3.rész-Magány

Sziasztok, köszönöm a tanácsokat amiket kaptam, főleg Petra Rigónak:)
Megpróbálom kijavítani a hibáim:)
-Goodreading-

Mikor kitudtam nyitni a szemem, az erős széltől előttem állt egy váratlan személy, nem beszéltük meg hogy jön, de ő itt van.
-Szia szépségem, át jöttem hogy ne unatkozz -mosolygott Oliver
-Legalább nem leszek egyedül -mosolyogtam a fiú szemeibe nézve majd átnéztem a válla fölött hátha valahol meg látom Luke-ot, majd az előttem álló Oliver nyakára néztem és hátráltam*
-Most mibajod?
-Miért is jöttél át? -kérdőn néztem a felém tartó Oliverre
-Hogy ne legyél egyedül. 
-Inkább egyedül vagyok mint veled. 
-Most mibajod lett hirtelen? -megfogta a csuklóm, én meg a nyakára biccentettem
-Most ez csak egy...-kereste a szavakat
-Csak egy? Kivel voltál? -akaratlanul is elhagyta a szemem pár könnycsepp
-Most már mindegy kivel voltam nem?
-Nem, nem mindegy, tudni akarom ki volt jobb nálam? -Oliver csak némán állt
-Oliver, ki az a lány? -emeltem egy kicsit a normális hangszíntemen
-Zoi 
-Hogy tehetted ezt? -ütögettem a mellkasát
-Sajnálom -állta a gyenge ütéseim sorozatát
-Sajnálod? Tudod jól hogy csak te vagy nekem, illetve csak te voltál nekem, tudod jól hogy mit éltem át a szüleim halála után mert csak rádtámaszkodhattam, csak te voltál nekem, csak te érted? -Egyre jobban sírtam
-Még itt vagyok. 
-13éves voltam mikor ideköltöztünk a szüleimmel,egy osztályba kerültünk, senki sem barátkozott velem, már akkor is kivoltam közösítve de nem érdekelt én kitűztem magam elé egy célt ami most élekmeg,ez boldoggá tesz aztán egyszer oda jöttél hozzám megkérdezted hogy
"Kijössz velem az udvarra csúszdázni?" igen erre is emlékszem, kimentünk, játszottunk majd valami oktál fogva elkeztél velem lenni, 14évesen úgy éreztem  hogy szeretlek amit elmondtam neked, és azt mondtad te is szeretsz, persze kicsik voltunk de én komolyan gonoltam, egyre többet voltunk együtt, majd jött az a bizonyos nyár, mikor a szüleim elmentek 2napra Franciaországba, én nálatok voltam, majd jött egy hívás hogy ők nincsenek már, te mellettem voltál, segítettél és kihúztál a depiből, csak sajnos ezt te nem érzeted át hogy milyen 15évesen elveszíteni mindekit akire számíthattál. Szóval csak te maradtál és úgy látszik most már csak én. -újra sírtam
-Kimondhatalanul sajnálom Elizabeth.
-Ezt itt lezártam, vége. -elindultam az ajtófelé
-Most szakítasz velem? 
-Bocs, de én ezt nem bírom, menj el kérlek.
-Elizabeth -megállt kivül
-Szia Oliver -becsuktam az ajtót a smaragd zöld szemű fiú előtt.
Nem hiszem el, minden össze omlik körülöttem. Most tudatosult bennem igazán hogy totálisan csak magamra számíthatok, és hogy egyedül maradtam. Az összes családtagom fentről nézzi hogy hogy küzdök meg az akadályokkal, a barátomról kiderül hogy nem is az akit én megszerettem, a barátnőim pedig inkább Zoi társaságát erősítik. Ott ültem a kanapén, a szüleim szavaira vissza emlékezve mikor elmentek a reptérre, "szeretünk" "vigyázz magadra" 
"Sietünk haza" "Ketőtt alszol hercegnőm és itt it leszünk" Aludtam elég sokat de ti nem vagytok itt, tudom fentről nézitek hogy én mit csinálok ide lent..ezt hangosan mondtam, majd a kép ami a falon volt a szüleim és én vagyok rajta, leesett. Igen ezt betudtam egy jelnek, ezért fel álltam letúsoltam, betettem egy Nirvana számot főztem magamnak majd leültem kanapéra ettem és zenét hallgattam. Nem tudom mikor aludtam el, azt tudom hogy 11:05-kor felugrottam a kanapéról. Még jó hogy mára meg holnapra igazolásom van, bár nem tudom mit fogok csinálni egyedül de hát..őő..majd tv-zek. Csináltam magamnak reggelit, majd leültem a gép elé, átnéztem a leveleim, majd leültem tv-zni, mikor az utolsó kanál müzlit toltam be a számba, koppogtak. Oda csoszogtam az ajtóhoz majd szembe találtam magam Luke-al.
-Szia, én csak a leckét hoztam -Meghatodva néztem a mélykék szempárba.
-Maradj kérlek. 
-Nem lehet, mennem kell, nem érek rá, illetve nem érek rád.
-Ezt hogy érted? Rám?
-Igen rád, vagy is rád se.
-Mindegy, köszi a leckét.
-Szia -megfordult és elindult lassan kómotosan egyenesen be a fák közé.
Nem értem, komolyan nem értem miért ilyen velem, nem is ismer, azt se tudja ki is vagyok valójában. Megcsináltam a leckét amit Luke írt fel nekem, majd a kémiát magolva, feküdtem a kanapén, hallkan szólt ezuttal egy LinkinPark szám, a zene ütemére járt a lábam, miközben a kémiát motyogtam, a szám mozgott de egy hang sem jött ki. Kellemes idő töltés, komolyan jó volt, végre haszonsan töltöttem el az időt. Reggel felkeltem, tele voltam energiával, semmi fáradság, megreggeliztem majd folyattam a magányos életem. 
Ma vártam. Az ajtót szügerálva vártam hátha valaki kopog de semmi. 
Ma senki sem jött hozzám. Ami bevallom öszintén fájt, de megszoktam hogy senkim sincs ezért hamar túl tettem magam rajta, de komolyan ha lenne egy kívánságom azt kívánnám hogy örök élete legyen mindenkinek, így most ezek nem törnénnek meg velem.