46.Helpfull

-Én is szeretlek életem.-magamhoz szorítottam.
-Most vámpír nemde?.-kérdezte Tyler.
-Most vámpír akit megharapott egy vérfarkas.-mosolyogtam önelégülten.
-Igen és vérfarkas méreg van a szervezetében...és..de így nem tudja aktiválni a farkas átkot. 
-Biztos?-kérdeztem aggódva.
-Ha Niklaus nem add neki a véréből meghal, de ha add neki jól lesz és hibrid lesz.
-Úgye most nem azt akarod mondani hogy nem akarsz neki segíteni.-kérdeztem félve.
-Sajnálom de..nem akarom hogy egy újabb legyen közülünk.-leült mellém majd megfogta a kezem.
-Tyler, most ne.-felálltam.
-Be kell látnod hogy ez nem lenne a megfelelő megoldás.
-Hagynád meghalni?-itt már eléggé ideges voltam.
-Igen.-ahogy kimondta az ajtó felé vettem az irányt.
-Most meg hova mész?-vissza rántott.
-Intézni a dolgaimat.-kitéptem a csuklóm erős szorításából majd ott hagytam őket. Mi az hogy hagyná meghalni? Az utam a Mikaelson villához vezetett, hosszas keresgélés után rábukkantam, egy sötét erdőben eldugott falura annak a legnagyobb házára. A ház előtt egy gyönyörű kiserdő élte mindennapjait. A ház egyszerűen csodás volt, a verda és a ház kezdetének teteje között négy darab tökéletesen készített oszlop állt, ez már megadta a ház hangulatát. Félve közelítettem meg az ajtót, féltem hogy bentről már minden mozzanatom hallják. Óvatos kézemeléssel kopogni kezdtem az ajtón. 
-Üdvözletem.-mosolygott egy nagyon fess fiatal férfi.
-Üdv..én Niklaushoz jöttem.-mosolyogtam.
-NIKLAUS!-kiabált fel a férfi aki még kiabálás közben is a tekintettem volt elfoglalva.
-Bárki is az küld el!-Szólt vissza a makacs férfi fentről.
-Kérlek nagyon fontos..Elizabeth vagyok amúgy.
-Elizabeth az amúgy.-vigyorgott.
-Miféle Elizabeth?
-Wayne.-mosolyogtam.
-WAYNE!-kiabált tovább.
-Küldd fel.-szögezte le nemes egyszerűséggel.
-Hát hallottad, menj fel..Kol vagyok amúgy.-kezet csókolt majd elment.
Hogy még élnek ilyen emberek akik kezet csókolnak? Miféle fura világ ez.
-Három lépés előre, kettő balra.-hallottam Klaus hangját majd azt tettem amit mondott mikor rátaláltam Klausra aki próbált kikászálódni hozzám a vásznak mögül. Arcát, kezeit festék cseppek lepték el.
-Minek köszönhetem a bejelentés mentes érkezésed?-törölgette a kezét és az arcát.
-Szükségem van valamire..valamidre.-próbáltam közönséges lenni vele.
-Minek kell?
-Megharaptam apukám testvérét aki mint kiderült vámpír.-mosolyogtam.
-Amint végeztem ezzel, intéztem azt.-mosolygott majd felém fordította a festményét.
-Ez..-szavakat nem találtam arra amit akkor láttam.
-Gyönyörű? Különleges?-rágta a számba a szavakat.
-Az..nagyon sötét és mély.-gondolkoztam.
-A sötét színek a szenvedést és a magányt hangsúlyozzák míg a mélysége a kiutat.
-Ez csodálatos.-suttogtam mire ő csak bólintott és félre tette száradni. 
-Szóval a vérem.-tovább törölgette magát.
-Szükségem lenne rá, minnél gyorsabban.-kikaptam a kezéből a rongyot majd elkeztem a festéket törölgetni az arcáról, egyik kezemben a rongy a másikat pedig az álla alá tettem hogy lássam őt. Mikor sikeresen lejött a festék a rongyot félre dobtam és odébb álltam.
-..Kösz..önöm.-teljesen össze volt zavarodva szegény.
-Bármikor.-dobtam egy félmosolyt majd megvártam míg lép.
-Szóval a vérem...-kapkodni kezdett.
-Itt van ez..és ez..*egy üveget és egy kést tartott a kezében*..megcsinálod?-mosolygott.
-Persze.-oda mentem majd a késsel egy öt centis vágást ejtettem a tenyerén, az üveget alá tartva az üvegbe csorgatta vérét. 
-Megmentettél, köszönöm, Niklaus.-mosolyogtam majd a vámpír-sebességgel haza mentem.