-Szeretlek.-felelte Elizabeth.
-Mindennél s mindenkinél a legjobban hercegnőm.-mosolyogtam.
-Oké ezt letisztáztuk de vannak még kérdőjellel hagyott mondatok amiknek pontot kéne tenni a végére.
-Cami és a kapcsolatunk folytatása?-tippeltem a két legesélyesebbet.
-Pontosan. Cami ki az életedben?
-Ki volt..és nem tudom. Ez most nagyon gerinctelennek tűnik de csak egy eszköz volt, hátha tovább tudok lépni, de nem sikerült. Bármikor rá néztem téged láttalak..ami teljesen hülyeség volt a részemről.
-Meg kell keresned őt és elmondani neki hogy mit akarsz, bár ha inkább mégis őt választod én elfogadom csak ne hitegesd őt azzal hogy még ebből lehet bármi.-mosolygott Elizabeth és ott hagyott. Mosolyogva néztem ahogy felmegy az emeletre majd mikor eltűnt a szemem elől elindultam az erdő felé megkeresni Camit. Az erdő volt az első tippem hisz haza nem tud menni mert nem tudja merre menjen..
-Camille!!-kántáltam a nevét a ködös erdőben.
-Ha itt vagy gyere ide kérlek!-suttogtam, hisz tudom hogy hallja.
-Mit szeretnél?-kérdezte a hang sokszorozódva mindenfelől, így nem tudtam eldönteni hol van.
-Beszélni akarok veled!
-Hát mond..-elém ugrott egy fa lombjai közül.
-Csak azt szeretném mondani hogy sajnálom.
-Ne, Klaus én megértem.-mosolygott.
-Jobbat érdemelsz nálam, hidd csak el.-feleltem mindentudóan.
-Honnan tudod hogy jobb kell mint te?
-Mindenkinek jobb kell egy Mikaelsonnál.-mosolyogva vállat vontam.
-Nekem nem, nekem pont egy Mikaelson kell, de ő most mással kell hogy legyen...és talán sosem fogsz úgy szeretni engem ahogy én szeretlek téged...tudd bármikor vissza táncolhatsz, az ajtó nyitva áll előtted.-mosolygott ismét bár kevésbé tűnt igazi mosolynak.
-Remélem boldog leszel.-mondtam halványan mosolyogva.
-Tudod én is ebben reménykedem.
-És mit fogsz most mit fogsz kezdeni magaddal?-kérdeztem aggodalmaskodva.
-Megyek világot látni.-felnevetett majd eltűnt a ködben.
-Vigyázz magadra Camille.-suttogtam majd elindultam a birtokra.
Tudom hogy mennyire fáj ez most Caminek de nekem Elizabeth az igazi és az egyetlen.
Nélküle nem élek csak lélegzek.
-Na mire jutottál vele kapcsolatban?-kérdezte könnyes szemmel Elizabeth mikor a szobánkba értem.
-Arra hogy nekem csak te kellesz!-mosolyogtam.
-Klaus, én ezt nem csinálhatom veled.
-Mégis mit?-félni kezdtem attól hogy mit fog mondani.
-Azt hogy mikor esélyt látsz egy jobb életre amiben én nem vagyok benne..megjelenek és felbolygatok mindent!
-Esélyt egy jobb életre? Nélküled?
-Lásd be ez nem normális, meghalok vissza jövök...mindent felborítva.
-Te pedig gondolj bele a helyzetünkbe? Egy olyan világban élünk ahol az emberek számára a mi világunk egy kitalált mese, vámpírok? Vérfarkasok? Hibridek? Boszorkányok? Eretnekek? Dampyrok?..a mi életünk cseppet sem normális.-elé léptem majd végig simítottam az arcát.
-Igen de..
-Szerelmem, nincs de. Te az enyém vagy s én a tiéd amíg világ a világ!-mosolyogtam.
-Annyira de annyira.
-Annyira.-suttogtam majd megcsókoltam. Oly vadul csókolt hogy minden nélkülem töltött percének hiányának a fájdalmát éreztem. Kiszakadt a csókból elmosolyodott majd letépte rólam a pólóm.
-Még mindig imádom, ezt.-felelte majd megpuszilta a kulcscsontom.- És ezt.-szólt ismét majd a nyakamat hintette be apró puszikkal.
-Hiányzok?-kérdeztem játékosan majd az ágyra löktem Elizabethet.
-Megmutathatnád mit tudsz még.-pimasz mosollyal nézte mit fogok tenni.
-Biztosíthatlak, felejthetetlen leszek.-feleltem majd fölé kerekedtem.
-Te bármit teszel is, felejthetetlen vagy!-suttogta majd megcsókolt. A lábával átkarolta a derekam, és csókolt..nem akart elengedni, csak csókolt és csókolt mire gondolt egyet és váltott a helyzetünkön, félmásodperc leforgása alatt már Elizabeth volt felettem. A kezem a derekára tettem ami álomba ejtően tökéletes volt. A folytonos csókolózás közben szép lassan lekerültek a ruha darabok rólunk, ott feküdtünk egymás karjaiban, összeforrva. Ahogy az ajkai hozzá értek a bőrömhöz, ahogy a teste súrlódik az enyémmel maga a mennyország. Érzelmileg egy életre összefonódtunk de most, ez a testi kapcsolatunk újra egyesítéséről szólt, ennyi egymás nélkül töltött idő után, újra magaménak tudhatom őt testestől, lelkestől. Egyre hevesebben kapkodott levegő után, egyre csak karmolta a hátam és szívta a nyakam...tudtam hogy most, most jön el az aminek kell, időközben én sem voltam messze attól a bizonyos ponttól..csak még..Elizabeth egy hatalmas karmolást ejtett a hátamon ezzel jelezve hogy ő bizony ott van. Mosolygott majd a nyakamhoz dőlt.
-Nagyon szeretlek.-suttogta zihálva.
-Én is téged..-feleltem vigyorogva.
-Felejthetetlen igaz?-kacagott majd elvégeztük az ez után szokott dolgokat és ágyba bújtunk, egymáshoz simultunk és elaludtunk...életem legcsodálatosabb éjszakája.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése