-Mi ütött beléd??-kérdezte Elijah.
-Csak adjátok ide a piámat!
-Tudod jól hogy rég kidobtuk.
-Nem, nem tudtam.-felelte ingerülten majd tovább kutatott szesz után.
-Nyugodj már le! Nincsen semmiféle bourbon sem semmi más ebben a házban!
-Mikor lettél te ilyen? Hmm Elijah?
-Még is milyen?
-Akadj le rólam.-megfordult majd elindult az ajtó felé.
-Kol Mikaelson!-muszáj voltam meg állítani így az emeletről, egy mély levegő kíséretében elé ugrottam.
-Na már csak te hiányoztál innen esküszöm. Rebekah, Enzo, Elizabeth, Stefan, Kolina..ti nem társultok?-kiabált Kol mire a száján kiejtett nevek mögötti személyek kijöttek közénk.
-Mi történt hirtelen? Tegnap még repestél a boldogságtól, most meg?
-Csak te Klaus, szokás szerint mindent elrontasz!!
-Mesélj már, most mit rontottam én el?
-Miért kellett megigézned?-kérdezte idegesen de a hangjában némi fájdalmat véltem felfedezni.
-Miről beszélsz?
-Ne csinálj úgy mintha rohadtul nem tudnád mi a fenéről beszélek. Magadat vagy engem akarsz hülyének nézni? Azt hitted nem tudom ki volt a nő a bárban? Ki kell ábrándítsalak, nagyon is tudtam hogy ő Cami, ő tudta hogy én kivagyok és látott téged!-a szeme megtelt könnyekkel.-mikor vissza mentem a bárpulthoz kitörted a nyakam, oda mentél Camihez és megigézted hogy felejtsen el téged, csak te a csöppnyi eszeddel nem gondoltad hogy ha téged elfelejt engem is el fog! Ma elmentem hozzá mire ő közölte velem hogy akkor hasonlítottam valakire akit nagyon szeret vagy szeretett a fene se emlékszik már arra amit mondott.-a könnycsepp ami a szeméből eredt végig folyt az arcán, szívbemarkoló látvány volt Kolt sírni látni.-amióta az eszemet tudom másra sem vágyok csak arra hogy találjak valakit aki megvalósítja azt amit mindennél jobban akarok. Most képzelem ahogy mindnyájatok fejében megfogalmazódik a kérdés..'Mit is akar Kol Mikaelson?'-a könnyek már sorozatban hagyták el a szemét.-Családot.-suttogta fájdalmasan.
Senki sem bírt sem megmozdulni sem megszólalni, bár azt senki sem tudta miért. Az örömtől? a meglepődőltségtől?
-Minden rendbe fog jönni Kol.-szólalt meg végül Rebekah.
-Könnyen mondod ezt, hisz téged elvakít a felhőtlen szerelem, nem látsz a rózsaszín ködtől.
-Jó lehet így van, de mindenkinek van esélye mindenre!
-Nem kell a süket dumád húgi. És ha most megbocsájtotok elmegyek!-megfordult majd újra az ajtó felé indult.
-Nem mész sehova sem amíg le nem nyugszol.-szóltam az öcsém után.
-Mert ezt pont te fogod megakadályozni igaz?-lassan de még is tovább ment.
-A bátyád vagyok, igen megfogom akadályozni!
-Nem Klaus.-felém fordult.-számomra te nem vagy a bátyám!-a szavak súlya nyomta a szívem, és az hogy megfordult és elsétált csak nehezebbé tette.
-Ne figyelj rá, majd megnyugszik és rá jön hogy hülyeségeket beszélt!-nyugtatott Elijah de én csak az ajtót bámultam.
-Gyere.-suttogta Elizabeth majd a karomba markolt és magával húzott az emeletre.
-Nem vagyok a bátya..
-Dehogy is nem, az vagy! És hidd el szeret téged, csak most kivan bukva.
-A fejemhez vágta hogy nem vagyok a bátya pedig annyi mindent megtettem érte..is!-sóhajtottam.
-Feküdj le, aludj kicsit!
-Nem tudok aludni Elizabeth!!-felugrottam az ágyról.
-Most azonnal feküdj le és aludj!-mondta mélyen a szemembe nézve, tudom hogy nem terveztt megigézni de kiharcoltam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése