2016. március 25., péntek

108.Félek.

-Elizabeth szemszög.-


Éreztem hogy egyre közelebb vagyok a naphoz mikor többé nem láthatom a szeretteimet de ennek ellenére küzdök! Mindennap elmondom magamnak miért nem adhatom fel és hagyhatom hogy gondoskodjanak rólam, természetesen így is körül zsongtak, hiába minden mondanom hogy jól vagyok, akkor is segíteni akarnak bár én tiltakoztam az elsőkben aztán inkább hagytam mert nem szeretném hogy miután elmegyek bűntudatuk legyen hogy nem tudták szebbé tenni utolsó napjaimat, heteimet. Klaus gondoskodása számomra többet ér nekem mindet bármi más ezen a földön, mikor átölel vagy mikor a szemembe néz és azt mondja szeret meg azt hogy minden rendben lesz, néha el is hiszem hogy talán ki kecmergek ebből..de az esély egy a millióhoz még úgy is hogy szinte csak Klaus vérén élek.
-Hogy érzed magad?-mosolygott Nik.
-A helyzethez képest? Jól!-próbáltam mosolyogni.-És te jól vagy még?
-Nem tudom a helyzetedbe képzelni magam, de én szenvedek! Te eltűnsz a földről, én pedig itt maradok a marcangoló fájdalommal, és én azt..azt nem fogom túl élni.
-Klaus!-magam felé fordítottam tökéletes arcát.-Kettőnk közül valamelyikünknek túl kell élnie..-fájdalmasan nyögtem egyet, majd vettem egy mély levegőt.-és neked több esélyed van rá! Értem vagy miattam de túl kell élned.
-Ne kérj tőlem ilyet..tudod az az örökkévalóság nélküled baromi hosszú.
-Velem is baromi hosszú lenne.-mosolyogtam.
-Igen de az úgy más, nagyon más!
-Már úgy is más minden..-feleltem mire a szemem újra kezdett leragadni.-Klaus..-suttogtam.
-Megint ennyire rossz?
-Kérek.-feleltem, de már lassan kezdtem át esni a ló túloldalára, éreztem hogy lassan elájulok, mire Klaus a csuklójába harapott s itatott.


-Jobb?-kérdezte elfojtva a sírást.
-Sokkal.-nem engedtem el a kezét, biztonságban éreztem magam.
-Annyira féltelek..-magához szorított.
-Engem már ne, fölösleges.-mosolyogtam.
-Ne mondj ilyet, kérlek..-hallottam a hangjában hogy nem áll már messze attól hogy kitörjön belőle a zokogás, hát mielőtt meghalok azt látnom kell, így tovább produkáltam.
-Meghalok csendben, nem kell ezen annyira pörögni, olyan lesz mintha nem lettem volna.
-Kérlek.
-Mintha sosem léteztem volna!
-Elizabeth.-suttogta immáron sírva.-szeretlek.
-Szeretlek.
-El kell intéztem pár dolog.-mondta szipogva.-sietek vissza.-hosszú puszit nyomot a homlokomra.
-Klaus!-szóltam utána mire megfordult a tengelye körül.
-Kimondhatatlanul szeretlek!-könnyes volt még a szeme, de arcára mosoly húzódott. Vissza fordult majd hosszasan megcsókolt, a csók végén homlokát az enyémnek támasztotta.
-Mindjárt itt leszek!-suttogta. Annyira féltem ettől az egésztől. Eddig akárhányszor meghaltam, nem tudtam azt hogy pár napom van hátra, de így hogy ezt tudom kegyetlenül félek. 
Hozzá akartam menni Klaushoz, minden álmom és vágyam ez de így hogyan? Ha hozzá megyek és meghalok hogyan fog majd tovább lépni? Nem tehetem ezt vele. Kikászálódtam
ágyból majd elindultam a társalgó felé.
-Elizabeth!-sóhajtott Elijah.
-Szia..-mosolyogtam majd leültem a kanapéra, Elijah pedig mellém.
-És, jól vagy?
-Persze csak..én csak.-kerestem a szavakat.
-Félsz!
-Rettenetesen.-elmosolyodtam de a mosoly átfordult zokogásba.


-Ne! Shh.-magához szorított.
-Vigyázz Klausra kérlek! Elijah ígérd meg hogy nem hagyod hogy hülyeséget csináljon vagy hogy elmenjen!-mélyen a fiú szemébe néztem.-És tudod most megigéznélek hogy biztosra menjek de mint tudjuk nincs erőm.-mosolyogtam.
-Igézés nélkül is megígérem! 
-Felőlem kapcsolja ki, nem bánom de ne jöjjön utánam.
-Rendben.-mosolygott.
-Sarah pedig...vigyázz rá! Mert tökéletes csaj, pont illik hozzád.
-Vigyázok rá, ne aggódj. Neked most az a dolgod hogy élvezd az életed.
-Hátralévő részét.-helyesbítettem.
-Bárcsak ne lenne hátralévő.-lehajtotta a fejét.
-Nem lehet mindenki megmenteni.
-De viszont valamit rég el akarok mondani Elizabeth! Köszönöm hogy vissza adtad a testvéremet, tudod Klaus régen egy igazi szörnyeteg volt, ha úgy tartotta kedve elindult előre és megölt mindenki aki vele szembe került.-ő elmosolyodott én pedig felnevettem, de mindkettőnk szeme csillogott a könnytől.-Megváltoztattad őt! Egyszer azt mondta hogy ő sosem lesz szerelmes senkibe mert egy nő sem tűrné el és mivel ő senki kedvéért sem fog megváltozni valószínűleg egyedül éli majd az örökét, és itt jöttél te a képbe. Úgy változott meg hogy először észre sem vette, törődni kezdett az emberekkel és az érzésekkel, kezdett oda figyelni mindent aprócseprő dologra, megtanítottad őt érezni, megtanítottad neki hogy ne fusson négy fal közé mikor érez valamit és ennél csodálatosabb dolgot el sem tudtam volna képzelni! Szóval Elizabeth, köszönöm!-mosolygott.
-Elijah.-szólalt meg Klaus a hátunk mögül.
-Szia öcsi.
-Szóval ezt gondolod?-mosolygott.
-Igen ezt gondolom és ezért büszke vagyok rád.-felelte majd egymás nyakába borultak.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése