31.Mégsem.

Nem emlékszem semmire abból hogy hogy kerültem ide. Itt ébredtem ebben a sötét, rideg szobában..Tyler nélkül. Nem tudtam mire vélni a házat, a szobát és a széket ahova ki voltam kötözve mintha halálbüntetést szabtak volna ki rám. A szoba meglepő módon egyre-egyre világosabb lett, talán a nap teszi ahogy épp kel föl. Bevallom féltem míg meg a nap teljesen be nem világította a szobát, gondolhattam volna. A szoba Joshék nappalija volt, de miért vagyok én itt, kikötve? 
-JOSH, ALICE!-kiabáltam kétségbeesetten.
-Fel keltünk?-mosolygott gonoszul Josh.
-Oldozattok már el.-kérleltem idegesen.
-Nem-nem.-úgy nevetett Alice mint egy örült.
-Miért csináljátok ezt?
-Megölted az öcsénket.-felelték egyszerre.
-Mi? Mivan? Szerintettek nekem nem hiányzik?
-Nem, szerintunk örülsz ennek.-mondta Josh majd oda hozott egy üveget.
-Woohoooo várj, mivan abba?-tiltakoztam.
-Jó dolog.-mosolygott Alice.
-Farkasölő..-nevetett Josh majd a számba öntötte az üveg felét, fájt, égett borzalmas volt.
-Ti teljesen hülyék vagytok.-feleltem hatalmas kínok között.
-Így jártál.-közölte lazán Alice majd között egy másik üveggel ami rám borított, ordítottam a fájdalomtól mint akinek épp levágják a kezét, fájt, rettentően. Josh a nála lévő üveg felét ismét a számba öntötte, majd rohant egy ujabb üvegért. A szám a torkom a nyelőcsövem a tüdőm a mellkasom MINDENEM egyszerűen égett, fájt az gyógyulás is le lassult, nem akart múlni a fájdalom vagy mikor épp egy leheletnyivel enyhült újra rám vagy a számba öntöttek egy üveggel hiába ráztam a fejem a folyadék lecsuszott a torkomon. Ez után jött a következő 'lépés' elővettek két kést majd kedvükre, ahol értek ott vágtak egyet ezt követően újra rám öntöttek egy pár üveg farkasölőt. Körülöttem minden tiszta vér volt, a fejemet alig bírtam tartani már, teljesen legyengítettek, ők szépen helyet foglaltak a kanapén amit elém toltak hogy tökéletes kilátásuk legyen rám.
-Alice..Jos-hh kérl-ek.-kérleltem a levegőt szakadozva véve.
-Ne beszélj, hamarabb halsz meg.-nevetett Josh.
A fejem lehajatva ültem a széken, elvesztve minden reményem arra hogy ma láthatom Tylert.
Mikor olyan dolog történt amire sose számítottam volna.
-SAJNÁLOM.-kiabált valaki miközben belépett a házba, a hangja hallattán kirázott a hideg is.
-LUKE.-felugrott Josh és Alice egyszerre.
-Sajnálom hogy...ELIZABETH..mifolyik itt?-kérdőre vonta a testvéreit.
-Mi csak..-dadogott Alice összevissza.
-Ti csak meg akartátok ölni.-mondta majd oda rohant hozzám.
-Elizabeth, sajnálom.-suttogta.
-Sem-mi baj.-feleltem teljesen elnyengülve.
-Szerintettek ha ezt Tyler meglátja..-belekezdett Luke mikor Tyler belépett az ajtón.
-Mit látok meg?-kérdezte az ajtótt becsapva.
-Semmit.-felelték teljesen egyszerre majd elém szorosan elém álltak.
-Szóóval...hol van Elizabeth?-kérdezett ismét.
-Nem tudjuk.-felelték ismét csak egyszerre.
-Várjunk csak, Luke hát te?-nevetett.
-Felejtsük el.
-Elfelejtve, de hol van Elizabeth?-kérdezte majd megfogta az üveget az asztalon amit azzal a lendülettel eldobott.
-Farkasölő...-mondta résnyire nyított szemmel.
-Kellett.-mosolygott Alice.
-Mi van mögötettek?
-Tyler..-szinte suttogtam, rekedt hangon.
-ÁLLJATOK FÉLRE, MOST.-felemelte a hangját majd szépen elálltak előlem, mikor Tyler meglátott színte szívinfartust kapott oda jött eloldozott majd Josh át lökte a falon.
-Miért csak én kapok?-sétált vissza Josh a bordáit nyomkodva.
-Mert hiába ölném meg Alicet, lány...ja egy szívtelen lány.-suttogta Tyler majd felkapott és elviharoztunk onnan. Mikor haza értünk az ágyunkra fektettet majd várt a kezemet markolászva. Tyler felmászott mellém én hozzá bújtam majd elaludtam, teljesen fáradt voltam, és hogy most Luke is él..teljesen összezavarodtam.


..Eközben Lukeéknál..  
-Meghaltál.-nyögte Alice madj megölelte Lukeot.
-El akartam menni és soha vissza nem jönni, de nem tudtam ezt megtenni, veletek.-suttogta.
-Öcskös..-szét tárta a karját majd Luke mint egy kisgyerek odavetödőtt.
-Na haljam, melyik idiótának jutott eszébe megkínozni Elizabethet?
-JOSH-ALICE-kiabálták egymásra mutattva.
-Hagyjuk, lefekszem.-nevetett majd eltünt.
-Itthon van.-mosolygott Alice.
-Itthon.-suttogta Josh.

-Jobban vagy?-kérdezte suttogva Tyler.
-Ha veled vagyok nem lehetek rosszul.-suttogtam vissza.
-Komolyan mondom magamhoz foglak kötni estére és nem tudnak elvinni melőllem.-mondta komolyan Tyler.
-Ez nem is rossz ötlet..-gondolkoztam.
-Na úgye..-nevetett Tyler.
-Én azt hittem Luke meghalt..-suttogtam.
-Én is.-felelte lazán.
-Nagyon nem érdekel hogy él vagy hal, igaz?-mosolyogtam rá.
-Öszintén? Kicsit se.-mosolygott vissza.
-Tipikus Tyler..-nevettem.
-Ésss milyen az a 'tipikus Tyler'-utánozta a hangom.
-Tökéletes? És nem is ilyen a hangom.-nevettem.
-Nem?-még mindig az én hangomon beszélt.
-A te hangod jobban szeretem..-suttogtam.
-Ez esetben..-kacsintott majd vissza tért a saját hangszínére. Majd rámvetette magát és vad csók csatába kezdtünk, elvoltunk foglalva egymással mikor a szobánk ablaka betört...

30.Lelkizzünk.

-Miért nem alszol?-kérdezte Tyler rekedt hangon.

-Nem tudok.-feleltem.

-Túl leszünk ezzen, megigérem.

-És ha nem? És ha minden rosszabb lesz?

-Minden a legnagyobb rendben lesz.-mondta.

-Tyler ha veled, bármi történik én abba..-suttogtam de a hangom egyszerűen elcsúszott.

-De nem történik semmi sem.

-Ezt nem tudhatod.-feleltem majd magához rántott.

-Hidd el, örökkön..-öröké.-befejeztem az elkezdett mondatát majd a mellkasára tettem a fejem, majd az egyik karját a derekamra helyezte.

-Mert ÍGY fekszünk akkor se megy az alvás.-nevettem.

-Pedig azt hittem.-nevetett velem együtt.

-Rosszul hitted.-mosolyogtam.

-Nálad jobbat el se tudnék képzelni magam mellé.-lelkizbe kezedt Tyler amit amúgy imádok.

-Biztos?-felé fordultam.

-Ebbe biztos lehetsz.-mondta egyenesen a szemembe.

-Mennyire?-folytattam a faggatást.

-Sosem szerettek még úgy, mint én téged.-mondta majd megcsókolt.

-Szeretlek.-hozzá bújtam.

-Én is....én is.-magához szorított.

-Ha már nem tudsz aludni, engem pedig nem hagysz úgye bár, játszunk.-elengedett az ölelésből.

-Mit?-furcsán néztem rá majd elnevettem magam.

-Nem ér rosszra gondolni.-mosolygott.

-Én? Soha.-próbáltam komoly fejet vágni.

-Csak öszinte válasz ér.-leszögezte a szabályokat.

-Rendben.-mosolyogtam.

-Érezted már úgy hogy nem akarod ezt az egész hibrid dolgot?-tette fel első kérdését.

-Igazából, egyszer. Mikor 'haza' mentem.-mosolyogtam.

-És miért érezted úgy?

-Ha te eldobtál ergo nem akarsz velem lenni, egyedül az 'örökké' gondolta borzalmasnak tűnt vagy is az lett volna.

-'Eldobtál', ezt a szót soha többet ne mond.-kérte.

-Én jövök, miért ragaszkodsz hozzám ennyire? Az örökkét igérted, ami tudjuk hogy nagyon nagyon nagyon hosszú idő.-mosolyogtam.

-Úgy hogy szeretlek, számtalan barátnőm volt előtted de egyikben sem volt meg ez a...szenvedély talán és nem voltak ennyire erősek, gyönyörűek, okosak, életvidámak, imádnivalóak, meg tudtam hogy egy nap 24óra, egy óra 60perc de azt nem tudtam hogy egy perc nélküled, maga az örökkévalóság.-mondta egyenesen a szemembe, látni hogy ezeket komolyan gondolja, hallani a szívverését, nagyon megható volt így akaratlanul is de elsírtam magam, boldog vagyok mellette.

-Tyler..-szólítottam magamhoz egy ölelésre.

-És te miért ragaszkodsz hozzám ennyire?-kérdezte mikor elhajolt az ölelésből.

-Ezt nem tudom felülmúlni, de igazából mindennért, azt adtad meg nekem amit soha nem gondoltam volna hogy a magamévá tudhatok, egyszerűen nem tudok úgy a jövöre tekinteni hogy te ne szerepelj benne, hogy ne melletted keljek fel reggelte egyszerűen nem tudom.

Tökéletes vagy számomra. Régen mindig is abban reménykedtem hogy majd jön értem egy szőke herceg de sokkal jobbat kaptam, téged.-mosolyogtam.

-Szóval szőke srácra vágytál..-mosolygott vissza.

-Nekem a barna tökéletes.-nevettem.

-Még lehetek szőke.-ajánlotta fel.

-ISTEN MENTS.-nevettem ismét.

-Én viszont mindig egy szőke, kék szemű gyönyörű lányról morfondíroztam.

-Egy való vált álom vagyok.-nevettem.

-Úgy ahogy mondod.-mosolygott.

Ki sem keltük aznap az ágyból beszélgettük és lelkiztünk, láttam rajta hogy igyekezett valamilyen színten kiegyensúlyozni a labilis lelkivilágom, jól esett hogy ma azt csináltuk ami rég óta akartam, egy NYUGODT normális napot eltölteni úgy a barátommal hogy épp egyikünk sincs halál közeli élményben.

29.Gyászolj meg, kérlek.

Azt hittem ez lesz a legszebb napom, újra itthon Tylerrel csak szép lehet hát tévedtem.
A telefonom csengőhangjára keltem fel amit hoyg felvegyek teljes erő veszítést tettem úgyan is a telefonom a Tyler melletti kis asztalon volt. Mikor a telefonért nyúltam Tyler elkapta a kezem amivel támaszkodtam így ráestem.
-Hülye.-nevettem majd a másik kezemmel elvettem a telefont.
-Én is szeretlek.-nevetett ő is majd a telefont a fülemhez emeltem közben pedig farkas szemet néztem Tylerrel majd Alice nagy levegő vételekkel szólt a telefonba.
-Elizabeth...segítened kell.
-Mi a baj?-kérdeztem félve.
-Luke...-elsírta magát majd át adta Josht.
-Mivan Lukeval?-mosolyogtam Tylerre.
-Elvitték.-mondta de az ő hanja is kezdett elcsuklani.
-Mikor?-tettem fel a következő kérdésem.
-Már lassan két napja.-vett egy mély levegőt.
-Argenték.-suttogtam.
-Igen ők.-mondta.
-Nem hiszem, tegnap kiengedtem mindenkit onnan de ő nem volt ott.-szólt bele Tyler.
-Pedig hagyott is egy levelet, hogy ne keressük mert Argenték elvitték.-közölte Alice.
-Ha Argenték vitték volna el, nem lett volna ideje leveket írni.
-Mert?-flegmázott Alice.
-Mert nekem sem volt rá időm, gondolom neki se hagytak.-feleltem.
-KÉT NAPJA NINCS MEG AZ ÖCSÉM, ÉS TE SEGÍTENI FOGSZ MEGKERESNI.-ordított Josh.
-Nyugi van ember.-kelt a védelmemre Tyler.
-Hol találtátok meg a levelet?-érdeklődtem.
-A posta ládába.-válaszolt Alice én lerohantam megnézni a posta ládát hátha tőlem is elbúcsúzott és ott volt egy levél Luke kéz írásával, nagyon rövid de lényegre tőrő.

'Elizabeth, belehalok a hiányodba és a gondolat hogy Tylerrel vagy hát visszataszító..de emellett Szeretlek, nem bírok így élni sajnálom, csak gyászolj meg kérlek..
                                                                                                                              Luke.

Megfogja magát ölni, vagy már megtette? Alice és Josh teljesen kifog akadni, de nem tehetek erről az érzéseimnek nem tudok parancsolni Tyler azt jelenti amit ő sose..de ez nem azt jelenti hogy most neki megkénne halni, NEM. Tovább kénne lépnie, utálni engem és boldognak lenni.
A levél után a bűntudat gyötört, én boldog vagyok ő pedig miattam szenved.
-Na mivan kicsim?-hallottam Tyler hangját.
-Jövök..-válaszoltam egyszerűen.
A sokk hatástól lassan de biztosan visszamentem Tylerhez.
-Megfogja magát ölni.-feleltem.
-MIVAN?-hallottam Josh és Alice hangját egyszerre.
-Gyertek át.-mondta lazán Tyler.
-Mindjárt ott vagyunk.-kinyomta a telefont majd Tyler mellé ültem.
-Miért ölné meg magát?-értettlenkedett majd a kezébe nyomtam a levelet.
-Ohh hát ezért.
-Ezért.-lehajtottam a fejem.
-Megtaláljuk, csak egy vészkiáltás hidd el.-át ölelt.
-Miért akarja megölni magát az öcsém?-kérdezte Josh.
-Én is örülök hogy látlak titetek.-mosolygott Tyler én pedig Alice kezébe nyomtam a levelet.
Egy örökké valóságnak érztem az a momentumot míg elolvasta azokat a sorokat, az arcát bámultam vártam a reakcióját azt hittem minimum nekem ugrik de nem a szeme könnyes lett majd oda adta a levelet Joshnak majd így szólt.
-A ti hibátok.-szinte suttogta.
-Sajnálom.-mondtam.
-Megtaláljuk nincs para.-mondta Tyler majd felvett egy pólót végre.
-Menjünk, most.-kérte Josh ingerülten.
Így tettünk, elindultunk a nagy világba keresni egy összetört szívű fiút. Szinte lehetettlen küldetésnek tünt, kétszer körbe jártuk a várost de Lukenak egyszerűen nyoma veszett.
Alice az út során ha 1058x nem hívta fel akkor egyszer sem. Borzalmas volt. Ők aggódtak nagyon, a bűntudat mérőm az egekbe szökött semmi sem tudta volna csillapítani.
Alice és Josh szemébe lehetett látni a fájdalmat és a reménytelenséget. Elvesztették a reményt Luke megtalálása érdekében. Egy erdőn igyekeztuk levágni az utat haza fele, mikor Alice úgy gondolta felhívja mégegyszer Lukeot és akkor a lehúzott ablakon át meghallotuk a csengőhangját, a régi közös számunk a csengőhangja a gyomrom görcse rándult mikor meghallottam. Ki ugrottuk az autóból majd a hang után igyekeztünk. Alice és Josh vissza kapta a rémenyt és a hitett, én is keztem jobban érezni magam mikor megnem éreztem valamit, valamit amit egyszerűen a padlóra dobott.
-Ne menjetek tovább, kérlek.-vettem egy mély levegőt.
-Itt van Luke, érzem.-mosolygott Alice.
-Én is.-könnybe lábadt a szemem.
-Miről beszélsz?-nevetett Josh.
-Meghalt.-feleltem.
-Dehogy itt van, biztos részeg.-nevetett ismét Josh.
-Igen? Gyertek.-oda rohantam egy fához ahol Luke feküdt, kitépte a saját szívét. A szíve a kezébe volt mellette pedig egy levél, mi szerint sajnálja.
-Részeg, nagyon.-mondtam majd vissza szágultam a kocsihoz.
-Menjünk haza.-beült mellém Tyler.
Erre már nem feleltem csak ültem lehajtott fejjel és próbáltam nem sírni. A látvány, a szag, a levelek sok volt, nagyon sok. Soha többet nem akarok senkit sem látni Tylerren kívül. Soha.

28.Újra szétválasztva.

-NEM MEGYEK SEHOVA SE VELETEK!-Tyler kiabálására keltem.

-De, jössz és nem türők ellent mondást.-mondta NIKLAUS?

-Muszáj jönnöd Tyler.-ELIJAH? Elijah az?

-Nem fogom itt hagyni.-jegyezte meg Tyler.

-Gyere.-szólt Kalus.

-Nem, felfogtad? NEM.-ellenkezett Tyler.

-Jössz és kész.-mondta Elijah.

-Hova kénne mennie?-kérdeztem.

-Semmi közöd hozzá kislány.-kacsintott Klaus.

-Éppen ellenkezőleg.-mosolyogtam.

-Tyler!! Menjünk már.-kérlelte Elijah.

-Ti komolyan nem értitek meg hogy nem megyek veletek sehova?-kérdezte Tyler.

-Jönnöd kell.-mondta Klaus.

-Bocs tesó.-szólt Elijah majd kitörte Tyler nyakát aki a földre hullot.

-TYLER.-kiáltottam majd mellé ugrottam.

-Bocsi Elizabeth velünk kell jönnie.-jelentette ki Klaus.

-Hadj menjek vele.-kérleltem.

-Nem, te nem jöhetsz.-felelte lazán majd Elijah felkapta Tyler erőtlen testét és eltüntek.

Nem elég hogy Enzo itthagyott most Tylert is elvitték, teljesen egyedül voltam azt se tudtam hol kénne keresni Tylert. Bár tudtam Klaus nem tiszta szívű, egy szóval biztos vagyok benne hogy nem Tyler épsége érdekében vitte el, valami fog történi amiről lehet nem ártana tudnom. De szimplán nem megy a gondolkozás, elveszettnek érzem magam Tyler hiányában. Meg kell őt találnom, haza kell mennünk hozzá együtt. Egyszerűen nem tudom mit kénne tennem, nem tudom hol kénne keresnem, nem veszhetem el őt is, ha valami történik vele abba bele én..

belehalok ez egész bíztos. A kanapén ültem és gondolkoztam merre menjek, merre keressem mikor érthetetlen okból kifolyólag az ajtó hirtelen kitárult azt követően számtalan egyén lépett be a házba utána pedig körém gyültek. Itt már gyanakodtam hogy vajon miért vitték el Tylert.

-Segíthetek valamiben?-mosolyogtam.

-Ohh persze.-felelte az egyikük majd a mögöttem álló illető megragadta a nyakam aztán pedig minden feketébe borult.

Eközben Klauséknál.

-Ha fel ébred valahogy elkell neki mondani vagy is mondanod.-közölte Klaus.

-Persze törjem el a testvérem nyakát és még én mondjam el neki hogy..tudod.-megtagadta Elijah Klaus kérését.

-Elijah.-tutiált Klaus.

-Kifog nyírni.-hangoztatta Elijah.

-Hát fiam..-beszédbe kezdett Klaus de időközben Tyler felugrott.

-Hol, mi..-értettlenkedett.

-Itthon vagy.-jelentette Klaus.

-Nekem ott van az otthonom ahol Elizabeth is ott van.

-Igen, Elizabeth..-szóba hozta Elijah.

-HOL VAN?-kérdezte ingerülten Tyler.

-Van egy olyan érzésem hogy halott.-mondta lazán Klaus.

-Micsoda?-lehetett érezni a hanglejtéséből hogy egy világ dölt össze benne.

-Sajnálom tesó.-együtt érzést mutatott Elijah.

-Miért hoztatok engem ide?-vett egy mély levegőt.

-Hogy téged ne vigyenek el, és hogy élhess.-válaszolt Klaus.

-AKKOR ŐT MIÉRT NEM HOZTÁTOK IDE?-kérdezett ismét Tyler.

-Mert ő nem a családom.

-Hogy tud 'apa' ő az én családom nem ti. Felelőséggel tartozók érte, csak én vagyok neki érted? Csak én, és magára hagytam miattatok, hogy tud ha tényleg...meg..halna csak egy fiad marad, és akkor engem is kihúzhatsz a listádról mint anyát és Rebekahát.-teljesen feldúlt lett.

-Miért lenne csak egy fiam? Képes lennél megölni magad érte?-nevetett Klaus.

-Képes, érte bármit megtennék.-hangoztatta Tyler.

-Tyler nyugodj meg.-nyugtatta Elijah.

-Ohh igen 'testvérem' kösz a nyaktörést és a hátbaszúrást, másra nem is számítottam.

-Sajnálom.-felelte.

-Kit érdekel mit sajnálsz, ha miattatok meghal akkor sajnálhatod. Most pedig mondjátok kik elől hoztatok engem ide?

-Új vadászokat kértek a városba, és most az összes természetfeletti teremtménytekből kiakarnak annyit írtani míg meg nem lesz az a létszám amit viszont a városnak muszj megtartania, tízenkét vámpír, tíz vérfarkas és öt hibrid, és Elizabeth nem lehet benne az ötbe.

-De azért te benne vagy igaz? A hibridek legalja.-csóválta a fejét Tyler.

-Sajnálom fiam.

-És kik ezek a vadászok?

-Argenték.-mondták egyszerre Elijahval.

-És szerintettek hol lehetnek?-krédezte Tyler.

-Tudod van az a régi börtön, oda viszik őket bezárják az összeset majd kitépik a szívüket egyesével.-mondta Elijah.

-Na király.-felelte Tyler majd mint egy vihar végig suhant a szobán kitörve Klaus és Elijah nyakát. Tyler a szívét követte a szíve pedig csak azt sugalta hogy keresse meg Elizabethet és húzzanak vissza Tylerhez egy életre. Nagyon haragszik a testvérére és az apjára hogy ezt tették vele, az élete hatalmas részét vették el tőle. Tyler ahogy oda ért a régi börtönhőz gondolkozásba kezdett hogyan jut tudna be az épületbe, majd a magas falakon meglátott egy rácsos ablakot ahonnan ezt a beszélgetést hallotta.

-Így a halál előtt, beszélgessünk.-nevetett egy fiú.

-Ismerkedjünk mielőtt meghalunk, mesés.-nevetett egy másik bent levő.

-Daniel vagyok 17éves a családom otthon vár de, nem megyek haza többet úgy látszik.-

-Stella 15éves, az öcsémmel mentünk haza aztán Argenték ránk találtak és megkértem hogy az öcsémet engedjék el, én velük megyek csak őt ne bántsák így itt vagyok.

-Dave a korom ismeretlen..-nevetett.

Nagyon sok lány és fiú mutatkozott be aztán..

-Katy 20éves a családom otthon én pedig itt.

-Elizabeth vagyok, 19éves és..és a szüleim meghaltak, a bátyám eltűnt, aki egyedül van nekem valahol törött nyakkal fekszik.-mondtam majd próbáltam mosolyogni.

-Hát örülök hogy megismertelek titeket.-mondta az egyikük.

Itt csend települt az épületre, majd vagy 6 autó jött ki az épületből így Tyler tudta hogy tiszta a terep megfogta magát elrugaszkodótt a földről egészen az ablakig ugrott, megkapaszkodott a rácsba kitépve azt majd beugrott az ablakon.

-Na hello.-mosolygott körbe majd mikor belátta Elizabeth kisírt szemét a szíve görcsbe rándult oda rohant kitépre az ajtót azután pedig magához ölelte.

-Istenem, Tyler.-suttogtam.

-Itt vagyok.-suttogta vissza.

Annyira boldog voltam, tudtam hogy jön értem, tudtam. Ahány ilyen eseten vagyunk túl egyre szorosabb a kapcsolatunk, egyre jobban kötödöm hozzá. Mindenkinek kitéptük az ajtaját majd egyesével távoztunk az ablakon, kiváncsi leszek Argenték reakciójára mikor meglátják hogy nincs itt már senki. Egytől egyik megköszönték Tylernek hogy eljött értünk, ő volt a nap hőse, bár nekem az életem hőse, meg mentett már mindentől. Vissza mentünk a házamba, elhoztam pár fontosabb dolgot amit nem lehetett ott hagyni, de tudtam mikor bezárom magam mögött az ajtót, nem csak a levelet hagyom ott Enzonak hanem az életem jelentős részét, de nekem most Tylerre kell koncetrálnom hisz ő az hosszúúú életem maradéka. Visszatérve az Enzonak hagyott levélre semmi extrát nem írtam benne csak a lényeget.

'Drága bátyám, 

 Nem tudom fogod-e ezeket a sorokat valaha is olvasni, de ha igen, amit remélek  tudnod kell hol is vagyok. Tylernél, nem tudok tovább itt maradni,  rémálmok,látomások,emlékek,rossz kedv és hidegség vesz körül, a hidegséget úgy  érzem hogy kívül állónak érzem magam, mintha nem is éltem volna itt soha.

 Ha valaha eszedbe jut hogy neked bízony van egy húgod akinek nagyon hiányzol  keress meg kérlek, át akarlak ölelni. Hiányzol Enzo.  

                                                                                          Elizabeth

 Ui.:Tényleg Enzo, komolyan!    

E rövid levelet hagytam ott Enzonak hátha 'haza' talál. Becsuktam magam mögött az ajtót akkor már tudtam ez a legjobb amit tehetek, Tyler felkapott a hátára majd betett a kocsiba utána beült mellém.

-Tudod mit éltem át mikor kimondta Klaus hogy már bíztos halott vagy?-kérdezett majd beinditotta a kocsit.

-Eltudom képzelni, a puszta gondolat hogy nem vagy döbbet, fájdalmas és halálos.-válaszoltam.

-Hát igen, átfutott az agyamon hogy hol is tépjem ki a saját szívem.-mondta.

-És mire jutottál?-mosolyogtam.

-Lukeéknál, Lukeéknál akartam.

-Miért?-kérdeztem félve.

-Ott lettem szerelmes.-mosolygott.

-Ott loptad el a szívem Luke elől.-mondtam nevetve.

-És nem jobb?-kérdezte félve.

-Lukekkal nem éreztem magam úgy mint veled.

-És velem hogy érzed magad?-mosolygott.

-Nem tudom szavakba önteni.-a vállára döltem.

-Én tudod mit nem tudok szavakba önteni?-a fejét a fejemre hajtotta.

-Nem, mit?-mosolyogtam magamban.

-Azt hogy mennyire szeretlek.-suttogta.

-Na látod ezt én se tudom.-megpusziltam.

-És ITTHON vagyunk.-mondta az itthon szót kihangsulyózva.

-Végre.-elindultam befele de ismét a hátára kapott majd bementünk.

Én és Tyler. Csak mi. Csak ő és én. Senki más.

-Kifáradtam.-szólt Tyler.

-Miért ennyire nehéz vagyok?-nevettem.

-Dehogy is, lelkileg teljesen kimerültem.-mondta majd kézen fogva felmentünk a szobába.

-Lelkileg.-mosolyogtam.

-Miattad.-nevetett.

-Szeretlek.-mosolyogtam majd beugrottam az ágyba mindennek Tyler illatta volt.

-Énis.-nevetett ismét majd mellém feküdt, vagy is rám.

-Szeretlek.-szinte egyszerre monduk.

Boldog vagyok. Nagyon is.

27.Enzo.

Mikor felkeltem Tyler egy papír olvasgatott am észre vette hogy fen vagyok a papírt maga mellé tette. Mintha nem láttam volna, mi?

-Az mi?-kérdeztem félve.

-Mi mi?-kérdezett vissza.

-Ez.-a papírért nyúltam.

-Ez, ez csak egy papír..-kikapta a kezemből.

-Tyler.

-Elizabeth.

-Tyler kérlek.-kezdtem elveszíteni a tűrelmem.

-Nem, ha elolvasod újra összefogsz törni, és én azt nem akarom és nem is fogom végig nézni.

-Kibírom.-mosolyogtam majd elvettem a papírt Tylertől és olvasni keztem.

'Drága húgom,

 Annyira sajnálom hogy ezt kell tennem, de hidd el jobb lesz így.

 Az életed így tökéletes, Tyler mellett. Jól tudom ezek a sorok is felfognak kavarni de  ha tényleg fontos vagyok neked kiállsz a döntésem mellett és nem keresel fel soha.

 Eddig csak a te léted tartott életben, és most hogy tudom hogy boldog vagy nem  tartom fontosnak hogy én az legyek. Örülök hogy Tyler van neked. Tudom még csak  most ismertél meg, de én már 3éve kereslek, 3éve tudok arról hogy van egy húgom  akiről valójában semmit sem tudok, aztán az utobbi 1évben nagyon sokat meg  tudtam rólad, és az előző életedről, sajnálom hogy nem tudtad befejezni a sulit, és  hogy egyedül voltál, hogy nem volt senkid akibe kapaszkodhattál volna de hála ez  megváltozott hisz Tyler mellett van a helyed! Ismétlem Tyler mellett! Lehet hogy ezt  te olvasod előbb Ty, VIGYÁZZ A HÚGOMRA MERT HA MÁSKÉPP LESZ, találkozzunk  a pokolban, húgi ha viszont te olvasod előbb tudd hogy rohadt büszke vagyok rád,  és anyáék is azok lennének, rendkívül erős egyéniség vagy, vigyázzatok egymásra,  Tyler, köszönöm, húgi, szeretlek.

                                                            Enzo.

 Ui:Értetted öcskös? Vigyázz a húgomra.

-Enzo...-suttogtam.

-Hallottam ahogy a szíved újra darabokra tört.-szólt Tyler.

-Megkell keresnem.-felugrottam az ágyról.

-Elment, Eli.

-NEM, nem ment el, itt van valahol.-kirohantam a szobából.

-Elizabeth!!-kiálltott utánam Tyler.

-Megkell őt találnom.-szóltam.

-És ha nem találjuk meg?-kérdezett Tyler.

-Megfogjuk.

-Rendben.-kimentünk az ajtón majd az útnak eredtunk, sehol sem találtuk, Enzo elment. 

 Minden hova benéztünk, minden egyes helyre de nem találtuk. Nem adhattam fel, hisz a testvérem NEM ADHATOM FEL. 'Ha tényleg fontos vagyok neked kiállasz a döntésem mellett' Az vagy Enzo fontos de nem foglak nem keresni...a gondolotaim vitátt szítottak köztem és Tyler közt, sose vitáztunk így, de Enzo tényleg felborította az életem, teljesen.

-Menjünk haza.-szólt Tyler.

-Menj, én keresem.

-Nem, Elizabeth haza kell mennünk.

-Megkell őt keresnem.-elindultam.

-Állj már meg.-vissza rántott.

-Neked mennyire fontos Elijah? Ha eltünne csak így nem keresnéd?-kibáltam.

-De, valószínűleg keresném de nem ilyen lelki állapotban.-mondta nyugodt hangon.

-AZ TE VAGY TYLER, NEM AKAROK OLYAN LENNI MINT TE.-kibáltam ismét de éreztem itt messzire mentem, mikor ezt kimondtam már megbántam de ami utána történt az sokkal jobban fájt mindennél, a szemembe nézett hallottam a heves szív verésétt majd hátatt fordított és ott hagyott. Utálom magam amiért ezt mondtad, ő az egyetlen ember az életemben aki idáig mindig mellettem volt, de most megbántottam. Mikor eltünt a házak között kétségbe estem, és futtába haza rohantam.

-Tyler.-szólaltam meg hallkan.

-Tyler, ha itt vagy egyátalán tudom hogy hallassz, sajnálom érted? nem akartam ezt mondani, hogy ne akarnék olyan lenni mint te, olyan erős és tökéletes? Sajnálom, nagyon szeretlek.-suttogtam majd megszólalt.

-Gyere fel, kérlek.-suttogott vissza én pedig elindultam fel.

-Sajnálom Tyler.-suttogtam tovább.

-Énis.-suttogott vissza majd benyítottam a szobába ő már az ágyba feküdt én pedig bemásztam mellé.

-Még meg se kaptam de már elvesztettem.-a szemem könnyes lett.

-Vissza fog jönni.-suttogta majd magához ölelt.

26.A váratlan meglepetés.

A mai nap történéseit még most sem tudtam feldolgozni. Még most is lehetelennek tartom. Ez nem a valóság. Ez NEM lehet igaz. 
Ma Tylerrel néztünk egy filmet majd mikor vége lett megcsókolt és kopogtak. Kérdőn egymásra néztünk majd Tyler felállt és az ajtóhoz sétált, szép lassan kinyította.
-Hello.-hallottam egy férfi hangot.
-Szia.-köszönt vissza Tyler.
-Bejöhetek?-kérdezte a férfi.
-Ki is vagy egyátalán?-kérdezett Tyler.
-Ezt nem itt az ajtóba szeretem elmondani.-felelte majd belépett egy barna hajú, barna szemű, jóképű férfi.
-Szia.-mosolygott rám.
-Öhh, hello.-felálltam a kanapéról.
-Ne, ülj vissza.-kérte majd megvártam míg Tyler leül és az ölébe tudjak ülni.
-Szóval ki vagy, és mit keresel itt?-kérdezett Tyler ismét..
-Elég fura és hihetelen lesz, ha ezt kimondom.-nevetett.
-Na elmondod még ma?-kérdeztem.
-De nehéz ezt így elmondani.-folytatta.
-Akkor elsőnek a nevedet mondhatnád vagy nehéz kiejteni?-szólt közbe Tyler.
-Enzo..Enzo vagyok.-mondta mély levegő vétel közben.
-Enzo..?-vártam a név folytatását.
-Enzo Wayne.-nyögte ki.
-Uhh ugyan az a vezeték nevünk.-nevettem.
Itt Tyler és Enzo összenéztek majd Tyler nyelt egyet. Úgy nézett rám Tyler mintha már tudni miért van itt, de én még mindig tudtalanul ültem.
-Most mivan?-mosolyogtam majd a mosoly rögvest eltűnt az arcomról mikor leesett mivan.
-Nem, mi?, biztos hogy nem, ez teljes mértékben lehetetlen.-sokkolt a gondolata is.
-Pedig így van.-mondta Enzo.
-Te teljesen hülye vagy, nem tudom miért gondolod ezt így de NEM, érted NEM.-tiltakoztam.
-Pedig ez így van, a húgom vagy.-mosolygott Enzo.
-Nem én egyedül vagyok nincs testvérem.-lerogytam a kanapéra.
-Nem akarlak felkavarni de ezeket meg kell hogy nézd.-elővett a kabát zsebéből egy pár fényképet amin anya, apa én és egy fiú látható, majd én és egy fiú aki épp át ölel, és egy kép ami elvan tépve azon egy kisfiú és anya van majd megszakad.
-Látod?-mosolygott.
-Nekem..ez...-kivettem a pénztárcámból egy képet amin én és apa vagyok majd az Enzo hozta kép mellé tettem, a két kép együtt egy kép.
-Tyler..-szólaltam meg a sokk közepette.
-Tudom.-nyögte ki.
-Hogy találtál rám?-kérdeztem Enzotól.
-Ösztön?-mosolygott.
-Miért nem mondták el nekem?-leültem a kanapéra.
-Nekem se mondtak téged.
-Valamiért nem akarták hogy tudjatok egymásról.-szólt Tyler.
-Te is az vagy ami én?-kérdezte félve.
-Jobb.-kacsintottam.
-Vérfarkasnál is jobb?-nevetett.
-Hibrid.-mondtam öszintén.
-Tessék?-kérdezte meglepően.
-Igen, hibrid.-mosolyogtam.
-Azt hogy?
-Majd egyszer elmesélem, túl hosszú lenne.-felálltam majd oda sétáltam elé.
-Egyedül kellett talpra állnom abban a hitben hogy senkim sincs.
-Szerinted nekem?-kérdeztem könnyes szemmel.
-De most már itt vagy.-mosolygott majd megölelt.
Fura volt de egyben jó is, tudni hogy van egy testvérem. Van egy bátyám. 

25.Kapaszkodó.

'Nézd de édesek.'
Erre ébredtem fel, valaki a házban volt de mire kinyitottam a szemem eltűntek.
A hang egy kedves női hang volt, bár ismeretlen.
-Tyler? Hallottad?-kérdeztem de ő csak nyöszörgött.
-Tyler..Tyler..Tyler..-ismételgettem a nevét.
-Életem?-kérdezte csukott szemmel.
-Nem hallottad az előző hangot igaz?
-Őszintén? Nem.-felült majd csak nézett.
-Most mi van?-kérdeztem karba tett kézzel.
-Na mond, milyen hang?
-Egy női hang és azt mondta "nézd milyen édesek.".-mondtam komolyan Tyler pedig kinevetett.
-Szép álom.-mondta nevetés közben.
-Ez így volt.-ráugrottam.
-Dehogy volt.-mosolygott.
-De....lehet hogy tényleg álmodtam.-gondolkoztam.
-Magunkról álmodozol?-suttogta a fülembe.
-Igen, látod még álmomban is mi vagyunk a legfontosabbak.
-Vissza megyünk vagy akarsz maradni még itt?-kérdezte majd magához ölelt.
-Maradjunk még kérlek.-lehunytam a szemem.
-Maradunk.-suttogta.
-LÁTTAD?-felugrottam majd az ablakhoz rohantam.
-Micsodát életem?-sóhajtott Tyler.
-Valaki elsuhant itt.-nézelődtem.
-Gyere ide, nincs ott senki.-mondta Tyler.
-De ott volt valaki.-mondtam majd oda mentem Tylerhez.
A saját szememmel láttam hogy valaki elsuhant ott, és már abba se vagyok biztos hogy álmodtam valaki a házban volt mielőtt felkeltem, de kicsoda? Ahh csak remélem nem Niklaus és a fia. Tyler elaludt a kanapén gondoltam nem keltem fel így felmentem az emeletre, ami közel sem olyan könnyű mint amilyen könnyűnek hangzik, felmenni egy lépcsőn? pff mi nehéz abba? Minden lépcsőfok amit magam mögött hagyok egy-egy lyukat ver a  mellkasomba.
Két éve nem jártam fent az emeleten, mikor itt éltem a lenti mosdót használtam a kanapén aludtam a lépcső közelébe se mentem most pedig a felénél állok. Mikor felértem az első az én szobám volt ahova beléptem. Rózsaszín habos-babos kislány szoba az ágyon pedig ott volt...ott volt az amiről azt hittem sose lesz meg többet..ott ült az ágyon az a maci amit tőlük kaptam a 5.születésnapomra emlékszem sehova sem mentem nélküle, berohantam a szobába elvettem a macit az ágyról majd kirohantam az ajtót pedig becsuktam nem akarom látni majd megfordultam hogy lemegyek és szembe találtam magam a szüleim hálószoba ajtajával álltam az ajtó előtt és farkas szemeztem a kilincsel, bemenjek vagy ne? A kezem óvatosan a kilincsre emeltem vettem egy mély levegőt majd benyitottam az ajtót belöktem így kitárult elém a szoba.
Az illat megcsapott a szemem könnybe lábadt gondoltam bemegyek körbe nézek és így tettem.
Mikor beléptem a szobába egy doboz volt az ágyon és tisztaság, semmi más..a dobozt félve közelítettem meg de valahogy odavonzott magához mikor kinyitottam elöntött a fájdalom, mintha megint léket vertek volna a szívembe, mintha megint egy hatalmas űr tátogna a mellkasomba..régi fényképek, belekapaszkodtam a dobozba, majd magammal rántottam a földre, a fényképek rám borultak. Apa megpuszil, anya átölel, mindenki boldog és mosolyog.
Miért vették el tőlem őket ilyen gyorsan? Még kislány voltam, egy icipici sebezhető kislány.
Öt éve hagytak itt, egyedül, minden és mindenki nélkül, egyedül kellett talpra álljak, egyedül kellett meg tanulnom élni, és gondoskodni magamról pedig szükségem lett volna még a dajkálásra, szeretettre, RÁTOK! A fájdalom elviselhetetlen lett, túl sok volt ez így nekem, kitört belőlem minden, zokogni kezdtem, ordítottam a fájdalomtól.
-ELIZABETH.-hallottam Tyler kétségbe esett kiabálását.
Ültem a földön a képeket néztem de minden homályos lett a könnyektől majd megláttam valakit a sarokban.
-Anya?-kérdeztem.
-Kislányom.-suttogta.
-Miért hagytál magamra?-zokogtam.
-Sajnálom, de hidd el nagyon büszkék vagyunk rád.-suttogta majd ott hagyott.
-NEEEE GYERE VISSZA!!! ANYA!!-ordítottam.
-Elizabeth, életem, nyugodj meg, nyugodj meg.-magához szorított.
-Anya itt volt, láttam őt, beszéltem vele.-rá néztem Tylerre kisírt szemekkel.
-Menjünk vissza hozzám.
-Nem, maradni akarok kérlek.-sírtam tovább.
-Rendben.-magához szorított.
-Tyler, nagyon fáj.-suttogtam.
-Tudom életem.-még jobban ölelt.
-Te töltöd be azt a nagy űrt amit ők okoztak.-zokogtam.
-Minden rendbe jön megígérem.-mondta Tyler.
-Te is elfogsz egyszer hagyni.
-Nem, emlékszel 'örökkön öröké'?-a kezei közé fogta az arcom és mélyen a szemembe nézett.
-Szeretlek, sose foglak elhagyni.-mondta amitől megnyugodtam.
-Te vagy a kapaszkodóm.-nyeltem egy nagyot.
-Micsoda?-értetlenkedett.
-Mikor, meghaltak én összezuhantam és mikor ezt megtudta az iskola elküldtek psyhológushoz aki azt mondta mindenkinek van egy 'kapaszkodója' és azt mondta én még nem 'futottam' vele össze, a kapaszkodó az aki akkor is megnyugtat ha teljesen összetörtél, aki egy szóval boldogabbá tesz, vele biztonságban érzed magad, mikor azt mondtad 'szeretlek, sose foglak elhagyni.' hirtelen biztos voltam abban hogy te mellettem leszel örökre és ettől kevésbé fáj.
-Ebbe biztos is lehetsz, le se tudsz vakarni magadról.-mosolygott.
-Mikor eljöttem tőled ürességet éreztem, és mikor megjelentél az ajtóban az üresség feltöltődött.
-Mikor elmentél ürességet éreztem, és mikor megláttalak az ajtóban boldog lettem, hogy újra látom a tökéletes arcod, a gyönyörű szemed a tökéletes ajkaid, mindened.-megcsókolt és akkor biztonságban éreztem magam, megtaláltam a kapaszkodómat. Szeretem.

24.Iskola?

Mellette kelni a világ legcsodálatosabb dolga, hozzá bújva, átölelve és erezni az illatát..mindig így akarok kelni.
-Jóreggelt szépségem.-szólt Tyler majd szorosabban magához ölelt.
-Ezt meg tudnám szokni.-a nyakába furtam a fejem.
-De mennünk kell tudod iskola.-mondta de még mindig ölelt.
-Tudom.-megpusziltam a nyakát majd kiszabadítottam magam erős szorításából.
-Szeretlek.-szólt utánam.
-Sokkalta jobban.-mondtam majd tovább mentem.
Megcsináltam a szokásos reggeli teendőket majd leültem a kanapéra és vártam hogy Tyler jöjjön végre, 15perc eltelt és ő mégsehol.
-TYLER, JÖSSZ MÁR?-kiabáltam.
-Nyugi cicám itt vagyok.-mosolygott majd kézen fogott és elindultunk a suliba.
Élveztük egymás jelenlétét, láttam rajta ő is gondolkozik ahogy én is de egész biztos hogy nem egy dolgon. Mikor bementünk a suliba pont óra volt így megkíméltem magunkat az árgus pillantásoktól aminek örültem, az igazgatónő hevesen reagált a jelenlétemre.
-Maga? Itt?-kérdezte magas hangszinttel.
-Igen igazgatónő.-mosolyogtam.
-És minek köszönhetem az ittlétét? 
-Vissza szeretnék jönni tanulni.
-LEHETETLEN.-kiabált.
-Mégis miért?
-Mert nem.-elővett egy flakon vízet.
-Igazgatónő, kérem.-kérleltem tovább.
-Látod ezt az üveg vízet? Igaz milyen szép színe van?-nézte az üvegen át a vízet.
-Aha, víz színe van.-feleltem.
-Nem, gyere közelebb nézd meg.-felelte én pedig közelebb léptem majd olyan történt amire nem számítottam, rám öntötte a vízet ami égett, borzalmasan égett, a szemem fekete lett a fogaim előjöttek a bőröm pedig ismétlem pokolian fájt.
-Tyler..nagyon fáj..-a fájdalom nem enyhült.
-Nyugodj meg, mindjárt elmúlik.-letérdelt mellém majd megszorította a kezem.
-Na látja Wayne azért nem jöhet vissza.-oda sétált hozzánk az igazgatónő.
-Igazgatónő..-kérleltem tovább a földön fekve, kínok között is.
-Most pedig.-elővett egy díszes tört.
-HOZZÁ NE ÉRJEN.-Tyler szeme feketébe burkolozott.
-Sajnálom drága.-a tört egyenesen a szívembe szúrta onnan pedig minden sötét.
-Szép próbálkozás, talán később össze is jön.-kinevettem majd Elizabethet a vállamra kaptam és hazáig megsem álltam. Lefektettem a kanapéra a feje az ölemben olyan 'deja vu' érzés volt az emlékek vulkánszerűen törtek fel a múltkori feláldozós story miatt. Az arcát simogattam és arra gondoltam hogy mennyire szerencsés vagyok hogy ő van nekem, elmosolyodtam ő pedig felébredt.
-Tyler...Tyler..TYLER!!-síkitani és kapálozni kezdett.
-Shhhhhhhhhh....-magamhoz szorítottam amitől megnyugodott.
-Tyler nekem nem kéne itt lennem.-mondtam.
-De itt kell lenned, a karjaimban.-felelte amitől a szívem hevesebben vert.
-Tudod jól hogy értem, meg kellett volna halnom.
-De nem haltál meg, szerencsére abba én is belehaltam volna.-magához szorított.
-Emlékszel mikor megakartam ölni magam?-kérdeztem.
-Persze.
-Akkor a sima törrel nem tudtam megölni magam, de ez más fajta tör volt, azt mondtad csak olyannal lehet megölni.
-Igen, hazudtam, MUSZÁJ volt.-mondta Tyler.
-Miért?-kérdeztem.
-Ha elmondom hogyan lehet megölni egy hibridet, nem próbálkoztál volna?
-De.-nyögtem ki.
-Nalátod, felmegyünk aludni?-kérdezte.
-Ne, olyan jó itt most, a karjaidban.-feleltem majd még jobban bújtam.
-Akkor maradjunk itt.-mondta majd jobban ölelt.
-Maradjunk itt.-ismételtem.
-Együtt.-mondta.
-Örökkön.-mondtam.
-Örökké.-mondta.