Keztem bele törödni hogy ez vagyok én, félig vérfarkas félig pedig vámpír. Tök bele szoktam, magyarul elfogadtam a tényeket, elmentünk együtt vadászni, tanítgattak, mondták mit szabad mit nem, és hiába van bennem vámpír vér ha a farkas ösztönöm kétszer annyi. Ezért emberivérre kicsit se vágytam annál inkább álltéra. Hogy kergessem, elejtsem és széttéphessem.
Egyszer morogtam rá Josh-ra mert véletlen nekem jött, és nem akartam, egyszerűen uralkodott rajtam a vérfarkas ösztön de hamar lenyugodtam mert tudtam ő sose ártana nekem én miért tegyem? Ezen kívűl nem történt idáig semmi, minden jó volt mintha ezer esztendeje ismernénk egymást mintha semmi sem árthatna nekünk mintha minden bánat ami ért bennünket eltünne,
és semmi sem számítana csak az a pillanat ami épp akkor játszodik. Aztán olyat tettem amit sose fogok megbocsánatni magamnak, azt tudtam hogy nem csak teli holdkor fogok át változni hanem akkor és ott ahol én akarom, ha valaki felbosszant én elvesztem a testem felett az uralmat és átváltozok. Most nem bosszantott fel senki, csak át járt az ösztön és neki támadtam. Neki támadtam annak aki a legfontosabb nekem. Aki nélkül most is otthon ülték a kis kanapémon és sajnálám magam amiért ennyire elcseszett életem van. Aki megóvott minden bajtól. Én pedig rá támadtam. Elég nehézrá vissza emlékezni de próbálok....szóval kin voltunk vadászni, elejtettünk pár állatott majd vissza mentünk a házba és beszélgettünk, mikor Luke beszélt, a szemem hírtelen meg akadt a szemfogin. Elöntött az ösztön, átváltoztam és rávettem magam. Ő védekezni próbált ugyan de nem tudod. Ha Josh nem üt le, Luke halott lenne. Mikor felfogtam mit tettem gyűlöltem magam. Még most is vissza hallom Luke gyönge kiabálását, Alice sikolyát és azt ahogy eltörik a tárgy amivel Josh leütött. Borzalmas. Hogy tehettem ezt? Pont vele? Mire én felébrettem, úgyan is olyan erővel kaptam a fejemhez az üveg tárgyat hogy elájultam...Luke a sok kötéssel, Josh és Alice engem bámultak, a büntudattal teli lelkem fájt.
-Luke...én..rettenetesen sajnálom. -feltápászkodtam a földről
-Semmi baj, nyugodj meg. -felelte Luke
-Semmi baj? Kishíjján meg ölt téged, elfelejtetted? -bunkózott Josh, teljesen jogosan..
-Én nem tudom mi történt velem. Nem akartam, sose bántanállak..soha -lehajtottam a fejem
-Tudom. -megölelt a kötéssel teli fiú
-Igérem megpróbálok uralkodni magamon. -eltoltam magamtól Lukeot hogy lássam
-Bocsi hogy leütötelek csak nem akartál leállni, és megölted volna.-mondta Josh
-Öltél volna meg.
-Mivan? -kérdezte Alice
-Ha megölt volna nem lenne semmi baj
-Ne mondj ilyeneket légyszíves. -mondta a szemembe Luke
-Jó, bocsánat.
-Ki kénne találni valamit, amivel lenyugszik ha bevadul. -gondolkozott Alice
-Esetleg van olyan amit sose hallottál öszintén, sokszor?-kérdezte Josh
-Szeretlek.-nagy nehezen kimondtam
-Énis -mondta elérzékenyülve Josh
-Szerintem a kérdésedre felelt. -mondta Luke
-Ja -szomorkodott
-Akkor ha bepörögsz mondjuk ki hogy szeretlek és szerinted le tudsz állni?
-Egy próbát megér. De most megyek lefekszek mert ez...*ránéztem Luke-ra*..sok volt.
És így is tettem, csak előtte lezuhanyoztam majd befeküdtem az ágyba, a puha ágyba aminek Luke illatta volt, az a tipikus fiú illatt. Az arcom Luke párnájába furtam, a gondolataim közepette el aludtam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése