Kol dührohama után már nem tudtam mire számítsak mikor majd reggel kinyitom a szemem, lassan már fel sem lehet úgy kelni hogy valami baj ne történne..
-KLAUS!!!-kiáltott kétségbeesetten Stefan kora reggel.
-KLAUS!!-belépett az ajtón majd újra kiabálni kezdett mire már Elijah is a nevemet kezdte kántálni.
-Mi történhetett már megint?-kérdeztem Elizabethtől majd kikászálódtam az ágyból.
-Mindjárt megyek én is.-felelte Elizabeth majd átvette a pólóját. Résnyire nyitott szemmel mentem le a többiekhez akik egy szép kört alakítva bámultak a földet és zokogtak..mikor kicsit félre álltak láttam hogy Stefan a padlón térdel a karjaiban egy lánnyal..mikor megláttam hirtelen hátra fordultam, nem akartam elhinni hogy a lány az akire gondolok.
-Nem tudom hogy történt..-szabadkozott Stefan szavait szaggatva.
-Mi az hogy nem tudod hogy történt?-nem bírtam megfordulni, nem tudtam volna nézni a halott lányomat a földön heverni.
-Klaus segíts..-suttogta Stefan zokogva.
-Na mi történt?-lépett ki a szobaajtón mosolyogva Elizabett..de a mosoly félmásodperc alatt eltűnt a gyönyörű arcáról.
-NEM!-leugrott az emeletről majd félre lökte Stefant Kolina mellől.
-Azt ígérted vigyázol rá!-förmedt rá Elizabeth.
-Én nem tudom mi történt, valaki járt a házunkban és..és.-lehajtotta a fejét.-Damont keresték, de mikor megmondtam hogy nincs ott kitörték a nyakam, majd feldulták a házat..és gondolom megtalálták a szobában az akkor alvó Nikolt...és..és..és.-Nem a te hibád.-szólt közbe Rebekah.
-Volo eam, auxilium Salley, prohibeo reducam in virtute..-kántálni kezdett Elizabeth. Ötször mondta el ezt az igét de nem történt semmit...neki állt hatodjára is..
-Hagyd abba!-szóltam rá Elizre hisz már vérzett az orra.
-Túl sok mágia kell hozzá..-suttogta Stefan.
-Hát segíts neki!
-Nem tudok...ő Dampyr, más erő forrása van mint nekem.
-Volo eam, auxilium Salley, prohibeo reducam in virtute..-újra bele kezdett mire Nikolina pislogni kezdett.
-Anya..-suttogta Nikol mire Elizabeth elmosolyodott és elájult.
-Kolina..-szólította Stefan mire a lány reszketve a fiú karjaiba lelt nyugalmat.
-Nikolina, Stefan..ideje lenne kicsit visszaemlékezni és elmondani még is mi történt!-remegtem az idegességtől...de tartanom kell magam. Oda sétáltam Elizabethhez és a karomba emeltem.
-Apa, nem tudom...semmire sem emlékszem.-suttogta félve Kolina.
-Semmire?-kérdezett reflexből Enzo.
-Semmire.
-Megigézték volna?-szólt Elijah.
-Amin Elizabeth magához tér, erőt nyer megtudjuk!
-Klaus..-sóhajtott Stefan.-sajnálom.
-Megígérted, és nem tettél eleget az ígéretednek.-elindultam a szobánk felé hogy ágyba tehessem az erőt vesztett Elizabethet.
-Tudom, elcsesztem!
-Igen Stefan, elcseszted.
Nem tudom kire haragudtam jobban...sőt azt se tudom mit kell ilyenkor tenni.
Nikolina nem élhet így, bármikor rátörhetnek és megölhetik? Ezt nem tudom végig csinálni, de mit tehetnék? Ne engedjem sehova és zárjam be a házba vagy engedjem és bolonduljak bele a gondolatokba hogy épp hol fekszik holtan? Szülőnek lenni rohadt nehéz dolog és egyre jobban kezdtem úgy érezni hogy nem csinálom jól, valaki mindig sérül..miattam. Nem csinálhatom ezt azokkal akiket a világon a legjobban szeretek. Nem csinálhatom!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése