-Enzo? Mit keres itt?-kérdeztem Tylertől de addigra már villám sebességek ott termet Enzo.
-Meghaltál..-suttogta.
-Félig meddig.
-Ez hihetetlen..-felelte majd magához szorított.
-Én is szeretlek..de ez..megfolytasz..
-Bocsi..-mosolygott.
-Eli.-szólt a hátam mögött Tyler majd megfordultam, a nyakláncom logott a kezeiben.
-Ez szebb mint volt..-suttogtam a nyakláncot bámulva.
-Szebb.-megfordított majd a nyakláncot a nyakamba akasztotta, mikor sikeresen betudta kapcsolni a hajamba csókolt, romantikus lett volna ha épp nem a sírkövem mellett állunk.
Láttam mindenki arcán a boldogságot és a megkönnyebültséget, mindenki ott volt aki valaha is számított nekem, Luke, Josh, Alice, Enzo és Tyler körbe néztem majd megpillantottam egy házaspárt aki felénk igyekezett, teljesen boldognak tűntek, és ismertlennek.
-Hát ők meg kik?-kérdeztem suttogva hisz már szinte mellettünk voltak.
-Mindent megtudsz most..-suttogott vissza Enzo.
-Sziasztok..-szóltalt fel a nő.
-Mifolyik itt?-kérdeztem ijedten.
-Bemutatkoznátok?-kérte Enzo a két ember aki hozzánk csapódott.
-Persze ezen ne múljék.
-Várj..Tyler befognád a száját?-kérdezte Enzo.
-Persze ezen ne múljék.-kacsinott majd a kezét a számra szorította.
-Edward Wayne vagyok.-szólalt fel a férfi.
-Emy Dell Wayne.-mosolygott a nő, mire én csak a fejem tudtam rázni.
Nem hittem a fülemnek..a szüleim lennének azok? Nem. A szüleim meghaltak. Teljesen össze zavarodtam, válaszokat akartam ennek érdekében megharaptam Tylert miszerint engedjen el.
-Ez valami rossz vicc, a szüleim meghaltak.-feleltem idegesen.
-Mi vagyunk azok.-suttogta a nő majd közelebb jött.
-Ne gyere közelebb..
-Nyugodj meg.-szólt a férfi.
-Nem ti vagytok a szüleim..-feletem miközben a nyakláncom markolásztam.
-Azt is tőlem kaptad.-suttogta a férfi.
-NEM, ez az APUKÁMTÓL KAPTAM.
-Igen, tőlem.
-Haza szeretnék menni.-fordultam Tylerhez.
-Rendben.-felelte mosolyogva.
-Nem viheted el.-szólal meg a nő aki azt hazudja hogy az anyám.
-Hidd el elvihetem, és el is fogom.-nézett farkas szemet a nővel Tyler.
-Ne vidd el, most.-kérlelte Enzo.
-Ennyi kisérletezés elég volt mára.-felelte majd megfordultunk és eltüntünk a ködben.
Mint egy valóságig mentunk volna, azt hittem sose lesz vége a fárasztó útnak..De vajon hova megyünk ennyit? Hisz a házunkat szénné égette Damon idióta testvére, nem mintha Damon teljesen normális lenne. Teljes köd borította az útat így alig láttam valamit, Tyler kezét szorítottam és vártam a végállomást. Lassan 20perce megyünk mikor a köd mögött egy kisebb házat véltem felfedezni, a ház régies mintájú ház volt, kopott falécek, kopott festék, koszos ablak, a verandán egy nyikorgó hintaágy és egy rozoga asztal, mintha nem is lakna itt senki majd, ám ha valaki belép te jó isten..gyönyörű új bútorok, vidám falfestés és gyönyörű krémszínű szönyeg. A ház úgy volt tökéletes nekünk ahogy van, messze mindentől és mindenkitől csak egy ház a köd tenger végén.
-Tetszik?-kérdezte mosolyogva Tyler.
-Tökéletes..-néztem körbe mosolyogva.
-Itt senki sem fog alkalmatlankodni.-mosolygott.
-Itt nem, de..-gondolkoztam.
-Enzo itt lakik nem messze.-mosolygott rám, mintha a fejembe látna.
-Ők nem a szüleim..-lehajtottam a fejem.
-De ők azok.-suttogta.
-Én már meggyászoltam őket, 6éven keresztűl..sikerült megnyugodnom és most itt lennének?
-Nem erőltettek semmit sem.-megölelt.
-Köszönöm.-magamhoz szorítottam jó erősen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése