36.Beteges szerelem?

Berendezkedtünk a mi kis otthonunkba ahol senki sem fog minket zavarni és azt tehetjük amihet épp kedvünk van..EZ volt az a pont mikor kicsatanttam az örömtől. El akartam vele tölteni egy gyönyörű, nyugalmas, szerelmes napot ami szokás szerint lehetetlen volt, akkor borult fel az egész tervem mikor koppogtatak az ajtónkon és Tyler ajtót nyított.
-Szia Tyler.-köszönt Stefan majd a drága testvére egy tűt szúrt Tyler nyakába.
-Miért csináljátok ezt?-hátráltam.
-Muszáj kicsim..muszáj.-felém lépett Stefan de hiába ellenkeztem a tű a nyakamban díszelgett.
-Mehetünk.-vigyorgott Damon Tylerrel a hátán.

Az elgyengült testünket egy teher autó hátuljába dobták távolabb egymástól. Csak néztük a másikat a szertől alig bírtunk megmozdulni de Tyler akkor is igyekezett meg fogni a kezem, olyan megnyugtató volt hogy tudom itt van velem.
Szokás szerint Klaus intézte ezt az egészet mint minden mást az életünkben. Az út vége előtt 2-3perccel kiment a szervezetünkből a farkasméreg, de mire felálltünk volna nyílt is az ajtó.

-Sajnálom ha kicsit rázós vot az út.-szólalt meg Damon kedvesen.
-Miért csináljátok ezt?-kérdezett Tyler majd leugrott a kocsi platojáról.
-Amit a főnők kér, a fönök kap.-felték egyszere teljesen nyugodtan.
-Miért vagyunk itt...megint?-ugrottam Tyler után.
-Ez már nem a mi dolgunk.-felelte Stefan majd bementünk a házba. Klaus már várt minket.
-Végre hogy ide értettek.
-Mit akarsz?-kérdezett Tyler miközben megszorította kezem olyan 'nem lesz baj' stilusban.
-Hogy szakítsátok meg a kapcsolatotokat.-nyögte ki egyszerűen.
-FELEJSD EL.-kiabált rá Tyler.
-Miért tartasz ki mellette ennyire?
-Mert szeretem.
-Nem elég ok rá.-felete idegesen.
-Nekem elég ok.-itt már Tyler is idegesebb lett.
-Szóval miért vagyunk itt, Klaus?-kérdeztem.
-Innen nem távozhattok együtt, boldogan.-mosolygott gonoszul.
-Miért?-kérdeztük teljesen egyszerre.
-Vagy is együtt távohattok..de a boldogan eléggé kérdéses.
-Bármit is tervelsz a beteg elmédben jobb ha elfejted hisz ugysem fog sikerülni és amúgy sem tudsz olyat tenni ami ellen ne tudnék védekezi.-szögezte le Tyler.
-Biztos vagy benne fiam?
-Egészbiztos.-felelte magabiztosan.
-Csak figyelj..-mondta majd hátra lökte Tyler és a nyakamra vetette magát. Megharapott. A harapás fájdalmát nem tudom sehova besorolni, elöszőr hatalmas fájdalmat éreztem majd egyre csak enyhult, éreztem ahogy levegőt vett, éreztem a kezét a derekamon és ami a legrosszabb volt hogy éreztem Tyler dühét és fájdalmát, mintha a fejébe látnék, elgondolkozott. Mivel Klaus nem fog a véréből adni önszántából, így vagy én halok meg vagy valahogy kikell harcolnia Klaust a véréből, ami köztudott lehetetlen küzdelem hisz Klaus rettentő makacs, azt teszi csak ami az érdekére válik és amit ő szeretne. 
-KLAUS.-kiabált Tyler.
-Mivan innentől nem fogsz apádnak hívni?-fordult felé.
-Ezek után amit velem tettél? HÁNYSZOR próbáltad már elvenni tőlem? Nem soha nem foglak, de még látni sem akarlak.-felemelt a földről.
-Nem teheted ezt.-suttogta.
-Itasd meg..-kérte Tyler.
-Nem, fiam...nem tehetem.-lehajtotta a fejét.
-De meg teheted..-ideges lett, nagyon ideges.
-Szóval ez ellen hogy teszel?-kérdeztett mosolyogva.
-Megöllek.-mosolygott vissza kedvesen.
-Meg tennéd, érted?
-Érte bármit megtennék.-feleltem öszintén.
-Ez már nem szerelem fiam, ez már betegség jobb lesz így.
-NEM LESZ JOBB. Itasd meg.-kértem idegesen.
-Nem.-felelte egyszerűen.