24.Iskola?

Mellette kelni a világ legcsodálatosabb dolga, hozzá bújva, átölelve és erezni az illatát..mindig így akarok kelni.
-Jóreggelt szépségem.-szólt Tyler majd szorosabban magához ölelt.
-Ezt meg tudnám szokni.-a nyakába furtam a fejem.
-De mennünk kell tudod iskola.-mondta de még mindig ölelt.
-Tudom.-megpusziltam a nyakát majd kiszabadítottam magam erős szorításából.
-Szeretlek.-szólt utánam.
-Sokkalta jobban.-mondtam majd tovább mentem.
Megcsináltam a szokásos reggeli teendőket majd leültem a kanapéra és vártam hogy Tyler jöjjön végre, 15perc eltelt és ő mégsehol.
-TYLER, JÖSSZ MÁR?-kiabáltam.
-Nyugi cicám itt vagyok.-mosolygott majd kézen fogott és elindultunk a suliba.
Élveztük egymás jelenlétét, láttam rajta ő is gondolkozik ahogy én is de egész biztos hogy nem egy dolgon. Mikor bementünk a suliba pont óra volt így megkíméltem magunkat az árgus pillantásoktól aminek örültem, az igazgatónő hevesen reagált a jelenlétemre.
-Maga? Itt?-kérdezte magas hangszinttel.
-Igen igazgatónő.-mosolyogtam.
-És minek köszönhetem az ittlétét? 
-Vissza szeretnék jönni tanulni.
-LEHETETLEN.-kiabált.
-Mégis miért?
-Mert nem.-elővett egy flakon vízet.
-Igazgatónő, kérem.-kérleltem tovább.
-Látod ezt az üveg vízet? Igaz milyen szép színe van?-nézte az üvegen át a vízet.
-Aha, víz színe van.-feleltem.
-Nem, gyere közelebb nézd meg.-felelte én pedig közelebb léptem majd olyan történt amire nem számítottam, rám öntötte a vízet ami égett, borzalmasan égett, a szemem fekete lett a fogaim előjöttek a bőröm pedig ismétlem pokolian fájt.
-Tyler..nagyon fáj..-a fájdalom nem enyhült.
-Nyugodj meg, mindjárt elmúlik.-letérdelt mellém majd megszorította a kezem.
-Na látja Wayne azért nem jöhet vissza.-oda sétált hozzánk az igazgatónő.
-Igazgatónő..-kérleltem tovább a földön fekve, kínok között is.
-Most pedig.-elővett egy díszes tört.
-HOZZÁ NE ÉRJEN.-Tyler szeme feketébe burkolozott.
-Sajnálom drága.-a tört egyenesen a szívembe szúrta onnan pedig minden sötét.
-Szép próbálkozás, talán később össze is jön.-kinevettem majd Elizabethet a vállamra kaptam és hazáig megsem álltam. Lefektettem a kanapéra a feje az ölemben olyan 'deja vu' érzés volt az emlékek vulkánszerűen törtek fel a múltkori feláldozós story miatt. Az arcát simogattam és arra gondoltam hogy mennyire szerencsés vagyok hogy ő van nekem, elmosolyodtam ő pedig felébredt.
-Tyler...Tyler..TYLER!!-síkitani és kapálozni kezdett.
-Shhhhhhhhhh....-magamhoz szorítottam amitől megnyugodott.
-Tyler nekem nem kéne itt lennem.-mondtam.
-De itt kell lenned, a karjaimban.-felelte amitől a szívem hevesebben vert.
-Tudod jól hogy értem, meg kellett volna halnom.
-De nem haltál meg, szerencsére abba én is belehaltam volna.-magához szorított.
-Emlékszel mikor megakartam ölni magam?-kérdeztem.
-Persze.
-Akkor a sima törrel nem tudtam megölni magam, de ez más fajta tör volt, azt mondtad csak olyannal lehet megölni.
-Igen, hazudtam, MUSZÁJ volt.-mondta Tyler.
-Miért?-kérdeztem.
-Ha elmondom hogyan lehet megölni egy hibridet, nem próbálkoztál volna?
-De.-nyögtem ki.
-Nalátod, felmegyünk aludni?-kérdezte.
-Ne, olyan jó itt most, a karjaidban.-feleltem majd még jobban bújtam.
-Akkor maradjunk itt.-mondta majd jobban ölelt.
-Maradjunk itt.-ismételtem.
-Együtt.-mondta.
-Örökkön.-mondtam.
-Örökké.-mondta.