55.Hazudott!

-Miért kapcsolta ki?-kérdezte Klaus Tylertől miközben a csuklójába harapott.
-Nem tudom.-suttogta.
-Kimentetek és kikapcsolta..MIÉRT?
-Klaus, nem tudom..de kérlek itasd meg..megfog halni.
-Szerinted én hülye vagyok, ugyan már Ty. 
-Itasd meg és elmondom közben..-felelte majd Klaus a csuklóját Hayley szájának szorította.
-Ha nem mondod megölöm.-mosolygott majd várt.
-Azt mondtam neki hogy tudtál erről az egészről és segítettél is benne..azt mondtam hogy hazudtál és hazudsz is neki..-mondta lehajtott fejjel.
-Idefigyelj, ha nem kapcsolja be és nem kapom őt vissza megkereslek és megölöm.-elvette a csuklóját majd ott hagyta a lányt és Tylert.
-Majd jövök.-mosolyogtam majd ott hagytam őket.
-Tyler, Hayley..-Klaus az ajtóhoz sétált majd várta hogy elmenjenek.
-Szóval most hogyan tovább?-kérdezte Rebekah.
-Vissza kell kapcsoltatni vele, újra.-mondta Elijah.
-Már nem lesz olyan könnyű.-szólt közbe Stefan.
-Hát Niklaushoz van a legerősebb érzelme, nem?-kérdezte ismét Rebekah.
-Miért kapcsolta ki?-kérdezte Stefan.
-Mert Tyler azt mondta neki hogy tudtam és segítettem ebbe az egész ügybe és hogy hazudok neki.-felelte Klaus.
-Megszakadt a bizalom és lehet az érzelem is..így már nehezebb és lehet Klaus sem elég ahhoz hogy vissza kapcsolja.-mondta Damon.
-Az érzelmein nem változtatott ez az egész.-szólt Kol.
-Ezt miből gondolod?
-Mikor Tyler ide hívta a boszikat akik eléggé elbántak Klaussal..hát megvédte Klaus..és az mikor bejöttetek..amit csinált Hayleyvel az is Klaus miatt volt.
-Tényleg.-gondolkozott Elijah.
-Ha haza ér mindenki mondja neki hogy Tyler hazudott Klaus szeret téged..-szólt Damon.
-IGEN MINDENKI.-mondta ismét mert már Kol szólt volna.
Beléptem a házba ahol minden kérdő tekintett rám szegeződött.
-Figyelj Elizabeth..Tyler hazudott neked..Niklaus szeret téged, nagyon.-lépett mellém Rebekah.
-Igen ez így van, Tyler a rossz ő hazudik..Klaus szeret téged.-mondta Elijah.
-Klaus szeret téged.-mondta Kol.
-Tyler hazudik.-csatlakozott Klaus.
-Sajnálom!-lépett be a házba Tyler.
-Hazudtál!-neki estem Tylernek.

-Kapcsold vissza!!.-kiáltotta Klaus mire lecsuktam a szemem vettem egy mély levegőt és visszakapcsoltam.

54.Mi vagy te?

-Olyan akarok lenni mint te.-suttogtam.
-Miért akarnál?-kérdezte értetlen arckifejezéssel.
-Mert sebezhetetlen vagy. Nem árt neked senki mert nem tud..és ez jó.
-Van amivel eléggé sebezhetővé tennének de azt sosem hagyom.-mosolygott.
-És mi az?-vigyorogtam.
-Te.-suttogta majd megcsókolt, vámpírsebbességel váltottuk immár én voltam alul.
Vad csók csata vette kezdetét. Lassan mindketten megszabadítottuk egymást a ruháinktól. Apró puszikkal lepte be a nyakam mire óvatos mozdulattal behatolt, mélyvágásokat ejtettem a hátán, ő pedig óvatos harapásokat hagyott a nyakamon. Tökéletes volt minden, éreztem hogy tényleg szeret engem, Tylerrel olyan egyhangú volt az egész..de vele teljesen más volt.
-Szeretlek.-suttogta miközben egy utolsó csókot hintett a nyakamra amitől a hideg is kirázott.
-Szeretlek.-mosolyogtam magamban mire az ajkaimra tapasztotta ajkait.
-Klaus!-lépett be az ajtón Kol.
-Kopogni nem szokás?-kérdeztem mosolyogva.
-Jó bocsi, nem akartam meg zavarni ezt az izét de Tyler itt van és elég ideges..-vigyorgott Kol.
-Mindjárt megyünk.-szólt helyettem is Klaus.
-Mit akar megint?-kérdeztem mikor Kol maga után csukta az ajtót.
-Gőzöm sincs de remélem gyors lesz.
-Gyors lesz.-feleltem majd vissza öltöztünk és lent is voltunk.
-Mi az ami nem tűrt halasztást?-kérdezte Klaus miközben lementünk a lépcsőn.
-Hát van egy kis probléma a véreddel.-szólt Tyler.
-Nincs vele probléma, teljesen jó.
-Akkor miért nem javul Hayley állapota?-Klaus elé állt.
-Ez igazán érdekes kérdés.
-Én tudom!-mosolyogtam majd Klaus elé álltam.
-Már megint mit csináltál?-kérdezte Elijah.
-Igazából mikor Klaus megitatta valaki volt olyan kedves és megharapta újra..-mosolyogtam.
-Ugye nem?-kérdezte Tyler lehajtott fejjel.
-De.-mosolyogtam.
-Gyere velem egy kicsit.-kihúzott a bejárati ajtó elé.
-Ugye tudod hogy nem voltam a hibás ebbe az egészben és nem csak én meg Hayley tudtam róla..-kezdett bele Tyler.
-De Tyler ezt csak ti ketten terveltétek ki ellenem.
-Gondolkozz már! Klaus mennyiszer tett keresztbe mikor együtt voltunk...tudott róla és segített is benne hogy minél jobban kötődj hozzám. Ő sem ártatlan ebben ugyan úgy hazudott sőt hazudik neked.
-Ezt én..ő is..és te meg..-teljesen össze zavarodtam de igaza volt..tudott róla és segített az egészben.
-Gondoltam tudj róla..jól vagy?-kérdezte félve. Csukott szemmel álltam előtte majd óvatosan kinyitottam NEM FÁJT! és nem is érdekelt.
-Szóval édesem..ez minden amit akartál?-végig húztam a kezem a felső testén.
-Mi bajod van megint?-egyre gyorsabban vette a levegőt.
-Mi ez a szapora levegő vétel?-közelebb léptem hozzá.
-Kikapcsoltad..-suttogta.
-De még mennyire hogy ki.-megpusziltam a nyakát.
-Ezt nem szabad..-felelte.
-A tiltott gyümölcs a legfinomabb.-suttogtam majd megcsókoltam mire kinyílt az ajtó.
-Tyler!-szólt Elijah.
-Elizabeth..-suttogta Klaus.
-Ohh elkapott a hév.-mosolyogtam.
-Mi történt megint?-kérdezte Kol összezavarodva.
-Tudod az igazság történt.-nevettem.
-Miféle igazság?-kérdezte Klaus.
-Amit te megint nem mondtál el szívem.-ördögi tekintettel néztem körbe.
-Nézd most pont olyan mint Klaus.-lépett közénk a gyönge Hayley aki mellé rögtön oda állt Tyler.
-Nyugodj meg Klaus mindjárt add a véréből!-szólt Tyler.
-Nem, Klaus nem add senkinek sem a véréből.-mosolygott Klaus összetörve.
-Tudtam hogy ezt fogod mondani.-kacagott Tyler mire ott termet a házban 4 eléggé ideges boszorkány.
-Boszorkányok?-kérdezte Kol meglepődve.
-Szóval adsz a véredből?-kérdezte ismét Tyler.
-Nem.-lassan mondta ki a választ mire a 4 boszorkány mormogni kezdett. Klaus a fájdalomtól térdre rogyott, csak neki fájt de rettenetesen.
-Adsz?
-NEM!-kiabált a fájdalomban szenvedő Klaus. Elijah, Kol és Rebekah a testvérük megsegítésére futamodott de Tyler nem hagyta.
-Srácok ebbe ne folyatok bele ha csak nem szeretnétek így járni.-mutatott Klausra.
-Ebben az esetben.-mosolyogtam aztán villámgyors mozdulattal kitörtem a 4 boszorkány nyakát majd ezt követően magamhoz vettem Hayleyt.
-Szerinted mennyire fájt Klausnak?-kérdeztem Hayleytől.
-Nem tudom.-suttogta gyöngén.
-Nézzük csak.-vettem egy mély levegőt majd a fejére koncentráltam..a fejében keringő vérre az agyára..mikor hirtelen ordítani kezdett.
-Ennél jobban fájt nem?-kérdeztem Klaustól aki csak nézett mint mindenki más.
Az ereire koncentráltam, az ereire ami a szívébe szállítja a vért, a szívére..a fájdalomtól elterült a földön csak sírt és ordított.
-Itt meg mi folyik?-lépett be Damon és Stefan.
-Ez meg?-kérdezte Stefan.
-Eretnek?-kérdezte Damon Stefantól.
-Hibrid..nem lehet eretnek.-válaszolt majd felém lépett. A szemembe nézett majd motyogni kezdett..egyre hangosabban.
-Mit szeretnél csinálni?-kérdeztem mosolyogva.
-Már rég el kellett volna ájulnod.-felelte.
-Így?-kérdeztem majd ránéztem ő pedig a földre zuhant.
-Fájt?-kérdeztem Hayleytől.
-Kegyetlenül.-suttogta.
-Ez volt a cél.-mosolyogtam.
-Mi vagy te?-kérdezte Elijah.
-Egy érzelem mentes dampyr.-ördögi vigyort ejtettem a kijelentésem végére.
-DAMPYR?-kérdezek egyszerre érthetetlen fejjel.
-A dampyr a számon tartott legerősebb lény a bestiáriumban. Ti, az eredetiek a második helyen álltok. Most azt kérdezitek mi is az a dampyr..egy hibrid aki a legerősebb boszorkányok erejével bír.-állt fel Damon a földről.

Dampyr-[Dampír]

53.Mit érzel?

-Kapcsold már vissza!-kiáltott rám Elijah.

-Elgondolkoztattok már? Itt vagytok ennyien és élitek aminek sose lesz vége. Miért érezzek?  Érezzek fájdalmat, csalódást, bűntudatot? Így csak azt teszem ami nekem jó és ami nekem kell, azt teszem amit csak akarok.-mosolyogtam.

-Szóval sosem fogod vissza kapcsolni?-kérdezte Elijah.

-Nem. De nektek ezzel nem kell törődni ugyan is nem láttok többé. Nincs Elizabeth nincs aggódás..az is elég rossz érzés lehet, bár én nem érzem.-nevettem majd elindultam az ajtó felé.

-Ne menj el!-állt elém szomorúan Rebekah.

-Kapcsold ki.-suttogtam a fülébe.

-Jobb lesz?-kérdezte teljes bizalmával.

-Sokkal.-mosolyogtam mire ő csukott szemmel hatalmas levegőt vett majd lassan kinyitotta a szemét.

-Merre megyünk?-vigyorgott.

-Ugye nem kapcsoltad ki?-lépett Rebekah elé Kol.

-De és sokkal szebb így az öröklét.

-Itt vagyok!-lépett közénk Damon.

-Ideje volt már.-szólt hozzá Klaus.

-Na mi volt ilyen sürgős?-mosolygott a vadító mosolyával.

-Hát ők itt.-suttogta Kol.

-Áhh két érzelem mentes szőke cica..erős.-fejtette ki véleményét Damon.

-Nem azért hívtalak hogy kritizáld a helyzetet Damon. Segítened kell.

-És miért is éri ez meg nekem?-kérdezte vigyorogva.

-Talán segíthetünk egymásnak.-húzta mosolyra a száját Klaus.

-Na mit tudnál te nekem segíteni.-nevetésben tört ki Damon.

-Ha segítesz őket vissza hozni, talán én is vissza hozhatok valaki aki neked fontos.

-Mi van?-még jobban nevetett.

-Stella.-lassan suttogva mondta ki a lány nevét. Damon arcáról a mosoly szélsebesen tűnt el.

-Szóval?-kérdezte türelmetlenül Klaus.

-Hogyan tudnád őt vissza hozni? Meghalt.-felelte Damon.

-Az egyik érzelem mentes lány képes valamire amivel vissza hozhatjuk.-vigyorgott.

-Segítek.-suttogta.

-Örömmel hallom.-vigyorgott Klaus.

-Szóval mivel kell kezdeni?-kérdezte Elijah.

-Mivel gondolom nem akarják vissza kapcsolni a régi módszert kell újjáéleszteni.

-Minden olyan embert aki bármilyen érzelmet váltott ki bennük ide kell hívni mélyen a szemükbe nézni..ha olyan erős érzelem vagy kötelék füzi hozzá önmagától vissza kapcsolja.

-És ha nem mükődik?-kérdezte Kol.

-Akkor addig terrorizáljuk lelkileg amíg nem érez valamit.

-Az első verzió jobban tetszik.-jegyezte meg Klaus.

-És mikor kezdjük?-kérdezte Elijah.

-Most!-Szólt Damon majd Rebekaht Elijah elé állította és mélyen egymás szemébe néztek.

-Szia Elijah.-flegmán bámult rá.

-Oké ez nem jött össze. Kol!-szólt majd Kol Rebekah előtt termet ők is mélyen egymást nézték.

Kol mosolygott de még mindig egymás szemébe bámultak mikor Rebekah lecsukta a szemét mély levegőt vett és kinyitotta.

-Sikerült?-csodálkozott Kol.

-Sikerült.-suttogta Damon.

-Érzek mindent.-nevetett Rebekah.

-Ennyire erős köztettek a kötelék?-kérdezte Damon.

-Hát tudod mikor nem voltunk itt Elijahékkal együtt voltunk és szorosabb lett a kapcsolatunk.-mosolygott Kol.

-Örülök hogy újra köztünk vagy. Elizabeth jön.-mosolygott Damon majd belépet az ajtón Hayley, Tyler és Noel.

-Hayley? Veled meg mi történt?-lépett a gyenge nő elé Elijah.

-Elizabeth..-felelte erőtlen hangon.

-Megharapott?-kérdezte Klaus érthetetlenül.

-Kétszer..-mosolygott csukott szemmel.

-Annyira sajnálom.-felelte Klaus majd a csuklójába harapott.

-NEM!-elé ugrottam.

-Csak segítek rajta.-felelte Klaus.

-Nem. Megérdemli.-kacagtam magamban.

-A gyereked anyja..-suttogta Tyler.

-Tudtam hogy szét kellett volna tépnem.-megráztam a fejem majd hagytam hogy Klaus segítsen rajta.

-Köszi.-suttogta Hayley.

-Szóval mit keresek én még itt?-kérdeztem karba tett kézzel.

-Rosszabb mint bárki aki kikapcsolja.-felelte Damon majd elém állította Noelt.

-Történnie kellene valaminek?-kérdeztem nevetve.

-Következő!-szólt majd elém állította Hayleyt.

-Széttéphetem?-vigyorogtam.

-Nem!-mondta Damon majd a végig mentünk Kolon, Elijahn és Rebekah, egyiknél sem történt semmi.

-Tyler!-kiáltott Damon, a fiú előttem termet. Csak néztünk egymás szemébe, semmit nem éreztem. Pedig ha olyan erős lenne a kötelék ami hozzá kőt vissza kellett volna kapcsolnom, de egyszerűen semmit nem éreztem.

-Ez különös.-felelte Damon majd az utolsó embert állította elém. Klaust.

Csak néztem őt, elvesztem a gyönyörű kék szemeiben. A hibátlan arca, a csókolni való ajkai, az édes gödröcskéibe mikor mosolyog. Egy percre azt éreztem mindenem neki adnám és mindent megtennék érte. Eldöntöttem hogy nem kapcsolom vissza mikor azt tátogta hogy 'szeretlek.'

Ez minden érzelmemet amit iránta érzek, elő hozta bennem. Szeretem Klaust!

Lehunytam a szemem vettem egy mély levegőt majd óvatosan kinyitottam.

-Mit érzel?-kérdezte Damon félve.

-Fájdalmat, mérhetetlen szomorúságot és iszonyat sok bűntudatot.-könnyekkel a szememben leültem a földre.

-Minden rendben lesz.-letérdelt elém Klaus.

-És mikor mész el megint?-kérdeztem szomorúan.

-Miattad kellet elmennem, de mint látod itt vagyok.-mosolygott.

-Miért fáj ennyire?-kérdeztem csukott szemmel.

-Most zuhan rád minden érzelem amit nem éreztél eddig.

-Állítsd le. Fáj.-suttogtam.

-Bárcsak letudnám.-megfogta a kezem.

-Gyere.-felkapott majd felvitt az emeletre, be tett az ágyba majd egy puszit nyomot a homlokomra és ott hagyott.

-Köszönöm Damon.-felelte Klaus.

-Ne felejtsd el kölcsönös segítség. Holnap vissza jövök.-felelte majd elment.

Klaus minden szó nélkül feljött utánam. 

-Annyira hiányoztál.-suttogta majd fölém hajolt

-El kell mondanom hogy eddig tényleg olyan ember voltam akit még a pokolból is kitiltottak, de mikor megismertelek mintha más lennék, miattad. Megváltoztattál. Már nem úgy nézem az öröklétet mint egy átkot ami sose múlik el, ez egy áldás. Örökre azzal lehetek aki miatt szebbnek látom a világot. És ez jó. Valami a kezdetektől fogva megfogott benned és ez azóta egyre erősebb lett, nem tudtam megállítani és úgy érzem nem is lett volna szabad. Miattad jobb ember lettem már ha én embernek számítok. Köszönöm szerelmem.-végig simitotta az arcom majd elfeküdt mellettem.

-Ez kegyetlen aranyos volt.-suttogtam majd fölé kerekedtem.

-Ez nem igazság!-mosolygott.

-Ennél senki aranyosabbat.-rá ültem a csípőjére majd a hasát simogattam.

-Azt mondod?-kaján vigyort ejtett a kérdése végére.

-Azt!-suttogtam majd megcsókoltam.

52.Érzelmek

-Meddig maradsz?-kérdezte Klaus két csók között.
-Meddig maradjak?
-Örökké.-suttogta majd apró csókokkal hintette be a nyakam.
-Meg szeretném nézni azokat a festményeket.-suttogtam.
-Honnan tudsz azokról?-mosolygott.
-A testvéreidtől.-nevettem.
-Akkor gyere meg mutatom őket.-kézen fogott majd a birtokra igyekeztünk.
Kézen fogva léptünk be a házba is.
-Nik, te tudsz mosolyogni?-kérdezte Rebekah mikor meglátott minket.
-Ha nyomos okot adsz rá, igen.-újra mosolyra húzta a száját.
-És Elizabeth elég nyomos ok.-lépett közénk Kol.
-Ne zaklassátok őket.-futott be Elijah.
-Előre megyek.-ördögi mosolyt ejtettem a kijelentésem végére majd fel mentem.
-Most már minden rendben lesz?-kérdezte félve Rebekah, félt hogy újra elveszti Klaust.
-Minden.-suttogta majd mosolyogva felment Elizabeth után.
-Ezek gyönyörűek.-nézegettem a rólam festet képeket.
-Aki a képeken van, élőben sokkalta de gyönyörűbb.-suttogta a fülembe.
-Úgy véled?-mosolyogtam.
-De még mennyire.-megcsókolt majd elkapta az arcom.
-El kell felejtened.-suttogta mélyen a szemembe nézve.
-Klaus? Te meg akarsz igézni?-néztem rá tágra nyílt szemekkel.
-Miért nem tudlak?-kérdezte meglepetten.
-A kérdés az hogy miért akarsz megigézni azzal hogy felejtselek el?
-Tyler szeret téged, Elizabeth. Ő a fiam bármit is tett, sosem fogok senkit sem úgy szeretni mint téged, te fogsz a fejemben járni minden percben, te leszel reggel az első és este az utolsó gondolatom és még egy dolgot meg ígérhetek, sosem fogsz engem viszont látni hagyom hogy boldog lehess nélkülem..csak azt ígérd meg nekem hogy boldog leszel..nem érdekel kivel, csak az lény, a legboldogabb.-végig simította az arcom.
-Miket hordasz itt össze?-suttogtam könnyekkel teli szemmel.
-Sajnálom szépségem.-lehajtotta a fejét.
-Klaus? Nem akarsz velem lenni?-felemeltem a fejét hogy a szemembe mondhassa.
-Ha ez kell ahhoz hogy elfelejts. Nem, nem akarok veled lenni.
-Kérlek komolyan és őszintén válaszolj.
-Hogy ne akarnék veled lenni? A legjobb dolog vagy ami velem életem során eddig történt, de én vagyok a fő gonosz nem mutatkozhatsz mellettem, menj keress egy embert aki mellett boldog lehetsz.-mosolygott könnyes szemmel.
-De én..-meg sem bírtam szólalni.
-Meg ígéred nekem hogy ÖNMAGAD maradsz a végsőkig, hogy boldog leszel, nem gondolsz rám és nem jössz utánam..meg ígéred ezeket?
-Én..meg.-csak beszéltem, nem is tudtam felfogni a szavait.
-Vigyázz magadra egyetlenem.-megcsókolta a homlokon majd a kéz fogása lassan gyengült míg végül el nem engedte. Ahogy kilépett az ajtón és eltűnt elveszettnek éreztem magam, mindenhol őt láttam, a festmények, az illat, a ház. Már itt tudtam belefogok örülni a hiányába.
Le rohantam hátha még elérem és itt tudom marasztalni.
-Hol van?-kérdeztem teljesen idegesen.
-Elment.-felelte Kol.
-Nem mehetett el.-suttogtam.
-Ezt miattad teszi.-szólt közbe Elijah.
-De ez így nem jó nekem.
-Ő azt hiszi, és elég önfejű.-állt mellém Rebekah.
-Fáj...nagyon.-mosolyogtam sírva.
-Nyugodj meg.-felelte Elijah.
-Fáj.-lehajtottam a fejem.
-Kapcsold ki.-emelte fel a fejem Rebekah.
-Mi? Ne.-szólt egyszerre a két fiú.
-Kapcsold ki.-nézett mélyen a szemembe.
-Ne kapcsold ki. NE!-kiáltott Kol.
Nem érdekelt semmi mást csak amit Rebekah mondott, kapcsoljam ki? Ha ez kell ahhoz hogy ne fájjon, megteszem. Lehunytam a szemem, vettem egy mély levegőt majd szép lassan kinyitottam..nem éreztem semmit. Se fájdalom, se szomorúság..semmi.
-Elizabeth!!-szólt rám Elijah.
-Mond ki.-néztem rá ördögi tekintettel.
-Kikapcsolta. Klaus megfog ölni, Rebekah.-mondta Elijah.
-Kikapcsolta. Így nem fogja érezni a fájdalmat amit a mi drága Nikünk továbbított neki.
-Ebbe igaza van.-állt a húga párjára Kol.
Itt jött az a pillanat ahol a tekintettek kereszttűzében égtem. Mind a 3 szempár rám tapasztotta a tekintettét. Kicsit fura volt a helyzet.
-Most mit néztek?-kérdeztem olyan Klausos stílusban.
-Semmi, semmi.-mosolygott Kol.
-Akkor leléptem.-hamis vigyort 'intettem' a többieknek és eltűntem.
Tyler házát vettem célba. Mindenre emlékeztem, arra hogy Tyler mit tett, hogy ki Noel hogy ki Hayley, Klaus, Enzo..mindenkire és mindenre csak épp nem akart érdekelni senki.
-Hello.-berúgtam a ház  ajtaját.
-Az ajtót meg kéne majd csinálni, hideg lesz így.-mosolyogtam.
-Te meg mit akarsz?-flegmázott Hayley.
-Kislány, ülj le szépen vagy én raklak le arra székre de onnan fel nem kell többé.-mosolyogtam.
-Elizabeth, te mit keresel itt?-mosolygott a fiú.
-Jajj Tylercica.-sóhajtottam.
-Tylercica?-suttogott Hayley.
-Na ereszd ki a hangod.-szóltam Hayleyhez.
-Beléd meg mi ütött?-értetlenkedett Tyler.
-Belém semmi, de beléd üthetne egy villám.-mosolyogtam.
-Ennyire rossz hatással van rád, Niklaus?-kérdezte sóhajtva.
-Kit érdekel Klaus? Itt én vagyok a lényeg.
-Mi van veled, most komolyan.-lépett elém Tyler.
-Egy lépés hátra.-kacsintottam majd oda sétáltam Hayleyhez.
-Tudod régen nem bírtam volna ártani senkinek..még jó hogy régen volt.-ezzel a lendülettel belemélyesztettem a fogaim Hayleybe.
-Te nem vagy normális!!-felugrott a székről.
-Mondtam hogy felállhatsz?-mosolyogva újra beleharaptam.
-Kikapcsoltad.-mondta halkan.
-'Jajj ne kapcsold ki' 'kikapcsoltad' 'ne'..miért ne? Sokkal szebb és jobb így az élet.-nevettem.
-Szóval most érzelem mentes vagy?-kérdezte Tyler.
-Igen.-mosolyogtam mire oda hozta Noelt.
-Igen ő Noel..és?
-Harapd meg.-suttogta kihívottan.
-Oké.-megrántottam a vállam majd beleharaptam.
-Te tényleg nem tudod mit teszel ugye?-magához szorította Noelt.
-Most lelépek, további szép napot.-kacsintottam és otthagytam őket.
Jobb lett minden, felszabadultam.
Tucat számra végeztem az emberekkel puszta jókedvből. Nincs érzelem nincs bűntudat, gondoltam én akkor.

                                                                        ***

Haza fele igyekeztem össze szedni a cuccaim és eltűnni ebből a városból hisz semmi sem köt ide, inkább tovább állok és megyek világot nézni, egyedül hisz csak magamra számíthatok.
Haza értem a birtokra majd a cuccaim össze szedése közben Kol kiáltott lentről hogy menjek le
-VÁRJÁL.-kiáltottam majd szép lassan lementem.
-Mit akarsz?-folytattam a kedves társalgást.
-Valaki itt van.-suttogta Elijah.
-Oké, mit csináljak vele?-kérdeztem.
-Amit szeretnél.-mosolygott Rebekah.
-Jó ki az?-kérdeztem közömbösen.
-Szia Elizabeth.-mosolygott.
-Klaus.-megrántottam a vállam.
-Ennyi?-kérdezték egyszerre mind a négyen.
-Király, itt vagy..juhuu, most már mehetek?
-Még is hova?-kérdezte Kol elsőnek.
-Elmegyek, körbe nézek úgy kb mindenhol..sok időm van még, bele fér minden.-kacagtam.
-Mi történt itt? Haza hívtok hogy baj van. Elizabeth kifordult önmagából..-próbálta összetenni a darabokat Klaus.
-Épp ez a baj hogy nem önmaga.-felelte lehajtott fejjel Elijah.
-Kikapcsoltad?-elém lépett.
-Ki hát.-bele nevettem az arcába.
-És miért?-kérdezte idegesen.
-Mert így jobb.-feleltem.
-Senki sem kényszerített ugye?-kérdezte a szemembe nézve.
-Senki. Egyedül akartam ezt, és egyedül tettem meg.-védtem Rebekaht.
-Azt akarom hogy kapcsold be.-nézett mélyen a szemembe Klaus.
-Bekapcsolom.-lehunytam a szemem majd újra ki nyitottam.
-Elizabeth.-a szemében felcsillant a remény.
-Vicces hogy elhitted.-nevettem.

51.Niklaus.

-Ne már..-közénk lépett Tyler megszakítva a pillanatot.
-Tyler, neked ott van a 'családod.'-feleltem sablonosan.
-Igen, és Noel?-kérdezte szomorúan.
-Nem tudja kivagyok. És ha valakit megigéznek az az igézett kedvében történik.-rá pillantottam Klausra aki büszkén mosolygott.
-Szóval ennyit jelentett neked ez az egész?
-Ez az egész hazugság? Ennyit.-mosolyogtam.
-A megismerkedésünk első két hetében volt hazugság ez az egész..aztán minden úgy volt ahogy mondtam.
-Ezt már nem tudom neked elhinni.-suttogtam.
-Mikor indulunk végre?-lépett közénk Enzo.
-Hova?-kérdezte Klaus és Tyler egyszerre.
-El kell mennem.-feleltem lehajtott fejjel.
-Még is miért..és hova?-informálódni kezdett Tyler.
-Enzoval elmegyünk..egy kis időre. Nekem ez így most sok. Te jelentetted nekem a világot aztán kiderült hogy minden érzelmem feléd egy mocskos hazugságra épült...és itt jött  képbe Klaus, annyira kedves velem, és hiába szeretem ha nem szerethetem.-teljesen össze zavarodtam.
-És mennyi idő a visszavárhatóságod?-próbált mosolyogni.
-Nem várható.-mosolyogtam, majd rá néztem Klausra..olyat láttam amit még soha.
-Nem térsz hát vissza?-kérdezte könnyes szemmel.
-Nem szeretnék hiú ábrándokat kelteni benned, nem ígérhetem meg. Most jobb lesz Mystic Falls nélkül.
-Mondanod kell valami konkrétumot.-próbálkozott Klaus.
-Sajnálom.-könnyes szemmel fordultam el tőlük.
-Ne menj el.-marasztalt Klaus kinek telefutotta szemét a könny.
-Én...tényleg sajnálom Klaus.-feleltem vissza se nézve. Ha vissza fordulok hozzá, tudom hogy nem tudnám ott hagyni. E közben Tyler elsuhant mellettem.
-Nem.-szólt Klaus majd visszarántott magához.
-Megnehezíted nekem és magadnak is.-suttogtam a szemeibe nézve.
-Nem érdekel.-rázta a fejét majd megcsókolt. A csók után elvesztünk egymás tekintettében míg el nem hagyta a szemét egy könnycsepp amit mosolyogva letöröltem gyönyörű arcáról. Ez után ő is mosolyogni kezdett, de ez a fájdalmas mosolyféle volt. Magamhoz öleltem.
-Szeretlek.-suttogtam majd erőt véve magamon Enzohoz sétáltam, és együtt ültünk el a ködös rengetegben. Itt hagyom életem jelentős részét, de muszáj. Nem bírom itt.
Enzo szótlanul ült mellettem az autóban, csendben vezetett az utat pásztázva.
-Szerinted helyesen cselekszem?-törtem meg a csendet.
-Most nem az számít helyes-e hanem hogy kicsit elszakadj Mystic Fallsból, és ne gondolj senkire csak magadra.
-De csak Klausra gondolok..és Tylerre.-lehajtottam a fejem.
-Na ez már dilemma.
-Szerelmes vagyok az előző nagy szerelmem apjába..szánalmas.-a tenyerembe temettem az arcom.
-Senki sem fog elítélni ez miatt.-mosolygott magában.
-Talán.-suttogtam.

                                                                          ***
Rengeteg várost, országot bejártunk Enzoval. A kapcsolatunk teljesen kialakult egy megszokott testvér kapcsolatra.  Két év telt el azóta hogy eljöttünk Mystic Fallsból ami egy természetfelettinek semmi egy halandóéhoz. Az eredeti tervben nem szerepelt a 'Mystic Fallsba való vissza térés, de mit tehettem volna mást..a szívem már vissza húzott. Boldogan ültem be Enzo mellé a kocsiba, az az öröm hogy viszont láthatom őt a fellegekbe repített. 
-Boldognak tűnsz.-vigyorgott Enzo.
-Mert az is vagyok.-mosolyogtam.
-Örülök neki.
Szempillantás alatt át léptük a Mystic Fallsi határt aminek nagy örömét találtam. Az autó egyenesen a birtokon parkolt le.
-Na menj, keresd meg.-kacsintott Enzo.
-Köszönöm Enzo.-mosolyogtam majd észt vesztve rohantam az ajtó felé.
-Elizabeth?-nézett rám hunyorítva Rebekah majd magához ölelt.
-Örülök hogy látlak.-mosolyogtam magamba.
-Én is.-suttogta.
-Ki jött szöszi?-lépett ki közénk Kol és Elijah.
-Az elveszett bárány..-szólt fel Elijah.
-Az elveszett hibrid.-vigyorgott Kol.
-Haha..hol van Klaus?-kérdeztem félve.
-Nem tudjuk, reggel csak úgy lelépett.-felelte Rebekah.
-Igazából ez a két év, volt élete leghosszabb két éve.-mosolygott Elijah.
-Ja szegény csak fent van és fest..egy egész múzeumot festett ám rólad.-vihogott Kol.
-De tényleg, és egy két egész jó lett.-vigyorgott Rebekah, mire csak mosolyogtam.
-Majd jövök..-kapkodtam jobbra balra majd kimentem az ajtón, meg sem álltam az erdőig ahol elbúcsúztunk egymástól. Minden reményem ebben az erdőben volt. Ha itt nincs nem tudom hol keressem. Kacskaringóztam az erdőben míg meg nem láttam őt.
-Niklaus!-kiabáltam a fiúnak aki háttal állt nekem.
-Elizabeth?-mosolyogva fordult felém.
-Szia.-mosolyogtam.
-Hihetetlen.-felém lépett majd végig simította az arcom.
-Itt vagy.-suttogta.
-Itt.-mosolyogtam majd automatikusan egymásnak estünk mint két hormonzavaros tini.

50.Mi lesz ebből.👑

Egy erdőben keltem fel teljesen egyedül. Régen azt kívántam volna hogy bárcsak Tyler jönne értem mint a megmentőm..de most valahogy nem Tyler ugrott be először. Mikor felkeltem a földről, leporoltam koszos ruhám majd körbe néztem. Ezer meg egy út van amerre elindulhatnék. Körbe forogtam párszor míg ott nem állt ő. 

-Jó reggelt! Ide kint aludtál talán?-felém lépett majd kiszedte a falevelet a hajamból.

-Nem emlékszem semmire.-lehajtottam a fejem.

-Semmi baj. Mindenre választ keresünk és mindketten megnyugodhatunk.-mosolygott.

-Niklaus és Elizabeth..-lépett felénk Tyler.

-Mit akarsz, Ty?-kérdezte Klaus.

-Én csak erre sétálgattam..de már megyek is.-tekintettével szinte felzabált.

-Haza mehetnénk?-kérdeztem Klaustól.

-A Mikaelson birtokon vagy?-szegezte nekem a kérdését Tyler.

-Valahol kell aludnia ha már elcseszted az életet.-védett Klaus.

-Mert te tudod mi történt nem Klaus?

-Igen tudom, és elég undorító dolog volt tőled..is.

-Menjünk kérlek!!-sóhajtottam.

-Menjetek is.-Tyler olyan lenéző volt velem szemben.

-Most mit flegmázol? Tudtommal én nem tettem semmi olyat amiért így nézz rám. Vagy is még nem tettem semmit.-vigyorogtam.

-Huhaa..-védekezően feltette a kezeit.-Klaussal vagy és olyan lettél mint ő.

-Emlékszel mit mondtam neked? Hogy eddig azt hittem ő a világ legrosszabb embere akit a pokol sem fogad be? Na ez változott. Nagyon változott.-teljesen elvesztettem önmagam de tetszett az új énem, nagyon.

-Szóval én lettem a leggyűlöltebb alak az apám helyett? Miért jobb ő mint én? Tudod hány ártatlan embert ölt meg?..-kérdezte teljesen ledöbbenve. 

-Bárcsak ott lettem volna minden embernél akit megölt, nevethettem volna mellette miközben széttépjük apró darabokra.-kitört belőlem.

-Ez már nem az én szerelmem.-suttogta.

-Ez már nem a te kamuszerelmed.-suttogtam vissza ördögi mosollyal.

-Nem volt kamu.-felelte lehajtott fejjel, mire összeestem.

-Mikor evett utoljára?-kérdezték egymástól a fiúk.

-Eddig teljesen jól volt.-felelte idegesen Klaus.

-Nyugi fiúk..én csak ezt..*felhúztam a pulcsim ujját*

-Kivéreztetted magad és nem ettél..-felelték egyszerre.

-Sajnálom.-próbáltam mosolyogni.

-Meg szeretnél halni?-kérdezte Tyler félve.

-Megfog..-suttogta Klaus majd beleharapott a csuklójába.

-Szeretlek.-a számra tapasztotta a karját.

-Szerelmes vagy a mennyasszonyomba?-kérdezte szomorúan Tyler.

-A kezdetektől fogva. Valami megfogott benne és nem ereszt. Én hagytam hogy ti boldogok lehessetek de neked Haylay kellett.

-Igen, kapóra jött..de én beleszerettem.-suttogta.

-Hagy mondjak én valamit. Te elcsesztél mindent.*mutattam Tylerre* őt viszont..annyira kedves volt velem..úgy érezem szeretem.*mutattam Klausra*.

-Sajnálok mindent.-mondta Tyler majd elviharzott.

-Hát tényleg szeretsz?-kérdezte félve Klaus.

-Igen. Te is igazat mondtál ezzel kapcsolatban?-felhúzott a földről.

-Teljes szívemből szeretlek Elizabeth Wayne.-teljesen beleszerettem, válaszképp megcsókoltam.

49.Átvészelem.

-Elizabeth?-kiabált rám egy ismerős hang, de akkor képtelen voltam beazonosítani.
-Igen?-kérdeztem csukott szemmel.
-Miért fekszel ide kint?-kérdezte közömbösen.  
-Klaus?-kérdeztem félmosollyal.
-Igen, én vagyok. De válaszolnál miért vagy ilyenkor az utcán..egyedül?
-Hát te nem tudsz róla?-kérdeztem meglepetten.
-Miről kellene tudom?-leguggolt elém.
-Tyler, hazudott és elárult.-mosolyogtam rá.
-Miért csinálod ezt?
-Mit?
-Úgy mosolyogsz mintha minden rendbe lenne.
-Mert minden rendben van.-mosolyogtam tovább könnyes szemmel.
-Amíg elsétálunk a birtokig mond el nekem mit tett ellened Tyler.-szólt fel Klaus.
-Fuhh, rendben.-felálltam majd elindultunk a bőröndöm magam után húzva.
-Amióta együtt vagyunk úgy éreztem benne bízhatok csak, tényleg nagyon beleszerettem. Ő megkérte a kezem teljesen boldogok voltunk..aztán megszületett Noel, a fiúnk. Eddig azt hittem minden így lesz kerek, de mikor ma átjött Elijah és elvitte Noelt miszerint, Tyler azért volt velem hogy szüljek egy gyermeket neki és valami Hayleynek..mivel Hayley vámpír.
-Ez mérsékelhetetlenül csúnya dolog volt, Tylertől és Hayleytől.-gondolkozni kezdett.
-Ismered Hayleyt?-szépen lassan sétáltunk tovább egymás mellett.
-Igen, én a mai napig abban voltam hogy Hayley egy amolyan ex barátnő.
-Én a létezéséről sem tudtam.-mosolyogtam.
-Megint kezded. Úgy mosolyogsz mintha ez a világ legtermészetesebb dolga lenne. Ez amit Tylerék tettek megbocsájthatatlan és neked minden jogod meg van arra hogy ideges legyél és szomorú.-annyira megértő volt.
-Sírjon ő. Ő veszített el engem s nem fordítva.-egyre jobban éreztem magam.
-Ez hozzá állás.-kacsintott majd beléptünk a Mikaelson birtokra.
Bármikor beléptek ide, elönt a ház gyönyöre. Hangulatos és stílusos.
-Na Elizabeth, fent van  egy szoba, az lesz a tied. Ha persze szeretnél itt élni amíg nem találsz olyat ahol szívesebben lennél.-mosolygott majd elindult fel a lépcsőn, én pedig rögtön utána.
Klaus festő terme mellett volt egy szoba ami káprázatos volt. Életem hátra lévő részét szívesen tölteném itt.
-Ez tökéletes, köszönöm.-néztem rá hálás tekintettemmel mire ő csak biccentett és rám csukta az ajtót. Ugyan fájt ami Tyler tett, nagyon. De miért én szenvedjek és 'sóvárogjak' utána mikor ő intézte úgy hogy ez így legyen. Miközben alap dolgokat kipakoltam átöltöztem majd át mentem Klaushoz.
-Bejöhetek?-kérdeztem halkan.
-Gyere, persze.-szólt vissza mire benyitottam.
-A segítségedre lenne szükségem.-mosolyogtam rá.
-Bármiben szívesen segítek.
-Hol lakik Hayley?-tettem fel hát a nagy kérdést.
-Oda szeretnél menni?-kérdezte félve.
-Igen..ott van Noel.-mosolyogtam a nagy szemeibe.
-A ház mögött ahol együtt életetek van egy kb. 5perces út..na annak a végében.-lehajtotta a fejét.
-Köszönöm.-ördögi mosolyt tettem a hálámul ejtett szó végéhez majd elindultam.
-Csak kérlek, ne harapd meg.-vissza rántott a csuklómnál fogva.
-Ha megakarnám ölni széttépném.-vigyorogtam.
-Egyre jobb és jobb.-mosolygott majd lassan elengedte a kezem.
Vámpírsebességgel kerestem fel a Klaus által meg adott 'címet'..és legnagyobb megdöbbenésemre ott volt az út után, egy gyönyörű ház. Érzelmekkel és kérdésekkel támadtam meg az ajtót.
-Jövök már.-szólt ki egy kényes női hang.
-Hát te meg kivagy?-flegmázott.
-A legrosszabb rémálmod cicám.-kacsintottam majd félre löktem és bementem.
-Igen és megtudhatom minek vagy itt?-kérdezte aggódva.
-Tudod én..-mondtam volna tovább mire valaki félbe szakított.
-ANYA!-futott felém Noel.
-Hogy vagy életem?-magamhoz szorítottam.
-Hiányoztál, nagyon.-könnybe fuldokoltak a szemei.
-Elizabeth?-lépett közénk Tyler.
-Minden rendben van itt ugye?-mosolyogtam Noelre.
-Hát rossz nélküled.-mosolygott.
-Nekem is nagyon hiányzol kicsim.
-Ez az a nő aki segített?-mosolygott rám Hayley.
-Segített? nem ez a megfelelő szó arra amit tett. 
-Ezt már megbeszéltük Elizabeth.-biccentett Tyler.
-Már nem érdekel csak a kisfiamhoz jöttem.-mosolyogtam rá.
-Nem tervezted hogy ide fogsz járni ugye?-kérdezte lekezelően Hayley.
-Nem gondoltad hogy rád hagyom Noelt?-kérdeztem olyan hangsúllyal mint Hayley.
-Magaddal viszel?-láttam hogy Noel szemében felcsillant a remény.
-Magammal vigyelek?-mosolyogtam rá míg oda nem lépett Hayley. 
 Maga felé fordította Noel arcát.
-Én vagyok az anyukád Hayley Marshall-Kenner, az apukád Tyler Lockwood. Nem ismersz semmiféle Elizabethet. Én vagyok az anyukád.-kiabálta a fiú szemébe nézve.
-Hayley..azt ígérted nem fogod megigézni.-idegesen oda lépett Tyler.
-Anya..-mosolygott Hayleyre.
-De így jobb.-kivette a karjaimból a fiút.
-Anya ki ez a néni?-mosolygott továbbra is.
-Remélem tudod ha most széttéplek senki sem fog megsiratni.-vigyorogtam Hayleyre.
-Niklaus vére?-gondolta ezzel okosat mondott.
-Ha széttéplek..hát ahhoz Klaus vére kevés lesz.
-Hagyjátok már abba.-szólt Tyler.
-Itt sem vagyok...de ezt ne felejtse el egyikőtök se. Hayley majd megírom a búcsúbeszéded. Beszéd a kamus ribancról. Élmény lesz.-nevettem majd ott hagytam őket.
-Nem tudom mi ütött belém, de jól esik így viselkedni. Nme volt bennem se idegesség se szomorúság..a bosszú vágy hajtott. 
-Elizabeth?-kérdőn nézett rám Elijah ahogy beléptem a házba.
-Elijah?-vigyorogtam.
-Te meg mit keresel itt?-mosolygott.
-Tudod vándor életbe fogtam aztán a te drága fivéred volt olyan kedves és befogadott.-fényeztem Klaus.
-Nocsak a Niklaus tud ilyen is lenni..meglepő.-mosolygott.
-Hát ő meg..?-vigyorgott a szőke lány.
-Ti ismeritek egymást?-kérdezte Elijah.
-Hát öcsivel volt egy elintézetlen ügyünk. Én segítettem neki ő segített nekem.
-És ehhez hogy jön Elizabeth?-Klaus lépett közénk.
-Hát Tyler áthívott magához engem meg pár tényleges barátját...és el kellett játszanom a hisztis, féltékeny ex-barátnőt..majd 'kitépni' Elizabeth szívét.-rávetődött a kanapéra.
-És mit kaptál cserébe?-kérdezte Elijah.
-Az teljesen mindegy.-mosolygott.
-Hát itt meg mi folyik? Mi ez a kupak tanács?-csatlakozott hozzánk a harmadik fivér.
-Téged is lehet látni, Kol?-vigyorgott Rebekah.
-Én is örülök neked húgicám.-vgyorgott vissza Kol.
-Na most hogy mind itt vagyunk. Elizabeth itt fog lakni velünk, egy darabig.-szólt fel Klaus.
-Szerintem senkinek sincs ellenére Nik.-kacsintott rám Rebekah.
-Rendben.-mosolygott majd felment.
-Túl vidám.-méregette Elijah majd ő is elment.
-Programom van estére..éljétek túl nélkülem.-felugrott majd elszáguldott.
-Hogy van az hogy mi még nem találkoztunk?-kérdezte Kol.
-Jó kérdés.-feleltem majd elindultam a szobám felé.
-És még te is itt hagysz?-kiabált utánam.
-Ahogy mondod.-mentem tovább vissza se nézve.
-Bejöhetek?-kérdeztem ismét Klaus szobája előtt állva.
-Persze.-hallottam a hangjában hogy elmosolyodott.
-Kérdeznem kell valamit.-leült mellé az ágyra.
-Hallgatlak.-minden erejével rám koncentrált.
-Az igézésről. Vissza lehet 'vonni' egy igézést?
-Én úgy tartom ha valaki megigéznek valamiről az a megigézett érdekében zajlik. De nem nem a legegyszerűbb, ha olyan értelmiségi szinten van a megigézett és olyan szoros a kapcsolat mondjuk közted és a közte hogy meglát és túl hat az igézésen akkor simán. De miért kérdezed ezt?-gyanakvó tekintettben tette fel az ő kérdését.
-Hayley megigézte Noelt hogy felejtsen el, nem tudja ki vagyok..és azt hiszi Hayley az anyja.
-Sajnálom.-az arcán a tényleges sajnálatot láttam.
-Én is.-lehajtottam a fejem.
-Miért hasonlít ennyire rám?-kérdezte inkább magától mint tőlem.
-Tessék?-felé kaptam a tekintettem.
-Semmi, semmi.-mosolygott a vonzó mosolyával. MIKET BESZÉLEK?
-Klaus?
-Igen?-továbbra is a szemembe nézett.
-Te ugye nem versz át?-kérdeztem félve.
-Soha, ezt megígérem!-felelete mire biccentettem.
-És ha megszegem?-felállt majd én is.
-Megöllek.-halovány mosolyt ejtettem a szó végére.

48.Kamu szerelem.

-Apa szomorú.-futott felém Noel ahogy beléptem az ajtón.

-Megyek beszélek vele.-mosolyogtam.

-Ne. Azt mondta egyedül szeretne lenni.

-Wáoo, ez új..de rendben.-mosolyogtam ismét.

-Játszunk..játszunk..játszunk!-ugrált előttem a labdájával a kezében.

-Életem..én most..-kopogtak.

-KINYITOM.-futott az ajtó felé kicsi hiperaktív csöppségem.

-Louis.-felkiabált majd megölelte. 

-Mi van kis katona.-felkapta.

-Örülök hogy látlak..kicsit figyelnél rá? Köszi.-vigyorogtam majd felfutottam az emeletre.

Mikor meghallottam hogy valakivel telefonál.

-Nem. Vagy is nem tudom! Csak felejts el mindent...igen azt is, azt főleg!-

Próbáltam úgy tenni mintha nem hallottam volna semmit. Muszáj volt.

-Életem.-mosolyogva ültem le mellé.

-Minden rendben van Edwarddal?-megfogta a kezem.

-A vért oda adtam neki, és elméletileg megy haza.

-Helyesen cselekedtél.-mosolygott büszkén.

-Így kellett lennie.-megöleltem.

-Nem, így csak azért lett mert túl jó szívű vagy és elnéző.-mosolygott.

-TYLER!-kiabált lentről egy ismerős hang, mi vámpír-sebességgel mentünk le.

-Elijah?-kérdezte félmosollyal.

-Nem ebben állapodtál meg Hayleyvel!-felelte nyugodt hangon.

-Ezt ne itt..-biccentett felém.

-Nem, ideje hogy megtudja, ezt nem csinálhatod tovább, így.

-Elijah, kérlek.-leült a kanapéra.

-Tyler! Mond el.-továbbra is állt idegesen.

-Noel.-suttogtam mire oda futott hozzám.

-Ohh Noel lett?-mosolygott Elijah.

-Én most lelépek.-szólt Louis majd el is tűnt. Az ölembe vettem Noelt majd magamhoz öleltem.

-Szóval Tyler?-szólt ismét Elijah.

-Nem! Majd!-csitította.

-Itt van a barátnőd aki a menyasszonyod és a gyermeket akivel tudjuk mi van..mi lesz.-teljesen kiakadt Elijah..sosem láttam még ilyennek.

-Mi az hogy mi lesz Noelel?-felváltva néztem a két fiúra.

-Jó akkor elmondom én. Ez a találkozás, szerelem nem véletlen vagy a sors keze volt. Tiszta Hayley terv volt. Mivel Tyler hibrid, Hayley vámpír...hát nem lehet gyermekük.-itt már könnyes szemmel csak Tylert bámultam.- aztán hallottunk egy új vámpírról akiről kiderül hogy hibrid..kapóra jöttél a baba projektben, Hayley szeretne Noel anyja lenni és egy boldog családi életet élni Tylerrel.-fejezte be a számomra sokkoló mondandót. 

Csak ültem ott a fiammal a kezemben és néztem Tylert.

-Akkor most új lesz az anyukám?-törte meg a csendet Noel.. továbbra is ott ültem ezernyi kérdéssel a fejemben.

-Azért még ha válaszolsz a kérdésemre..ezt hogy tervezted még is csak? Egyik reggel eltűnsz Noellel? Vagy még is hogy?-kérdeztem higgadtan.

-Figyelj..Noelt el kell vinnem, most.-lépett elém Elijah.

-Nem viheted el..-feleltem már sírva.

-Sajnálom.-kivette a kezemből Noelt aki már szint úgy sírt.

-ANYA!-rikácsolt a megzavarodott Noel.

-Szeretlek.-suttogtam majd elvitte.

-Elizabeth.-megindult felém a fiú akiben azt hittem sosem fogok csalódni.

-Ne gyere közelebb.-felálltam.

-Én beléd szerettem.-suttogta.

-Tudod eddig azt hittem apád a legrosszabb ember a földön akit még a pokol se fogadd be. De rájöttem hogy te vagy az egyetlen olyan ember akihez még a pokol is túl jó helynek számít.

Felmentem a szobánkba, és igyekeztem a lehető leggyorsabban össze szedni a cuccaimat.

-Sajnálom.-lépett be az ajtón.

-Ez már túl kevés.-idegesen dobáltam tovább a cuccaim egy bőröndbe.

-Még is hova akarsz menni?-kérdezte szomorúan.

-Akár hova. Bárhol jobb mint itt, veled.

-Remélem egyszer megtudsz nekem bocsájtani.-megállt előttem az ajtóban.

-Tyler, állj arrébb.-mondtam inkább a földnek mint Tylernek.

-Szeretlek.-szólt utoljára.

-Csak ne hazudnál.-fordultam vissza könnyes szemmel.

Nem tudtam hova s merre menjek. Egyedül voltam a gondolataimmal és a megválaszolatlanul hagyott kérdéseimmel. Mentem egy darabig, nem tudom hol voltam. Megláttam egy padot rögtön felé indultam, leültem a bőröndöm a pad mellé helyeztem majd összekuporodtam és álomba sírtam magam.

47.Enzonál

Idegesen igyekeztem haza, hogy minél előbb oda adhassam a vért Edwardnak. Mikor haza értem Tyler rögtön nekem esett.
-Hol voltál?-a hangja teljesen ideges volt.
-A dolgomon.-feleltem flegmán.
-Elizabeth, kérdeztem valamit..Hol voltál?
-Niklausnál, ha te már nem akarsz segíteni rajta valakinek kell.-kiabáltam.
-Szép.-leült a kanapéra.
-Sajnálom Tyler, de segítenem kell rajta.-leültem mellé.
-Csak vállald a következményeit.-mondta a szemembe nézve majd otthagyott.
-Tyler!!-kiáltottam utána de csak a távolodó piszkosul szexy hátát láttam, míg el nem tűnt.
Tudtam hogy megfog békélni ezzel az egésszel, de most azt kell tennem amit a helyes nem azt ami könnyebb lenne. 
-Kicsim, menj fel apához és vigasztald meg nem sokára jövök.-megpusziltam a homlokát majd megvártam míg felrohan az apja után és ott hagytam a házat. Nem tudtam merre találom Edwardot ezért Enzohoz siettem, beszámolni neki erről az egészről, és segítséget kérni.
A háza alig volt távol a miénktől. Mikor oda értem a szokásos ködös erdőben fekvő kis házhoz.
-Enzo szükségem van rád.-benyitottam.
-Mond húgi, miben segíthetek?-fordult felém nagy örömmel. 
-Nem tudom mennyit tudsz a dolgokról. Tylerrel megszületett a gyermekünk, Noel. Apának a testvére Edward vámpír aki aktiválni akarja a vérfarkas génjeit..és Noel megharapta így most valahol farkasméregben teli szervezettel fekszik valahol.-fejeztem be a kis monológom.
-És mit szeretnél mit tegyek?-mosolygott rám biztatóan.
-Segíts meg keresni, hoztam neki vért.-megráztam a kis üveget amiben Klaus vére lötykölődött. 
-Gyere.-megfogta a csuklóm majd felvont maga után az emeletre. 
-Hova megyünk?-kérdeztem mosolyogva mikor megláttam az ágyon elterülő Edwardot kinek a nyakán egy irgalmatlanul csúnya seb terjeszkedett.
-Elizabeth?-kérdezte gyönge, rekedtes hangon.
-Igen, én vagyok.-mosolyogtam rá.
-Mi járatban?-próbált továbbra is laza maradni.
-Hoztam neked valamit.-a kezébe adtam Klaus vérét.
-Ez meg minek nekem?-pislogott.
-Olyan leszel mint régen.-vissza vettem a vért majd letörtem a tetejét és megitattam vele.
-Köszönöm.-suttogta.
-Biztos vérfarkas akarsz lenni?-kérdeztem félve.
-Már csak a teliholdra van szükségem.-mosolygott.
-Már is kiontottál egy ártatlan életet?-kicsit elhúzódtam tőle.
-Ennyire gonosznak nézel? Nem tudnék bántani egy ártatlan embert, így inkább elmentem egy börtönbe és a legszigorúbban őrzött emberrel végeztem. Mint kiderült megerőszakolt rengettek kisgyermeket, megölt rengetek kisgyermeket..szóval közel sem volt ártatlan.-mosolygott.
-Akkor köszönöm.-mosolyogtam majd otthagytam.
-Ez kedves volt.-szólalt meg Enzo.
-Hát már csak arra leszek kíváncsi leszek mit fog tenni ezek után.
-El akar menni.-felelte.
-Még is hova?-kérdeztem kicsit elkeseredve.
-Haza. Haza megy.-mosolygott.
-Jobb lesz ott neki.-suttogtam, mire ő megölelt.
-És mikor akarod bemutatni nekem Noelt?-kérdezte nevetve.
-Bármikor.-mosolyogtam.


                                                                              

46.Helpfull

-Én is szeretlek életem.-magamhoz szorítottam.
-Most vámpír nemde?.-kérdezte Tyler.
-Most vámpír akit megharapott egy vérfarkas.-mosolyogtam önelégülten.
-Igen és vérfarkas méreg van a szervezetében...és..de így nem tudja aktiválni a farkas átkot. 
-Biztos?-kérdeztem aggódva.
-Ha Niklaus nem add neki a véréből meghal, de ha add neki jól lesz és hibrid lesz.
-Úgye most nem azt akarod mondani hogy nem akarsz neki segíteni.-kérdeztem félve.
-Sajnálom de..nem akarom hogy egy újabb legyen közülünk.-leült mellém majd megfogta a kezem.
-Tyler, most ne.-felálltam.
-Be kell látnod hogy ez nem lenne a megfelelő megoldás.
-Hagynád meghalni?-itt már eléggé ideges voltam.
-Igen.-ahogy kimondta az ajtó felé vettem az irányt.
-Most meg hova mész?-vissza rántott.
-Intézni a dolgaimat.-kitéptem a csuklóm erős szorításából majd ott hagytam őket. Mi az hogy hagyná meghalni? Az utam a Mikaelson villához vezetett, hosszas keresgélés után rábukkantam, egy sötét erdőben eldugott falura annak a legnagyobb házára. A ház előtt egy gyönyörű kiserdő élte mindennapjait. A ház egyszerűen csodás volt, a verda és a ház kezdetének teteje között négy darab tökéletesen készített oszlop állt, ez már megadta a ház hangulatát. Félve közelítettem meg az ajtót, féltem hogy bentről már minden mozzanatom hallják. Óvatos kézemeléssel kopogni kezdtem az ajtón. 
-Üdvözletem.-mosolygott egy nagyon fess fiatal férfi.
-Üdv..én Niklaushoz jöttem.-mosolyogtam.
-NIKLAUS!-kiabált fel a férfi aki még kiabálás közben is a tekintettem volt elfoglalva.
-Bárki is az küld el!-Szólt vissza a makacs férfi fentről.
-Kérlek nagyon fontos..Elizabeth vagyok amúgy.
-Elizabeth az amúgy.-vigyorgott.
-Miféle Elizabeth?
-Wayne.-mosolyogtam.
-WAYNE!-kiabált tovább.
-Küldd fel.-szögezte le nemes egyszerűséggel.
-Hát hallottad, menj fel..Kol vagyok amúgy.-kezet csókolt majd elment.
Hogy még élnek ilyen emberek akik kezet csókolnak? Miféle fura világ ez.
-Három lépés előre, kettő balra.-hallottam Klaus hangját majd azt tettem amit mondott mikor rátaláltam Klausra aki próbált kikászálódni hozzám a vásznak mögül. Arcát, kezeit festék cseppek lepték el.
-Minek köszönhetem a bejelentés mentes érkezésed?-törölgette a kezét és az arcát.
-Szükségem van valamire..valamidre.-próbáltam közönséges lenni vele.
-Minek kell?
-Megharaptam apukám testvérét aki mint kiderült vámpír.-mosolyogtam.
-Amint végeztem ezzel, intéztem azt.-mosolygott majd felém fordította a festményét.
-Ez..-szavakat nem találtam arra amit akkor láttam.
-Gyönyörű? Különleges?-rágta a számba a szavakat.
-Az..nagyon sötét és mély.-gondolkoztam.
-A sötét színek a szenvedést és a magányt hangsúlyozzák míg a mélysége a kiutat.
-Ez csodálatos.-suttogtam mire ő csak bólintott és félre tette száradni. 
-Szóval a vérem.-tovább törölgette magát.
-Szükségem lenne rá, minnél gyorsabban.-kikaptam a kezéből a rongyot majd elkeztem a festéket törölgetni az arcáról, egyik kezemben a rongy a másikat pedig az álla alá tettem hogy lássam őt. Mikor sikeresen lejött a festék a rongyot félre dobtam és odébb álltam.
-..Kösz..önöm.-teljesen össze volt zavarodva szegény.
-Bármikor.-dobtam egy félmosolyt majd megvártam míg lép.
-Szóval a vérem...-kapkodni kezdett.
-Itt van ez..és ez..*egy üveget és egy kést tartott a kezében*..megcsinálod?-mosolygott.
-Persze.-oda mentem majd a késsel egy öt centis vágást ejtettem a tenyerén, az üveget alá tartva az üvegbe csorgatta vérét. 
-Megmentettél, köszönöm, Niklaus.-mosolyogtam majd a vámpír-sebességgel haza mentem.

45.Anyu..szeretlek.

-Elizabeth.-szólított meg a mosolygó férfi. A baj hogy mikor megláttam tudtam ki ő akkor meglepődtem, most viszont a meglepődés átalakult sokká. 
-Én..te..meg..meg..ő..-gondolkodásba estem.
-Mikaelson?-összehúzott szemekkel nézett Tylerre. 
-Lockwood.-vett egy mély levegőt majd ráugrott.
-Hagyd apát békén.-ki rohant a megzavarodott fiú a szobájából majd egy erős harapásban részesítette az apukáját verő férfi.
-Azta rohadt..-a férfi a nyakára kapott.
-Na tudod most bajban vagy.-mosolygott Tyler.
-Miért?-kérdezte a nyakát szorítva.
-Kis farkas.-büszkén magához szorította Noelt.
-Szólj Niklausnak.-emelte fel hangját a férfi.
-Szerinted Klaus azok után amit a testvéred tedd megment?-rögvest kinevette.
-Testvéred?-kérdeztem magam elé merengve.
-Apád az ikertestvérem volt.-mosolygott rám.
-És mit tett Klaus ellen?-teljesen értelmetlen volt a helyzet.
-Hogy mit? Elmondom én. Anyukám egyik este nem jött haza a három gyerekéhez és a férjéhez, azt hittük késik..mi vártunk rá..mire reggel lementem levezeti a feszültséget...akkor megláttam a testvérét az az apukádat amint épp próbálja elásni egy a zsákba rejtett anyámat.
-Igen ez így történt.-lehajtotta a fejét a férfi.
-De nem ő tehet róla.-védtem meg az újdonsült rokonom.
-És mit mondjak Klausnak? Hallod fater gyere már ide mert itt van annak a testvére aki megölte azt a nőt akit a világon a legjobb szerettél, és hát kéne a véred mert a gyerekem megharapta miközben verekedtünk.?.-kérdőn rám nézett.
-Jó ezt ne mond.-próbáltam kikászálódni a helyzetből.
-Igazából azért jöttem hogy elmondjam Enzo kórházban van.-nyögte ki közömbösen a férfi.
-És ezt csak most és így mondod.-felugrottam a kanapéról majd kirohantam az ajtón egyenes a kórházig futottam, mikor oda értem rávetődtem a recepciósra.
-Enzo Wayne melyik kórteremben van most jelenleg?-daráltam a szavakat egymás után.
-Itt csak Lorenzot látok..-nézegette a monitorját a kis szöszi nő.
-LorENZO...igen ő az, szóval melyik teremben találom?-kérdeztem meg ismét.
-Elnézést de ön kicsodája?-és még kérdőre is von.
-Nem talál jó kedvemben..a húga vagyok teljes életnagyságban. Ismét megkérdezem. Melyik teremben találom?
-Először felhívom a szobáját hogy akarja-e látni önt.-mosolygott az arcomba, mintha most olyan okos dolgot tenne, a telefon után nyúlt.
-Két opció van. Elmondod végre hol az istenverte helyen találom és csinálhatod amit eddig, vagy megnézzem magam és megöllek.-mosolyogtam vissza rá.
-1851...1851..-védekezően feltette a kezét.
-Mintha itt sem jártam volna, tetted a dolgod és boldog voltál, mindig boldog vagy.-mosolyogtam rá miközben megigéztem.
Azzal a gyomorgörccsel végig futni a kórházat, felemelő érzés volt. 
Mikor beléptem és megláttam hogy Enzo kötelekkel összekötve vergődik a földön..hát meglepődtem, mindenre készültem erre nem.
-Enzo.-felé léptem majd megpróbáltam leszedni róla a köteleket.
-Farkasölő.-megráztam a kezem.
-hmmm..-csak hümmögött és mögém bámult. 
-Mi van?-megfordultam majd valaki kitörte a nyakam.

                                                                             ***
-Sosem szeretett téged.-ismerős hangot hallottam.
-Kicsoda?-kérdeztem vissza rekedten, csukott szemmel.
-Peter és Amy.-felelte mosolyogva apa klónja.
-Te meg miről beszélsz?
-Csak púp voltál a hátukon, nem akartak gyereket soha.
-Te erről mit sem tudsz..-védtem magam és a családom.
-És ha azt mondom miattad haltak meg?-kaján vigyor fogta el.
-Miattam? Na ne nevettess.-kezdetem magamhoz térni..végre.
-Igen miattad. Nem akartak így élni azért felszálltak arra az isten verte repülőre, a többi utast meg ették aztán a pilótát...kitépték egymás szívét a gép pedig lezuhant.-felelte még mindig mosolyogva, én csak ültem ott és nem hittem a fülemnek. Én öltem meg a szüleimet?
-És miért vagyok itt, veled?-próbáltam vissza fojtani a könnyeim. 
-Segíteni fogsz nekem.-ki jelentette mintha ez természetes lenne.
-Igen? Még is miben?
Szóval anyád ígért nekem valamit ami nekem fontos, de mivel megölted őt neked kell beteljesíteni az anyád ígéretét ..-letérdelt mellém-.. átfogsz változtatni.-ismét mosolyra húzta a száját.
-Én nem tudlak...vagy is nem tudom hogy kéne.-összezavarodtam.
-Van bennem is farkasgén, csak valahogy elő kéne hozni.
-Biztos ezt akarod? Vérfarkasként élni?-pocsék életet választ, de neki bármit.
-Igen, csak ezt akarom.
-Bármit megtennél érte?-fakadtam tovább.
-Bármit, érted? Bármit.-suttogta.
-Vérfarkas szeretnél lenni? Akkor teljesedik ki ha megölsz valakit, nem számít hogy szándékos volt vagy véletlen..az átok azonnal életbe lép. Meg kell ölnőd érte valakit.-feleltem.
-Rendben, megteszem. És hogy fog történni a változás?-mosolygott önelégülten.
-Teliholdkor a vérfarkason hatalmas fájdalmak közepette, akartul ellenére is felveszik a farkas formájukat. Az első átváltozás lassú, 5 órás folyamat lesz az, és sokkalta fájdalmasabb mint a későbbiek lesznek. Az átváltozás során az emberi tested durván deformálódik, ahogy a csontjaid próbálják felvenni egy farkas csontvázának alakját. Így is akarod?-kérdeztem félve.
-Akarom.-felelte majd ott hagyott. Óvatosan felálltam a földről majd elsuhantam.
-Na mivan Enzoval?-támadt rám Tyler.
-Enzo, gondolom otthon fetreng valami csajjal.-feleltem idegesen.
-Ha Enzo nincs kórházban hol voltál?
-Apa ikrével, tudod.
-Edwarddal?-kérdezte összehúzott szemekkel.
-Igen vele...át akar változni.-suttogtam.
-Ugye nem mondtad el neki mit hogy tegyen?-vett egy mély levegőt.
-De. Elmondtam. Elmondtam hogy hidegvérrel ontson ki egy ártatlan életet és várja ki a teliholdat.-idegesen leültem az kanapéra. 
-Jó nyugi, minden rendben lesz.-próbált nyugtatani.
-Anyu...szeretlek.-mosolygott rám Noel.