88.Elvesztem.

Úgy indultam el hogy semmim sem volt, aztán lett Luke aki mindent megmutatott nekem újra azt éreztem hogy élek, míg őt el nem kellett veszítenem újra egyedül voltam és semmim sem volt de ott volt Tyler akivel sokkal szebb volt minden és nagyon szerettem a világot jelentette nekem míg egy nap ő is kicsúszott a kezeim közül. Újra a semmim sincs érzés majd megláttam Niklausban azt amit eddig nem láttam a szomorúságtól. Beleszerettem, iszonyatosan.

De most? Itt sétálok a semmi felé, egyedül, anélkül hogy Niklaus kezét fognám, hallgatnám dallamos hangját, nézném a tökéletes arcát és láthatnám a csillogó szemeit.
Ott sétálva az erdőben egyedül el kellett gondolkoznom azon hogy még is mit kellene kezdenem magammal. Nem az utat figyelve mentem és mentem mikor egy már megszokott háznál találtam magam, valahol lennem kell amíg ki nem találom mit kezdek az életemmel így félve de még mindig magabiztosan bekopogtam az ajtón.
-Elizabeth!?-nyitott ajtót Tyler.
-Szia.-mosolyogtam.
-Hogy-hogy itt látlak, nálunk?-kérdezte majd behúzott az ajtón becsukva azt.
-Nem tudom mennyire lesz letaglózó a kérdésem vagy kérésem, de ha pár napra itt maradhatnék.....mindegy hülyeség az egész.-elindultam az ajtó felé.
-Ne!-elém állt majd mélyen a szemembe nézett.
-Addig maradsz ameddig csak szeretnél!
-Kö..köszönöm.-kinyit lehunytam a szemem majd újra kinyitottam.
-Gyere!-szólt sóhajtva majd felvitt egy üres szobába.
-Remélem megfelel..meg ilyesmi.-az ajtónak támaszkodott karba tett kézzel.
-Igen megfelel, és tényleg nem leszek nagy teher sokáig..amint eldöntőm hogy merre s hova tartson az életem elmegyek!
-Nem kell sietned!-mosolygott azzal a mosollyal amivel régen levett a lábamról.
-Jó nem sietek.-feleltem vigyorogva.
-Lehet egy kérdésem?-a hangja komoly volt ami kicsit megrémisztett.
-Persze hogy lehet.
-Miért nem a Mikaelson birtokon vagy, Klaussal?
-Mert nincs többé olyan hogy én és Klaus.-mosolyogtam a fiúra.
-Ezt hogy érted?
-Fuhh..-leültem az ágyra mire Tyler mellém ült tudva hogy hosszú story lesz.
-Valami bekattant nálam és megcsaltam Elijahval ami pár napig tartott, de azóta tiszta vagyok, semmit sem tettem azóta Klaus ellen és most valaki azt mondta Klausnak hogy nekünk még mindig viszonyunk van Elijahval. A teljesen átvertek és féltékeny vagyok érzés vezérli most, de én nem bírom ezt már tovább csinálni, Tyler. Hibáztam bevallom de még csak végig sem hallgat, és ez...-elöntöttek az érzések amiket sírásba fojtottam.
-És mi a terved ez utánra?
-Vagy elmegyek és újra kezdek mindent máshol vagy megkeresem a lelki békét hogy be keljen a túl oldalon lennem az idők végezetéig.-mosolyogtam.
-Mi? Nem mehetsz át a túloldalra semmiféle békével sem!
-Ki akadályozza meg Tyler?
-Pont az akinek a nevét az előbb kimondtad.
-Ezt már te sem tudod, és hiába nézel rám a gyönyörű szemeiddel és az elbűvölő mosolyoddal.
-Vannak még 'fegyvereim' megoldom hogy maradj!-mosolygott tovább.
-Tyler!!-sipított Hayley lentől.
-Már megint..-idegesen lecsörtetett Hayleyhez.
-Mit szeretnél?
-Kivel beszélgettél fent?
-Elizabethel!-jelentette ki lazán.
-Miért van itt?
-Mert itt fog lakni!
-Még is miért?-egyre idegesebb volt.
-Az már nem a te dolgod, Hay.
-És meddig marad?
-Ameddig csak szeretne!
-Ohh hogy befogadjuk a csavargókat!
-Ő nem csavargó! Ő az én volt életem egyik jelentős része, Noel édesanyja!-annyira jól esett hogy így megvédett, a szívem hatalmasat dobbant.
-Ja tényleg igazad van!-sértődötten ott hagyta a fiút.
-Persze hogy igazam van!-vissza jött hozzám.
-Kicsit durva volt..-suttogtam.
-Nem ér hallgatózni!-nevetett.
-Ha nem akartam volna se tudtam volna nem hallani..-nevettem.
-Ígérd meg hogy nem fogsz eltűnni egyik napról a másikra.-nézett mélyen a szemembe.
-Nem ígérhetem meg, félek hogy nem tartanám be!
-Csak ígérd meg, Elizabeth.
-Megpróbálom betartani!-feleltem.
-Köszönöm.-bólintott majd megölelt. S ez az ölelés minden régi emléket felhozott bennem amik boldogsággal töltöttek el, ugyan tudtam sose tudnám őt újra úgy szeretni de még is boldoggá tesz hogy láthatom. A szerelem amiből szeretett lesz majd kötödés, ami soha sem ereszt.