-Kol szemszög-
-Hogy érted azt hogy nem gyógyulsz?-szólalt meg elsőnek Niklaus.
-Úgy hogy egyszerűen nem!-szétnyitotta az ökölbe szorított kezét ami tényleg még mindig ádázan vérzett. Klaus mellé lépett majd kiszedegette a szilánkokat Elizabeth tenyeréből.
Én rezzenéstelenül álltam mint egy éppen tisztelgő katona.
-És ez akkor most?-kérdezte Elijah aggódást kifejező arccal.
-És akkor én most hívom a Damont!-jelentette ki Klaus majd tárcsázta a számot. Nem figyeltem tovább senkire, csak Elizabeth tekintetét próbáltam elkapni de ő nem figyelt rám, mintha ott sem volnék, hol a kezére nézett hol Klausra.
-Damon mindjárt itt lesz, de ezt addig..gyere.-Klaus átkarolta majd elvitte.
-Miért nem gyógyul?-köztes érzésekkel fordultam Elijahhoz.
-Én ezt nem tudhatom, Kol. Ne aggódj Damon mindjárt ide ér és a fejedben kavargó kérdésekre választ kapsz!
-És ha nem? És ha esetleg ő sem tudja mi áll a dolog mögött?
-Akkor együtt kitaláljuk.-biztató mosollyal próbált nyugtatni, de nálam valahogy ez nem érte el a hatást. Aggódtam, féltem, dühős voltam és mérhetetlenül szomorú. Aggódtam az épségért, féltettem őt a fájdalomtól, dühős voltam magamra és szomorú voltam mert mivan ha megint eltűnik?
-Niklaus!-lépett be az ajtón Damon.
-Ideje volt már hogy ide érj Salvatore!-förmedtem rá a fiúra.
-Ekkora a baj?-vissza nyelte a nevetést.
-Ide értél!-lépett közénk Klaus és Elizabeth.
-Na miben kellene a segítségem?
-Damon, nem gyógyulok!-felelte halkan Eliza.
-Ezt mégis hogy érted??-hallatszott Enzo hangja.
-Úgy hogy valamiért nem gyógyul be a seb.
-És csak az a seb vagy amúgy semmi?-vágott közbe Damon. Mindenki lélegzet visszafojtva várta a választ mire Elizabeth vett egy mély levegőt, láttuk hogy a vámpírsebességét akarja használni de mikor megindult nem történt semmi, Damon lehunyta a szemét.
-Ez baj?-kérdeztem mire a fiú bólintott. Elizabeth kisétált a konyhába s egy késsel a kezében tért vissza.-Meglátjuk hogy ez begyógyul-e.-mosolygott majd az alkarjába vágott. Amint elemelte a kést a kezéről a vágásból csorogni, folyni kezdett a vér.
-Hát úgy látszik nem akar behegesedni.-mosolygott.
-Sajnos ennek így nem tudom megmondani az okát Klaus.
-Jó, rendben.-felelte a fivérem majd lehajtotta fejét.-de amint megtudsz valamit, hívj írj vagy gyere át.-próbált mosolyogni de a mosolya inkább egy fintorra hasonlított, megfordult majd felment az emeltre.
-Megyek bekötöm ezt is, komolyan halandónak érzem magam.-suttogta Elizabeth majd bement a fürdőbe.
-Elizabeth szemszög-
Kezdem elveszteni a fonalat, minden annyira hirtelen meg tud változni körülöttem. Nem rég még mosolyogva beszélgettem Elijah szerelmével most pedig újra darabokra zúzom mindenki életét. Kiábrándító érzés volt a tükörképem bámulása. Látok ott egy lányt de semmit sem találok benne ami vonzó lenne. Csak néztem és néztem magam mikor észre vettem hogy sokkal jobban látszik az arccsontom mint ez előtt. Próbáltam felemelni a kezem hogy eltűrjem az arcomba logó tincset ami idő közben oda csellengett, de a karom nem engedelmeskedett, nem bírtam mellkasig sem felemelni. Percről-percre egyre gyöngének éreztem magam, végül már a lábaim is feladták a szolgálatot, összeestem. Mikor földet értem a fejem hatalmasat csattant a csempében, zakatolni, égni kezdett a fejem egész területe.-Klaus!-nyögtem a fájdalomtól elcsukló hangon. A szemem le akart csukódni én pedig próbáltam ellenkezni, próbáltam megnyerni a harcot de a fájdalom és a gyengeség túlnőtt rajtam a már amúgy is homályos kép a szemem előtt, még homályosabb lett míg végül teljes sötétségbe borult az egész.
-Kol szemszög.-
-Még mindig nem jött ki.-fordult felém kétségbeesetten Elijah, mire vettem egy mély levegőt.
-Elizabeth!? Jól vagy?-kopogtam az ajtón.-Elizabeth!-dörömbölni kezdtem.-Írd fel a bevásároló listára az ajtót.-hátra vigyorogtam Elijahra mire betörtem az ajtót.
-Eliza..-letértem a lány mellé.-Klaus!-kiáltott Elijah.
-Baj van?-leugrott az emeletről majd befutott a kis helyiségbe.
-Szerelemem.-szólította de a lány továbbra is csak feküdt ott.
-Klaus, ne szerencsétlenkedj már!
-Miért mit csináljak?
-Mondjuk válassz. Hagyod hogy meghaljon vagy talán adsz neki esélyt a túlélésre?-kérdeztem felvont szemöldökkel, sóhajtottam majd Klaus csuklójába haraptam amit Elizabeth szájához szorítottam.
-Elijah! Hívd fel Damont! Gyerünk!!
-Nyugodj meg Klaus.-néztem a testvérem szemébe.
-Damon azt üzeni mindjárt itt van, jön amint tud!
És itt kezdődött meg a várakozás, Elizabeth legyengült teste a kanapén pihent, mi pedig köré ülve, némán vártuk hogy történjen valami.
-Srácok..-törte meg a csendet Sarah.-én nem szeretnék vészmadár lenni de kérdeznem kell valamit!-kérdőn bámult mindenki mire aztán feltette kérdését.
-Elizabeth? Dampyr!-válaszolt Klaus.
-Szóval dampyr, az az egy hibrid aki mágiával bír..-gondolkozni kezdett.-Nem ismerem rég óta, de ő nem így nézett ki! Az arca teljesen be van esve, a szeme pedig nem izzik már, tudjátok minden természetfeletti szemében van egy apró pont ami kinél sárgán, vörösen vagy kéken izzik, nem szembetűnő de mivel sokáig a Bestáriumi minisztériumban kellett dolgoznom rengeteget láttam..és szerintem tudom mi áll a dolgok mögött.-felelte Sarah.
-Először mond el hogy mennyire komoly, mert ha túlságosan akkor inkább nem akarom hallani!-szólt közbe Enzo.-Hát abba biztosak lehettek hogy ehhez jókedv nem társul. Ez hogy szép lassan elfogy, az hogy nem izzik a szeme vagy az hogy se sebessége se ereje nincs..na meg az hogy nem gyógyul..valaki vagy valami elszívja a mágiáját és így hiába minden, ha nincs ereje nincs ő sem.
-Mi az hogy ha nincs ereje nincs ő sem? Még ha nincs is varázsereje, attól függ hibrid marad, vagy nem?-kérdezte Klaus, könnyektől csillogó szemmel, Sarah válaszul csak megrázta a fejét.
-Oké és ha talán az a valami vagy valaki, minden erejét elszívja meddig..-nyelt egyet.-szóval meddig marad életben?
-Pár hét.
-Pár hét.-ismételte Klaus majd vett egy mély, szakadozott levegőt. Az arcára volt írva minden amint akkor érzett, a szeme könnyeben fuldokolt.
-Klaus.-alig volt halható a rekedt hang.
-Megfogok halni, igaz?-kérdezte könnyes szemmel. Klaus nem bírt neki válaszolni azonnal folyásnak eredtek a szemében felgyülemlett könnycseppek, Elizabeth próbálta Klaus felé emelni kezét, mire Klaus összefonta kezüket.
-Túl erős vagy a halálhoz!-felelte Sarah.
-De ha esetleg még sincs így-vett egy mély levegőt.-vigyázz rájuk!-mosolyogott a lányra.
-Megígérem hogy vigyázni fogok mindenkire.
-Tudjátok mi a legpocsékabb ebben?-kérdezte csukott szemmel.
-Hogy megfogsz halni?-kérdeztem közömbösen.
-Az nektek a legpocsékabb, nekem jelenleg csak az fáj hogy nem történt meg az..-újra mély levegőket vett.
-Micsoda?-kérdezte Elijah mire Elizabeth amennyire csak tudta felemelte másik kezét amin a jegygyűrűje volt..amit Klaustól kapott szerelme zálogául.
-Ez lenne az utolsó dolog amit megszeretnél élni?-kérdezte Rebekah elérzékenyülve, a lány pedig csak mosolyogva bólintott.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése