39.Nélküled semmi sem úgyan az.

Hiába próbáltam álomba kényszerűlni nem ment, de miért lenne álom? Hisz mikor hozzám ért, megcsókolt éreztem az illatát..nem lehet CSAK egy álom. A feltételezés is fáj hogy álom lett volna Tyler Lockwood vagy az idegbeteg apja Klaus, Elijahról nem is beszélve. A több sikerleten próbálkozás után idegesen rúgtam le magamról a takarót majd lerohantam a konyhába anyához aki épp telefonon beszélgetett, mikor meglátott hírtelen lecsapta a telefont.
-Szia kicsim, elmegyünk valahova?-mosolygott.
-Kivel beszéltél?
-Ahh nem fontos, gyere elmegyünk valahova.-megfogta a csuklom majd olyan kocós hajjal kihúzott az ajtón és betett a kocsiba.
-Hova is megyünk?-kérdeztem miközben a visszapillantó tükörben igyekeztem megcsinálni a hajam.
-Jóhelyre.-nevetett majd legurult a felhajtóról. Az út némasága szinte fülsüketitő volt nem szeretem a csendet kívéve ha Tylerrel vagyok, akkor bármi lehet tűz, hurrikán, atombomba robbanás, világ vége nem érdekel, míg vele vagyok semmi sem érdekel. Anya néha-néha rám pillantott amit furcsáltam így mikor az útra koncentrált én is ránéztem néha, az alsó ajkát ragva bámult ki a szélvédőn, ha anya ezt csinálja vagy ideges vagy szomorú fura szokása de ebből tudom kivenni csak az érzéseit, anya arcát pásztázva ültem mellette mikor hirtelen fékezve hajtótt fel egy kisház elé.
-Megjöttünk.-mosolygott.
-És hol is vagyunk?
-Csak gyere.-kiszálltunk a kocsiból majd anya belépett a házba.
-Gyere nyugodtan.-megfogta a csuklom majd beakart húzni a házba de nem tehettem hisz nem voltam még oda beinvitálva.
-Gyere már be, ne butáskodj.-szólt hozzám egy kedves vörös hajú asszony, itt megkönnyebülve léptem át a ház küszöbét.
-Szóval, én Melissa vagyok.-mosolygott rám.
-Elizabeth.-szögeztem le egyszerűen.
-Kezdhetjük?-mosolygott Melissa.
-Mit?
-Muszáj volt elhoznom ide téged.-felelte anya majd bezárta az ajtót.
-Ki vagy te?-kérdeztem bután.
-Melissa Mieson, psyhologús.-mondta két mosoly között.
-Mieson? Majdnem Mikaelson.-nevettem el magam.
-Látod lissa, erről beszéltem.-leült Melissa mellé, mintha az ő pártjára állt volna.
-Mesélj nekem, mesélj az álomról az álom szereplőiról, a történésekről..mesélj.-mintha érdeklené, mintha.
-A szüleim meghaltak, nem bírtam el ezt a tehert hogy ők már nincsenek így depresszióba estem, egy ember volt az életemben akkor Oliver..míg ő megnem csalt, így teljesen egyedül maradtam egy nap jött egy gyönyörű kék szemű fiú az osztályba..Luke..szerelmesek lettünk, teljesen. A barátnőm akinek a nevére sem emlékszem próbált tőle távol tartani de a szerelmünk akkor volt tökéletes...aztán kiderült róla valami, valami ami az érzéseimen kicsit sem változtatott..ő egy vámpír aki engem is átváltozatott, de mint kiderült anyám vérfarkas így a két vér keveredése miatt hibrid lettem, eljött értem Tyler..*itt a szemem megtelt könnyekkel* ő lett az életem, nem érdekel semmi ha vele vagyok...megkérte a kezem..MEGKÉRTE Ő a mentsváram, de most hogy nincs itt úgy érzem teljesen feleslegesen élek, értelmét vesztette az élet, a mosolygás, és a lélegzés.-mosolyogtam könnyes szemmel a nőre és anyára.
-Ne beszélj butaságokat.-kérte anya.
-Így gondolom, szeretem Tylert.
-Annyira szereted...Tylert? hogy meg is halj érte?-kérdezte Melissa.
-Igen, nagyon.-idegesen törölgettem az arcomról a könnyeket.
-Kötödsz az álomhoz, és az álomban szereplő Tylerhez.-világosított fel Melissa.
-EZ NEM ÁLOM..NEM ÁLOM Ő LÉTEZIK, ÉS SZERETJÜK EGYMÁST, ÉRTITEK SZERETJÜK EGYMÁST, HOZZÁ FOGOK MENNI.-teljesen kiakadtam, végteleül csalódott és szomorú voltam, ez sok volt így egyszerre, összeestem.
-Kicsim.-anya utánam kapott majd az ágyra fektetett.
-Meghízott a lányod, nem gondolod?-furcsán körbe pásztázott rajtam.
-Csak a stressz.-megölelte Melissát majd a kocsiba tettek és haza hajtottunk.
Anya ágyba rakott majd rámcsukta az ajtót..elméletileg két órát aludtam, de semmire sem emlékszem, sötét kép tárul elém ha vissza próbálok gondolni az álmomra. 
-Hiányzol Tyler...szeretlek.-suttogtam.