23.Again

Felkelltem. Pontosabban felkeltett az hogy valaki ráfeküdt a csengőre.

-Jövök már..-szólaltam meg álmosan majd az ajtóhoz csuszogtam.
-Szia.-mosolygott Tyler.
-Mit akarsz? Nincs kedvem hozzád..-becsuktam volna az ajtótt de Tyler kezével kitámasztotta.
-Beszélnünk kell, ha akarsz ha nem.-bejött a házba majd rázárta a kulcsot.
-Beszélj, én hallagatok.-ledobtam magam a kanapéra és figyeltem.
-Nem úgy van ez az egész ahogy a fejedben át futott mikor megláttad a nyakam.-ült le mellém Tyler.
-Szerintem nagyon is úgy van, megcsaltál..lefeküdtél az exeddel.-mondtam ki.
-Nem feküdtem le vele..megcsókolt és ezt csinálta a nyakammal...-mutatott a nyakára.
-Szóval nem feküdtél le vele?-magamhoz öleltem a párnámat.
-Nem, egy csók volt és azért mentem át mert 'eltörte' a kezét de persze nem.-mosolygott.
-És akkor engem szeretsz?-tettem fel a következő kérdésem.
-Téged.-mosolygott ismét.
-Na kérdezd.-néztem rá tágra nyílt szemekkel.
-Micsoda?-értetlenkedett.
-Látom szeretnél valamit kérdezni, hajrá.
-Nagyon jól ismersz..mikor ma át mentem Hemmingsékhez megkérdezni hol vagy Luke mondott valamit amiért azt hittem megölöm..
-Mit mondott?-kérdeztem félve.
-Hogy csókolóztatok..-lehajtottam a fejem.
-Mivan? Dehogy is, nem..téged szeretlek.-felemeltem a fejét majd megcsókoltam.
Boldog voltam hogy újra itt van, velem..de én eldöntöttem valamit amit úgy fogok csinálni ha törik ha szakad. Tyler közelsége jobb kedvre derített és úgy érzem újra bíztonságban vagyok.
Vele akarok lefeküdni és felkelni mindennap, nélküle semmi sem úgyan az.
-Tyler..-szólaltam meg.
-Tessék?-mosolygott rám.
-Most vissza akarsz menni?-kérdeztem szomorúan.
-Igen, miért?-fordult felém.
-Mert én itt szeretnék maradni, megcsinálni a sulit és talán utána visszamenni.
-Szerinted ilyen helyes csávókat is felvesznek mint én?-vigyorgott rám pimaszul.
-Vissza akarsz menni a suliba?-nevettem ki kapásból.
-Igen, veled.-mondta öszintén.
-Oké..akkor holnap eljössz velem és visszamegyünk.-mosolyogtam.
-Rendben.-mosolygott.
-Utállak.-vigyorogtam.
-Én sokkalta jobban utállak.-vigyorgott Tyler.
Így hogy ő is itt volt könnyebb volt álomra hajtani a fejem, vele könnyebb az életem.
Lehet azért mert ő maga az életem.
Érte mindent.

22.Csók?

Újra itthon, újra egyedül.
Minden olyan lesz mint régen? 
Vagy jobb? 
Netalán rosszabb? 
A kérdések választalanul kavarogtak a fejemben, a régi emlékek mindenféle engedély nélkül törtek útat mintha kérte volna hogy igenis emlékezzek a szüleim hiánya újra mélypontra vitt.
Csak járkáltam fel-álá a házban és gondolkoztam, hogyan jutottam el idáig?
A szüleim meghaltak, nincsenek barátaim, a szerelmem darabokra tört..az életem újra romokban hever. Miközben a ezek jártak a fejemben valamennyire rendbe tettem a házat majd csináltam amit régen, letelepedtem a heverőre és néztem a tévét....szánalmas egy életem van.
Gondoltam holnap elmegyek a sulihoz hogy elintézem azt hogy vissza jöhessek, és befejezhessem..igaz ennyi hiányzást senki sem tudna igazolni ezért valamit kikell találnom mert hát nem mondhatom el hogy hibrid vagyok azért nem jöttem...ahh miért kell meg bonyolítani mindent? A tv unalmas volt a kanapé kényelmes és elnyomott az álom.

-Eközben Tylernél-

Annyira hülye vagyok, elcsesztem az egészet Elizabethel pedig tényleg szeretem érte feladnék mindent, bármit megtennék érte, olyan nekem mint a levegő nélküle nem tudok élni.
Igazából áthívott a régibarátnőm hogy 'eltört a keze' ami persze hazugság volt, de át kellett mennem, meg kellett nézem hogy mivan vele, és akkor adott egy pohárbort amit nem fogadtam el de ő rámvetette magát és megcsókolt persze tiltakozhattam volna de énpedig viszonoztam a csókot, így eljutottuk oda ahova soha többet nem kellett volna. Annyira szégyelem magam hogy ezt tettem. Hol van Elizabeth? Vajon komolyan gondolta azt amit mondott, hogy visszamegy a régi életébe? Istenem mit tettem..mikor ezt így átbeszéltem magammal rögtön Lukeékhoz rohantam, szép finoman kopogtam pedig szét vetett az ideg.
-Gyere be.-hallottam Josh hangját én pedig benyítottam.
-TYLER...-szólított meg hangosan Josh.
-Nyugi tesó!! Hol van?-kérdeztem.
-Miért üvöltözöl Joshi?-sétált ki hozzánk Alice.
-Mit akarsz?-Kérdezte Josh.
-Csak mondjátok meg hol van Elizabeth kérlek.-kértem nyugodt hangon.
-Már is elüldözted magam melől, Tyler?-támasztotta az ajtófélfát Luke.
-Csak mond meg hol van.-kezdtem elveszíteni a türelmemet.
-Te barátnőd tudnod kénne nem?-hergelte tovább Alice.
-Haza ment.-Nyögte kis Josh.
-Haza vittem.-Javította ki Luke egy pimasz mosoly kíséretében.
-Mi az a vigyor a képeden?-kérdeztem.
-Áhh..-legyíntett majd elnevette magát.
-Úgye nem értél hozzá?-úgy vártam a válaszát mintha arról döntene élhetek vagy halhatok.
-És ha igen?-állta szúrós pillantásaimat.
-Akkor eltöröm a nyakadat.-Félmosolyt ejtettem a mondat végére.
-Ó..igen hozzá értem..megcsókoltam.-mondta mosolyogva.
-MIVAN?-kérdezte egyszerre Alice és Josh.
-Nem....-mondtam majd végig mértem az előttem álló szőke fiút.
-De..-nyögte ki Luke.
-Kinyírlak Luke..-A szemem ekkor feketébe burkolozott, a kezem amin karmok ékeskedtek a mellkasomig emeltem majd idegesen ökölbe szorítottam és elrohantam nem akartam megölni....még.

21.Vissza oda ahonnan indultam.

Bello:3 Mivel Elizabeth újra az élők között van lélekben azért vissza térünk az ő szemszögébe:)
-Goodreading-

Annyira boldog voltam hogy újra Tyler mellett lehetek, olyan boldogságot érzek mikor vele vagyok mint még soha úgy érzem az eddigi életem csak teszt volt arra hogy készen állok-e megismerni magamat, és azt aki vagyok valójában. Tudom hogy Tylernél jobbat sose fogok magam mellett tudni de öszintén nem is akarok, csak őt. Annyira jó volt magamhoz ölelni, megcsókolni..madarat lehetne velem fogatni annyira boldog vagyok, ismét Tyler mellett ahol lennem kell.
-Szeretnél valamit életem?-mosolygott rám Tyler.
-Igen, téged.-mosolyogtam vissza rá.
-Tényleg?-bevetette a pimasz mosolyát.
-Igen szóval gyeere ide és ölelj meg.-mondtam nyügösen.
-Nem is tudom..-'elgondolkozott' majd oda jött és magához szorított.
-Olyan rossz volt ott lenni.-a nyakához bújtam.
-Elhiszem, de már itt vagy, velem.-mondta.
-Láttam mikor felkeltél, ahogy átnyúltál az ágyon..-emlékeztem vissza.
-Láttad?-kérdezte tudtalanul.
-Igen, és olyan rossz volt.-megcsókoltam.
-Nyugodj meg, már itt vagy.-a homlokát az enyimnek támasztotta így néztünk farkas szemet.
-Már..de megyek lefürdök..-feltápászkodtam az ágyról és otthagytam.
Szét vetett a boldogság, dudulászva végeztem el a fürdést és a hajmosást majd mikor felöltöztem kimentem de Tyler nem volt a nappaliban gondoltam fent van már a szobába így felsétáltam az emeletre de ő nem volt ott igazából semmi sem fordult meg a fejemben, gondoltam várok így befeküdtem az ágyba és vártam..és vártam..és várta mikor az álom magával ragadott. Reggel arra ébredtem hogy Tyler befekszik mellém az ágyba.
-Hol voltál?-felültem majd kérdő pillantásokat vetettem rá.
-Én..csak, hagyjuk.-elfeküdt majd behunyta a szemeit.
-Tyler, hol voltál?-kérdeztem ismét de ő nem válaszolt.
-Életem, hol voltál?
-Hanyagolhatnánk a témát?-ült fel agresszívan.
-Miért nem akarod elmondani?-végig néztem rajta.
-Mert nem, és kész.-válaszolt egyben ingerülten és szomorúan.
-A nyakad..-felálltam az ágyról ő pedig a kezét a nyakára helyezte.
-Elizabeth ez nem az..-felállt majd elindult felém.
-NE GYERE KÖZELEBB..hol voltál?-mondtam könnyezve.
-Egy régi  barátnőmnél, de hagyjuk kérlek.
-Hagyjuk, de megcsalsz? Király.-elnevettem magam kínomban majd a hajamba túrtam.
-Sajnálom.-megindult ismét felém.
-NEM, nem és nem..rád sem bírok nézni..-lerohantam és bezárkoztam a fürdőbe.
-Szerelmem, ne csináld ezt..-hallottam az ajtó mögül Tyler hangját.
Át öltöztem majd kirohantam a fürdöből.
-Most mit csinálsz?-kérdezte Tyler.
-Mit érdekel az téged?-a könnyeim akaratlanul is kifolytak.
-Téged szeretlek.
-Úgy hogy tönkre teszel? Kösz így nem kell a szereteted.-itt már zokogtam.
-Ne sírj, kérlek.-elindult felém.
-VISSZA MEGYEK A RÉGI ÉLETEMBE A RÉGI HÁZAMBA ÉS A RÉGI SULIMBA..GYÜLÖLLEK TYLER.-kiléptem az ajtón és Lukekék felé vettem az írányt.
Nem akartam gondolkozni mert csak az jut eszembe hogy Tyler mással volt és és fáj..sietősen mentem majd mikor oda értem elgondokoztam mindennen és koppogtam.
-Nyítva.-hallottam meg Alice kedves hangját mire benyitottam mindeki rám nézett.
-Sziasztok..én..csak..-dadogtam összevissza ők még mindig kérdőn néztek.
-Inkább megyek.-megfordultam de Alice vissza tartott.
-Mi a baj?-átölelt.
-Luke..-szólítottam meg mikor Alice elengedett.
-Igen?-láttam rajta hogy fáj neki még minden ami történt.
-Te hoztál engem, ide vissza is tudsz vinni?-kérdeztem.
-Persze, de miért mi a baj?-köszörülte meg a torkát.
-Csak haza akarok menni, ez a hibridesdi nem az én világom..sőt itt semmi, a régi életem akarom mikor egyedül voltam a régi unalmas életemet akarom.
-Megbántott igaz?-kérdezte Alice.
-Igen, és és sajnálom Luke ami történt, szóval haza tudsz vinni?
-Igen de csak holnap.-fel állt majd ott hagyott minket.
-Még mindig fáj neki..maradj itt nálunk és holnap haza visz.
-Köszönöm..-megöleltem.
-Semmit se köszönj hugi.-kacsintott.
Annyira jól esett hogy legalább Alice még van nekem, mikor megláttam Josh a szívem összeugrott oda kellett mennem hozzá.
-Josh, sajnálom ami Tylerrel..*nyeltem egyet* történt.-mosolyogtam.
-Nem haragszom.-magához ölelt.
Annyira jól esett hogy ők még mindig itt vannak támasznak ha elesnék, de még várt rám egy nagyobb bocsánatkérős akció ami véleményem szerint nem lesz ennyire egyszerű de miért is lenne. Mikor elindultam Luke szobályához minden átfutott a fejemben mikor még én is itt laktam, az ajtó előtt álva vettem egy mély levegőt majd kopogtam:
-Mivan?-hallottam Luke hangját.
-Bejöhetek?-kérdeztem.
-Minek?
-Kérlek.-rá tettem a kezem a kilincsre.
-Felőlem.-mondta közömbösen én pedig bementem.
-Luke, beszélnünk kell.-megálltam előtte.
-Nekünk? Semmiről.
-Akkor én beszélek te hallgatsz?-mosolyogtam ő pedig bolintott.
-Szóval első sorban is köszönök mindent és sajnálom ami történt az elején azért mentem el mert nem akartalak bántani...-mondtam volna tovább de félbe szakított.
-Az elején? És utána?
-Mert szerelmes lettem Tylerbe..-mondtam öszintén.
-Igen ezt vettem észre mikor itt hagytál és nem jöttél vissza vagy mikor megjelentél Tylerrel.
-Nem fogok több csalódást okozni, se neked se senkinek.
-Most komolyan haza akarsz menni?-nézett rám a gyönyörű kék szemeivel ami akkor rabul ejtett.
-Igen, teljes mértékben.-leültem mellé az ágyra.
-Ha ezt akarod én haza viszlek de ha bármi van ne Tylert hívd hanem engem.-felállt.
-Oké, nem vagyok kiváncsi Tylerre.
-Aludj itt ma én meg alszok a kanapén.-próbált mosolyogni de nagyon kamis volt.
-Nem, nekem jó lesz a kanapé.-mosolygotam.
-Maradj csak.-megfordult és kiment.
Nagyon fura volt újra ebben a szobába lenni a régi emlékek csak úgy jöttek elő megállás nélkül..régen otthon éreztem magam, most pedig kívülállonak. Azt viszont tudtam hogy Luke nem fog meg enyhülni, lehet látni az arcán azt a kínt mikor meglát..annyira elcsesztem mindent az egész életemben..MINDENT!! Gondoltam azt teszem amit Luke kért és lefekszek aludni de mikor a fejem a párnára helyeztem megcsapott az az illat...Luke illata olyan sebesen ugrottam fel az ágyról ahogy csak tudtam. Nem aludtam egész este csak vártam, vártam hogy reggel legyen és elinduljunk végre. Olyan megkönnyebülést éreztem mikor Luke benyított.
-MEGYÜNK?-elé álltam.
-Megyünk.-megfordult és elindult én pedig utána.
-Remélem még találkozzunk.-ölelt át Alice.
-Fogunk.-suttogtam.
-Én jövööök.-nyavajgott Josh.
-Vigyázzatok Lukera.-suttogtam úgy hogy még én is alig hallottam.
-Oké.-suttogta vissza mire mindketten nevetésben törtünk elő.
-Na menjünk már.-elvette a kocsikulcsot a polcról majd az ajtó felé terelt.
Már a kocsiban ültünk néma csendben amit Luke tört meg.
-Jól át gondoltad ezt?
-Igen, vissza kell mennem.-mondtam félkomában..az álmosságtól.
-20-25perc és ott vagyunk.
-Oké..-mondtam álmossan.
-Miért nem aludtál?-kérdezte.
-Mert, nem tudtam.
-És miért?
-Mert minden olyan..-gondolkoztam.
-Olyan volt mint régen?-fejezte be helyettem.
-Pontosan.
-Tudom..nehéz is volt megszokni.-felelte.
-Sajnálom Luke.
-Megjöttünk, ott a házad.-mutatott egy nagy zöld házra.
-Köszönöm hogy haza hoztál.
-Csak hívj ha baj van.-mondta rám sem nézve.
-Tudom hogy utálsz Luke, és meg értem, én is utálnám magam a helyedben, szia.-kiszálltam a kocsiból majd benyítottam, minden olyan volt mint az előtt mikor itt hagytam unalmas, lehangoló és egyedüli.

20.Kösz 'tesó'

Halli:) Ebben a részben kicsit betekintést nyertek Tyler gondolatiba, mert a mai részben Tyler szemszögéből fogok írni/cselekedni. Remélem tetszeni fog..-Goodreading-

Nem kell még mindig fel, Klaus és Elijah eltűnt, mintha a föld nyelte volna el őket bár nem is kívánom őket a szemem elé. Mikor haza cipeltem Elizabethet a kanapéra fektettem én elé ültem a földre és vártam, a lelkiismeretem nem hagyott nekem megnyugvást, bár miért is hagyna?

Nem hittem neki, és ha ez nem lenne elég hagytam hogy elvigyék, hogy bezárják és hogy bántsák..sosem fogom megbocsájtani magamnak ha valami baja esik, vagy ne adj isten nem fog többet felkelni innen. A kés által vágott mély sebei elkezdték az ön gyógyítást de a szíve lassan de ütemesen vert ami úgyan nem jelent jót de legalább ver, az arca sápadt és összeesett volt az ajkai szárazak hiába itattam a véremmel nem javult az állapota. Apró csókot leheltem a homlokára majd elviharoztam Damonhoz akire szó-szó rárúgtam az ajtót, ő épp egyelget a barátnőjével.

-Tesó?-kérdőn nézett rám Damon.

-Most azonnal segítened kell.-feleltem.

-Még is miben? Nem látod, dolgom van.-célzott a lányra.

-'Tesó' mit tennél ha a 'dolgod' most épp ott feküdne mozdulatlanul, életképtelenűl?

-Még mindig nem ébredt fel?-értelmezte a célzásom.

-Nem, szóval segíts ha már ezt tetted velem.-hátat fordítottam majd vissza suhantam a házba ahol még Elizabeth még mindig csak feküdt, újra a véremmel próbáltam segíteni neki, de ahogy szokott lenni nem kelt fel.

-Annyira sajnálom.-suttogtam majd átöleltem a szíve pedig kezdett gyorsabban verni.

-Na tesó, mit csináljak?-lépett be az ajtón Damon.

-Nem tudom, csak segíts oké? Semmit sem csinál..félek.-mondtam a könnyeimmel küzdve.

-Minden rendben lesz.-mondta úgy érzem őszintén.

-Bármikor vért adtam neki nem reagál..semmi érted? SEMMI.-keltem ki magamból.

-Nyugodj meg Tyler!!-Elizabeth fölé hajolt majd elkezdett motyogni.

-Mit csinálsz?-kérdezte Tyler gyanakvóan de Damon leintette és itt és ekkor csend települt a szobára, sőt a házra, vagy inkább a városra. A csendet Damon törte meg.

-Kész tesó két perc és felébred.-mondta Damon majd elviharzott.

Én csak ott ültem és vártam, ez a két perc egy örökké valóságnak tűnt, de eltelt majd megláttam hogy Elizabeth mellkasa az egekbe ugrik a szeme kipattan a bőre színe vissza tért VÉGRE VELEM VAGY, el sem hiszem..ő felült majd egyetlen egy kérdést tett fel nekem.

-Miért hagytál magamra?-könnyes lett a szeme.

-Sajnálom Elizabeth, sajnálom..hinnem kellett volna neked.

-Ígérd meg hogy sose hagysz többet magamra.-szipogta.

-Ígérem, mindig melletted leszek, mindig, mindenhol.-mosolyogtam majd magamhoz öleltem.

-Szeretlek.-suttogta.

-Szeretlek.-suttogtam.

/Iu.Bocsi hogy rövid lett, igyekszem./

19.Köszönöm Tyler.

Csak Tylerre gondolok, hogy mi lesz ha felébred és én nem vagyok mellette, vajon mi lesz az első gondolata? Vajon gondol rám? Annyira belészerettem és annyira hamar elveszíttem. Pár kusza kérdés kavargott a fejemben mikor hirtelen a sötétben egy fénycsóva jelent meg ami a falra vetődőtt és akkor megláttam Tylert aki édes álmaiban feküdt az ágyon, mintha léket vertek volna a szívembe annyira fájt..fájt a tudtad hogy talán most látom őt utoljára, az eddigi kis összebarkácsolt életem újra összeomlott csak most végleg...meghallottam aranyos szuszogását a szemem könnyekbe burkolozott ő pedig át nyúlt oda ahol nekem kénne feküdnöm most. Tyler felöltözött majd lerohant az előtérbe de egy árva lélek sem volt ott ahogy a konyhába, fürdőbe és egyik szobában sem és akkor megláttam Tyler arcán a kétségbe esést és az aggódást itt már-már ki csordult egy-két könnycsepp amit eréjesen töröltem le az arcomról.

Tyler elővette a tefonját majd tárcsázott a zsebemben megszólalt a csengőhangom, boldogsággal és fájdalommal telien vettem fel.

-Hol vagy kicsim?-kérdezte aggódva.

-Nem tudom, de nem is ez a lényeg..szeretlek Tyler, mindennél jobban szeretlek.-szipogtam.

-Mitörtént?-beszélt idegesen a telefonba.

-Csak kérlek mond ki hogy szeretsz és tedd le.

-Kérlek, hol vagy?-egyre nagyobb fájdalmat észleltem a hangjában.

-Nem tudom, nem tudom..de kellek valamihez ami nélkül te nem élhetsz.

-Nem élhetek mivan, ne beszélj össze vissza életem.-kérlelt Tyler.

-Szeretlek, és kérlek..-az ajtóbecsapodott.

-Elégg lesz mára, dolgunk van.-szólalt meg Klaus.

-Az az apám? KLAUS.., miért vagy te az apámmal?-szegezte a kérdéseit felém Tyler.

-Igen ez a te drága apád.-néztem farkas szemet Klaussal.

-MIT AKARSZ TŐLE?-kérdezte idegesen Tyler.

-Mit akarunk tőle öcsikém, többesszám.-szólt bele Elijah.

-Elijah? Klaus?..-leült a kanapéra.

-És én.-szólalt meg a rekket hang tulajdonosa de az arcát ezuttal se láttam.

-Te..?-hirtelen felállt Tyler majd kiviharzott az ajtón.

-Én.-nevetett a férfi.

-Engedjétek el, bármihez is kell.-kérlelte.

-Na szia öcsém.-bejött, kikapta a telefont a kezemből és összetörte.

-Ügysem lesz rá tovább szükséged.-nevetett gonoszul Klaus.

-Nem sokára itt lesz Blake és csinálhatjuk.-szólalt meg a férfi majd újra magamra hagytak.

Kis idő telt el és már újra nyílt az ajtó ami amúgy a frászt hozta rám..

-Ne félj drágám.-nevetett Elijah majd belépett rajta ő és egy viszonylag jóképű férfi.

-Hello kis hibrid áldozat, Blake.-nyújtotta a kezét de még csak rá sem néztem.

-Menjünk.-belemarkolt az alkaromba és kivonszolt a sötét szobából a fények közé amik irritálták a szemem és hírtelen a szédülés érzésse keritett hatalmába amitől a földre rogytam.

-Sokat ittál szépség?-kérdezte Elijah.

-Persze sokat, úgy hogy bezárva tartotattok mint egy kutyát.-feleltem miközbe összeszedtem magam.

-Nem találtatok csúnyább hibrid áldozatott, őt feláldozni..erős.-mondta a férfi akinek még a kiléte mindig kérdéses.

-Ő volt kéznél.-hagyta rá Elijah majd tovább vonszoltak valami sötét bőrű, fekete göndröl hajú lányhoz.

-Ő lesz az áldozat?-öntött egy nagy üsdbe valami..fekete folyadékot.

-Igen Hale, ő.-mondta Blake.

-Szóval kezdhetjük?-kérdezte Hale.

-Persze.-oda lökött Klaus Halehez, majd a lány a kezemet az üst felé tartotta és egy mély vágást ejtett a kezemen végig az ereimben a vér pumpált, ami az üstben végezte. 

-Ülj le sok, vér kell.-mosolygott Hale.

Elijah elfordult, a többiek élvezettél nézték a 'jelentett'.

-ERESZD EL..MOST.-hallottam haloványul Tyler hangját majd összeestem.

-Fiam, ő most az életétt adja a tiédért, hagyd hagy tegye.-felelte Klaus.

-Tudom hogy megtenné értem, de sokkal inkább azért csinálja mert ti kényszíritetek rá.

-Nyugodj már le öcskös.-szólalt meg Blake.

-Ha ő az életétt adná az enyémért, akkor cseréljük, én adom az enyimet az övéért.-mondta Tyler.

-Nem fiam, kizárt dolog, ő fog meghalni.

-Én miért nem tehetem meg?-kérdezte ismét Tyler.

-Mert te hozzám tartozol.-mondta ki Klaus nyögvenyelösen.

-Ő PEDIG HOZZÁM.

-Sajnálom Tyler.-felete Klaus majd lefogták és végig nézte ahogy ismét megvágtak csak a másik kezemet.

-Kérlek apám, ne csináld ezt velem.-könnybe lábadt Tyler szeme.

-Sajnálom.

-Hibrid áldozat kell, akkor kaptok hibrid áldozatott.-oda suhant Hale mögé kitépte a szívét bele dobta az üstbe majd a véréből kevés mennyiséget az üstbe folyatott. Engem pedig vérével itatott.

-Megtudom csinálni.-mondta Blake lehajtott fejjel.

-Akkor csináld már, mire vársz.-mondta Elijah.

-Jó nyugi.-oda sétált az üsthőz elmondott egy fura nyelvű valamit.-Kész.-mondta lazán.

-Klaus akkor minden oké, mindenki boldog.-mondta Klaus.

-Nem, semmi sem oké és nem mindeki boldog, én tudok mikor lennék boldog ha végre kapnék egy rendes családott.-lehajtotta a fejét majd még itatott mert nem javult semmi.

-Sajnálom fiam, én csak védeni akartam a hibrid fajt.

-Nem, te magadat akartad védeni.

-Hagyjuk ezt, minden megvan oldva és mehet mindeki a dolgára.-mondta a férfi.

-Semmi sincs megoldva, nézd meg.-rám nézett.-ha a te barátnőd feküdne a karjaidban és kitudja mikor tér magához minden oké lenne Damon?-kérdezte Tyler.

-Jó igazad van de jól lesz..reméljük.-mondta Damon.