Nincs a fenét, a szemükben ülő bús könny ami csak arra vár hogy megszülethessen s végig folyhasson meggyötört arcukon majd mikor véget ér a földet áztassa. A szívben lévő égető fájdalom? Talán sosem fog múlni, enyhülni és ez így csak jobban fáj nekem, miattam szenvednek és szomorkodnak és ostorozzák magukat. Még mindig Klaus erős, izmos karjaiban feküdtem mikor is Damon pusmogására ébredtem.
-Sarah eltűnt, a hátárig követtük a nyomát de mintha a föld zárta volna magába.
-Meg kell találnunk, addig nem nyugszom míg nem látom élve vagy halva, holnap újra utána eredek és ha kell átfogom lépni a határt!-suttogta Kol majd heves ajtócsapódás visszhangzott.
-Ébren vagy igaz?-kacagott Klaus, bár a jó kedve nem tartott sokáig, nem válaszoltam neki. Nem tudtam választ adni, mikor szóra nyitottam a szám egy betű sem csúszott ki a torkomon.
-Jól vagy?-kérdezett ismét, de továbbra sem tudtam választ adni.-Elizabeth!?-maga felé fordított majd a csuklójába harapott amit óvatosan a számra nyomott, vadul rázni kezdtem a fejem mire ő értettlenül emelte meg vaskos kezét.
-Nem.-nyögtem halkan.
-Miért nem?
-Egy csepp vért sem nyelek le többé.
-Hogy jött ez az ötlet?
-Nik, ha ez a sorsom, hogy szenvedjek majd meghaljak hát én kielégítem a sorsom legmélyebb óhaját és eleget teszek az akaratának, nem szegülök szembe.
-Elég a butaságokból! Igyál.
-Sajnálom.-suttogtam majd oldalra fordítottam a fejem s jobban bújtam Klaushoz.
-Ezt nem teheted velem.
-Mit teszek veled?
-Elveszed tőlem magad.
-Na ez a butaság, így is úgy is meghalok.-nevetett.
-Ennyire viccesnek találod?-a hangja sokkal komolyabb volt mint bármikor.
-Nem, nem találom annak, de nevetnem és mosolyognom kell ezen!
-Mégis miért?
-Mert ha én is sírnék és szomorú lennék vagy talán depresszióba esnék a ti kedvetek is a föld alatt lenne és ha már úgyis egy sírban fogok dekkolni legalább az utolsó napjaim amiket veletek töltök, legyenek jók. Nehéz kérés igaz? Hogy az utolsó napjaimon úgy éljek ahogy eddig, hogy hallgassam Bekah hisztijeit, Enzo bolond megjegyzéseit, Kol féltékenységi rohamait..az utolsó napjaimon hallani akarom hogy a lányom és a fiam mennyire boldogok, hallani akarom ahogy Stefan mesél Nikolináról, hogy mennyire felszabadul mikor ketten vannak.-újra folyni kezdtek a könnyeim.-és hogy mit akarok még? A karjaidban feküdni, hallani a rekedt hangod amitől mindig is átjárt a hideg, hallani akarom a szívverésed, érezni akarom az illatod és a karod a derekamon. Egyszer már meghaltam a karjaidban, újra úgy akarok, hozzád bújva hogy te érezhesd utoljára a szívverésem, hisz mindig is csak érted dobogott.-Klaus szapora levegő vétellel próbálta elnyomni könnyei záporát.
-Szeretlek..-suttogtam.
-Szeretlek.
-Kol szemszög.-
Nem fogok holnapig várni! Most útnak indulok és megkeresem azt a hazug nőt aki lóvá tette Elijaht és feldúlta Elizabeth és Klaus szerelmét ezzel elvéve tőlem az egyetlen boldogságot az életemben..-idegesen csörtettem ki a verandára ahol még mindig körülfogva pihent a hű szerelmespár.
-Öcskös?
-Niklaus!-mosolyogtam a fivéremre majd tovább mentem.-Még is hova mész?-csendült fel a kérdés.
-Meg keresem ezt a bizonyos Sarah Nikolast.
-Ne lépj át egyik határon se!
-Aggódsz értem?-az ajkamba harapva fordultam vissza.-Ez annyira aranyos, meg felesleges.-az arcvonásom vissza tért majd tovább mentem mit sem törődve Klaussal.
-Ne menj sehova, Kol.-ütötte meg a fülem a világ leggyönyörűbb hangja.
-Egy jó okot mondj hogy miért ne menjek és keresem meg végre?
-Mert rá ér!
-Mi ért rá? Elment az eszed? Pár napod van hátra és bocs hogy nincs kedvem tétlenül ülni egymagam a négy fal közé zárva, ti csináljatok amit akarok, mormoljatok el egy imát, vagy nézzétek a csillagos eget de én most lelépek majd egyszer visszatérek vagy ha nem, akkor nem.
Nem törődve a többi kiabálásnak tovább mentem, igyekeztem követni a nyomait és keresni azt a hatalmas energiát amivel rendelkezik, meg kell öt találnom ha az életemmel is fizetek érte.
-Eközben a Salvatore birtokon.-
-Nem figyelj ezt nem teheted!-sóhajtotta Damon.
-Megtehetem, bármikor.-kacagott a lány majd Damon ajkaira tapasztotta az ő ajkait. Vad csókolózásba kezdtek.
-Segítened kell nekem.-suttogta a fiú fülébe.
-Miben segítsek?
-Jó kislány akarok lenni, de tudod hogy ez az önkontrollálós dolog nem igazán megy nekem.
-Ezen könnyen segíthetünk.-újra csókolózni kezdtek.
-Mondjuk meg is mutathatod most hogy tudsz leállni mert itt van Stella.-nyögte Damon, mire a lány ökölbe szorított kézzel, de leszállt Damonről.
-Damon.-vigyorgott Stella majd oda ment s megcsókolta rég nem látott szerelmét.
-Hiányoztál.-dünnyögte a lány fülébe.
-El kell intéznem pár dolgot, de utána a tied vagyok.
-Siess azokkal a dolgokat.-kajánul vigyort ejtett Damon.
-Miért siessen Dam? Neked is van pár dolgod.
-Jajj igen, segítenem kell ennek a dilinyos nőnek, gondjai adódtak.
-És megtudhatom ki is ő?
-Ő...hát ő, kérlek szépen ő..Rose nénikém lánya..Barbie! Nem is mutattalak még be? Hát Barbie őt itt a barátnőm Stella Wood, Stella ő pedig Barbie Grace.-vigyorgott Damon.
-Hát nagyon örülök!-kacagott Stella majd gyors puszit nyomott Damon arcára s eltűnt.
-Két kérdésem lenne. Első, hogy-hogy nem emlékszik rám? Kettő, ennél kurvásabb név nem jutott eszedbe?
-Illik rád ez a név és Jack kitörölte az emlékeit..-felelte a fiú.
-Jó hanyagoljuk a témát, akkor segítesz?
-Igen segítek, de mond! Miért lett olyan fontos hogy segít rajta? Hisz így te erősebb leszel.
-Erősebb leszek, de az nem ér annyit mint az az erős szerelem amit Elijah iránt érzek.
-Két perce sincs hogy szét haraptad az ajkam.-vonta fel a szemöldökét Damon.
-Jó néha megborulok.
-Sarah, lehetetlen eset vagy.-mondta Damon mire mindketten hangos nevetésben törtek ki.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése