Rendkívüli volt egy idegen ágyban felkelni Niklaus nélkül. Az álmosság sem jött a szememre órákon keresztül, csak fetrengtem az megszokatlan ágyban. Niklaus szavai víz hangoztak a fejemben szüntelenül, minden percben vagy Nikre gondoltam vagy arra amit mondott.
Nem tudok és nem is akarok elmenekülni a problémáim elől hisz lehet hogy egy ideig úgy látom megszabadultam tőlük, le előztem őket míg meg nem jelenek mögöttem vagy éppen előttem és nem szegik utam, lehet hogy az útjaink a problémával külön válnak de egy kereszteződésbe majd újra összetalálnak s akkor csak kezdődik minden elölről. Újra fájni fog és újra rosszra, borúsra fordul minden. Tyler napi szinten jött be hozzám a szobába beszélgetés céljából ugyan is őt eléggé zavarta hogy ülök az ágyon és nézek ki a fejemből. Valahol nyugtatott hogy ott volt velem, mikor leült mellém és beszélt ittam minden szavát annyira örültem hogy a régmúltunk után még mellettem van mint egy igaz barát.
-Nem értem Klaust.-szólalt meg mellettem.
-Tudod, már én se.
-Ha a helyében lehetnék még most, nem engedtelek volna így el.-suttogta lehajtott fejjel.
-De már nem vagy a helyében, pedig még mindig lehetnél..
-Igen tudom, elcsesztem.
-Nagyon..-mosolyogtam.
-Hidd el ha vissza csinálhatnám meg tenném, de sajnos erre még ebben a világban sincs lehetőség.-felelte majd óvatosan megfogta a kezem.
-Ebbe a világban semmire sincs lehetőség, csak a szenvedésre.-mosolyogtam majd a kezét pásztáztam az én kezemen.
-Sok mindenre van sansz itt is, csak merni kell tenni érte.-összekulcsolta az ujjait az enyémmel.
-De erre már neked nincs..-suttogtam majd nagy sóhaj közepette kiszabadítottam a kezem az övéből.
-Tudom..tudom.
-Inkább mond el végre.
-Mit?-kérdezte tágra nyílt szemekkel.
-Amit mondani szeretnél..
-Igazából semmi komoly.-mosolygott.
-Nekem nem úgy tűnik.
-Megy a szokásos vita..-suttogta zavarodottan.
-Miért és kivel?
-Hayleyvel állandóan vitázik..
-Miattam.-szakítottam félbe a fiút.
-Igen, de majd valahogy lenyugtatom és minden rendben lesz.-mosolygott biztatóan.
-Nem Tyler! Nem lesz rendben semmi, nem élhetek a volt 'vőlegényem' házában, a fiammal és a mostani barátnőjével azért mert a volt 'vőlegényem' apja kidobott...olyan hülyeségeket teszek néha hogy undorodom magamtól!-felpattantam Tyler mellől majd elviharoztam a házból.
Nem mehetek sehova vissza hisz sehol sem látnak szívesen, a természetfeletti világ legalja lettem. Sétálgattam lehajtott fejjel míg azon filóztam hol tudnék új életet kezdeni, csak mentem míg eszembe nem jutott valaki vagy is valami. A Mikaelson birtok felé siettem majd bekopogtam..mintha sose jártam volna ott.
-Elizabeth?-kérdezte félmosollyal Elijah.
-Szia.-mosolyogtam viszont mikor a tekintettem felkerült az emeletre vezető lépcső korlátjához amin Niklaus támaszkodott, a tekintette haragos de valahol mégis boldog volt.
-Jól hallottam amit hallottam?-lépett ki Rebekah a szobáját rejtő ajtó mögül. Mikor meglátott mintha a szeme könnyekben ázott volna.
-Beth..-suttogta majd a nyakamba vetette magát.
-Szia.-suttogtam az ölelkezésben.
-Vissza jössz?-kérdezte a szemében dús reménnyel.
-Nem..*lehajtottam a fejem* csak Enzohoz jöttem főképp.-mosolyogtam.
-Alszik, de mindjárt ide ráncigálom.-mondta félig mosolyogva majd bement a szobájába.
-Azt hittem vissza jössz..-lépett közénk Kol.
-Sajnos vannak és lesznek is olyan dolgok amik többé vagy sose fognak megvalósulni.-mosolyogtam.
-Ne mond hogy sose, egyszer vissza térsz még ide.-mosolygott Elijah.
-Elizabeth!?-vigyorgott Enzo.
-Szia.-elnevettem magam majd a megöleltem a rég nem látott egyetlen családtagom.
-Oda tudod adni a lakáskulcsod?-kérdeztem mosolyogva a bátyámtól.
-Persze oda adom, de miért akarsz oda költözni?
-Mivel nincs máshova mennem és addig míg ki nem találom hova akarok menni ott kell lennem.
-Hogy érted hogy nem találod ki hova akarsz menni?-kérdezte Elijah.
-Elmegyek, innen..
-Az az innen mit jelent?
-Két lehetőségre gondoltam az egyik hogy vagy Mystic Fallsból vagy az egész földkerekségről.
-Felejtsd el!-szinte kiáltott Enzo.
-Még átgondolom.-mosolyogtam majd kivettem a bátyám kezéből a kulcsokat.
-Sziasztok..-körbe néztem majd újra feltekintettem Niklausra aki szemeiből a harag eltűnt, bűntudat vette át a helyét. Bűntudat és a boldogság...fura páros. Nem bírtam tovább ott maradni és nézni Niklaust, megfordultam majd határozott mozdulattal kiléptem az ajtón magam mögött becsukva azt. A lehető leggyorsabban Enzo házához akartam érni és elgondolkozni mit miért kaptam. Elvesztettem a családom 90%-át, a vőlegényem akiről kiderült csak kihasznált, aztán elvesztettem azt aki miatt értelmes volt élni.
Nem tudom eldönteni hogy most élek vagy csak lélegzem, csak vagyok mint kavics a földön amin áztat a tenger vad vize. Fogalmam sincs mit kezdjek az életem hátra lévő öröké tartó részével, nincs kivel megélnem az örökét, nincs kiért megélnem. Ott ültem a földön a házban ahol még sosem jártam idegen volt minden, a földön ülésben csak gondolkozni tudtam, mit kéne megtennem ahhoz hogy ne ragadjak a másik oldalon? Hogy a lelki békémmel együtt meghalhassak végre. Itt ebben a világban a lelki béke megtaláláshoz minden olyan dolgot amit tettél jóvá kell tenned, minden hibád amit tudsz kijavítani és teperni hogy sikerüljön.
Végig futtattam az agyamban mindent amint valaha tettem és nem leltek megbocsájtásra. Csak egy személlyel tettem olyat amit ő azóta sem bocsájtott meg. A levegőbe boxoltam majd elindultam a célponthoz. A szívem a torkomban dobogott, a kezem remegett, de bekopogtam.
-Jövök!-hallottam a kellemes női hangot aki szempillantás alatt ajtót nyitott.
-Szia Alice.
-Elizabeth..-suttogta.
-Csak Lukehoz jöttem.
-Szólók neki, addig gyere be.-mosolygott majd beléptem a házba ahol isten se tudja mennyi ideje nem jártam, minden ugyan úgy és ugyan olyan volt.
-Elizabeth?-lépett oda Luke egy hozzám iszonyatosan hasonló lánnyal.
-Szia..sztok.
-Mit akarsz itt?-kérdezte minden kedvességével ami még belé szorult majd átkarolta a lányt.
-Csak meg kell tennem valamit ahhoz hogy elmehessek..
-Én már túl vagyok rajtad, mint látod.-vigyorgott.
-Ja látom, vagy is tükörbe néztem.
-Ezt hogy érted?-kérdezte Luke.
-Ez a lány akár az ikertestvérem is lehetne, nézz már rá Luke...
-Jó inkább mond miért jöttél?-terelte a témát.
-Meg kell bocsájtanod nekem azt amit tettem. Első sorban is, amit tettem hogy itt hagytalak nem Tyler miatt tettem. Nem egyszer sebeztelek meg téged hiába akaratomon kívül történt, megtettem. Nem tehettelek ki téged, Josh vagy akár Alicet annak hogy megöljem, nem tudtam a magamban felgyülemlő adrenalin szintet csökkenteni és csillapítani a vér iránti vágyam. Nagyon sajnálom hogy így alakult a mi kapcsolatunk de be kell látnod nem tettem ellened olyan fájó dolgot amit ne bocsáthass meg nekem.-feleltem őszintén.
-Köszönöm.-suttogta majd megölelt.
-Én köszönöm. Azt kívánom hogy most már tényleg boldog életed legyen Luke..és ő hmm egész csinos.
-De csak azért mert hasonlítok rád.-nevetett a lány.
-Sziasztok.-nevettem majd elindultam haza.
Most már meg tehetem azt amivel mindent magam mögött hagyhatok..ahogy beértem a házba írtam egy sms-t Enzonak...'Szép temetésem legyen.'
Anyával való ismételt megismerkedésem iszonyat sokat segített. Elmondta hogy hogyan tudom magam lassabban de a legbiztosabban megölni, egy varázslat ami lassan kikapcsol bennem mindent. Először az izmaim gyengülnek meg, majd lassan leáll a légzésem. Természetesen az érzéseket is kiiktatja de a legutoljára, az utolsó félmásodpercben mikor már a szemedből kiszáll az élet hirtelen az is kikapcsol. Rá készültem majd elkezdtem lassan, érthetően mondani a hosszú-hosszú varázsigét.
**Mikaelson birtok.**
-NIKLAUS!-kiabált Enzo az üzenet elolvasása után.
-Szólt valaki?-sétált oda a telefont körül vevő emberekhez.
-Elizabeth...-hadarta Kol.
-Mivan vele?
-Megöli magát.-suttogta Elijah félve.
-Szerintetek tényleg megteszi?-kérdezte Nik félve.
-Simán.-rázta a fejét Rebekah.
-Amint tudok jövök!-kiabált Nik majd ott hagyta a házat, gyorsan a házhoz sietett ahol épp befejeztem a varázsigét.
-Mit művelsz??
-Megkönnyebbítem mindenki életet.-mosolyogtam a férfire mikor a lábam megingott amitől a földre zuhantam, Niklaus oda száguldott hozzám majd leült a földre és az ölébe húzott.
-Ezzel nem könnyebbítesz meg semmit..-suttogta majd összefonta a kezét az enyémmel.
-Sosem bíztál bennem..
-Benned bíztam a legjobban a világon, hisz téged szeretlek a legjobban a világon.-suttogta.
-Ez...kölcsönös..-mondtam szaggatottan hisz a levegő mintha besűrűsödött volna, nem kaptam oxigént.
-Ne csináld ezt velem, kérlek.
-Sze..re..tlek.-mondtam haldokolva.
-Kimondhatatlanul hercegnőm..-a könnyei a hajam áztatták.
-Ennél szebb halált sosem kívánhattam volna, a te karjaid közt meghalni, felemelő érzés.-mondtam fulladozva de még is mosolyogva.
-Ne mondj ilyeneket kérlek kérlek kérlek.
-Nagyon szeretlek Niklaus Mika...-és itt jött el az hogy minden fájdalmam elmúlt. A lelkem kiszállt a Klaus által ölelt testből majd elszállt a semmibe ahol tényleg nyugalom volt.
*Klaus szemszög..*
-Ne, ne, ne, nee..-suttogta kétségbe esetten.
-Kérlek..-lehunyta a szemét majd egy újabb könnycsepp hagyta el a gyönyörű szemét.
Megint elvesztettem, csak most végleg, nélküle az örökké nagyon sok, vele még az is kevés lett volna de így? Sosem lesz velem újra....
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése