-Klaus!-kiáltott Mason.
-Igen?-kérdeztem komásan.
-Ha tizenkétszer nem hívott Cami akkor egyszer se.-Csak feküdtem ott elemezve minden szavát, hirtelenjében fel sem fogtam hogy mit mondott. Miden szaván elgondolkoztam még is csak a 'Cami' maradt meg. Eszembe jutott hogy ma újra találkozunk így kikeltem az ágyból.
-Jó reggelt.-ki sétáltam Masonhez.
-Jó reggelt.
-Én lassan indulok.-mondtam a saját tükörképemet bámulva.
-Igen, Camillehoz.
-Ki máshoz?-nevettem majd egy utolsó szempillantást vetettem a tükörbe amiből egy mosolygós fiú nézett vissza rám. Újra mosolygok és néha úgy hogy észre sem veszem.
-Menj már.-rám szólt Mason majd kitolt az ajtón.
-Azért a kocsi kulcsom oda adod?
-Ja persze.-elvette az asztalról majd a kezembe nyomta. Beültem a kocsiba majd a házig meg sem álltam. Annyira vágytam rá, vágytam a hangjára, vágytam a nézésére, az érintésére, a csókjára..mindenére. A hatalmas mosollyal az arcomon leparkoltam a ház előtt, a motorbőgése abba maradt mire az ajtóhoz száguldottam és határozottan bekopogtam.
-Végre.-suttogta Cami mire a nyakamba vetette magát. Szorosan magamhoz öleltem apró, vékony testét, mélyen belélegeztem fenséges illatát.
-Alig ismerlek még is megőrjít a hiányod, mikor nem vagy velem.-suttogtam az ölelésben.
-Csókolj meg.-felelte válaszul, én pedig eleget téve kérésének megcsókoltam. A csók közben lenyomta a kilincset, át karolta a nyakam és behúzott a házba.
-Elbizonytalanodtam.-mondta a lány majd leült a kandalló előtti szőnyegre.
-Ami alatt azt érted hogy?-leültem vele szemben.
-Senkit sem engedtem közel magamhoz de valahogy téged muszáj. Szinte nem is tudom kivagy de nélküled úgy érzem mintha elveszett lennék.
-Hidd el ezzel én is így vagyok. De akkor ismerkedjünk.-mosolyogtam.
-Te tudod mi történt velem és a családommal, most én is tudni szeretném mivan a tieddel.
-Az édesanyámmal nem tartom a kapcsolatot aminek igazából nincs konkrét oka, csak egyszerűen szétszakadt a családunk. Az édesapám a legnagyobb örömömre meghalt. Ezen kívül van három csodálatos testvérem akikkel mindig és mindörökké együtt leszünk.-mosolyogtam.
-Miért örülsz ennyire apád halálának?
-Ennek is megvan a maga kis története, a lényeg hogy utált minket. Neki mi nem a gyermekei hanem nyűg voltunk. Mind a négyünkkel rosszul bánt de főleg velem, aminek annyi volt az oka hogy én kiálltam a testvéreim mellett és mikor jött az apai szigor nem hagytam hogy bántsa őket. Be álltam mindenki elé így engem vert de elviseltem miattuk.
-Ez nagyon aranyos. De már csak egy kérdés, hogy halt meg?-kérdezte elkerekedett szemekkel.
-A...menyasszonyom ölte meg mert már ő sem viselte el azt hogy keresztbe tesz mindenkinek és őt is bántalmazta fizikailag és lelkileg is.
-Menyasszony?
-Nekem van egy fiam. A fiam barátnője volt, együtt éltek már rengeteg ideje mikor kiderült hogy Tyler kihasználja őt. Elizabeth a lány, eljött a házból. Egy padon találtam rá és kötelességemnek éreztem haza vinni mert még sem aludhat ott. Beleszerettem, ő is belém és igen..megkértem a kezét de rá pár napra elhunyt. Ami belőle maradt nekem egy közös gyermek aki a szemem fénye lett.-mosolyogtam.
-Nem tudom mennyire fáj erről beszélni, de rá kérdezek. Miért halt meg?
-Nem hittem neki. Így ön kezűleg vetett végett az életének. A karjaimban halt meg.
-Sajnálom.-suttogta.
-Te jössz. Hogy állsz a kapcsolatokkal?
-Megfoglak lepni most.-mosolygott.
-Hát lepj meg.
-Te vagy az első, és iszonyatosan remélem hogy az utolsó is.
-Ezt most..-teljesen elállt a lélegzetem.
-Igen jól hallottad ezért is vagyok elbizonytalanodva hogy te ezt komolyan gondolod-e hisz én annyira alul maradtam és úgy érzem hogy te sosem fogsz engem szer..-nem beszélhet hülyeségeket így inkább megcsókoltam, hogy elhallgattassam.
-Mit érzel?-kérdezte félve.
-Irántad? Megfogtál, vonzódom hozzád és most te tartott bennem a lelket és a kedvet az élethez. Fogalmam sincs mi lesz ebből...vagy velünk de nem hátrálok meg, most nem. Csak veled, melletted tudom most elképzelni magam.-mélyen a szemébe néztem.
-Ne nézz így rám..-lesütötte a szemét.
-Miért ne?
-Mert kényszert érzek arra hogy az öledbe feküdjek és megcsókoljalak.
-Hát tedd meg.-mosolyogtam a padlót bámuló lányra.
-Beléd fogok szeretni.-suttogta.
-Az sosem baj.
-Biztos?-felkapta a tekintettét.
-Gyere már ide.-megfogtam a csuklóját és oda húztam az ölembe.
-Szóval az a bizonyos első csókod..
-Veled volt tegnap este.-mosolygott.
-Szóval akkor összesen négyszer csókolóztunk eddig?
-Háromszor, tegnap, mikor megérkeztél és az előbb.-gondolkozni kezdett majd elmosolyodott.
-Négyszer.-feleltem majd újra megcsókoltam. Ez a csók sokkal érzelmekkel telibb volt és vadabb. Egymás karjaiban csókolózni a sercegő, pattogó kandalló hangját hallva egy pihe-puha szőnyegen. Csodálatos pillanat volt.
-Ha ezek után elmész..-suttogta.
-Nem megyek el.-mosolyogtam a gyönyörű nőre.
-Itt alszol?-felcsillant a remény a szemeiben amitől csak varázslatosabb lett.
-Itt aludjak?-'elgondolkoztam.'
-Igen igen igen!
-Hát..most adjam be a derekam?
-Ha be adod ha nem, itt maradsz velem.
-Biztos vagy ebben?-vigyorogtam.
-Megkötözlek.
-Jó itt maradok.-elnevettem magam majd magamhoz szorítottam. Sejtelmem sincs hogy mennyire ideig ölelkeztünk elterülve a földön, de jól esett. Valami éreztem ami boldoggá tett.
Minden perc amit együtt töltünk maga a csoda. Az érzés ami elfog mikor meglátom, vagy a gondolatok amikor hozzám ér. Be fogok szeretni, amitől eléggé tartok de hisz boldoggá tesz akkor miért?
***
A lány fölé hajoltam aki már mély álomban volt. Megcsókoltam a homlokát majd felemeltem és bevittem a szobába. Lefektettem az ágyra majd mellé másztam. Óvatos mozdulatokkal betakartam magunkat. Cami átnyúlt a másik oldalra ahol én feküdtem, a szája mosolynak eredt mire oda húzódott hozzám.
-Aludj.-suttogtam majd az egyik kezemet a lány derekához tettem a másikkal pedig a haját simogattam. Ő a fejét a mellkasomra tette az egyik lábával pedig átkulcsolta az enyémet. A gondolataim nem eresztettek így csak bámultam a plafont és gondolkoztam. Nem tudom mi lesz velem, itt vagyok New Orleansban a világ negyedik olyan nőjével aki iránt tudok érezni, akiért harcba szállnék a gonosszal..aki miatt meghalnék. Hiányzik a Mystic Fallsban töltött idő, minden porcikám oda húz vissza. Hisz ott nőttem fel, ott lettem az aki. Ott vannak a testvéreim és az én csodaszép gyermekeim. Tudom hogy vissza kell mennem de nem tudom Camit itt hagyni és ha belegondolok...nem is akarom! A reménybombája újra robbant az életembe.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése