevettük magunkat.
-Jól mondja Ty, senki sem haragszik rád..valahol megértjük hogy eleget lett..bár ezért ez a memóriamosás kicsit erős volt.-felvont szemöldökkel állt elém a szeretett testvérem.
-Elmeháborodott lány naiv és meggondolatlan döntései.-elhúztam a száj majd halovány mosolyra húztam és hagytam hogy Enzo szorosan magához ölelhessen.
-Azért az én emberi mivoltom nem enged megbocsájtást.-vont vállat Kol.
-Emberi mivoltod? Kár hogy nem az emberek névsorába van vésve a neved.-nevettem mire teljesen elmosolyodott majd magához ölelt. Nem szorított órákon át tartó percekig, rövid volt de kellemes.
-Elizabeth..Elizabeth...veled mindig a baj van.-méregetett Elijah és a mellette álló Rebekah.
-Igen tudom, ezt meg kell tanulni kezelni.-vigyorogtam mire ők is magukhoz öleltek, ami ez után 'történt' számomra ENYHÉN kínos volt. Klaus továbbra is a lépcső alján ült és szünetelen nézett. Le sem vette rólam az égető tekintetét, én minden megtettem hogy elkerüljem gyilkos pillantásait de néha piszkosan jól eső érzés volt hogy össze gabalyodtak a tekintetteink.
-Én viszont megyek..-mutatott az ajtóra Tyler a a hüvelykujjával hátra felé.
-Rendben..-vettem egy mély levegőt majd felé léptem és magamhoz öleltem.-Köszönöm.-suttogtam majd elváltam a fiútól.
-Majd még benézek.-szúrós pillantást váltott Tyler és Klaus, de én mintha nem láttam volna felmentem az emeletre. Egy darabig elméláztam hogy mit tegyek..valahogy egy értelmes, használható ötlet sem jutott eszembe. Lassan leültem az ágyra majd lassan körbe néztem. Az ölembe vettem egy párnát majd magamhoz szorítottam s mélyen belélegeztem a férfias illatát. Erőt vettem magamon, felpattantam elővettem egy másik szerkót majd letusoltam. A hajamat dörzsöltem a törölközővel ami miatt a látószögem igen csak leszűkült. Lekaptam a fejemről a taszító pink színű szövetdarabot és szembe találtam magam...Niklaussal. Az ágyon ült az előbbről jól ismert gyilkos tekintettével amiben valahol megbújt a vadszerelmes is. Újra életem legnehezebb feladata várt rám, nem ránézni Klausra. Ahj miért ilyen kegyetlen? Ez a nézés istenem..bármikor egymásba forrnak a tekintetteink remegni kezdek amit talán észre is vett.
Fogalmam sincs mit mondhatnék neki, nem sajnálom annyira amiért itt hagytam hisz akkor is kezet emelt rám amit nem tudok lenyelni! Hiába érezte hogy meg van rá az oka...rohadtul nem volt! Leléptem pár órára amiért szerintem felnőtt fejjel nem tartozóm senkinek sem magyarázattal. Ezt lehetett volna egész másképp is megtenni, például mikor haza érek nem letámadni hogy én még is hol a fenébe jártam, hanem egymás karjában higgadtan megkérdezi hol jártál ily sokáig hisz a hiányod felemésztett e röpke idő alatt mi nekem egy évtized volt! Jó kevésbé nyálasan hisz Klaus szájából ez enyhén fura lenne de a lényege világos.
-Aludjak itt vagy..-törtem meg a csendet a rideg hangommal.
-Maradj.
-Hmm, rendben! Ez jó lesz.-dörmögtem majd az ablakhoz sétáltam felültem a párkányra s csodálni kezdtem Mystic Falls erdejét ahova a kertünkön át is átlehet jutni. Megláttam egy őzet és rögtön eszembe jutott Firenze, megígértem neki valamit amit be akarok tartani. Erősen Klaus fejére koncentráltam hogy megnézzem az ő gondolataiba is oly könnyen betudok férkőzni mint Firenzébe. Áhhj gondolhattam volna.
-Legközelebb elég lesz ha oda jöttök és megnézitek önmagam vagyok-e nem kell rögtön támadni.-felszegtem az állam majd minden erőmmel azon voltam hogy össze kapcsolhassam magam Firenzzel úgy mint régebben Elijahval.
-Kiderítettem kik támadtak a társadra és arra az ártatlan emberre, a családom tette hogy megnézzék én én vagyok-e. A nevükben kérek elnézést, megígérhetem többé ez nem fog elő fordulni!
-Köszönöm hogy álltad szavad Elizabeth! A bocsánatkérést elfogadva hisz senki sem vesztette éltét. Remélem látlak még!
-Ne aggódj, a közeljövőben összefutunk még.-elmosolyodtam majd vissza tértem a valóéletbe.
-Ezt még is honnan tudod?
-Magamtól.-feleltem továbbra is elutasítóan.
-Szóval gondolat olvasó lettél Tyler mellett?-kinevetett.
-Hogy jön ide Tyler?
-Hogy jön ide? Elizabeth, vele voltál idáig úgy hogy fogalmad sem volt arról én ki vagyok! Most pedig ez az ölelés...nem értelek! De ha tervben van hogy lecserélsz és vissza táncolsz hozzá, hát isten hírével! Ott az ajtó!
-Ne verd magad nagy dobra Niklaus! Ne pakold előre a büszkeséged és a hiúságod, ha én most leugranék innen és becsapnám magam mögött az ajtót összetörnél! Hiába mutatott azt hogy erős vagy figyelj még az is meglehet, erős vagy de nem megtörhetetlen!-mosolyogtam.
-És az egyetlen aki megtud törni az te vagy!
Nem szóltam semmit, a fejem az ablak felé fordítottam és próbáltam fékezni magam. Annyira a nyakába ugarnék aztán úgy megcsókolnám a tökéletes ajkait.
-Sajnos ez már nem igazán megy nekünk.-nyögtem fájón.
-Szóval akkor?-lehajtotta fejét majd a jegygyűrűmet kezdte el pörgetni s azt bámulni közben.
-Nem döntök többé elhamarkodottan.
-Tudni akarom hogy itt hagysz-e!
-Miért? Akkor még ma neki állsz újat keresni?
-Ne beszélj hülyeséget.-intett le.
-Akkor te se.-felvontam a szemöldököm.
-Melyik szavam volt hülyeség?
-Azt hogy itt hagylak! Igen ez az időszak nem épp zökkenőmentes de sajnos a kapcsolatokban vannak hibák amiket ki kell kupálni...lehet hogy nálunk ez az utolsó, de lehet hogy még rengetek áll előttünk.
-Hidd el simán lehetne ez a kapcsolat egy fájdalmas szavak nélküli dolog is, de mi ezt nem hagyjuk, meg nehezítjük a saját életünket! Hisz most akár itt is feküdhetnénk egymáson, vadul csókolózva, de nem, öt méter távolságban beszélgetünk arról hogy van-e még közös jövőnk!
-Miért mit vártál? Hogy haza jövök és a nyakadba ugrok?-rohadtul megtenném!!!
-Nem, mert nem kellett volna elmenned hogy haza jöhess..velem kellett volna maradnod.
-Ha nem terveztél volna megütni nem megyek el és nem dobom azt el.-kurtán a gyűrűre mutattam.
-Azt én..-sóhajtott.
-Na látod itt a probléma!
-Rettenetesen sajnálom. Valamiért elborult az agyam és hirtelen én..
-Hirtelen te?-mennydörögtem.
-Embernek éreztem magam.-suttogta nekem pedig a szívem szakadt bele.
-Nem vagy ember Klaus, ezt el kell fogadnod. Egy halhatatlan vérszívó vagy akiben még vannak emberi érzések, vágyak, álmok. Ahogy Elijah, Kol, Rebekah, Enzo, a gyerekek vagy épp Tyler..mind halhatatlan szörnynek nevezett egyének vagyunk akikben még van remény, hisz vannak emberi pillanataik!-sír? Niklaus Mikaelson sír? Ökölbe szorítottam a kezem hogy a fájdalom ahogy a körmeim a bőrömbe vésődnek elterelje a figyelmem arról a tényről hogy most a karjai közt akarok feküdni!
-Miért fontos neked ennyire Tyler? Átvágott..-szipogott.
-Amikor már Tylerrel voltam ő is feltett egy hasonló kérdést hogy Luke miért számít még!? Azt válaszoltam hogy azért mert ő mellettem volt mikor senki más, és ragaszkodom hozzá, régebben Tyler megint megkérdezte ezt hogy mi van benned ami benne nincs, ami miatt te fontosabb vagy...azt feleltem hogy téged szeretlek, de attól függ őt is szeretem, magam mellett akarom tudni, és szükségem van rá mert ő szint úgy ott volt mikor senki! És ezt el kell fogadnod, ő is elfogadja sőt támogatja hogy veled legyek! Azt mondta látja hogy veled kell lennem mert látja hogy melletted boldog vagyok mert te meg tudsz nekem adni valamit amit ő talán nem tudna.-elmosolyodtam.
-Szereted őt?
-Kötődöm hozzá.
-És a szerelem?
-Beléd vagyok szerelmes.-lehajtottam a fejem.
-Ohh istenem.-felelte szerinte halkan.-és ha feljönnek az érzéseid amiket valaha iránta éreztél?-leugrottam a párkányról majd leguggoltam elé s kezeim közé vettem tökéletes arcát.
-Tyler és mindenki más a múlté! Fel kell fognod és el el fogadnod hogy beléd vagyok szerelmes senki másba!-mondtam mélyen a szemébe nézve mire ő haloványan elmosolyodott majd felém hajolt...egyre közelebb volt..szinte már össze értek az ajkain mikor hirtelen oldalra kaptam a fejem így lett az eltervezett csókjából egy puszi. Bizseregni, égni kezdett az a rész ahol ajka arcomhoz ért.-A tény hogy szeretlek még nem feledteti el velem ezt az egészet.-megfogta a kezem amit rögtön el akartam húzni de nem ment...ennyi jár nekem!
-Szóval idő kell?-kérdezte félve. Igazából én magam sem tudom mit akarok. Időt vagy őt? Ha az időt választom abban is benne van az 'őt' ahj fogalmam sincs.-Szóval?-krákogott.
-Tessék?-megráztam a fejem majd felé fordultam.
-Időre lenne szükséged?-időre mi?
-Hahó! Szét vagy csúszva szerelemem.-rázta meg a vállam. A bőröm megint bizseregni kezdett.
-Ja az idő!! Igen, idő. És szerintem én most lefekszem!
-Akkor menj.-mosolygott, de nem mozdultam..a kezem még mindig az ő kezében volt.
-Megyek..-nyögtem.
-És még mindig itt vagy.-elnevette magát mire én erőt vettem magamon és bekuporodtam az ágyba. Az alvás szóba sem jöhetett. Csak feküdtem ott. Az ajtót szuggeráltam hogy belépjen rajta Klaus ami meg is történt..gyorsan lehunytam a szemem és úgy tettem mintha aludnék...ne hogy bele élje magát abba hogy nélküle már aludni sem tudok!! Hiába van így.
-És akkor most én is tettem hogy nem jöttem be?-suttogta majd nevetett.
-Lestél!
-Nem csak nem így alszol, mindig felém vagy fordulva, felhúzod az egyik lábad mert az mindig át teszed az én lábamon, hozzám simulsz, a kezed a fejed mellé teszed mert úgy mindig megfogom..még jobban magamhoz ölellek így a fejecskéd a nyakamnál van és szuszogsz.-már ahogy elképzeltem vágytam rá, ott akartam tudni magam mellett.
-Szép álmokat!-gonosz vigyort ejtett majd mellém mászott, távolságot tartva tőlem. Az ablak felé fordult és próbált álomba merülni.
-Te tudsz aludni?-suttogtam, de ő csak morgást hallatott.-Én pedig rohadtul nem!-magam felé fordítottam majd elhelyezkedtem a magam kis alvó pózába.
-Jó éjszakát.-dünnyögte majd egy puszit nyomott a homlokomra. Éreztem az illatát, a szorítását. Újra köszönhettem a biztonságérzetnek a boldogságnak és a nyugodt alvásnak!
-Készen állsz hogy ennyi idő után újra ott állj a többiek előtt?-bólintottam mire Tyler belépett a házba, mögötte álltam és azon járt az eszem hogy még meggondolhatom magam..de ekkor felcsendült egy hang amibe testem, lelkem bele remegett.
-Mit akarsz Tyler?-a hang meggyötört volt a fáradságtól és a lelki fájdalomtól.
-Hidd el jó szándékkal jöttem.-a hangjából jól kivehetően elmosolyodott.
-Tyler!-lépett felé Kol a hangjában örömmel, férfiasan összeborultak én pedig próbáltam meglapulni, de a fiú amint átnézett Tyler válla fölött meglátott.
-Szia.-tátogtam de ő csak meredt tekintettél bámult rám.
-Mivan szellemet láttál?-kacagott Enzo amint meglátta a megkövült rokonát.
-Nem vagyok szellem.-odébb löktem Tylert.
-Elizabeth!!
-Enzo..-elmosolyodtam majd újra komolyság tört rám.-Itt van mindenki ugye?-komótosan körbe néztem, kerülve Klaus tekintetét.-Szeretnék bocsánatot kérni így, nyíltan mindenkitől! Önző voltam. Csak magamra gondolva itt hagytalak titeket pedig...ti vagytok a családom, és már egyszer elveszítettem a családom egyik felét..nem szeretném újra ezt átélni. Pocsék érzés! Nem is tudom mit gondoltam akkor..-sóhajtottam.-de valamiért nem éreztem azt itt amit régen éreztem, azt az érzést kerestem de természetesen magamhoz híven nem sikerült.-megráztam a fejem hogy elűzzem a vágyaim.-Remélem nem haragszotok rám..
-Szerintem senki sem haragszik rád.-morogta Tyler mögöttem.
-Legjobb.-hátra fordultam mire elnevettük magunkat.
-Jól mondja Ty, senki sem haragszik rád..valahol megértjük hogy eleget lett..bár ezért ez a memóriamosás kicsit erős volt.-felvont szemöldökkel állt elém a szeretett testvérem.
-Elmeháborodott lány naiv és meggondolatlan döntései.-elhúztam a száj majd halovány mosolyra húztam és hagytam hogy Enzo szorosan magához ölelhessen.
-Azért az én emberi mivoltom nem enged megbocsájtást.-vont vállat Kol.
-Emberi mivoltod? Kár hogy nem az emberek névsorába van vésve a neved.-nevettem mire teljesen elmosolyodott majd magához ölelt. Nem szorított órákon át tartó percekig, rövid volt de kellemes.
-Elizabeth..Elizabeth...veled mindig a baj van.-méregetett Elijah és a mellette álló Rebekah.
-Igen tudom, ezt meg kell tanulni kezelni.-vigyorogtam mire ők is magukhoz öleltek, ami ez után 'történt' számomra ENYHÉN kínos volt. Klaus továbbra is a lépcső alján ült és szünetelen nézett. Le sem vette rólam az égető tekintetét, én minden megtettem hogy elkerüljem gyilkos pillantásait de néha piszkosan jól eső érzés volt hogy össze gabalyodtak a tekintetteink.
-Én viszont megyek..-mutatott az ajtóra Tyler a a hüvelykujjával hátra felé.
-Rendben..-vettem egy mély levegőt majd felé léptem és magamhoz öleltem.-Köszönöm.-suttogtam majd elváltam a fiútól.
-Majd még benézek.-szúrós pillantást váltott Tyler és Klaus, de én mintha nem láttam volna felmentem az emeletre. Egy darabig elméláztam hogy mit tegyek..valahogy egy értelmes, használható ötlet sem jutott eszembe. Lassan leültem az ágyra majd lassan körbe néztem. Az ölembe vettem egy párnát majd magamhoz szorítottam s mélyen belélegeztem a férfias illatát. Erőt vettem magamon, felpattantam elővettem egy másik szerkót majd letusoltam. A hajamat dörzsöltem a törölközővel ami miatt a látószögem igen csak leszűkült. Lekaptam a fejemről a taszító pink színű szövetdarabot és szembe találtam magam...Niklaussal. Az ágyon ült az előbbről jól ismert gyilkos tekintettével amiben valahol megbújt a vadszerelmes is. Újra életem legnehezebb feladata várt rám, nem ránézni Klausra. Ahj miért ilyen kegyetlen? Ez a nézés istenem..bármikor egymásba forrnak a tekintetteink remegni kezdek amit talán észre is vett.
Fogalmam sincs mit mondhatnék neki, nem sajnálom annyira amiért itt hagytam hisz akkor is kezet emelt rám amit nem tudok lenyelni! Hiába érezte hogy meg van rá az oka...rohadtul nem volt! Leléptem pár órára amiért szerintem felnőtt fejjel nem tartozóm senkinek sem magyarázattal. Ezt lehetett volna egész másképp is megtenni, például mikor haza érek nem letámadni hogy én még is hol a fenébe jártam, hanem egymás karjában higgadtan megkérdezi hol jártál ily sokáig hisz a hiányod felemésztett e röpke idő alatt mi nekem egy évtized volt! Jó kevésbé nyálasan hisz Klaus szájából ez enyhén fura lenne de a lényege világos.
-Aludjak itt vagy..-törtem meg a csendet a rideg hangommal.
-Maradj.
-Hmm, rendben! Ez jó lesz.-dörmögtem majd az ablakhoz sétáltam felültem a párkányra s csodálni kezdtem Mystic Falls erdejét ahova a kertünkön át is átlehet jutni. Megláttam egy őzet és rögtön eszembe jutott Firenze, megígértem neki valamit amit be akarok tartani. Erősen Klaus fejére koncentráltam hogy megnézzem az ő gondolataiba is oly könnyen betudok férkőzni mint Firenzébe. Áhhj gondolhattam volna.
-Legközelebb elég lesz ha oda jöttök és megnézitek önmagam vagyok-e nem kell rögtön támadni.-felszegtem az állam majd minden erőmmel azon voltam hogy össze kapcsolhassam magam Firenzzel úgy mint régebben Elijahval.
-Kiderítettem kik támadtak a társadra és arra az ártatlan emberre, a családom tette hogy megnézzék én én vagyok-e. A nevükben kérek elnézést, megígérhetem többé ez nem fog elő fordulni!
-Köszönöm hogy álltad szavad Elizabeth! A bocsánatkérést elfogadva hisz senki sem vesztette éltét. Remélem látlak még!
-Ne aggódj, a közeljövőben összefutunk még.-elmosolyodtam majd vissza tértem a valóéletbe.
-Ezt még is honnan tudod?
-Magamtól.-feleltem továbbra is elutasítóan.
-Szóval gondolat olvasó lettél Tyler mellett?-kinevetett.
-Hogy jön ide Tyler?
-Hogy jön ide? Elizabeth, vele voltál idáig úgy hogy fogalmad sem volt arról én ki vagyok! Most pedig ez az ölelés...nem értelek! De ha tervben van hogy lecserélsz és vissza táncolsz hozzá, hát isten hírével! Ott az ajtó!
-Ne verd magad nagy dobra Niklaus! Ne pakold előre a büszkeséged és a hiúságod, ha én most leugranék innen és becsapnám magam mögött az ajtót összetörnél! Hiába mutatott azt hogy erős vagy figyelj még az is meglehet, erős vagy de nem megtörhetetlen!-mosolyogtam.
-És az egyetlen aki megtud törni az te vagy!
Nem szóltam semmit, a fejem az ablak felé fordítottam és próbáltam fékezni magam. Annyira a nyakába ugarnék aztán úgy megcsókolnám a tökéletes ajkait.
-Sajnos ez már nem igazán megy nekünk.-nyögtem fájón.
-Szóval akkor?-lehajtotta fejét majd a jegygyűrűmet kezdte el pörgetni s azt bámulni közben.
-Nem döntök többé elhamarkodottan.
-Tudni akarom hogy itt hagysz-e!
-Miért? Akkor még ma neki állsz újat keresni?
-Ne beszélj hülyeséget.-intett le.
-Akkor te se.-felvontam a szemöldököm.
-Melyik szavam volt hülyeség?
-Azt hogy itt hagylak! Igen ez az időszak nem épp zökkenőmentes de sajnos a kapcsolatokban vannak hibák amiket ki kell kupálni...lehet hogy nálunk ez az utolsó, de lehet hogy még rengetek áll előttünk.
-Hidd el simán lehetne ez a kapcsolat egy fájdalmas szavak nélküli dolog is, de mi ezt nem hagyjuk, meg nehezítjük a saját életünket! Hisz most akár itt is feküdhetnénk egymáson, vadul csókolózva, de nem, öt méter távolságban beszélgetünk arról hogy van-e még közös jövőnk!
-Miért mit vártál? Hogy haza jövök és a nyakadba ugrok?-rohadtul megtenném!!!
-Nem, mert nem kellett volna elmenned hogy haza jöhess..velem kellett volna maradnod.
-Ha nem terveztél volna megütni nem megyek el és nem dobom azt el.-kurtán a gyűrűre mutattam.
-Azt én..-sóhajtott.
-Na látod itt a probléma!
-Rettenetesen sajnálom. Valamiért elborult az agyam és hirtelen én..
-Hirtelen te?-mennydörögtem.
-Embernek éreztem magam.-suttogta nekem pedig a szívem szakadt bele.
-Nem vagy ember Klaus, ezt el kell fogadnod. Egy halhatatlan vérszívó vagy akiben még vannak emberi érzések, vágyak, álmok. Ahogy Elijah, Kol, Rebekah, Enzo, a gyerekek vagy épp Tyler..mind halhatatlan szörnynek nevezett egyének vagyunk akikben még van remény, hisz vannak emberi pillanataik!-sír? Niklaus Mikaelson sír? Ökölbe szorítottam a kezem hogy a fájdalom ahogy a körmeim a bőrömbe vésődnek elterelje a figyelmem arról a tényről hogy most a karjai közt akarok feküdni!
-Miért fontos neked ennyire Tyler? Átvágott..-szipogott.
-Amikor már Tylerrel voltam ő is feltett egy hasonló kérdést hogy Luke miért számít még!? Azt válaszoltam hogy azért mert ő mellettem volt mikor senki más, és ragaszkodom hozzá, régebben Tyler megint megkérdezte ezt hogy mi van benned ami benne nincs, ami miatt te fontosabb vagy...azt feleltem hogy téged szeretlek, de attól függ őt is szeretem, magam mellett akarom tudni, és szükségem van rá mert ő szint úgy ott volt mikor senki! És ezt el kell fogadnod, ő is elfogadja sőt támogatja hogy veled legyek! Azt mondta látja hogy veled kell lennem mert látja hogy melletted boldog vagyok mert te meg tudsz nekem adni valamit amit ő talán nem tudna.-elmosolyodtam.
-Szereted őt?
-Kötődöm hozzá.
-És a szerelem?
-Beléd vagyok szerelmes.-lehajtottam a fejem.
-Ohh istenem.-felelte szerinte halkan.-és ha feljönnek az érzéseid amiket valaha iránta éreztél?-leugrottam a párkányról majd leguggoltam elé s kezeim közé vettem tökéletes arcát.
-Tyler és mindenki más a múlté! Fel kell fognod és el el fogadnod hogy beléd vagyok szerelmes senki másba!-mondtam mélyen a szemébe nézve mire ő haloványan elmosolyodott majd felém hajolt...egyre közelebb volt..szinte már össze értek az ajkain mikor hirtelen oldalra kaptam a fejem így lett az eltervezett csókjából egy puszi. Bizseregni, égni kezdett az a rész ahol ajka arcomhoz ért.-A tény hogy szeretlek még nem feledteti el velem ezt az egészet.-megfogta a kezem amit rögtön el akartam húzni de nem ment...ennyi jár nekem!
-Szóval idő kell?-kérdezte félve. Igazából én magam sem tudom mit akarok. Időt vagy őt? Ha az időt választom abban is benne van az 'őt' ahj fogalmam sincs.-Szóval?-krákogott.
-Tessék?-megráztam a fejem majd felé fordultam.
-Időre lenne szükséged?-időre mi?
-Hahó! Szét vagy csúszva szerelemem.-rázta meg a vállam. A bőröm megint bizseregni kezdett.
-Ja az idő!! Igen, idő. És szerintem én most lefekszem!
-Akkor menj.-mosolygott, de nem mozdultam..a kezem még mindig az ő kezében volt.
-Megyek..-nyögtem.
-És még mindig itt vagy.-elnevette magát mire én erőt vettem magamon és bekuporodtam az ágyba. Az alvás szóba sem jöhetett. Csak feküdtem ott. Az ajtót szuggeráltam hogy belépjen rajta Klaus ami meg is történt..gyorsan lehunytam a szemem és úgy tettem mintha aludnék...ne hogy bele élje magát abba hogy nélküle már aludni sem tudok!! Hiába van így.
-És akkor most én is tettem hogy nem jöttem be?-suttogta majd nevetett.
-Lestél!
-Nem csak nem így alszol, mindig felém vagy fordulva, felhúzod az egyik lábad mert az mindig át teszed az én lábamon, hozzám simulsz, a kezed a fejed mellé teszed mert úgy mindig megfogom..még jobban magamhoz ölellek így a fejecskéd a nyakamnál van és szuszogsz.-már ahogy elképzeltem vágytam rá, ott akartam tudni magam mellett.
-Szép álmokat!-gonosz vigyort ejtett majd mellém mászott, távolságot tartva tőlem. Az ablak felé fordult és próbált álomba merülni.
-Te tudsz aludni?-suttogtam, de ő csak morgást hallatott.-Én pedig rohadtul nem!-magam felé fordítottam majd elhelyezkedtem a magam kis alvó pózába.
-Jó éjszakát.-dünnyögte majd egy puszit nyomott a homlokomra. Éreztem az illatát, a szorítását. Újra köszönhettem a biztonságérzetnek a boldogságnak és a nyugodt alvásnak!
2016. április 18., hétfő
125.A vizsga.
Nem aludtam semmit sem az éjszaka csak azt a pár órát már reggel fele, próbáltam tanulni hogy legalább hasznosan töltsem el az időt, de időpocsékolás volt hisz megint csak olvastam de nem értelmeztem. Elpakoltam a lapokat majd elmélkedésbe kezdtem. Az elmélkedésnek két témája volt. Tyler és az új vámpír/vámpírok. Ha nagy nehezen még is eltudtam terelni ezekről a gondolataimat, azon agyaltam hogy mi lesz ha nem sikerül. Teljesen bediliztem az éjszaka, és lásd ezt a fennmaradás nem igen hozta meg gyümölcsét, nyúzott arccal és fekete karikákkal ébredtem a nagy alvásból. Mikor tükörbe néztem kedvem lett volna leakasztani a helyéről a földhöz vágni és ugrálni rajta. Beiszkoltam a fürdőbe letusoltam és valahogy szebbé tettem magamat egy előhalotthoz képest. Miután végeztem felkaptam a táskám s indultam volna iskolába ha Tyler nem állít meg.
-Nem tartalak fel ne aggódj, csak ezt tedd el.-hozzám dobott egy tasak vért.-segít a gondolkodásban és a szomjad is féken tarthatod vele.-mosolygott vidáman.
-Tudom nincs jogsim, de had ne keljen legyalogolnom!-'nyavalyogtam' mire Tyler hozzám vágta a kocsikulcsát azzal a kijelentéssel hogy meg ne húzzam. Ez még is mit jelent?
Felé léptem amire ő haloványan talán hátra lépett. Én közelebb léptem majd hozzá bújtam. Nem volt ellenére. Sőt! A kezeivel átkarolta a derekam majd lassan cirógatni kezdett.
-Szurkolj!-mosolyogtam mikor elváltam tőle.
-Fogok.-mosolygott majd megnyalta ajkát. Ez most direkt volt igaz?
-Köszönöm.-az ajkamba haraptam majd csavargatni kezdtem a hajam az ujjam körül s hirtelen megfordultam. Harc hát legyen harc. Tyler szapora lélegzet vétele azonnal halható volt.
Bepattantam a kocsiba majd mint egy gyakorlott vezető letolattam a felhajtóról s útnak indultam. Dudorászva, leeresztett ablakkal érkeztem meg az iskolám elé. Minden tekintett rám szegeződött, először talán kicsit zavarba hozott a sok ember de vállat vontam és úgy mint Firenze kecses léptekkel elindultam a bejárat felé.
-Elizabeth?-szólított meg Zoi.-Nem tudod miért ma lesznek a vizsgák?
-Nem, de ha tudnám sem mondanám el.-mosolyogtam majd tovább mentem de szokás szerint vissza rántottak. Oliverrel találtam szembe magam.
-Mit akarsz?
-Mi történt veled?
-Mostanság? Semmi.-kerültem ki a kérdését.
-Hol hagytad a szerelmed?
-Valahol a nem rád tartoziknál maradt.-mosolyogtam majd egy lépést léptem háttal s megfordultam. Győzedelmi vigyorral léptem be az iskola kopott festékes ajtaján. Érezhető volt a reggeli kihagyása így berontottam a lány mosdóba ahonnan kiküldtem minden elsőst és vadul inni kezdtem. Minden egyes cseppje maga volt a mennyország. Ahogy lenyeltem s bekerült a szervezetemben tisztára úgy éreztem magam mint egy igazi szuperhős, erős, bátor és precíz. Kár hogy nem mutatkoztam erősnek, hogy nem voltam bátor...a precizitás kérdéses volt, hogy az vagyok-e kiderül a vizsga után. Amint kiléptem a mosdóból szembe találtam magam Mrs.Hoochal.
-Elizabeth! Mi törétént magával?
-Semmi tanárnő, mi történt volna?-mosolyogtam.
-De hisz..véres a szája!-Ne már, az univerzum gyűlöl engem. Ez biztos!
-Ja, csak elharaptam a számat, véletlen.-legyintettem.
-Akkor megnyugodtam, jöjjön velem percek múlva kezdetét veszi a nagy vizsga.
-És ennek az eredményét még ma meg is tudjuk?-tudálékoskodtam.
-Igen, a mai napon fogjuk kitenni a bejárat melletti táblára a vizsgázók nevét s mellé hogy alkalmas-e vagy sem!
-Változtak a dolog.-mosolyogtam.
-Igen, mint ahogy sok mindent.-viszonozta a mosolyom. Hooch a legkedvencebb tanárom volt mikor még tényleg úgy jártam ide hogy ember voltam. Rengeteget segített nekem, hálás vagyok neki, ha ő nem lett volna akkor talán én nem lennék most.
-Gyerekek! Készen álltok?-mosolygott rosszallóan Peters, a világ leggonoszabb tanárja. Rajta és Hoochon kívül Profry tanárnő volt még a teremben, elég ügyetlen de a drámához ő ért a legjobban. Nagyon szerettem régen az óráin ülni és csodálni a tehetségét.
-Kezdhetik!-törte meg a gondolatmenetem Peters vakkantása. Mi már is?...ahj..
Kényszerbetegségek kezelése?
Pszichoterápia és gyógyszeres kezelés, a legjobb eredmény a kettő keresztezése.
Mi a nikotinfüggőség?
alkaloida
Mi az a mániás depresszió?
A két egymástól elkerülő állapot, a depresszió és a mánia egymás utáni jelentkezését bipoláris zavarnak hívják. A betegségre az 'érzelmi hullámvasút' a legjellemzőbb fogalom.
Mi a depresszió?
A hangulati és érzelmi élet zavara, a gondolkodás meglassulása és az aktivitás csökkenését jellemzi.-minden gondolatom Tyler körül forgott, volt hogy tízszer olvastam le egy egy kérdést, mert nem értettem igazán. Nem bírom tovább. A lapom sarkába véstem hogy alkalmatlan majd felálltam, talán hangosan szitkozódtam s kiviharoztam a teremből.
-Mi történt magával?-szólt Hooch hangja mögülem.
-Sajnálom tanárnő, nekem ez nem megy.-meg sem fordultam a válasznál.
-Jöjjön vissza és próbálkozzon.
-A pszichológia talán még sem az életem része.-haloványan elmosolyodtam, talán bánatomban.
-Sajnálom.-suttogta a tanár.
-Köszönök mindent.-sóhajtottam majd haza száguldtam Tyler kocsijával. Hiába sikerült volna a vizsgám, sosem alkalmazna senki sem egy sosem öregedő nőt. Én nem tartozom az emberek világába, az én helyem a halhatatlanoknál van. Egy hosszú, hosszú életen át.
-Szóval az ok?-léptem be a házba.
-Te mit keres itt? Ilyen gyorsan végeztél?
-Nem csináltam meg, de most nem is ez érdekel!
-Kibírhatatlan vagy.-megfogta a kezem majd a kanapéhoz húzott s leültetett magával szemben.
-Annyira félek hogy elveszítelek ez után..-nyögte fájdalmasan.
-Nem fogsz megígérem, bármi történik a legjobb barátom maradsz.-mosolyogtam a fiúra.
-Elizabeth! Azt akarom hogy emlékezz mindenre ami veled történt és mindenkire aki szerepelt az életedben.-mondta mélyen a szemembe nézve. Hirtelen annyi minden jutott eszembe, az emlékeim az érzéseim. Minden szerelemre és csalódásra, emlékszem a boldog és a bús perceimre egyaránt. Minden ott volt bennem. Teljes voltam.
-Most már érted.-elmosolyodott majd lehajtotta a fejét.-tudod úgy gondoltam ha talán akarod én csak veled tenném meg, már mint úgy veled hogy tudod mit tettem és nem azzal az Elizabethel aki a fél életéről mit sem tud.
-Köszönöm.-suttogtam.-Megcsókolhattál volna milliószor és talán mást is megtettem volna ha úgy van, de elutasítottál és igen, már meg értem miért. De ha nem lett volna ellenedre hogy nem vagyok önmagam, megtetted volna? Vissza csókoltál volna?-érdeklődve néztem rá, de ő csak vadul megrázta a fejét s fokozatosan emelte azt fel.
-Nem, és ennek két oka van. A lelkiismereted és Klaus. Tudom hogy téged szétmarna a bűntudat, Klaus pedig az apám. Nekem fontos az ő boldogsága is.-haloványan mosolygott.-és tudom meg látom is hogy ő megtudja adni amit talán én sose tudnék. Boldog vagy mellette, biztonságban érzed magad, mellette a helyed de meg kérlek valamire, azt hogy ő meg akart ütni, nézd el neki. Igen Klaus egy barom de mérhetetlenül szeret téged, anyámat nem szerette ennyire pedig ő volt az első szerelme és az igen meghatározó főleg ha gyermeket vállalnak.
-Haza megyek és megfogom vele beszélni, talán kicsit húzom majd az agyát de ne aggódj nem hagyom el. Én is nagyon szeretem őt.-vigyorogtam.-És Klaus feleségül vette az édesanyádat?
-Nem. Miután anya meghalt elmondta nekem hogy szerette őt de nem tudta volna hozzá kötni az életét mert Klausnál a házasság többet jelentett mindennél..nála a házasság jelenti azt hogy ő megtalálta azt akivel mindig mindenben.
-Eldobtam a gyűrűt.-nyögtem fájdalmasan.-Mikor eljöttem levettem és eldobtam, azzal a kijelentéssel hogy beleuntam.
-Nik, jobban szeret mint hogy ezért megváltozzanak a dolgok. Elfelejtitek és boldogak lesztek.
-Hogy bírod ezt kimondani ilyen lazán?
-Úgy hogy szeretlek és a legjobbat akarom neked.-mosolygott majd széttárta karjait.
-Legjobb barátok?-elvigyorodtam mire Tyler felnevetett.
-Legjobb barátok.-suttogta a fülembe miután már a kezei közé fogott.
-Haza kísérsz?
-Persze menjünk!-felpattant majd elindultunk vissza a rég látott Mystic Fallsba.
-Szóval az ok?-léptem be a házba.
-Te mit keres itt? Ilyen gyorsan végeztél?
-Nem csináltam meg, de most nem is ez érdekel!
-Kibírhatatlan vagy.-megfogta a kezem majd a kanapéhoz húzott s leültetett magával szemben.
-Annyira félek hogy elveszítelek ez után..-nyögte fájdalmasan.
-Nem fogsz megígérem, bármi történik a legjobb barátom maradsz.-mosolyogtam a fiúra.
-Elizabeth! Azt akarom hogy emlékezz mindenre ami veled történt és mindenkire aki szerepelt az életedben.-mondta mélyen a szemembe nézve. Hirtelen annyi minden jutott eszembe, az emlékeim az érzéseim. Minden szerelemre és csalódásra, emlékszem a boldog és a bús perceimre egyaránt. Minden ott volt bennem. Teljes voltam.
-Most már érted.-elmosolyodott majd lehajtotta a fejét.-tudod úgy gondoltam ha talán akarod én csak veled tenném meg, már mint úgy veled hogy tudod mit tettem és nem azzal az Elizabethel aki a fél életéről mit sem tud.
-Köszönöm.-suttogtam.-Megcsókolhattál volna milliószor és talán mást is megtettem volna ha úgy van, de elutasítottál és igen, már meg értem miért. De ha nem lett volna ellenedre hogy nem vagyok önmagam, megtetted volna? Vissza csókoltál volna?-érdeklődve néztem rá, de ő csak vadul megrázta a fejét s fokozatosan emelte azt fel.
-Nem, és ennek két oka van. A lelkiismereted és Klaus. Tudom hogy téged szétmarna a bűntudat, Klaus pedig az apám. Nekem fontos az ő boldogsága is.-haloványan mosolygott.-és tudom meg látom is hogy ő megtudja adni amit talán én sose tudnék. Boldog vagy mellette, biztonságban érzed magad, mellette a helyed de meg kérlek valamire, azt hogy ő meg akart ütni, nézd el neki. Igen Klaus egy barom de mérhetetlenül szeret téged, anyámat nem szerette ennyire pedig ő volt az első szerelme és az igen meghatározó főleg ha gyermeket vállalnak.
-Haza megyek és megfogom vele beszélni, talán kicsit húzom majd az agyát de ne aggódj nem hagyom el. Én is nagyon szeretem őt.-vigyorogtam.-És Klaus feleségül vette az édesanyádat?
-Nem. Miután anya meghalt elmondta nekem hogy szerette őt de nem tudta volna hozzá kötni az életét mert Klausnál a házasság többet jelentett mindennél..nála a házasság jelenti azt hogy ő megtalálta azt akivel mindig mindenben.
-Eldobtam a gyűrűt.-nyögtem fájdalmasan.-Mikor eljöttem levettem és eldobtam, azzal a kijelentéssel hogy beleuntam.
-Nik, jobban szeret mint hogy ezért megváltozzanak a dolgok. Elfelejtitek és boldogak lesztek.
-Hogy bírod ezt kimondani ilyen lazán?
-Úgy hogy szeretlek és a legjobbat akarom neked.-mosolygott majd széttárta karjait.
-Legjobb barátok?-elvigyorodtam mire Tyler felnevetett.
-Legjobb barátok.-suttogta a fülembe miután már a kezei közé fogott.
-Haza kísérsz?
-Persze menjünk!-felpattant majd elindultunk vissza a rég látott Mystic Fallsba.
Feliratkozás:
Megjegyzések (Atom)