-Ti meg honnan ismeritek egymást?-kérdezte Elijah.
-Én nem ismerem őt.-felelte Sarah.
-Szóval nem ismersz?-Damon nevetésben tört ki majd leült Stefan mellé.-Szóval már is elfelejtettél mindent? Hogy tökre tetted az életem?
-Én csak egy nyugodt napot akartam.-suttogtam Klausnak aki együtt érzően azt felelte tudja majd jobban magához ölelt.
-Nem tudom miről beszélsz!-elég átlátszóan kinevette.
-Nem is mesélted el Elijahnak?
-Mit kellett volna?
-Mindig is jól értettél a hazugsághoz és az emberek becsapásához.
-Damon!-szólt Stefan.
-Nem öcsi, most minden jogom meg van hogy dühős legyek és hidd el amint megtudjátok mi történt velem régen a pokolra fogjátok kívánni ezt a nőt.
-Damon csak egy napig, kérlek.-nyögtem fájdalmasan, ekkora Damon arcvonásai hatalmas fordulatot vettek, már-már azt hittem engedelmeskedik és csendben marad végre de nem.
Korántsem, ekkor kezdődött az igazi veszekedés.
-Higgyétek el tudok olyat mondani ami mindenkit más belátásra bír. Klaus lenne talán a legdühösebb, Elijah a legszomorúbb.
-Ha valamit mondani akarsz mond el végre és nyögdécselj mint egy idióta.-felelte hűvösen Stefan.
-Egyikőtök sem tudja miért halt meg Stella!Stefan biztos emlékszik mikor összeszedtem magam és Stellát majd útnak eredtünk. Phoenixbe tartottunk az egyik barátomhoz mert segítségre volt szüksége. Mint kiderült a házban nem csak ő és a felesége lakott hanem a gyermekük és Sarah!-szúrós pillantást vettet a lányra.
-Damon!-kétségbeesetten kiáltott Sarah.
-Nem fogom hagyni hogy átverd a családomat.-felelte Damon amin elmosolyodtam.-Amikor beköltözünk a Sirett házba, Stella gyengülni kezdett napról-napra egyre gyengébb volt, soványabb és fáradtabb..-Klaus szaporábban kezdte venni a levegőt, a szíve pedig ritmustalanul vert tovább.-Valami elszívta minden erejét, és rá pár napra meghalt. Sarah egy varázserőszívó eretnek.-fejezte be Damon.
-Srácok ez nem úgy van ahogy azt ti most gondoljátok!
-Miért akkor hogy van, Sarah?-kérdezte Kol.
-Sajnálom.-suttogta majd eltűnt. Miután lelépett mindenkibe mintha villámcsapot volna, szótlanul ültek tovább. Nem tudtam mit csináljak vagy mondjak, vártam míg valaki megtöri a csendet. Mindenki tágra nyílt szemekkel pislogót a másikra mikor is Damon hevesen elindult.
-Most meg hova mész?-kérdezte Stefan.
-Megkeresem Mrs.Kétszínűt, idehozom és elmondom neki a választásait.-vigyorgott.
-És mik lennének azok a választások Damon?
-Azokat bízd ide öcsi.-kacsintott.-Segítek!-ugrott mellé Kol.
-Nélkülem sehova.-kacagott Enzo és ha Enzo megy Rebekah is, ezt követően Hayley és Tyler is Sarah után indult. Miután elmentek Elijah csak maga elé bámulva ült tovább. Nem tudtam megmerjek-e szólalni vagy inkább tartsam meg a mondani valómat magamnak. Szerelmes ebbe a lányba hiába tett bármit szereti és ez nem fog elmúlni sem szóra sem csettintésre.
-Elijah.-szólaltam meg végül.
-Igen tudom mit akarsz mondani.
-Szerintem nem tudod.-elmosolyodtam.
-De, azt hogy az én hibám, hogy miattam van párnapod hátra és hogy rohadtul én csesztem el.
-Látod nem tudod mit akarok mondani. Ne is jusson eszedbe több önmagad ostorozó szó, mert ez nem a te hibád, honnan kellett volna tudnod azt hogy ő miféle természetfeletti?
-De akkor is, most ezért fogsz..-hirtelen felállt.-nekem most el kell mennem. Sajnálom.-suttogta majd könnyeivel küszködve elhagyta a házat.
-Anya, nekünk vissza kell mennünk a Salvatore birtokra, de ígérem holnap csak veletek leszek.-mosolygott ránk Nikolina.
-Menj csak.-vissza mosolyogtam mire hátat fordítottak s ott hagytak minket. A családi beszélgetésből én maradtam és Klaus..nem mintha nem örülnék hogy kettesben lehetünk végre.
-Mindennap itt hagytalak órákra azért hogy kereshessem a megoldást erre az egészre, és most kiderül hogy mindvégig az orrom előtt volt a dolog nyitja.-morogta Klaus.
-Ne agyaljatok tovább ezen, kérlek. Nem akkora eget rengető dolog.-mosolyogtam, de szemem hamar könnyekbe burkolózott, minden egyes nap jobban és jobban féltem, de erősnek kellett mutatnom magam, azt akarom hogy azt higgyék erős vagyok.
-Mutatni akarok valamit.-suttogta a fülembe.-Mit?
Valamit kotorászni kezdett a mögöttünk lévő asztalon majd elém emelt egy aprócska dobozt.
-Nik, mi ez?-a szívem ezerrel kezdett kalimpálni.
-Tudod ez ilyen tényleges..-felnyitotta a dobozd amiben a világ leggyönyörűbb gyűrűje volt, életem nem láttam még ehhez foghatót. A szememben felgyülemlett könnycseppek váratlanul eretek útnak az arcomon.-Most mit mondjak?-próbáltam visszanyelni a könnyeimet.
-Azt hogy hordani fogod?-lehúzta a régi gyűrűt az ujjamról majd felhúzta az újat.
-Még pár napig.-kimásztam az öléből majd kimentem a kinti verandára.
-Ezt még is mire véljem?-kérdezte összezavarodva.
-Pár nap múlva, velem fog a föld alatt szétbomlani.-egyre jobban sírtam.
-Szóval már nem akarod ezt az egészet?
-Miféle egészet?-felé fordultam.
-Az esküvőt, például.
-Tudod ha pár nap múlva nem a földben feküdnék hanem melletted, akarnám mindennél jobban. De így? Csak még nehezebb lesz.
-Micsoda?
-Elfelejteni és elengedni engem. Úgy könnyebb hogy csak a barátnőd voltam és nem a feleséged.
-Tévedés! Nem a barátnőm vagy, hanem a menyasszonyom és az életem.
-Ne csináld ezt.-suttogtam egyre jobban zokogva.
-Miért ne?-felém lépett.
-Mert megfogok halni!-feleltem mire Klaus elindult a házba.
-Most meg hova mész?
-Lemondom a chippendale fiúkat, az ugrálóvárat és a tortát.-felelte mire felnevettem.
-Szóval ez lenne a tökéletes esküvő?
-Nem, ez csak a leánybúcsú volna, az esküvő ennél cifrább lenne.-mosolyogva vissza fordult majd az ölébe húzott. Kint ültünk a csillagok és a holdfénye alatt, ketten.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése