Valahogy kivirágzott az életem, pedig fogalmam sem volt azon az így visszagondolva gyönyörű szerdai napon hogy igen, ez lesz az a nap amikor minden megváltozik bennem és körülöttem.
Az nap nem terveztem a birtokon maradni így gondoltam elindulok valamerre kicsit szellőztetni a fejem. Besétáltam a rengetegbe majd betértem egy számomra addig ismeretlen helyre. A rengeteg szélén a tónál egy jó pár viskó állt, egy középkori falú hatását kelve.
Hangok híján gondoltam körbe mértem hogy mik vagy kik lehetnek, lehettek itt nem messze a birtoktól, mikor oda értem a legközelebbi viskóhoz egy kiskutya futott nekem szélsebesen az erdőből. *Vissza emlékezés!*
-Hát te meg egyedül?-kérdeztem a kutyát majd a mellkasánál fogva magamhoz emeletem. A szíve 6x gyorsabban vert az átlagosnál egészen addig, amíg a szemembe nem nézett, ugyan is mikor a tekintetteink egymást érték a kis csöppség szívének verése normalizálódott. A karomban a kutyával elindultam a többi viskó felé mikor az egyik ajtó nekem csapódott.
-Nagyon sajnálom.-lépett elém egy nő, a hangja alapján.
-Nem, semmi, én voltam rossz helyen.-szabadkoztam..ám mikor megpillantottam a lány csillogó kék szemeit, és barna haját, több szó nem jött a számon.
-Nem, nekem kéne jobban figyelnem..-mosolygott a haját csavargatva, mire csak vadul bólogatni kezdtem.
-Foxy!-'sikította a lány majd kikapta a kezemből a foltos fekete kutyát.
-Szóval a tiedé.-mosolyogtam.
-Igen az enyém, naponta elkóborol de valahogy mindig vissza talál.
-Emlékszem régen, gyermek koromban nekem is volt egy hasonló jószágom, ő is elég vándor lélek volt, de sajnos egy nap végleg elcsavargott.-nem szoktam megnyílni senki előtt..mivan veled Elijah?
-Ohh, sajnálom.-lehajtotta a fejét.-és eléggé tartok ettől én is, mi lesz ha nem talál többé vissza? Ő a kis társam, sőt..már az egyetlen társam.-körbe nézett a lelakott kis házakon.
-Miért mi történt itt?
-Ez egy hosszú történet.-felelte sejtelmesen a lány.
-Figyelj nekem időm mint a tenger.
-Akkor egy teát esetleg?-vigyorgott.
-Elfogadom a teát ha megtudhatom a nevedet?
-Sarah vagyok.-mosolygott.-Sarah Nikolas. De csak akkor kapod meg a teát ha én is megtudhatom a te becses neved!-szólt a lány majd a tekintetét az enyémbe fúrta.
-Elijah Mikaelson a becses nevem.-mosolyogtam majd követtem a lányt aki elindult a még épp viskóhoz.
-Szóval, 1865-ben Wolfwoodban éltünk a falkával úgy 1879-ig amikor egy másik falka száműztetett minket azzal a hamis váddal hogy mi bizony vérfarkasok nem pedig sima farkasok vagyunk. Wolfwoodban csak a tiszta farkas családok/falkák élhettek..mivel az igazunk bebizonyítását nem engedélyezték el kellett jönnünk onnan..így kerültünk ide Mystic Fallsba. És itt mindenki azt gondolná hogy boldogan éltünk de hát nem. Persze voltak jó napjaink de azok sem tartottak sokáig ugyan is a falka akik száműztettek minket utánunk jöttek több másik falkával hogy menjünk és csatlakozzunk hozzájuk és legyünk rendes vérfarkasok mert hogy egy idióta boszorkány tud segíteni ebben..De én nem akartam szégyent hozni a fajtámra, azt gondoltam ha egyedül is de végig csinálom farkasként az életet és inkább küzdök meg nehezebben a dolgokkal de hű maradok magamhoz.-sóhajtott majd elém tette a csészét amiben gőzölgött a tea.-mindenki elment én pedig maradtam, Foxyval.-mosolygott majd leült velem szemben.
-De hisz ez gyönyörű.-ennyi jött ki a számon.
-A szüleim azt tanították legyek az akinek születtem..és én eleget teszek annak amire régen megtanítottak, csak tudod az fáj hogy a testvéreim is itt hagytak akiknek azt kellett volna tenniük amit nekem. Hiába jobb az az élet..ezek vagyunk mi, farkasok!
-Hidd el a szüleid nagyon is büszkék rád.
-Ezzel nyugtatom magam én is.-mosolygott majd a csészéjébe kortyolt.
-De hagyjuk az én nyavalyás életemet..te jössz, mesélj.
-Hát az én életem kevésbé volt ennyire esemény dús...a szüleim közül ugyan már csak anyám él de ránk se hederít hisz ő új életet kezdett mással, máshol. Az apámat a fivérem leendő felesége ölte meg amiért hálával tartozom neki...ezen kívül mit tudnék mesélni? Semmit. A Mikaelson birtokon élünk heten...de én annyira egyedül érzem magam így is. Ezer éve lassan már hogy egyedül tengetem a mindennapjaimat és borzalmasan unom már...-nem tudtam mit mondjak még így is fájt ezeket kimondani így inkább a pohárba kortyoltam.
-Nagyon sajnálom hogy így érzed magad, hidd el tudom milyen piszkos rossz érzés ez.
A magány egy fojtó börtön amit rád zárnak és a kulcsot oda adják valakinek...aki majd jön és kiszabadít..-mondta mélyen a szemembe nézve.
-Komolyan ezt gondolod rólam?-kérdeztem mosolyogva.
-Ezt hogy érted?-az orcája pirosabb lett ami csak dobott a már amúgy is észbontó megjelenésén
-Hangosan gondolkozol.
-Ne már ez így tök ciki.-lehajtotta a fejét.
-Dehogy is az, ezek a gondolatok a legszebbek amiket valaha bárki gondolt rólam.
-Komolyan?-a szemében felcsillant a remény.
-Igen, az hogy 'A legszebb mosollyal rendelkező férfi' és a 'Mi lesz ha belé szeretek?'..sosem hallottam még szebb gondoltatokat.-elmosolyodtam.
-Oké ha te így kiderítetted mit gondolok rólad akkor te mond el, mond ki amit gondolsz.
-Hogy mit gondolok rólad? Mondjam ki hogy mit gondolok arról a gyönyörű kék szempárról, a kívánatos ajkaidról vagy mondjam ki mit érzek jelenleg?
-Miért mit érzel mikor rád nézek és ezt csinálom?-kérdezte halkan majd megnyalta az ajkait.
-Azt érzem hogy belehalok ha most nem csókolhatlak meg.-fogalmam sincs hogy jött ez, csak kimondtam, bele se gondolva mi lesz ha elutasít.
-Nem akarom hogy bele halj.-mosolygott mire hirtelen felálltam és a falhoz nyomtam a Saraht.
-Nem akarom hogy megbánd.
-Azt fogom megbánni ha most nem csókolsz meg!
-Nem akarom hogy megbánt.-ismételtem meg a már eljátszott 'szó játékot' mire kitudja hogy én őt vagy ő engem...de csókolózni kezdtünk. Amikor az ajkai az enyémhez értek, akkor éreztem igazán hogy élek. Ott gondoltam bele abba hogy ha nem látom többé az életem véget ér. Nem engedhetem el, már nem! A csók csata után még órákon át beszélgettünk és sétáltunk a tónál...ha volt életemben nap amit tökéletesnek tituláltam...hát javítanék. EZ a nap volt a tökéletes.♥
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése