2016. március 21., hétfő

105.Újra

Bevallom őszintén volt bennem félelem mikor haza értünk. Féltem hogy talán még sem sikerült a tervem és Elizabeth véglegesen elmegy, hogy tényleg meghal. Egy jó mély levegő után már a szobába ültem az ágyon, szerelmem megboldogult teste mellett.
-Csak kelj fel.-suttogtam majd kezét kezembe tettem.-Elizabeth..-ismételgettem a nevét.
-Klaus!?-szólt Elijah hangja az ajtó túloldaláról.
-Nem ébred.-feleltem mire Elijah bejött.
-Hagyj neki időt.
-Mégis mennyi időt?
-Gyere igyál velem egyet!
-Ne haragudj de most nem innék, itt akarok lenni mellette mikor fel kel.-mosolyt ejtettem Elijahnak majd vissza fordultam az ágyon fejvő lányhoz.
-Nem biztos hogy itthon maradok, de amint kinyitja latókáját értesíts.
-Úgy lesz!-szavam adtam amivel a fivérem megnyugodást lelt s magamra hagyott.
-Kelj fel végre és lásd-e gyönyörű napsütest, kelj fel hogy lásd mennyire kék az ég, hogy hallhasd madarak édes trilláját, ébredj fel hogy szemedbe nézhessek és elveszhessek benne.
Nyisd ki szemed, nézz ram vele, hajolj felem, majd csukd be ragyogókék szemed s ajkaddal tudatasd velem 'szeretlek'.-a könnyek akaratlanul előtörtek szememben ami lassan folyt le arcomon.
-Klaus.-suttogta.
-Elizabeth...Elizabeth..
-Fáj.-nyögte fájdalmasan.
-Mindjárt elmúlik!-mosolyogtam, Elizabeth egyre-egyre erősebben szorította a kezem. Óvatosan kihalasztam a telefont a zsebemből majd tárcsáztam a testvéremet.
-Felébredt?-a hangja túlon túl vidám volt.
-Igen ébren van!-talán a már megszokotthoz kicsit hidegebb voltam.
-Mi bajod van megint?
-Semmi bajom sincs, de ha nem haragszol most leteszem.
-Én nem haragszom!-enyhén elnevette magát mire inkább kinyomtam a hívast.
-Értesítés. Tetszik.-kacarászott.
-Te csak maradj csendben.
-Ohh miért? Mit csinál Niklaus Mikaelson ha esetleg nem maradok csendben?
-Megoldja hogy kussolj!-felvontam egyik szemöldököm mad elmosolyodtam.
-Leragasztja a számat?
-Barbárnak nézel?-elnevettem magam miután ő is.-Szóval nem maradok csendben!
-Akkor muszáj lszek befogni helyetted.
-A kérdés hogy hogyan!
-Profik a módszereim.
-Na lássuk!-vigyorgott mire óvatosan rámásztam s ajkam ajkára tapasztottam.
Sosem éreztem ennyire senki hiányát, sosem féltettem ennyire senkit.
-Nik, Elijah hívat a szobájába valakit beakar mutatni vagy mi.-lépett Kol a szobába.
-Megyek!-kacagtam majd ott hagytam Elizabethet Kollal.
-Hát csipkerózsika!
-Szia Kol.
-És biztosan jól érzed magad?
-Tökéletesen jól!
-Legalább kettőnk közűl valaki.
-Ezt hogy érted?
-Úgy ahogy mondom.-nevetett de félperc alatt átváltott könnyekkel teli kacagásra.
-Jól vagy?-megsimogattam a vállát mire elhúzott tőlem.
-Te komolyan nem veszed észre? Áh tudod mit hagyjuk.-idegesen kiindult a szobából.
-Kol! Maradj még egy kicsit.
-Mégis miért tenném?-kérdezte háttal nekem.-Mert beszélgetni szeretnék veled.-Elizabeth megvonta a vállát, Kol mély levegőt vett.-Tudod én rohadtul nem akarok veled beszélgetni.
-Most miért vagy ilyen durva és elutasító?
-Úgy akarsz beszélgetni mint két barát igaz?
-Hogy máshogy?
-Én még nem felejtettelek el Elizabeth én nem tudok rád barátként vagy családtagként tekinteni hiába leszel a fivérem felesége s fivérem gyermekének édesanya, nekem ez nem megy és ha most megbocsájtasz kimennék.-vissza fordult szemében csillogó könnyekkel majd otthagyta az össze zavarodott lányt.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése