137.Meglepetés!

-Na hogy ment?-ugrott elém Dean teljesen felpörögve.
-Hogy ment volna? Kikapcsolta.
-Micsodát?
-Miféle vadász vagy te, Winchester?-kacagva leültem a kanapéra.-Tudod te mik azok a vámpírok? Hibridek?
-Persze hogy tudom.
-Na akkor biztos tudod hogy ki tudják kapcsolni az érzéseiket, így lesz mindenkiből érzelemmentes szörny.
-És te kapcsoltad már ki?-tette fel a következő kérdését amin én csak lehajtottam a fejem és a kezeimmel kezdtem elfoglalni magam.-Bocsi nem akartam felhozni.
-Semmi baj.-felálltam és inkább fáradtságra hivatkozva felmentem a szobámba ahol már valaki háttal állva várt rám.
-Jajj ne, egy vérfarkas van a szobámban.-mondtam szótagolva, érzelemmentesen.
-Megfog enni.-nevetve felém fordult és abban a percben a szívem kihagyott egy ütemet.
-Jobban örülnék ha megölelne.
-Jobban?-felém lépett majd széttárta karjait én pedig némán belesétáltam. Magamban sokkal lassabban játszottam le-e pár percet újra és újra, sokkal lassabban sétáltam felé és bújtam hozzá. Lomhán átkaroltam nyakát s arcom nyakába fúrtam ő pedig komótosan fonta karjait a derekamra és jobban húzott magához...egyre közelebb és közelebb. Nem akartam elengedni csak lehunytam a szemem és mélyen lélegeztem be férfias illatát. Sam rabja lettem a hátalmába kerített, láncra vert én pedig engedelmeskedem és követem őt akárhova! 
-Srácok.-ugrott be az ajtón Dean.
-Igen?-dörmögte Sam de még mindig ölelve engem, ami nagyon jól esett.
-Itt van valaki.
-Barkochbázunk is Dea?-nagy nehezen kiszakadtam Sammy biztonságos karjaiból ami pár percig igen csak fájt de mintha megérezte volna a mögöttem álló fiúcska, kezeivel átkarolta a derekam majd magához húzott.
-Nem kell barkochbázni, ki más jött volna mint..-ahogy kimondta volna Klaus jelent meg az ajtóban.-Klaus.
-Itt meg mi folyik?
-Niklaus, menj el kérlek.
-Beszélni jöttem!
-Nem érdekel, én tegnap esélyt adtam arra hogy elmondhasd mi bánt és megtudjuk beszélni de úgy hogy épp rajtad fetreng egy szőke, göndör hajú csaj? Ohh már értem miért nézett ki ilyen jól, hát mintha a hasonmásom lenne. Hát köszönöm nem kell beszélgetés.
-Én..én..
-Sajnálod. Tudom.-Sam még jobban szorított magához így fékezve engem mindenféle hirtelen felindulástól.-Még ha a szeretettem feléd túltenne ezen az egészen...se hiszem hogy minden a legnagyobb kerékvágásban menne....Niklaus megölted az anyámat és ne gyere nekem ezzel a betanul szöveggel hogy felakart áldozni akármihez is!
-De hát ez az igazság.
-Ha a te lelkiismeretednek ez jobb akkor oké, felakart áldozni te pedig hősiesen megölted! Ez akkor sem változtat semmit.
-Ne mond azt nekem hogy szemrebbenés nélkül hátra tudod hagyni az előző életed.
-Sokszor megtörtént már!
-Sajnálom.-nyögte lehajtott fejjel.
-Mit Klaus?-amint kiböktem egy csapat vérre éhes hibrid jelent meg a szobában. Deant leteperték vagy hárman így teljesen mozgásképtelenné vált, Sammy pedig...Sammy késsel a nyakán mocorgott a lefogói karjaiban.-Miért teszed ezt?
-Mert nem hagyhatlak itt, velük..ők Winchesterek!
-És akkor meg mivan?
-Klaus..ölte meg...a szüleinket.-szinte suttogta a szavakat Dean akinek igen csak nehezen ment a beszéd hisz már az ő torka előtt is egy kés volt.
-Nik, most szedd össze a majmaidat és takarodj az életemből!
-Nem hagylak itt.-elkapta a csuklóm és húzni kezdett.-Öljétek meg őket.-ördögi vigyort ejtett majd tovább húzott...hátra kaptam a fejem ami már bánok hisz a szívem szakadt meg. Dean és Sam nyaka is vérzett már és kétségbeesetten kapkodtak a levegő után.
-Jobban járnátok ha leemelnétek a kést a srácok torkától és inkább a sajátotokéhoz szorítanátok!-kacagva téptem ki a kezem Niklaus szorításból.-Shhh aludj!-a mutató és a középső ujjaimmal a homlokához értem így a valaha szeretett férfi teste a földre rogyott.
-Hibrid csürhe? A kés még mindig rossz helyen van!
-És mit csinálsz kislány? Egy laza mozdulattal levágom Sammyke fejét és zokogva borulsz a fejetlen teste mellé és a miért-ért kiabálsz.-nevetett az egyik gondolom megigézett hibrid.
-Hidd csak el előbb fohászkodsz majd a megbocsájtásért mint hogy megmozdíthatnád a kézfejed.
-Ebbe olyan biztos vagy?
-Igen szóval ha szeretnél még ma innen a saját lábaidon kisétálni le teszitek a kést.-Dean felé fordultam.-Az arrogáns seggfejnek sem ajánlom hogy baja legyen.
-Szóval így tizenkét hibrid ellen simán kiállsz egyedül?
-Édesem, szerinted Klaus miért hívott ide ennyi magadfajtát?
-Magamfajtát? Te is a fajomba tartozol!-szólt újra nevetve mire mindenki nevetni kezdett.
-Tényleg? Na erre a kérdésem után vissza térünk!-mosolyogtam.-Elengeditek őket és elmentek önszántatokból..
-vagy?-mordult rám az egyikük.
-Nem tetszik ez a hangnem, fajtárs.-felé emeltem a szétnyitott tenyerem ő pedig a földre rogyott.-Szóval a vagy...-vigyorogva szorítottam ökölbe a kezem majd oldalra fordítottam és kicsit rántottam rajta. A hibrid szíve a padlón ékeskedett az összecsuklott teste mellett.-Még mindig úgy érzitek hogy kell nektek ez?
-Klaus megkért hogy bármi történik meg kell ölnünk őket!
-És ti úgy táncoltok ahogy Niklaus fütyül?
-A Winchester fiúknak meg kell halnia.-dobálta a szavakat úgy az egyikük akár egy robot. A kések újra a fiúk nyakába fúródtak aminek nem tetszésüket morogva adták ki.
-Sajnálom!-magam elé emeltem a kezem, nyeltem egyet majd rájuk koncentráltam..mindnyájukra...hallani véltem mind a tizenegy szívverést ökölbe szorítottam a kezem, oldalra döntöttem és rántottam rajta. A fejem sajogni az orrom pedig vérezni kezdett...túl sok volt talán a mágia? Hunyorítva néztem a felém közeledő fiúkat.
-Sammy..-nyögtem majd hirtelen sötétség ragadta el szemem világát. 

136.Beszélnünk kell.

-Jó reggelt hétalvó.-nevetett Dean miután meglátott, lazán oda intettem majd bemásztam a lenti fürdőbe. Tudtam hogy a hajam kócos és nem is érdekelt hogy így látnak, lássanak csak! Kételyes érzésekkel végeztem el a reggeli megszokásaimat..a kételyes érzések jelenleg a családom és a Winchester fiúk között mozgott...vagy is hát Sam között. Jelenleg fogalmam sincs arról hogy mit miért teszek, csak csinálom ahogy jól esik és aztán csodálkozom milyen hibákat követek el. Elhessegettem a gondolataim tömkelegét majd egy utolsó pillantást vetettem magamra és elégedetten nyugtáztam a végeredményt.
-Azt hittem a zuhanyzóba fulladtál.
-Nem sok kellett volna Dean.-nevettem.
-Tudtam hogy ilyen béna vagy.-nevetett velem együtt.
-Sziasztok.-lépett közénk Sam. Haja kócosan is piszkosul szexy volt, nem beszélve a reggeli komás hangjáról..hatalmasat dobbant a szívem mikor megláttam szinte rögtön éreztem az ő szívverését a mellkasomban és attól féltem talán ő is érzi az enyémet..és talán megérzi mennyire is hatással van rám a puszta jelenléte. Le sem bírtam róla venni a szemem, minden lépését követtem mintha mellette mennék..megakartam fogni a kezét, majd a karjaiba bújni és a hajába túrni..vadul egymást bámulni majd egy csókban összeforrni....lehunytam a szemem hisz átjárt egy jóleső borzongás, szinte a derekamon éreztem a kezét..éreztem az illatát és azt ahogy az ajkaink összesimulnak...vettem egy mély levegőt majd újra látni véltem a körülöttem lévő világot. Dean magát szórakoztatva feküdt a kanapén...Sam viszont, Sam mást csinált. A fiú ajkát beharapva bámult rám én pedig csak kérdő tekintettel fordultam felé de ő a hajába túrt kacagott egyet majd bezárkózott a fürdőbe.
-Olvasott a gondolatiban.-jegyezte meg Dean halál nyugodtan.
-Képes erre?
-Igen, ahogy te is...na aztán mire gondoltál? Sammyre meztelenül? Ki kell ábrándítsalak, nem rám ütött, az én testem olyan mint egy adoniszé.-felugrott majd rá feszített mellizmaira.
-Hagyd már magad.-nevetve a kanapéra löktem.-Szóval úgy ahogy a szívverését is érzem..-a mellkasomra tettem a kezem.-úgy a fejébe is betudok jutni?
-Ja, csak gondolj rá..erősen.
-Azért ezt elmondhattad volna.
-Tudtam én hogy te Sammyre fogsz gondolni?-nevetett.
-Ahj.-a fotelba borultam. Csak néztem Dean aki egy kis kést forgatott a kezében. Tudom hogy helytelen dolog csak úgy behatolni valaki elméjébe így nem is tettem...inkább elfoglaltam magam azzal hogy nézem Dean ujjai között forgó kést.
-Na nem hatolsz be a kis fejébe? Én is kíváncsi vagyok mire gondolhat.-kuncogott majd a falra felfüggesztett fa táblába dobta a kezéből lévő kést. Áhá hát erre találták ki..-Szóval játszod a jó kislányt és nem fogsz bejutni a fejébe?
-Nem! Minek tenném?
-Hátha ő is épp rólad fantáziál.-vigyorgott.
-Ki ne fantáziálna rólam?-nevettem.
-Ne bízd el magad.-újra hátra dőlt a kanapén én pedig koncentrálni kezdtem. Ez a bevésődés nélkül is ment, csak sok erő és idő...de sikerült.
-Szóval ne?-teli torokból röhögtem a hajam mögé bújva.
-Az én fejembe nincs be lépesed..csak Sammyébe.
-Dampyr vagyok, nekem megy! Bárki fejébe betudok kukucskálni. Szóval megdöngetnél?
-Menj már.-arca pírba borult.
-Értettem nyuszifiú.-mosolyogva elindultam a szobám felé. Félúton megálltam és nem a saját szobámba hanem Samébe léptem be. Valami oknál fogva ez sokkal jobban tetszett..és nem csak mert Sam szobája volt hanem minden olyan régiesen király volt és..az illat pedig..ohh az az illat..lehunytam a szemem, vettem egy mély levegőt majd az ágyra ültem.-Mi történik velem?-a tenyerembe temettem az arcom és zokogásba kezdtem volna de ekkor nyílt az ajtó és belépett rajta a világ leggyönyörűbb teste vele együtt a legédesebb sráccal!-Sam..-felugrottam majd megtöröltem az arcom.
-Baj van?-megindult felém egy szál törölközőbe.

-Mi? Baj? Ja, nem nincs ő izé..én beszélni akartam veled..de

-De?-kérdőn végig mért.

-Ez így.-nyeltem egyet.-nem megy.-kirohantam a szobából. Sóhajtva beléptem saját kis zugomban ahol már kevésbé éreztem jól magam. Nem éreztem Sam illatát sem a biztonságot amit ő nyújt.

-Bejöhetek?-kopogott az ajtón Sam.-Igen van rajtam póló.-nevetett.

-Ne olvass a gondolataimban! Gyere be.-nyögtem mosolyogva, fej lehajtva.

-Miről szerettél volna beszélni?

-Én magam sem tudom, csak..tudod annyira zavaros ez az egész.

-Majd kitisztul.-a kezét a kezemre tette s a szívem hatalmasat dobbant.-minden képkocka a helyére fog kerülni.

-Klaus még mindig bennem van, de itt vagy te és..ahol te vagy az olyan nyugodt és boldog hely.

-Igen én is ezt érezem..valahogy ez a szoba sokkal kellemesebb mint a sajátom.-mosolygott.-Figyelj akkor lassúak leszünk, majd te diktálod a tempót!

-Rendben.-mosolyogva felé néztem.-De tudod ez annyira zavaros..aggódom hogy Klaus valami baromi nagy hülyeséget csinál magával, és hidd el képes rá..féltem őt de eközben mégis annyira vágyom az...az ölelésedre.-újból a földet kémleltem.

-Akkor..-összekulcsolta az ujjainkat amit áramütésnek éreztem. Feltöltött.-menj el Klaushoz, beszélj vele nyugodtan, kettesben. Jussatok dülőre és aztán gyere vissza és megbeszéljók mi is a dolgainkat. Ezt a bevésődés és azt amit érzek sosem fogja megváltoztatni senki és semmi.

-Azt amit érzel?-felé kaptam könnyes tekintettem.

-Célt adtál az életemnek, igen amit érzek!

-Beszélnem kell Klaussal..-felugrottam így elengedve a kezét.-De félek.

-Gyere ide.-széttárta karjait amibe szélsebesen rohantam bele s hagytam hogy erős karjai átölelje a derekam így is szorosabban magához ölelve engem. Az arcom a nyakába fúrtam mélyen belélegezve férfiasan mámorító illatát és közben a nyakába kapaszkodni akár egy majomkölyök szülőanyjához.-Na menj mert még talán mégsem engedlek el..-suttogta.

-Sietek..-nyögtem majd elszáguldtam a Mikaelson birtokra félelemmel telve. Féltem hogy talán nem fogadnak jól, hogy talán..ahj a fenébe is ki térdekel? Dörömböltem egyet az ajtón majd beléptem...volna a házban de nem tudtam.

-Ohh hello.-vigyorgott önelégülten Klaus.-Beszeretnél jönni? Sajnálom.-kacagott majd a kanapéra vetette magát s fejét az éppen ott ülő szőke göndör hajú nő ölébe hajtotta akit eddig észre sem vettem.

-Klaus ne játszd az óvodást, beszélni akarok veled!

-Nem igazán érek rá.-mosolyogva ránézett a lányra aki lehajolt majd egy csókot nyomot ajkaira. Mintha megint pofán vertek volna, kezdtek összeroppanni.

-Elizabeth!-bámult kikerekedett szemmel a bátyám.

-Enzo..

-Gyere be!-felelte habozás nélkül.

-Niklaus!-szólt erélyesen Enzo.

-Mondtam hogy nem érek rá.-megfogta a csaj kezét majd felhúzta maga után az emeltre.

-Beszélni akarok vele és fogok is.

-Menj csak.-kacagott én pedig elindultam.-Ohh de..-vissza rántott majd a karjaiba zárt.-hiányoztál lökött húgom.

-Te is nekem Enzy.-csukott szemmel öleltem, jó szorosan azután pedig kibújtam szorításából és felmentem az emeletre, gondolkozás nélkül nyítottam be a szobába..a szobánkba. Azon az ágyon ahol régen együtt aludtunk most ő feküdt egy másik lánnyal.-Bocs a zavarásért.-köhintettem. 

-Mondtam hogy nem érek rá.-dünnyögött Klaus.

-Én pedig mondtam hogy beszélni akarok veled!

-Figyelj Klaus majd vissza jövök.-egy csókot nyomott ajkaira majd kiment.

-Mi a fenét akarsz?-förmedt rám.

-Hogy beszélsz velem?

-Ahogy a cédák megérdemlik.-hunyorítva rá néztem majd megfordultam és kifelé indultam. Céda. Ez az ami Klausnak először eszébe jut rólam!? 

-Ne hallgass Nikre, nem akart megbántani csak neki ez most nehéz.-állított meg Rebekah.

-Miért beszéltek úgy mintha én akartam volna ezt a bevésődést? Mintha szántszándékkal kerestem volna a párom...féletlen belé botlottam és ha ez érdekel valakit rohadtul örülök neki, mert most az egyszer végre úgy érzem mellette végre önmagam lehetek.

-Én megértelek.-haloványan elmosolyodott majd Enzo a semmiből ott termett és Bekah dereka köré fonta karjait.-Mi megértünk!

-Köszönöm.-átöleltem őket majd tényleges elhagytam a birtokot.

135.Sammy.

-Elizabeth, ennek nem lehet így vége.
-Ha ez megnyugtat én sem akartam hogy így legyen vége, de nem tudom hogy lehetne másképp.
-Sehogy!-felém lépett.-Tudom mit érzel, nem ez az amire vágysz. Egy házban két kutyával..mellesleg pont ezzel..-végig mérte Samet majd újra rám nézett.-Hogy fog ő megvédeni bármitől is? Neked kell majd kiállnod magadért és még talán érte is és most rohadtul ne gyere azzal hogy neked így jó lesz és menjek éljek boldogan tovább.
-Akkor mit vársz mit tegyek, mondjak?
-Ha lehet akkor az igazat mond.
-Sosem hazudtam neked Klaus és ezután sem fogok. Kíváncsi vagy arra amit gondolok? Rendben.-vállat vontam.-szerintem a saját két szemeddel láthattad hogy ez nem megy már, folyamatos vita és különlét tudod egy idő után eléggé megterheli a kapcsolatot...szeretlek de ez nem szerelem...ez puszta kötödés azért mert akkor megmentettél, segítettél nekem, megnyíltál nekem és megmutattad hogy te nem a pszichopata, vérszomjas Klaus vagy aki a pokol legsötétebb bugyraiban fog elégni! De...nincs szükségem rád.-mondtam mélyen a szemébe nézve, hátha így nem veszi észre hogy hazudok.
-Szóval nincs..-hümmögött egyet.-de rá van..-megint Samet bámulta.-Erre a..
-Ne! Klaus menj el, kegyetlenül unom az általad rendezett szappanoperákat, az egész életem ebből állt eddig, egyik vitából a másikba..-sóhajtottam.-Bele fáradtam.
-És szerinted Nikolina és Noel mit fognak ehhez szólni? Csak úgy elhagyod őket?
-Remélem megértenek majd, de ha nem vigyázz rájuk. Noel már így is önálló életet él messze Mystic Fallstól, talán sosem látom..Nikolina pedig lassan elköltözik Stefanhoz...kirepültek már.-elmosolyodtam.-De ne velük jöjj, tudod hogy miattuk maradnék ezért próbálsz ezzel marasztalni! 
-Olyan nehéz felfogni hogy nem akarlak elveszíteni?-förmedt rám.
-Igen tudom ahogy azt is hogy ez már nem a szerelemről szól.
-Hát mi másról?
-Félsz! Félsz hogy ha nem vagyok veled a régi Klaus leszel akit mindenki elítél mert ő másképp fogja fel a létezést, félsz hogy Elijah újra elveszti a beléd fektetett hitét..és félsz az örökléttől.
-Mintha ismernél.-forgatta a szemét.
-Azért megígéred hogy vigyázol magadra?
-Minek? Amint kilépek ezen az ajtón te lezárod ezt az egészet akkor meg mi értelme lenne? Ne játszd el hogy érdekel mi van velem.-az ajtó felé indult és talán azt várta húzzam vissza. Nem tettem, hagytam hogy menjen.
-Klaus..-szólt hozzá Dean kedves hangon.
-Igen?-mikor felé fordult a fiú meglendítette öklét ami Nik arcára érkezett.
-Soha többé ne emelj kezet az öcsémre.-mosolygott majd kilökte az ajtón.-Lefekszem. Álmos vagyok!-az emeltre mutatott majd megindult felfelé, de mielőtt felért volna vissza fordult.-Ha kérhetek ilyet, legyetek halkak.-kacsintott s tovább állt.
-Idióta.-húzta félmosolyra a száját Sam majd elkente az orrán a vért.
-Gyere, segítek lemosni.
-A tükörben is látom magam.-kacagott.
-Hisz erre való a tükör, hogy lásd benne magad de ne próbálkozz, segíteni fogok.-kézen fogtam majd felhúztam magam után a fürdőbe. Bevizeztem egy rongyot majd elkezdtem letörölni az orra alól és az arcára kenődött vért is.
-Klaus mindig is ilyen volt?
-Harcias, önző és makrancos? Igen mindig is ilyen volt.
-De mégis szeretted. Miért?
-Képzeld magad a helyzetemben.-abba hagytam az arca tisztogatását.-Átver téged egy lány akibe tényleg szerelmes voltál, kihasznál a saját céljai elérése érdekében és te ezt megtudod. Megtudod azt hogy az eddigi életed amit mellette töltöttél hazugság volt, mindent amit mondott csak azért mondta hogy jobban belé szeress és ez megtörtént, úgy érzed napról napra egyre jobban szereted majd jön egy hatalmas pofon ami arra kényszerít hogy menj el, tűnj el innen...és te megteszed. Elmész és egyedül vagy. Egy erdőben alszol el egy padon majd valaki oda lép és azt mondja amíg elsétálunk a birtokig mesélj el mindent. Nagyon kedves veled, hisz mégis a semmiből tetőt tett a fejed fölé, volt hol laknod..volt kikkel laknod...ő segít neked tovább lépni, ő áll melletted ő áll kiérted..te nem éreznéd az hogy nélküle meghalnál? Hogy ha ő nem lenne te sem lennél? Hm?-nyögtem a szavakat mélyen a szemébe nézve majd újra az arcát bámulva törölgettem tovább az arcát.
-De valószínűleg ugyan ezt érezném mint te de az is lehet hogy én nem bírtam volna ki.
-Erős fiú vagy te Sammy.-vigyorogtam.
-Ne hívj Sammynek.
-Miért mit teszel ellene, Sammy?-kérdeztem mosolyogva mire a fiú magához húzott és szorosan megölelt. Nem tudom meddig álltunk ott a fürdőben egymás karjaiban de azt elmondhatom sosem volt még ilyen mámorító érzésben részem. Nem történt semmi olyan testi kapcsolat, de nekem ez az ölelést felért bármivel a világon!
-Jó éjt Bess.-egy lassú puszit nyomot a homlokomra majd ott hagyott.
-Jó éjt Sammy.-suttogtam magamban.

134.Vigyázz magadra!

/04.30/Ma hogy egy éve regisztráltam az Illúziót, akkor még fogalmam sem volt arról hogy meddig fogom írni vagy hogy milyen rendszerességgel. Ha kedvem vagy épp ötletem volt leültem és írtam. És most itt vagyunk. Egy év alatt 134 rész, és 3220 oldal megtekintés.! Köszönöm nektek.

A bőröndömmel sétálgattam Mystic Falls kihalt utcáin mikor hirtelen szúrófájdalmat éreztem a mellkasomban. Félve lenéztem. Egy nyíl állt ki belőlem. Vállat vontam majd kihúzni készültem de hamar meggondoltam magam. Hirtelen történt az egész. Az egyensúlyom megingott s mindent sötétség borított el.
-Te hülye!-szólt egy ismerős hang aki rögvest ki oldozott.
-Most mivan?
-Ő Elizabeth! Róla meséltem neked.-az ölébe húzott az illető akinek a kilétét akkor tudtam meg mikor belélegeztem illatát. Sam.
-Bocs tesó.-húzta el a száját a homályos alak előttem.
-Jobban figyelhetnél rám, én hallom amit mondok de te miért nem?
-Sötét volt, honnan kellett volna látnom a csillogó kék szemét vagy a göndör szőke haját?
-Csak gondolj bele, ha mást lősz le?-a kezét a derekamra tette ami nyugtató hatással volt rám.
-Szóval ő lenne Dean?-kérdeztem kómásan.
-Igen, ő Dean.
-Jó bemutatkozás volt.-feleltem mire mindkét fiú felnevetett. Egy darabig Samhez bújva feküdtem hogy kitisztuljon a szervezetemből a verbéna. Miután már láttam jobban szemügyre vettem a mi Dean Winchesterünket. Zöldes-barnás szeme és rövid barna haja volt hozzá borosta. Ívelt állkapcsa tökéletes összhangot adott a megjelenésének. 

Volt hasonlóság de távolról is észre vehető hogy Dean problémásabb személyiség. Sam ártatlanabb de ez cseppet sem jeleni azt hogy gyengébb vagy hogy mellette nem lennék biztonságban.
-Srácok, tudom talán nagy kérés lesz de szeretnék itt maradni..-lesütött szemmel tettem fel a kérdésem.
-Addig maradsz ameddig szeretnél.-felelte Sam amin elmosolyodtam.
-Ha nem akarnál maradni akkor is maradnál.
-Ezt gondolod, Dean?
-Maximálisan.-nevetett.
-Gyere.-fogta meg a kezem Sam majd felhúzott az emeletre.-Nem a legtágasabb vendégszoba a világon.-belökte az ajtót.-de remélem megfelel.-Tényleg nem volt nagy szoba, de valamiért még is olyan otthonosnak tűnt.
-Tökéletes.
-Hát üdv itthon.-mosolygott. Beléptem a szobába letettem a cuccom az ágyra majd leültem mellé.-Figyelj, ha esetleg úgy gondolod vissza mennél menj!-leülte mellém.
-Csak a bátyám és Nikolinát sajnálom, őket nem akartam elhagyni..de nem! Nekem itt tökéletes.
-Miért vártam erre a válaszra?-suttogta majd elmosolyodott.
-Miért vártam erre a reakcióra?
-Ne csak te flörtölj velem.
-Én? Eszem ágában nincs!-védekeztem.
-Nincs, nincs..-megint elmosolyodott én pedig éreztem ahogy az arcomat elönti a pír.-Egy mosoly elég ahhoz hogy zavarba jöjj?-nevetett amin színt úgy elolvadtam. 

-Hagyj már..-nevetve oldalba könyököltem.-Senki sem jött zavarba.
-Szóval senki?-közelebb hajolt hozzám.-Nem vagy ki annyira hogy most simán megcsókolhatnálak?-suttogta a szavakat. Haloványan megráztam a fejem tartva a szemkontaktus mire ő közelebb hajolt..lehunytam a szemem..-Gondoltam.-kacagott majd megpuszilta az arcom és ott hagyott.
-SZEMÉT!-kiáltottam utána nevetve. Annyira össze vagyok zavarodva és tele vagyok rossz érzésekkel, ami Klaust illeti. Ismerem őt. Tudom mire képes. Elhessegettem a gondolataim majd elkezdtem kipakolni. A fülembe dugtam a fül hallgatom majd a zenét dúdolva pakolásztam tovább.

-Sam szemszög.-

-Na oda raktad magad öcsi?-kacsintott Dean.
-Nem minden a szex..-feleltem összevont szemöldökkel.
-Sammy, ne sértsd meg a nevem! A Winchester név mindig is a nőcsábászok listáján szerepelt, kérlek öcsikém..ne hozz rám szégyent.-a kezeit a vállamra tettem.
-Ezt most komolyan mondod?
-Halálosan!
-Na menj a francba.-nevetve ellöktem magamtól ezzel egyhuzamban pedig kiszakadt az ajtónk.
-Hogy hívnak?-fordult Dean felé egy igen ideges férfi.
-Ki kérdezi?
-Niklaus Mikaelson vagyok, személyesen.-szerénykedett.-Sam Winchestert keresem, van egy kis elintézni valónk.-ökölbe szorította kezét.
-Én vagyok Sam Winchester.-mosolygott rá.
-Örülök.-felelte majd a bátyám felé indította kezét. Nem hagyhatom hogy miattam összeverekedjen valakivel. Oda ugrottam és elkaptam a kezét.-Én vagyok Sam.
-Igen, valahogy rád jobban illik ez a név.-nevetett.-Nem fér a fejembe hogy te vésődtél be neki..hát mit tudsz te adni neki ami én nem?-szólt újra majd közelebbről is megismerkedtem öklével.-Mit?
-Niklaus! Ereszd el. Most.-hallatta magát egy édes hang.
-Elizabeth..
-És még mindig fogod.-mosolyogva felénk lépett mire Klaus elengeded.-Menj el.
-Velem kell jönnöd.
-Nem kell, többé nem.-válaszolt a könnyeivel küszködve majd megfogta a kezem.
-Ezt az életet választod? Legyen, de ne felejts el hogy ez az egész miattad volt.-mosolygott a lányra aki kérdőn nézett rá.-Vagy érted, nekem teljesen mindegy.-mosolyogva a mellkasába nyúlt.
-Ne tedd ezt!
-Tegye csak.-vágta rá Dean.-És még boldog lehet hogy nem én téptem ki a szívét! Hiba volt kezet emelnie Sammyre.
-Klaus ez hülyeség! Rád vár valaki...téged keres mindenkiben de senkiben sem talál meg..ha te elmész ő pár nélkül marad.-lopva rá néztem Samre aki szint úgy engem nézett.-Hagyd hogy bevésődjön valaki, a szerelem csak egy bennünk maradt emberi érzés..nem ér fel azzal mikor valaki bevésődik.-ezt inkább Samnek mondtam mint Klausnak.
-Engedd hogy elmondjak valamit Elizabeth! A szerelmem feléd nagyobb mint a bevésődés érzése.
-Ezt mégis hogy érted?
-Úgy hogy már több mint száz éve meg van a párom, a másik felem...de a szerelem amit irántad érzek nagyobb és jobb mint amit Hayley iránt!
-Hayley..-forgattam a szemem.-Na vele a boldog jövő necces, de te vagy Niklaus Mikaelson személyesen! Megfogod oldani. Sajnálom.-lehúztam a gyűrűt az ujjamról majd a kezébe adtam. -Vigyázz magadra Klaus.

133.Gyönyörű búcsú.

-És mi lesz most Sam?

-Most? Ehetnénk valamit, farkaséhes vagyok.-kacagott majd útnak indultunk. Fogalmam sem volt mi történik velem de tetszett. Egymást szórakoztatva léptünk be egy étterembe. Egy kicsi de még is nagyon hangulatos hely volt. A pincérlány kedvesen röppent felénk és vette fel a rendeléseinket.-Szóval Elizabeth, mesélj hogy kerültél Mystic Fallsba?-mosolygott rám.

-Ez egy hosszú történet..egy hosszú és esemény dús történet.

-Időm mint a tenger, rád meg főleg.-akaratlanul is elmosolyodtam majd vettem egy mély levegőt.-A szüleim meghaltak egyedül éltem nem messze Mystictől, egy ideig ment minden a saját ismert módján majd mint valami idióta filmben jött egy új srác az iskolámba, Luke Hemmings...megismerkedtünk amiből szerelem szövődött, rá pár hétre megjelent a házban Tyler Lockwood.-haloványan elmosolyodtam.-valahogy áttáncoltam felé, azt mondta vele könnyebb lesz és tényleg így lett, vele jobb volt mint Lukeal. Tylerrel sokkal több ideig éltünk együtt úgy hogy nagyon boldogok voltunk, úgy éreztem csak mellette lehetek az aki lenni akarok. De természetesen nekem nem jár boldogság. Elhittem hogy igen már minden jó lesz de ekkor kaptam életem egyik legnagyobb pofonját. Kihasználás céljából volt velem és de aztán belém szeretett de mikor én ezt megtudtam ne bírtam mellette maradni, csalódtam benne.-sóhajtottam.-Aztán elcuccoltam tőle, nem tudtam hova menni így lepakoltam magamnak egy padra és akkor jelent meg Niklaus Mikaelson aki amúgy Tyler apja...igazából ebből is szerelem lett és tényleg még mindig szeretem őt. de tegnap róla is kiderült valami. Ő ölte meg az édesanyámat.-Fogalmam sincs miért meséltem el neki mindent az életemről mikor alig pár órája ismerem..talán a bevésődés miatt de úgy érzem megbizhatok benne.

-Eseménydús..-megrázta a fejét.-Nagyon erős lány vagy remélem tudod.-bólintottam.

-Te jössz, hallgatlak.

-Az én életem közel sem ilyen hosszú..-vigyorgott.-Az szüleim meghaltak, egy vadászat során szóval csak én és a bátyám vagyunk, igazából mit itt születtünk de nem mindig vagyunk itt és ez úgy értsd hogy sokszor utazgatunk a városok között.-mosolygott.

-Hát ez tényleg nem hosszú.-kacagtam.-Miféle vadászat volt ami a szüleitek életét követelte?

-Ez ilyen családi vonás...mi a rossz természetfelettiekre vadászunk.

-Ez szuper.-ámulattal néztem Samre.-És a bátyád? Ő ilyenkor hol van?

-Hozzá indultam éppen, de ha megtudja miért késtem megfogja érteni.-Rám tört a beismerés érzése, már tudom miért veszekszünk mi annyit Klaussal...nem ő a párom a lelki társam, a másik felem. Beszélnem kell vele, rögvest.

-Sam, nekem most el kell mennem..ígérd meg hogy látjuk még egymást!-fogalmam sincs miért mondtam ezt, egyszerűen ki kellett mondanom.

-Ezt nem kell megígérnem, nem fogjuk bírni egymás nélkül..a bevésődés már csak ilyen.

-Majd akkor összefutunk.-egy puszit nyomtam az arcára majd indulni készültem de egy erős férfi kar visszahúzott és magához ölelt. Igyekezem a legközelebb bújni hozzá hogy még jobban érezhessem férfias illatát. Kábítóhatással volt rám. Nagy harc árán kibontakoztam a jóleső ölelésből és utamra indultam. Nem tudom még hogyan fogom ezt tálalni Klausnak de meg kellett tennem. Féltem az ő és a többiek reakciójától hisz igen nagy dolgot fogok mondani.

-Azt hittem sosem érsz haza..-zárt a karjaiba Enzo.

-Hát itt vagyok.-kuncogtam.

-Itt vagy de mi történt?

-Szeretnék elmondani valamit, úgy mindenkinek.-a szuper hallás ilyenkor igen kifizetődő hisz rögtön oda özönlöttek a többiek.

-Mondj bármit de először hallgass meg.-szólt Klaus. Azt hittem hogy olyan lesz mint régen, de mikor most rá nézek nem a villogó szemeit és tökéletes arcát látom hanem valakit akit régen szerettem, egy elmúlt szerelem már csak. Bár ez cseppet sem jelenti azt hogy akkor most Sam lesz életem szerelme mert nem, ő csak a társam. Bólintottam hogy Klaus elmondhassa végre az igazát, nem mintha ez változtatna bármin is.

-Elizabeth az édesanyád felakart téged áldozni, védeni próbáltalak.

-Ez akkor sem változtat jelenleg semmin.-haloványan elmosolyodtam mert eszembe jutott Sam zöld szeme és vadító mosolya.-Tudom miért veszekszünk állandó jelleggel Niklaus.

-Ezt nem értem.

-Én sem értettem, de már tudom, már érzem! Vérfarkasok vagyunk, részben...a gének bennünk vannak és..a farkasoknál van egy úgy nevezett bevésődés de ez kettőnk között nem alakult ki.

-Honnan tudsz te erről egyáltalán? 

-Ma találkoztam valakivel teljesen véletlen, épp ide fele jöttem mikor nekem össze ütköztem valakivel...mikor megfogta kezem hogy felhúzzam a földről átjárt egy mámorító érzés, érzem a szívverését a mellkasomban, hallom a gondolatait...a másik felem lett.

-Hogy hívják!?-a hangját fájdalom és düh uralta.

-Szerintem ez már mellékes.-lehajtottam a fejem.

-Szóval most elmész..-szólalt meg rekedten Kol.

-Még én magam sem tudom mi történik.

-Mi történne Elizabeth? Néha igazán elővehetnéd az agyadat és használhatnád!-förmedt rám Klaus.-Nem fér a fejembe hogy tudod ezt elhinni, komolyan? Bevésődött valaki csak úgy? Egy jött ment? Hányinger.

-Szerinted én irányítom?

-Irányíthatnád!-kiabált.

-Ne aggódj Niklaus, többször nem kell rosszul érezned magad miattam, kilépek ezen az ajtón mint már annyiszor és ígérem olyan lesz mintha sosem léteztem volna!!

-És hova mész? Ahhoz a féreghez?-ideges lettem rá hogy így beszél Samről, ezért hirtelen felindulásból hozzá csaptam őt a falhoz egy csuklómozdulattal.

-Ne merj így beszélni róla! 

-És még őt véded, klassz.-forgatta a szemét.

-Igen őt védem mert tudja hogy te vagy de ő mégsem ócsárol téged, neked sem kéne őt.

-Kit is?

-Samet.-nyögtem halkan.

-Sam..

-Igen Sam!-felrohantam az emeletre, összepakoltam a cuccom és lementem a többiekhez.-Vigyázatok magatokra.-mosolyogva körbe néztem majd megöleltem Enzot és eltűntem onnan.

132.Szakadj ki a monoton napokból.

Már nem csak a fejem a szívem is zakatolt. Őrjítő félelem, fájdalom és tudatlanság kerített hatalmába, fogalmam sem volt arról hogy mi történt tegnap este a sokadik bourbon után.
-Tyler..-szólítgattam a fejem fogva, attól féltem leszakad a helyéről annyira fájt. A fiú csak fáradtan felmordult és átfordult a másik oldalára..komolyan mint egy partra vetett hal. Megvontam vállam és hozzá dobtam a párnám.
-Fent vagyok!-felemelte mutatóujját majd nagy nehezen felült..kikerekedtek a szemei, a szívverésére is gyorsabb lett és ha ez nem lenne elég, vadul harapdálni kezdte az ajkát. Hirtelen talán nem is jutott eszembe mi váltott ki belőle ilyen indulatos viselkedést aztán lenéztem magamra..hát igen..én is meglennék lepve ha a szerelmem akivel az egész éjjelt töltöttem egy pólóban és egy alsóneműben ül nem messze tőlem. Haloványan elmosolyodtam majd betakartam a lábaim.-Nem emlékszem semmire.
-Én sem..-gondolkozott hátha eszébe jut valami.-semmire.-a tudatlanság kiült arcára.
-A sok pia..-néztem a földön lévő üres üvegre.
-Igen az elég nyomos ok lehet a tegnap este kiesésére.
-Meg kell tudnom mi vagy mi nem történt!
-Mi történt volna? Iszogattunk aztán el aludtunk.-igazat adva neki bólintottam.-Letusolok.-feltápászkodott a földről majd felkecmergett a lépcsőn. Reggeli lépései lassúak voltak, talán fájdalmasak is nem mintha azzal mentegetőzhetne hogy mennyire nehéz ki kelni pihe-puha ágyikójából. Ez mindenhol tökéletesen tud aludni vagy mi a fene? A gondolataim önszántamból megtörtem, felálltam és úgy ahogy voltam neki álltam eltakarítani a mocskot. Nem bírtam elnézni tovább.-Ohh, remélem ebből én nem ettem..-végig mértem a zacskóba csomagolt mérget aminek chips a megnevezése majd azt is összegyűrtem és a kezemben lévő szemeteszsákba dobtam. Mit keres ennyi üveg ezen a padlón? Több az üveg mint a fa..-gondoltam magamban majd óvatosan lehajoltam és felszedtem mindent. Szapora lélegzetvételre lettem figyelmes. Hátra kaptam a fejem. A lépcső tetején Tyler állt álla alatt a kezével, vadul harapdálta ajkát.
-Ha gondolod...bejezem, menj tusolj le..-nyögdécselt.
-Nem gondolod hogy befejezed, befogod fejezni.-mosolyogva elmentünk egymás mellett. Erős késztetést éreztem arra hogy vissza forduljak és megnézzem izmos hátát de tartottam magam. Ahogy a forró víz a bőrömhöz ért éreztem hogy megtisztulok. Éreztem azt hogy minden gond és baj feloldódik végig folyik testemen majd leér a többi vízcsepp közé a kabinaljára. Felsóhajtottam a jóleső érzéstől.
-Jól vagy?-hallottam Tyler kacagó hangját.
-Persze miért?
-Hát úgy sóhajtozol mint aki éppen akciózik.
-Szeretnéd mi?-elnevettem magam.
-Nem állnék ellent.
-Jó is a barátzóna igaz?-nem válaszolt tovább én pedig inkább kimásztam a víz alól, felöltöztem majd Ty után mentem.-Tyler tudni akarok valamit, gyere és segíts nekem.
-Mégis miben?-kíváncsian leült elém.
-Csak fogd meg a kezem és néz rám.-megtette amit kértem, a kezemre szorított majd a szemembe nézett. Jó mélyen. Néztük egymást egy darabig, teljesen elvesztem a mélybarna szemekben...megráztam a fejem majd tényleg a lényegre koncentráltam. Meg akartam tudni a tegnap este történteket, tisztában akartam lenni mindennel..tudnia akartam hogy lesz-e gerincem Klaus gyönyörű szemeibe nézni. Tudom kell! 
-Jó és rossz..-nyögtem mikor megtudtam a múlt éjszakát.
-Már mint?
-Nem feküdtünk le egymással..de..
-De?-kérdezte felvont szemöldökkel, rémült tekintettel.
-Megcsókoltalak..
-Ez már megtörtént párszor..valljuk be, ki tudna nekem ellenállni? Hát tökéletes vagyok.-hátra dőlt a kanapén én pedig nevetve a vállába bokszoltam. Tudom hogy ezzel csak nyugtatni akar..és fogalmam sincs hogy csinálja de megy neki. Jól megy neki.
-Fogalmam sincs mit kéne most tennem.
-Ezt hogy érted?-az arcára másodpercek alatt visszaült a komolyság.
-Bármit csinál szeretem őt, de akkor is bármikor megfogom a kezét az fog eszembe jutni hogy ezek a kezek vették el az édesanyámat, hányingerem támad.
-Két választásod van, elhagyod és tovább lépsz vagy vele maradsz és megpróbálod elfelejteni. Nincs harmadik kiskapu de szerintem ezzel te is tisztában vagy.
-Nem megy már ez nekem.-sóhajtottam.
-Már hogy ne menne? A férjed..lesz, de akkor is...szereted.
-Szeretem de ez nekem sok, bezártnak érzem magam Tyler. Ott vagyok mindig Klaussal a többiek körében és nem is velük van baj mert tényleg mindenki szeretek aki ott lakik de kicsit soknak érzem az időt amit velük töltök. Túl soknak.
-Szakadj ki a monoton napokból.
-Próbálkozom, de jelenleg az egyetlen lehetőségem az te vagy.-mosolyogtam.
-Éljenek a barátok.-talán gúnyolódott, de rá hagytam. 
-Haza megyek, majd még jövök rendben?
-Rendben.-kacagott majd magához ölelt erősen, szorosan és sokáig de nem érdekelt akkor kegyetlen jól esett. Kellett egy ilyen igazi és őszinte ölelés. Nagy nehezen kiszakadtam az ölelésből majd útnak eredtem. A fejemet a sok gondolatom súlya húzza ami jelenleg két dolog körül forgott, mi lesz velünk Klaussal és hogy mit csináljak hogy kilépjek a szürke napjaimból.
Semmi sincs amivel úgy tudnék foglalkozni hisz ez a tehetségtelenségem megalapozta, rendesen.
Nincs miben örömöm lejem, egyszerűen semmi. Na és Klaus? Mi történhet? Haza érek, és minden vissza áll a régi kerékvágásba vagy vita, vita és aztán béke de akár vége is lehet. Pocsékul érzem magam. Tehetetlen és döntés képtelen vagyok.-Egy hatalmas koppanás zökkentett ki a gondolataimból amik lassan felzabáltak. A hang után kémleltem, körbe fordultam hogy rá jöjjek mi koppant ekkorát.-Bocsánat.-nyújtottam a kezem a fiú felé aki a földön pihent. A homlokára omló haja mögül pásztázott zöld szemeivel, haloványan elmosolyodtam hátha így biztatom arra hogy hozzám érjen. Kicsit eltétovázott majd a kezemre markolt. Fura érzés fogott el mikor hozzám a kezeink összeértek, kérdőn ránéztem. A fiú is érzi, látom rajta hogy meglepődött..de aztán..elmosolyodott, de ez a mosoly más volt. Ez szívig hatoló mosoly volt ami mellett a szemei szikrákat szórtak. Beleborzongtam.
-Bocsi hogy beléd estem.-mosolygott.
-Én bocsi hogy belém kellett esned.-tovább akartam menni, el akartam tűnni onnan de a lábam mintha földbegyökerezett volna. Nem bírtam megmozdulni csak álltam a fiúval szemben aki még mindig szorítja a kezem.-Mennem kell.
-Igen, nekem is!-ő sem mozdult..egymás szemét pásztáztunk mikor szívdobogást kezdtem érezni a mellkasomban de nem, nem a sajátomat..ez erősebb volt és gyorsabb. A fiú arca átváltozott.
-Ez nem hiszem el.-a földre rogyott majd elengedte a kezem. Hiányzott hogy hozzám érjen.
-Most mi történt?-leguggoltam mellé de ő csak kikerekedett szemmel bámult rám.-Baj van?
-Vérfarkas vagy, igaz?
-Olyasféle, dampyr.
-Én pedig vérfarkas vagyok az eredeti vérfarkas családból..de várj, benned is van farkas gén..istenem ez csodálatos érzés, jobb mint mesélték!-szinte elájult az ámulattól.
-Miért mi történt most?
-Nem hallottál még a bevésődésről igaz?-megráztam a fejem.-Nem tudom hogy leírni, ez az mikor minden megtennél a másikért, ő ad célt az életednek hogy úgy mondjam a másik feled lesz és akarva akaratlanul is vele akarsz lenni de nem mindig a szerelemre összpontosítva..lehettek akár barátok..de mindenképp mellette akarsz lenni mert nélküle unalmas lesz minden, nélküle nem vagy teljes.
-Szóval bevésődtünk egymásnak?
-Igen, egy életen át..ami valljuk be hosszú idő.-kacagott.-Hogy hívnak?
-Elizabeth Wayne...-mosolyogtam a gyönyörű szemeibe.-Hát téged, másik felem?
-Én Sam Winchester vagyok.

131.Tyler nap.

Pocsékul vagyok. A személy aki a mindent jelenti elvette tőlem azt aki miatt itt lehetek. Elvette az édesanyámat. Csalódott vagyok és ideges! A kérdések a fejemben még mindig kavarogtak megállás nélkül. Vajon ezt még ki tudhatta? Ki titkolózott még előttem ennyi ideig? De a legkedvencebb kérdésem az az hogy Enzo miért nem volt ideges amikor megtudta ki is ölte meg az édesanyját!? Félek a válaszoktól. Rettegek tőlünk!
-Elizabeth!-zavarta meg a gondolatmenetem Klaus remegő hangja. Rideg tekintettel felé fordultam majd ki akartam suhanni mellette.-Várj már..-rántott vissza.
-Megölnél engem is?
-Ne beszélj butaságokat! Hallgasd meg a teljes igazságot.
-Unom az igazságaitokat. Nem vagyok rá kíváncsi, nem kell a magyarázatod Niklaus!
-Mond, hát gyűlölsz?-hazudnom kell, nem akarom hogy lássa mennyire elgyengülök ha rám néz..szeretem őt de talán most túl ment a határon.
-Igen. Gyűlöllek.
-Ohh, értem..-lassan elengedte a kezem aminek minden másodperce fájt. Kegyetlenül!-De azért valamiben reménykedem..
-Ne is folytasd!-unott fejjel néztem rá majd elindultam a jó öreg társalgónk felé. Fogalmam sem volt mit csinálok, csak cselekedtem. Valamit tennem kellett, nem bírtam a tudatlanságot.
-SRÁCOK!-kiabáltam a szoba közepén állva. Lehet fájni fog az igazság de ha fájnia kell hát fájjon! Kérdő tekintettel előmászottak a szobáikból.
-Ki tudod erről az egészről?-kérdeztem lélegzet és sírást visszafojtva. Senki meg sem mozdult csak álltak ott némán.-Süketek vagytok? Azt kérdeztem ki tudta?-lopva felnéztem az emeletre ahol Klaus állt arcát tenyerébe temetve.
-Ezt mindenki tudta.-sóhajtotta Elijah.
-És nem mardosott a bűntudat egyikőtöket se? Tudtátok jól hogy halvány lila gőzöm sem volt arról még is miben vagy hogyan halt meg a tulajdon anyám.-nyeltem egy nagyot.-Enzo?
-El kellett volna mondanom igaz?
-Öhh..talán!
-De a fater nem mondott el mindent, van egy apró de annál nyomosabb ok hogy miért történt ez az egész. Klaus..
-Ne! Nem érdekel.-mosolyogtam majd az ajtó felé fordultam.-Tyler...Tyler is tudta?
-Nem, Ty nem ismeri a történetet.-vettem egy mély levegőt majd elindultam Tyler háza felé.
Klaus már arra allergiás ha kiejtem a fia nevét és igen tudom hogy szereti őt, de még is olyan féltékeny lesz. Ilyenkor megtudnám zabálni, olyan édes mikor úgy viselkedik mint egy hisztis kisfiú. Terelni kéne a Klaussal kapcsolatos gondolataimat, igaz? Ki kell pihennem magam hogy kitisztuljon a fejem végre. Tyler háza előtt állva megingott a tervem kilátása, hirtelen annyira nem tűnt jó ötletnek, de még is erőt vettem magamon és megkopogtam.
-Mivan már?-ordított az ajtó túl oldaláról Tyler. Összerezzentem.-Mit akarsz megint?-szinte kitépte az ajtót a helyéről. Könnyekbe fulladozó szemeimmel bámultam a fiúra.-Ahj istenem, sajnálom.-sóhajtva lehajtotta a fejét.-Gyere beljebb.-szólt ismét majd megragadta a kezem és behúzott..talán meg sem mozdultam..hupsz!-Mi hozott erre?
-A kanapén aludhatok?
-Összevesztél Klaussal?
-Aludhatok vagy sem?-rá se bírtam nézni, biztos azt gondolja most rólam hogy csak akkor jövök hozzá ha segítségre van szükségem.
-Fent is aludhatsz ha szeretnél..
-Nem!!-hirtelen kaptam fel a fejem amiért Tyler hátrahökkent.
-Miért nem?
-Csak mert nem! Itt szeretnék..-a kanapéhoz sétáltam.
-Jó rendben, lehozok neked egy takarót.-haloványan elmosolyodott majd magamra hagyott. Felpillantottam az emeltre, Tyler még sehol..vettem egy mély levegőt majd a konyhába igyekezetem. Villámgyorsan felforgattam mindent míg a kezembe nem akadt egy bontatlan üveg bourbon. Elmosolyodtam majd két pohár társaságában kivittem a nappaliba.
-Azt mégis hol találtad?-nevetett majd a takarót a kanapéra dobta.
-Nem mindegy? A lényeg hogy itt van.-vigyorogtam majd felé nyújtottam az egyik poharat.
-Elmondod miért voltál ilyen ideges?-kibontottam az üveget majd töltöttem mindkettőnknek.
-Hayley a nyakamra jár, egyszerűen nem tudom elégszer elmondani neki hogy vége van, befejeztem vele, de sajnos nem igazán tudja felfogni. Hát veletek mivan?
-Egy ilyen ezeréves titok amiről nekem fogalmam sem volt és ez tegnap a tudtomra jutott vagy is egész pontosan a jótékonysági bálon megjelent apa aki elmondta hogyan halt meg anya..Klaus ölte meg.
-Klaus?-kikerekedett szemmel nézett rám.
-Klaus.-sóhajtottam majd megemeltem a poharam.-Igyunk az elcseszett életeinkre.
-Talán egyszer jobb lesz!-koccintott majd kortyolni kezdett. Ahogy a méreg erősségű ital végig folyt a torkomon éreztem hogy lemarja a lenyelt fájdalmaim, amiket eddig mintha tiszta víz lenne nyeltem és nyeltem hát most kitört. Nincs tovább olyan dolog ami mellett én elhaladok mintha nem láttam, hallottam volna. Egyszerűen nincs! Teljesen jól elvoltunk Tyal. Nevettünk, ittunk, ittunk és ittunk. Pohár után pohár, üveg után üveg. Minden korty után egyre jobban éreztem magam, felszabadultabb lettem és boldogabb..mintha a sok rossz megtisztulna és átalakulna valamivé ami jobb. Sokkal jobb. Megbeszéltük a dolgokat mikor még nem volt bennünk semmi pia hogy örökre legjobb barátok maradunk hisz ismerjük egymást rég óta, sok mindent éltünk meg együtt. Tudom Tyler nem örülök a barátzónának de be kell érnie ennyivel. Barátok, mindenek felett.

-Másnap reggel.-

Zakatoló fejjel ébredtem fel a kanapén...póló nélkül és bugyiban....de semmire sem emlékeztem. Félve néztem körbe. Tyler egy száll alsóneműben fekszik a padlón. Ahjj istenem mond hogy nem történt semmi aminek nem kellett volna megtörténnie. Csak iszogattunk ebben nincs semmi rossz. Ez meg esik néha, két jó barát együtt eresztik ki a gőzt! Ez okés!