Nem kell még mindig fel, Klaus és Elijah eltűnt, mintha a föld nyelte volna el őket bár nem is kívánom őket a szemem elé. Mikor haza cipeltem Elizabethet a kanapéra fektettem én elé ültem a földre és vártam, a lelkiismeretem nem hagyott nekem megnyugvást, bár miért is hagyna?
Nem hittem neki, és ha ez nem lenne elég hagytam hogy elvigyék, hogy bezárják és hogy bántsák..sosem fogom megbocsájtani magamnak ha valami baja esik, vagy ne adj isten nem fog többet felkelni innen. A kés által vágott mély sebei elkezdték az ön gyógyítást de a szíve lassan de ütemesen vert ami úgyan nem jelent jót de legalább ver, az arca sápadt és összeesett volt az ajkai szárazak hiába itattam a véremmel nem javult az állapota. Apró csókot leheltem a homlokára majd elviharoztam Damonhoz akire szó-szó rárúgtam az ajtót, ő épp egyelget a barátnőjével.
-Tesó?-kérdőn nézett rám Damon.
-Most azonnal segítened kell.-feleltem.
-Még is miben? Nem látod, dolgom van.-célzott a lányra.
-'Tesó' mit tennél ha a 'dolgod' most épp ott feküdne mozdulatlanul, életképtelenűl?
-Még mindig nem ébredt fel?-értelmezte a célzásom.
-Nem, szóval segíts ha már ezt tetted velem.-hátat fordítottam majd vissza suhantam a házba ahol még Elizabeth még mindig csak feküdt, újra a véremmel próbáltam segíteni neki, de ahogy szokott lenni nem kelt fel.
-Annyira sajnálom.-suttogtam majd átöleltem a szíve pedig kezdett gyorsabban verni.
-Na tesó, mit csináljak?-lépett be az ajtón Damon.
-Nem tudom, csak segíts oké? Semmit sem csinál..félek.-mondtam a könnyeimmel küzdve.
-Minden rendben lesz.-mondta úgy érzem őszintén.
-Bármikor vért adtam neki nem reagál..semmi érted? SEMMI.-keltem ki magamból.
-Nyugodj meg Tyler!!-Elizabeth fölé hajolt majd elkezdett motyogni.
-Mit csinálsz?-kérdezte Tyler gyanakvóan de Damon leintette és itt és ekkor csend települt a szobára, sőt a házra, vagy inkább a városra. A csendet Damon törte meg.
-Kész tesó két perc és felébred.-mondta Damon majd elviharzott.
Én csak ott ültem és vártam, ez a két perc egy örökké valóságnak tűnt, de eltelt majd megláttam hogy Elizabeth mellkasa az egekbe ugrik a szeme kipattan a bőre színe vissza tért VÉGRE VELEM VAGY, el sem hiszem..ő felült majd egyetlen egy kérdést tett fel nekem.
-Miért hagytál magamra?-könnyes lett a szeme.
-Sajnálom Elizabeth, sajnálom..hinnem kellett volna neked.
-Ígérd meg hogy sose hagysz többet magamra.-szipogta.
-Ígérem, mindig melletted leszek, mindig, mindenhol.-mosolyogtam majd magamhoz öleltem.
-Szeretlek.-suttogta.
-Szeretlek.-suttogtam.
/Iu.Bocsi hogy rövid lett, igyekszem./
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése